12/2002. (VI. 24.) IM rendelet
a bíróság érdekkörében felmerült, elhárítható ok következtében keletkezett költségek viseléséről
Az Országos Ítélőtábla székhelynek és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvény 164. §-ának (5) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:
1. §
(1) A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §-ának (5) bekezdése alapján a bíróság kérelemre megtéríteni rendeli a perben részt vevő személyek - ideértve a jogi képviselőt is - azon tényleges költségeit (készkiadásait), amelyek a bíróság érdekkörében bekövetkezett - egyébként elhárítható - okból merültek fel.
(2) Az, aki az érdemi határozat meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig nem kéri költségei megtérítését a bíróságtól, a felmerült költségét esetleges pernyertessége esetén is maga viseli.
(3) A bíróság által a költségviselés tárgyában az eljárás folyamán hozott végzés ellen az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, külön fellebbezéssel élhet.
2. §[1]
A felmerült költség összegének megállapítása során a tanúk költségtérítéséről szóló jogszabály rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
3. §[2]
A bíróság jogerős határozatával megállapított, az államot terhelő költséget a jogosult a törvényszék gazdasági hivatalában veheti át, ha a jogosult a megyei bíróság székhelyén lakik, vagy ott munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. E feltételek hiányában az eljáró bíróság a megállapított költséget - a jogosult választása szerint - a házipénztárából vagy postai úton fizeti ki.
4. §
A rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben akkor kell alkalmazni, ha az ügy 2002. január 1. napját követően indult.
Dr. Bárándy Péter s. k.,
igazságügy-miniszter
Lábjegyzetek:
[1] Megállapította a 14/2008. (VI. 27.) IRM rendelet 14. § (3) bekezdése. Hatályos 2008.07.01.
[2] Módosította a 40/2011. (XII. 30.) KIM rendelet 21. § - a. Hatályos 2012.01.01.