163/2004. (XI. 17.) FVM rendelet
az iskolatej program támogatásáról szóló 127/2004. (VIII. 19.) FVM rendelet módosításáról
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény 45. § (2) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:
1. §
Az iskolatej program támogatásáról szóló 127/2004. (VIII. 19.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A kérelmezőnek az e rendelet 1. számú melléklete szerinti jóváhagyási kérelmet, valamint az 5. § szerinti szerződés egy eredeti példányát legkésőbb 2004. november 22-ig postai úton kell megküldenie az MVH Központi Hivatalához. A jóváhagyási kérelmek és szerződések benyújtási határideje jogvesztő."
2. §
Az R. 2/a. számú melléklete helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép.
3. §
Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.
4. §
E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit 2004. szeptember 30. napjától kell alkalmazni.
Dr. Németh Imre s. k.,
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
1. számú melléklet a 163/2004. (XI. 17.) FVM rendelethez
[2/a. számú melléklet a 127/2004. (VIII. 19.) FVM rendelethez]
A) Az iskolatej programban forgalmazható hőkezelt fogyasztói tejféleség, illetve hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleség minőségi előírásai
1. A termék meghatározása
Az iskolatej olyan hőkezelt fogyasztói tejféleség, amely megfelel a Magyar Élelmiszerkönyv, valamint a termelői a nyers tej, a hőkezelt tej és tej alapú termékek előírásainak, forgalomba hozatalának élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 1/2003. (I. 8.) FVM-ESZCSM együttes rendelet (a továbbiakban: tejhigiéniai rendelet) előírásainak, és azt
a) az oktatási intézményekben támogatások igénybevételével térítésmentesen vagy kedvezményes áron hoznak forgalomba;
b) az óvodákban a 2000. december 11-i az iskolai tanulók tejjel és egyes tejtermékekkel való ellátására irányuló közösségi támogatás tekintetében az 1255/1999/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos szabályok megállapításáról szóló 2707/2000/EK rendelet szerinti közösségi támogatással csökkentett áron hoznak forgalomba.
2. Felhasználható anyagok
Az iskolatej gyártásához kizárólag tejhigiéniai rendeletnek megfelelő tehéntej használható fel.
A termék gyártásához csak a kötelező érvényű előírásoknak (Magyar Élelmiszerkönyv, vonatkozó jogszabályok, szabványok) megfelelő anyagok használhatók fel.
A hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleségek esetében a termékhez kakaópor, répacukor és/vagy izoszörp ízesíthető, valamint ahhoz üledékmentességet biztosító stabili-zálószerek adhatók hozzá.
3. Minőségi követelmények
A termék minőségi jellemzőinek meg kell felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak, amelyre a termék hőkezelésének módjától függően a
- MÉ 2-51-/02/11 Pasztőrözött tej,
- MÉ 2-52-/02/12 Magas hőfokon pasztőrözött, illetve hőkezelt tej,
- MÉ 2-52-/02/13 Ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, másnéven UHT tej
követelményeinek, a mikrobiológiai határértékekre a tej-higiéniai rendelet előírásait kell alkalmazni.
A termék zsírtartalmára vonatkozóan a Magyar Élelmiszerkönyv 2.4. pontja szerinti zsíros (legalább 3,5 m/m% zsírtartalommal), vagy félzsíros (2,8 +/- 0,1 m/m% zsírtartalommal), vagy zsírszegény (1,5-1,8 m/m% közötti zsírtartalommal) tejre vonatkozó előírásnak kell megfelelni.
3.1. Fogyaszthatósági határidő
A Magyar Élelmiszerkönyv, illetve a tejhigiéniai rendelet előírásainak megfelelően.
4. A gyártási folyamat főbb irányelvei
4.1. Technológia
- A hőkezelt fogyasztói tej féleségnek megfelelő iskolatej a 3. pontban előírt minőségű nyers tehéntejből állítható elő úgy, hogy a tejet tisztítják, zsírtartalmát beállítják, szükség szerint homogénezik, megfelelő módon hőkeze-lik, tárolási hőmérsékletre hűtik és csomagolják.
- A hőkezelt fogyasztói ízesített tejféleségek a fentiekben leírt tejből a termékféleségre jellemző érzékszervi tulajdonságokat biztosító anyagok (ízesítőanyagok, édesítőszerek, aromák, színezékek, stabilizátorok és emulgeáló-szerek) bekeverése után - esetleg homogénezve - pasztőrözve, magas hőmérsékleten hőkezelve, ultramagas hőmérsékleten hőkezelve majd azt követően a tárolási hőmérsékletre hűtve és csomagolva állítható elő. Kivételt képeznek a sterilezett termékek, ahol a csomagolás a hőkezelés előtt történik, továbbá a zselírozott készítmények, ahol a letöltés melegen (a gélképződésnél magasabb hőmérsékleten) történik és a termék csak ezután kerül lehűtésre.
4.2. Csomagolás
Alaktartó csomagolásban, legfeljebb 0,25 literes csomagolási egységekben, valamint a tejhigiéniai rendeletben meghatározott előírások szerint történhet.
4.3. Általános szállítási és tárolási követelmények Szállításnál általános követelmény a napi rendszerességű szállítás. Ez az ellátott közintézmény helyi adottságainak, valamint a kiszállított termék tárolási követelményeinek függvényében módosulhat, igazodva a közoktatási intézmény infrastrukturális feltételeihez, valamint a szállító logisztikai és disztribúciós lehetőségeihez.
4.3.1. Szállítási és tárolási követelmények a MÉ 2-51-/02/11 pontja szerint pasztőrözött, illetve a Magyar Élelmiszerkönyv 2-52-/02/12 pontja szerint magas hőfokon pasztőrözött, illetve hőkezelt tej, illetve hőkezelt ízesített tejféleségek esetében:
- Az iskolába kerülő iskolatej hőmérséklete a szállítás teljes időtartama alatt nem haladhatja meg a +6 Celsius-fokos hőmérsékletet.
- Azoknak az iskoláknak, amelyeknek nincs megfelelő kapacitása a beérkező tejmennyiség hűtve tárolására, biztosítaniuk kell a szállítást követő két órán belül a poharas iskolatej és ízesített iskolatej tanulók részéről történő elfogyasztását.
- Annak a közoktatási intézménynek, amely nem rendelkezik az el nem fogyasztott tej hűtve tárolásának feltételeivel, a kiszállítástól számított maximum három órán belül gondoskodnia kell a megmaradt tejmennyiség előírásszerű megsemmisítéséről. A fel nem használt iskolatej gyártó üzembe történő visszaszállítása nem engedélyezett.
- Azokban az intézményekben, ahol az előírásoknak megfelelő hűtve tárolás feltételei biztosítottak, ott a termék a csomagoláson feltüntetett fogyaszthatósági határidőig tárolható és felhasználható.
B) Az iskolatej programban forgalmazható ömlesztett sajt minőségi előírásai
1. A termék meghatározása
Az iskolai célú felhasználásra készült ömlesztett sajtnak meg kell felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv 2-51/09. számú irányelvének 9.4. pontja szerinti, nem ízesített, félzsíros vagy zsíros ömlesztett sajtra vonatkozó előírásainak, és a zsírtartalom a sajt szárazanyagában legalább negyven százalék (m/m) kell legyen. A gyártáshoz kizárólag tejhigiéniai rendeletnek megfelelő tehéntej használható fel.
2. Felhasználható anyagok
A termék gyártásához csak a kötelező érvényű előírásoknak (Magyar Élelmiszerkönyv, vonatkozó jogszabályok, szabványok) megfelelő anyagok használhatók fel, ízesíteni nem lehet.
3. Minőségi követelmények
A termék minőségi követelményeinek meg kell felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak.
3.1. Fogyaszthatósági határidő
A Magyar Élelmiszerkönyv, illetve a tejhigiéniai rendelet előírásainak megfelelően.
4. A gyártási folyamat főbb irányelvei
4.1. Technológia
A termék homogenitását a gondosan aprított komponensek alapos, gépi úton való keverésével kell biztosítani.
Az anyagkeverék megömlesztését - ömlesztősók jelenlétében - legalább 70 °C hőmérsékleten 30 másodperces hőntartással vagy ennél nagyobb hőmérséklet-időtartam kombináció alkalmazásával kell végezni.
4.2. Csomagolás
A végtermék csomagolása forrón -70-80 °C hőmérsékleten -, hígan folyó állapotban történhet, kivéve a füstölt, valamint a lapka sajtokat.
4.3. Általános szállítási és tárolási követelmények Magas hőmérsékletű hőkezelés alkalmazása esetén a
termék megfelelő mikrobiológiai tisztaságát aszeptikus csomagolással kell megőrizni.
Az ömlesztett sajtok tárolási körülményeinél a Magyar Élelmiszerkönyv 2-51/09 irányelvének 9.3. pontjában foglaltakat kell alkalmazni.
2. számú melléklet a 163/2004. (XI. 17.) FVM rendelethez
[4. számú melléklet a 127/2004. (VIII. 19.) FVM rendelethez]
| Sorszám | KSH szám | Önkormányzat |
| 1. | 1612441 | Abádszalók |
| 2. | 0212548 | Abaliget |
| 3. | 1024554 | Abasár |
| 4. | 0526718 | Abaújkér |
| 5. | 0503595 | Abaújszántó |
| 6. | 0502273 | Abaújvár |
| 7. | 0811882 | Abda |
| 8. | 1104428 | Ács |
| 9. | 1318573 | Acsa |
| 10. | 1807214 | Acsád |
| 11. | 0833385 | Acsalag |
| 12. | 1118139 | Ácsteszér |
| 13. | 1023241 | Adács |
| 14. | 1406080 | Ádánd |
| 15. | 1907302 | Adásztevel |
| 16. | 0708925 | Adony |
| 17. | 1931307 | Adorjánháza |
| 18. | 0317686 | Ágasegyháza |
| 19. | 0804880 | Ágfalva |
| 20. | 0509362 | Aggtelek |
| 21. | 0829407 | Agyagosszergény |
| 22. | 1508776 | Ajak |
| 23. | 0321944 | Akasztó |
| 24. | 0533093 | Alacska |
| 25. | 0726824 | Alap |
| 26. | 1625265 | Alattyán |
| 27. | 0715176 | Alcsútdoboz |
| 28. | 1006345 | Aldebrő |
| 29. | 0213329 | Almamellék |
| 30. | 1132346 | Almásfüzitő |
| 31. | 0429595 | Almáskamarás |
| 32. | 0927641 | Álmosd |
| 33. | 0520482 | Alsóberecki |
| 34. | 0519664 | Alsódobsza |
| 35. | 1729665 | Alsónána |
| 36. | 2019512 | Alsónemesapáti |
| 37. | 1930526 | Alsóörs |
| 38. | 2032081 | Alsópáhok |
| 39. | 1216425 | Alsópetény |
| 40. | 0725283 | Alsószentiván |
| 41. | 0233279 | Alsószentmárton |
| 42. | 1207621 | Alsótold |
| 43. | 1822725 | Alsóújlak |
| 44. | 0529814 | Alsóvadász |
| 45. | 0521032 | Alsózsolca |
| 46. | 0616197 | Ambrózfalva |
| 47. | 1529975 | Anarcs |
| 48. | 1428714 | Andocs |
| 49. | 1017987 | Andornaktálya |
| 50. | 1134227 | Annavölgy |
| 51. | 1520303 | Apagy |
| 52. | 1333561 | Apaj |
| 53. | 1726125 | Aparhant |
| 54. | 0614252 | Apátfalva |
| 55. | 1808873 | Apátistvánfalva |
| 56. | 1007241 | Apc |
| 57. | 0321148 | Apostag |
| 58. | 1509353 | Aranyosapáti |
| 59. | 0206886 | Aranyosgadány |
| 60. | 0514331 | Arló |
| 61. | 0503771 | Arnót |
| 62. | 0503823 | Ároktő |
| 63. | 0619062 | Árpádhalom |
| 64. | 0610339 | Ásotthalom |
| 65. | 0826921 | Ásványráró |
| 66. | 0504233 | Aszaló |
| 67. | 1316188 | Aszód |
| 68. | 1006503 | Átány |
| 69. | 1016090 | Atkár |
| 70. | 1732735 | Attala |
| 71. | 0205403 | Babarc |
| 72. | 1430474 | Babócsa |
| 73. | 1428316 | Bábonymegyer |
| 74. | 0815042 | Babót |
| 75. | 0310180 | Bácsbokod |
| 76. | 0327234 | Bácsborsód |
| 77. | 1922327 | Badacsonytomaj |
| 78. | 1309131 | Bag |
| 79. | 0920011 | Bagamér |
| 80. | 2030368 | Bagod |
| 81. | 0828769 | Bágyogszovát |
| 82. | 1129212 | Baj |
| 83. | 1817020 | Bajánsenye |
| 84. | 1116744 | Bajna |
| 85. | 1129355 | Bajót |
| 86. | 2004738 | Bak |
| 87. | 0915167 | Bakonszeg |
| 88. | 0208299 | Bakonya |
| 89. | 1923746 | Bakonybél |
| 90. | 0708730 | Bakonycsernye |
| 91. | 1929513 | Bakonyjákó |
| 92. | 1925991 | Bakonynána |
| 93. | 1930410 | Bakonyoszlop |
| 94. | 1906327 | Bakonypölöske |
| 95. | 1125229 | Bakonysárkány |
| 96. | 1922813 | Bakonyszentkirály |
| 97. | 0805944 | Bakonyszentlászló |
| 98. | 1122381 | Bakonyszombathely |
| 99. | 1924129 | Bakonytamási |
| 100. | 0629106 | Baks |
| 101. | 0203975 | Baksa |
| 102. | 0518184 | Baktakék |
| 103. | 0522521 | Balajt |
| 104. | 1213657 | Balassagyarmat |
| 105. | 0623676 | Balástya |
| 106. | 1011527 | Balaton |
| 107. | 1905838 | Balatonalmádi |
| 108. | 1427377 | Balatonberény |
| 109. | 1433853 | Balatonboglár |
| 110. | 1912238 | Balatonederics |
| 111. | 1419460 | Balatonendréd |
| 112. | 1420729 | Balatonfenyves |
| 113. | 1929461 | Balatonfőkajár |
| 114. | 1905148 | Balatonkenese |
| 115. | 1407375 | Balatonkeresztúr |
| 116. | 1433862 | Balatonlelle |
| 117. | 2026462 | Balatonmagyaród |
| 118. | 1416601 | Balatonszabadi |
| 119. | 1424907 | Balatonszárszó |
| 120. | 1422822 | Balatonszemes |
| 121. | 1421324 | Balatonszentgyörgy |
| 122. | 1526958 | Balkány |
| 123. | 0313408 | Ballószög |
| 124. | 1805102 | Balogunyom |
| 125. | 0325937 | Balotaszállás |
| 126. | 1515963 | Balsa |
| 127. | 1131422 | Bana |
| 128. | 0525159 | Bánhorváti |
| 129. | 2008439 | Bánokszentgyörgy |
| 130. | 0521953 | Bánréve |
| 131. | 0224378 | Bár |
| 132. | 1526480 | Barabás |
| 133. | 0707047 | Baracs |
| 134. | 0708581 | Baracska |
| 135. | 0926693 | Báránd |
| 136. | 0224749 | Baranyajenő |
| 137. | 0806196 | Barbacs |
| 138. | 1403735 | Bárdudvarnok |
| 139. | 1220048 | Bárna |
| 140. | 1711712 | Báta |
| 141. | 1728909 | Bátaapáti |
| 142. | 0303656 | Bátmonostor |
| 143. | 1233534 | Bátonyterenye |
| 144. | 1502990 | Bátorliget |
| 145. | 0418102 | Battonya |
| 146. | 0311961 | Bátya |
| 147. | 2024864 | Batyk |
| 148. | 2018698 | Bázakerettye |
| 149. | 2023144 | Becsehely |
| 150. | 1212016 | Becske |
| 151. | 2018360 | Becsvölgye |
| 152. | 1420710 | Bedegkér |
| 153. | 0933446 | Bedő |
| 154. | 1810384 | Bejcgyertyános |
| 155. | 0506929 | Bekecs |
| 156. | 0426189 | Békéssámson |
| 157. | 0402680 | Békésszentandrás |
| 158. | 1004400 | Bekölce |
| 159. | 1033260 | Bélapátfalva |
| 160. | 1728662 | Belecska |
| 161. | 0810588 | Beled |
| 162. | 1417127 | Beleg |
| 163. | 2009168 | Belezna |
| 164. | 0419390 | Bélmegyer |
| 165. | 0708466 | Beloiannisz |
| 166. | 1525441 | Benk |
| 167. | 1325098 | Bénye |
| 168. | 1232911 | Bér |
| 169. | 1832124 | Bérbaltavár |
| 170. | 1202389 | Bercel |
| 171. | 1528246 | Beregdaróc |
| 172. | 1520677 | Beregsurány |
| 173. | 0918467 | Berekböszörmény |
| 174. | 1634005 | Berekfürdő |
| 175. | 0912788 | Berettyóújfalu |
| 176. | 1933127 | Berhida |
| 177. | 1209034 | Berkenye |
| 178. | 0216461 | Berkesd |
| 179. | 1507472 | Berkesz |
| 180. | 1318777 | Bernecebaráti |
| 181. | 0526356 | Berzék |
| 182. | 1430119 | Berzence |
| 183. | 1513639 | Besenyőd |
| 184. | 1027517 | Besenyőtelek |
| 185. | 1611305 | Besenyszög |
| 186. | 0716346 | Besnyő |
| 187. | 1521227 | Beszterec |
| 188. | 0829805 | Bezenye |
| 189. | 0810560 | Bezi |
| 190. | 0213310 | Bicsérd |
| 191. | 0919956 | Biharkeresztes |
| 192. | 0924828 | Biharnagybajom |
| 193. | 0929887 | Bihartorda |
| 194. | 0429610 | Biharugra |
| 195. | 0204899 | Bikal |
| 196. | 1502945 | Biri |
| 197. | 1829203 | Boba |
| 198. | 2017543 | Bocfölde |
| 199. | 1022354 | Boconád |
| 200. | 0308305 | Bócsa |
| 201. | 0934102 | Bocskaikert |
| 202. | 0718254 | Bodajk |
| 203. | 1014933 | Bodony |
| 204. | 1410506 | Bodrog |
| 205. | 0523737 | Bodroghalom |
| 206. | 0530784 | Bodrogkeresztúr |
| 207. | 0533808 | Bodrogkisfalud |
| 208. | 0514401 | Bodrogolaszi |
| 209. | 0505926 | Bódvaszilas |
| 210. | 0525195 | Bogács |
| 211. | 0232151 | Bogád |
| 212. | 0221892 | Bogádmindszent |
| 213. | 1703425 | Bogyiszló |
| 214. | 0804367 | Bogyoszló |
| 215. | 0914137 | Bojt |
| 216. | 1107311 | Bokod |
| 217. | 1003452 | Boldog |
| 218. | 0508396 | Boldva |
| 219. | 1418120 | Bolhó |
| 220. | 1706497 | Bonyhád |
| 221. | 1714818 | Bonyhádvarasd |
| 222. | 0608192 | Bordány |
| 223. | 0206725 | Borjád |
| 224. | 0319327 | Borota |
| 225. | 2010056 | Borsfa |
| 226. | 0530669 | Borsodbóta |
| 227. | 0516124 | Borsodgeszt |
| 228. | 0506707 | Borsodivánka |
| 229. | 0505315 | Borsodnádasd |
| 230. | 0530207 | Borsodszentgyörgy |
| 231. | 0516799 | Borsodszirák |
| 232. | 1209894 | Borsosberény |
| 233. | 1930252 | Borzavár |
| 234. | 1522239 | Botpalád |
| 235. | 1805476 | Bő |
| 236. | 1811651 | Bögöt |
| 237. | 1426532 | Böhönye |
| 238. | 1511299 | Bököny |
| 239. | 1706558 | Bölcske |
| 240. | 0833950 | Bőny |
| 241. | 0806619 | Börcs |
| 242. | 0815501 | Bősárkány |
| 243. | 0413471 | Bucsa |
| 244. | 2020613 | Bucsuszentlászló |
| 245. | 0332823 | Bugac |
| 246. | 1332027 | Bugyi |
| 247. | 1519707 | Buj |
| 248. | 1214234 | Buják |
| 249. | 1417358 | Buzsák |
| 250. | 0527890 | Bükkaranyos |
| 251. | 0223162 | Bükkösd |
| 252. | 1002963 | Bükkszék |
| 253. | 1010621 | Bükkszenterzsébet |
| 254. | 0508022 | Bükkszentkereszt |
| 255. | 0532887 | Bükkzsérc |
| 256. | 1408703 | Büssü |
| 257. | 0713152 | Cece |
| 258. | 1509681 | Cégénydányád |
| 259. | 1320640 | Ceglédbercel |
| 260. | 1827094 | Celldömölk |
| 261. | 1203665 | Cered |
| 262. | 1622938 | Cibakháza |
| 263. | 0503939 | Cigánd |
| 264. | 1719284 | Cikó |
| 265. | 0815954 | Cirák |
| 266. | 0431334 | Csabacsűd |
| 267. | 0434078 | Csabaszabadi |
| 268. | 0730544 | Csabdi |
| 269. | 1930924 | Csabrendek |
| 270. | 1512928 | Csaholc |
| 271. | 1916072 | Csajág |
| 272. | 1803911 | Csákánydoroszló |
| 273. | 0705360 | Csákberény |
| 274. | 0720002 | Csákvár |
| 275. | 0602121 | Csanádalberti |
| 276. | 0420455 | Csanádapáca |
| 277. | 0605379 | Csanádpalota |
| 278. | 1016841 | Csány |
| 279. | 0219901 | Csányoszró |
| 280. | 0622293 | Csanytelek |
| 281. | 0808563 | Csapod |
| 282. | 1529416 | Csaroda |
| 283. | 1116416 | Császár |
| 284. | 0310472 | Császártöltés |
| 285. | 1509715 | Császló |
| 286. | 0326471 | Csátalja |
| 287. | 0316373 | Csávoly |
| 288. | 1230270 | Csécse |
| 289. | 1526107 | Csegöld |
| 290. | 1812724 | Csehimindszent |
| 291. | 1305184 | Csemő |
| 292. | 1823816 | Csempeszkopács |
| 293. | 0632285 | Csengele |
| 294. | 1530641 | Csenger |
| 295. | 1524095 | Csengersima |
| 296. | 1526851 | Csengerújfalu |
| 297. | 0312344 | Csengőd |
| 298. | 1809070 | Csénye |
| 299. | 0508493 | Csenyéte |
| 300. | 1613170 | Csépa |
| 301. | 1812140 | Csepreg |
| 302. | 0506974 | Cserépfalu |
| 303. | 0525575 | Cserépváralja |
| 304. | 1222594 | Cserhátsurány |
| 305. | 1605795 | Cserkeszőlő |
| 306. | 0528459 | Csernely |
| 307. | 2007135 | Cserszegtomaj |
| 308. | 2002583 | Csesztreg |
| 309. | 1931699 | Csetény |
| 310. | 1318476 | Csévharaszt |
| 311. | 1711998 | Csibrák |
| 312. | 0315699 | Csikéria |
| 313. | 1730094 | Csikóstőttős |
| 314. | 1826064 | Csipkerek |
| 315. | 0505333 | Csobád |
| 316. | 0520774 | Csobaj |
| 317. | 1306822 | Csobánka |
| 318. | 0721908 | Csókakő |
| 319. | 1405971 | Csokonyavisonta |
| 320. | 0514289 | Csokvaomány |
| 321. | 1118926 | Csolnok |
| 322. | 0312025 | Csólyospálos |
| 323. | 1333118 | Csomád |
| 324. | 0605111 | Csongrád |
| 325. | 2031149 | Csonkahegyhát |
| 326. | 1902185 | Csopak |
| 327. | 0709779 | Csór |
| 328. | 0804039 | Csorna |
| 329. | 0426709 | Csorvás |
| 330. | 1932878 | Csót |
| 331. | 1932814 | Csögle |
| 332. | 0912450 | Csökmő |
| 333. | 1424314 | Csököly |
| 334. | 2029364 | Csömödér |
| 335. | 1822390 | Csönge |
| 336. | 0706734 | Csősz |
| 337. | 1326985 | Csővár |
| 338. | 1421315 | Csurgó |
| 339. | 1917172 | Dabronc |
| 340. | 1133163 | Dad |
| 341. | 1122910 | Dág |
| 342. | 1729230 | Dalmand |
| 343. | 1331811 | Dánszentmiklós |
| 344. | 1318397 | Dány |
| 345. | 1431352 | Darány |
| 346. | 0821865 | Darnózseli |
| 347. | 0914678 | Darvas |
| 348. | 0310533 | Dávod |
| 349. | 1724989 | Decs |
| 350. | 0504686 | Dédestapolcsány |
| 351. | 0732753 | Dég |
| 352. | 1212511 | Dejtár |
| 353. | 1309973 | Délegyháza |
| 354. | 1517756 | Demecser |
| 355. | 1008660 | Demjén |
| 356. | 0207773 | Dencsháza |
| 357. | 0905573 | Derecske |
| 358. | 0607834 | Derekegyház |
| 359. | 0624077 | Deszk |
| 360. | 1932276 | Devecser |
| 361. | 1206743 | Diósjenő |
| 362. | 2028778 | Dióskál |
| 363. | 0232373 | Diósviszló |
| 364. | 0433190 | Doboz |
| 365. | 0630535 | Dóc |
| 366. | 0525690 | Domaháza |
| 367. | 0613383 | Domaszék |
| 368. | 0424031 | Dombegyház |
| 369. | 0422132 | Dombiratos |
| 370. | 1707685 | Dombóvár |
| 371. | 1514508 | Dombrád |
| 372. | 1304808 | Domony |
| 373. | 1007515 | Domoszló |
| 374. | 1030261 | Dormánd |
| 375. | 1224439 | Dorogháza |
| 376. | 1702565 | Döbrököz |
| 377. | 1503647 | Döge |
| 378. | 1329647 | Dömsöd |
| 379. | 0821917 | Dör |
| 380. | 0217419 | Drávafok |
| 381. | 0228608 | Drávaszabolcs |
| 382. | 0221698 | Drávasztára |
| 383. | 1208156 | Drégelypalánk |
| 384. | 1902936 | Dudar |
| 385. | 1133835 | Dunaalmás |
| 386. | 1325362 | Dunabogdány |
| 387. | 0321069 | Dunaegyháza |
| 388. | 0312566 | Dunafalva |
| 389. | 0827739 | Dunakiliti |
| 390. | 0307861 | Dunapataj |
| 391. | 0821078 | Dunaszeg |
| 392. | 0209186 | Dunaszekcső |
| 393. | 0311606 | Dunaszentbenedek |
| 394. | 1709539 | Dunaszentgyörgy |
| 395. | 0815875 | Dunaszentpál |
| 396. | 0810454 | Dunasziget |
| 397. | 0314766 | Dunatetétlen |
| 398. | 1320534 | Dunavarsány |
| 399. | 0307612 | Dunavecse |
| 400. | 0304109 | Dusnok |
| 401. | 0914614 | Ebes |
| 402. | 0816708 | Écs |
| 403. | 1017181 | Ecséd |
| 404. | 1204251 | Ecseg |
| 405. | 0409432 | Ecsegfalva |
| 406. | 1324518 | Ecser |
| 407. | 0510728 | Edelény |
| 408. | 0228918 | Egerág |
| 409. | 1012821 | Egerbakta |
| 410. | 1026019 | Egerbocs |
| 411. | 1016610 | Egercsehi |
| 412. | 1002981 | Egerfarmos |
| 413. | 1024758 | Egerszalók |
| 414. | 1013648 | Egerszólát |
| 415. | 2033428 | Egervár |
| 416. | 1828796 | Egervölgy |
| 417. | 0820288 | Egyed |
| 418. | 0915741 | Egyek |
| 419. | 1217659 | Egyházasdengeleg |
| 420. | 0815237 | Egyházasfalu |
| 421. | 1205980 | Egyházasgerge |
| 422. | 0216498 | Egyházasharaszti |
| 423. | 1810232 | Egyházashetye |
| 424. | 1830429 | Egyházashollós |
| 425. | 1910445 | Egyházaskesző |
| 426. | 0227401 | Egyházaskozár |
| 427. | 1825946 | Egyházasrádóc |
| 428. | 0432957 | Elek |
| 429. | 0720358 | Előszállás |
| 430. | 0504677 | Emőd |
| 431. | 0533048 | Encs |
| 432. | 1532328 | Encsencs |
| 433. | 1225496 | Endrefalva |
| 434. | 0815033 | Enese |
| 435. | 0622992 | Eperjes |
| 436. | 1518528 | Eperjeske |
| 437. | 1129638 | Epöl |
| 438. | 0723603 | Ercsi |
| 439. | 0525326 | Erdőbénye |
| 440. | 0522503 | Erdőhorváti |
| 441. | 1313480 | Erdőkertes |
| 442. | 1028556 | Erdőkövesd |
| 443. | 1222655 | Erdőkürt |
| 444. | 0218704 | Erdősmecske |
| 445. | 1221795 | Erdőtarcsa |
| 446. | 1024235 | Erdőtelek |
| 447. | 1020118 | Erk |
| 448. | 1510852 | Érpatak |
| 449. | 0311864 | Érsekcsanád |
| 450. | 1221582 | Érsekvadkert |
| 451. | 0213499 | Erzsébet |
| 452. | 0925469 | Esztár |
| 453. | 2006178 | Eszteregnye |
| 454. | 1106664 | Ete |
| 455. | 1215370 | Etes |
| 456. | 0702316 | Etyek |
| 457. | 1523250 | Fábiánháza |
| 458. | 0619974 | Fábiánsebestyén |
| 459. | 1724192 | Fácánkert |
| 460. | 1718980 | Fadd |
| 461. | 0502741 | Fáj |
| 462. | 0303230 | Fajsz |
| 463. | 0512557 | Fancsal |
| 464. | 0833996 | Farád |
| 465. | 0534272 | Farkaslyuk |
| 466. | 1309122 | Farmos |
| 467. | 1012432 | Fedémes |
| 468. | 1616647 | Fegyvernek |
| 469. | 0806956 | Fehértó |
| 470. | 0732203 | Fehérvárcsurgó |
| 471. | 0729939 | Felcsút |
| 472. | 1020747 | Feldebrő |
| 473. | 0622646 | Felgyő |
| 474. | 0833251 | Felpéc |
| 475. | 0508174 | Felsőberecki |
| 476. | 1813587 | Felsőcsatár |
| 477. | 0509742 | Felsődobsza |
| 478. | 0531723 | Felsőkelecsény |
| 479. | 0333598 | Felsőlajos |
| 480. | 1413985 | Felsőmocsolád |
| 481. | 1715820 | Felsőnána |
| 482. | 0532762 | Felsőnyárád |
| 483. | 1717914 | Felsőnyék |
| 484. | 1924369 | Felsőörs |
| 485. | 1306035 | Felsőpakony |
| 486. | 1224323 | Felsőpetény |
| 487. | 2021476 | Felsőrajk |
| 488. | 0302954 | Felsőszentiván |
| 489. | 0208819 | Felsőszentmárton |
| 490. | 1823287 | Felsőszölnök |
| 491. | 1016328 | Felsőtárkány |
| 492. | 0531671 | Felsőtelekes |
| 493. | 0523533 | Felsővadász |
| 494. | 0502848 | Felsőzsolca |
| 495. | 1522415 | Fényeslitke |
| 496. | 0618999 | Ferencszállás |
| 497. | 0809487 | Fertőendréd |
| 498. | 0812414 | Fertőrákos |
| 499. | 0815343 | Fertőszentmiklós |
| 500. | 2019187 | Fityeház |
| 501. | 0302149 | Foktő |
| 502. | 0517932 | Fony |
| 503. | 0633020 | Forráskút |
| 504. | 0530483 | Forró |
| 505. | 1332610 | Fót |
| 506. | 0609210 | Földeák |
| 507. | 0903258 | Földes |
| 508. | 0522123 | Fulókércs |
| 509. | 0916993 | Furta |
| 510. | 0706114 | Füle |
| 511. | 0922150 | Fülöp |
| 512. | 0331468 | Fülöpháza |
| 513. | 0333622 | Fülöpjakab |
| 514. | 0314058 | Fülöpszállás |
| 515. | 1717950 | Fürged |
| 516. | 0517109 | Füzér |
| 517. | 0511378 | Füzérkomlós |
| 518. | 1003276 | Füzesabony |
| 519. | 0412256 | Füzesgyarmat |
| 520. | 0918175 | Gáborján |
| 521. | 1513727 | Gacsály |
| 522. | 0409511 | Gádoros |
| 523. | 0528307 | Gagybátor |
| 524. | 0503744 | Gagyvendégi |
| 525. | 2012991 | Galambok |
| 526. | 1225663 | Galgaguta |
| 527. | 1313295 | Galgagyörk |
| 528. | 1319503 | Galgahévíz |
| 529. | 1327128 | Galgamácsa |
| 530. | 1406451 | Gamás |
| 531. | 0715750 | Gánt |
| 532. | 0331848 | Gara |
| 533. | 2012946 | Garabonc |
| 534. | 0510904 | Garadna |
| 535. | 0710296 | Gárdony |
| 536. | 0326383 | Gátér |
| 537. | 1505801 | Gávavencsellő |
| 538. | 1503629 | Géberjén |
| 539. | 0303577 | Géderlak |
| 540. | 1505670 | Gégény |
| 541. | 0523719 | Gelej |
| 542. | 1504613 | Gelénes |
| 543. | 2012089 | Gelse |
| 544. | 1513000 | Gemzse |
| 545. | 1824183 | Gencsapáti |
| 546. | 1826152 | Gérce |
| 547. | 0407393 | Gerendás |
| 548. | 0202857 | Geresdlak |
| 549. | 1705731 | Gerjen |
| 550. | 1830942 | Gersekarát |
| 551. | 0417394 | Geszt |
| 552. | 0515608 | Gesztely |
| 553. | 1528893 | Geszteréd |
| 554. | 1916717 | Gic |
| 555. | 0521564 | Girincs |
| 556. | 0513134 | Golop |
| 557. | 1309441 | Gomba |
| 558. | 0233233 | Gödre |
| 559. | 1430571 | Gölle |
| 560. | 0515936 | Gönc |
| 561. | 0518643 | Göncruszka |
| 562. | 0802060 | Gönyű |
| 563. | 0916568 | Görbeháza |
| 564. | 0230438 | Görcsöny |
| 565. | 1414599 | Görgeteg |
| 566. | 1529443 | Gulács |
| 567. | 2002097 | Gutorfölde |
| 568. | 0826860 | Gyarmat |
| 569. | 1430960 | Gyékényes |
| 570. | 2023302 | Gyenesdiás |
| 571. | 1928671 | Gyepükaján |
| 572. | 0218315 | Gyód |
| 573. | 0823843 | Gyóró |
| 574. | 0820400 | Gyömöre |
| 575. | 1811943 | Gyöngyösfalu |
| 576. | 1017534 | Gyöngyöshalász |
| 577. | 1013338 | Gyöngyösoroszi |
| 578. | 1008323 | Gyöngyöspata |
| 579. | 1019123 | Gyöngyössolymos |
| 580. | 1028088 | Gy öngyöstarján |
| 581. | 1730289 | Gyönk |
| 582. | 0808721 | Győrasszonyfa |
| 583. | 1725539 | Györe |
| 584. | 0505069 | Györgytarló |
| 585. | 1712326 | Györköny |
| 586. | 0813198 | Győrladamér |
| 587. | 0831316 | Győrság |
| 588. | 0819309 | Győrsövényház |
| 589. | 0815653 | Győrszemere |
| 590. | 1510126 | Győrtelek |
| 591. | 0807481 | Győrújbarát |
| 592. | 0831787 | Győrújfalu |
| 593. | 1809724 | Győrvár |
| 594. | 0815228 | Győrzámoly |
| 595. | 1507676 | Gyulaháza |
| 596. | 1730359 | Gyulaj |
| 597. | 1909520 | Gyulakeszi |
| 598. | 0715918 | Gyúró |
| 599. | 1533774 | Gyüre |
| 600. | 2010269 | Hahót |
| 601. | 0926170 | Hajdúbagos |
| 602. | 0912803 | Hajdúdorog |
| 603. | 0910393 | Hajdúhadház |
| 604. | 0931097 | Hajdúsámson |
| 605. | 0917473 | Hajdúszovát |
| 606. | 1915361 | Hajmáskér |
| 607. | 0318759 | Hajós |
| 608. | 0826790 | Halászi |
| 609. | 1309690 | Halásztelek |
| 610. | 1907898 | Halimba |
| 611. | 0527942 | Halmaj |
| 612. | 0511226 | Hangács |
| 613. | 0525104 | Hangony |
| 614. | 0723427 | Hantos |
| 615. | 1714164 | Harc |
| 616. | 0807649 | Harka |
| 617. | 0308350 | Harkakötöny |
| 618. | 1408837 | Háromfa |
| 619. | 0505847 | Harsány |
| 620. | 1925566 | Hárskút |
| 621. | 0318458 | Harta |
| 622. | 0812308 | Hédervár |
| 623. | 1416726 | Hedrehely |
| 624. | 0817905 | Hegyeshalom |
| 625. | 1832188 | Hegyfalu |
| 626. | 1818032 | Hegyhátszentjakab |
| 627. | 0818403 | Hegykő |
| 628. | 0502468 | Hegymeg |
| 629. | 1203993 | Héhalom |
| 630. | 0506655 | Hejőbába |
| 631. | 0504604 | Hejőkeresztúr |
| 632. | 0516780 | Hejőpapi |
| 633. | 0304093 | Helvécia |
| 634. | 0929391 | Hencida |
| 635. | 0530137 | Hercegkút |
| 636. | 0312937 | Hercegszántó |
| 637. | 1020242 | Heréd |
| 638. | 1111891 | Héreg |
| 639. | 1309849 | Hernád |
| 640. | 0524165 | Hernádkak |
| 641. | 0531200 | Hernádnémeti |
| 642. | 0519840 | Hernádvécse |
| 643. | 1409928 | Hetes |
| 644. | 0207126 | Hetvehely |
| 645. | 1014526 | Heves |
| 646. | 1010241 | Hevesaranyos |
| 647. | 1004084 | Hevesvezekény |
| 648. | 1313949 | Hévízgyörk |
| 649. | 0206798 | Hidas |
| 650. | 0511697 | Hidasnémeti |
| 651. | 0525672 | Hidvégardó |
| 652. | 0227933 | Himesháza |
| 653. | 0804020 | Himod |
| 654. | 0233932 | Hobol |
| 655. | 1513019 | Hodász |
| 656. | 0531167 | Hollóháza |
| 657. | 1233242 | Hollókő |
| 658. | 1927818 | Homokbödöge |
| 659. | 0327845 | Homokmégy |
| 660. | 1419150 | Homokszentgyörgy |
| 661. | 0229966 | Homorúd |
| 662. | 0521236 | Homrogd |
| 663. | 1213204 | Hont |
| 664. | 1004145 | Hort |
| 665. | 0904118 | Hortobágy |
| 666. | 1816887 | Horvátzsidány |
| 667. | 0230836 | Hosszúhetény |
| 668. | 0906266 | Hosszúpályi |
| 669. | 1820880 | Hosszúpereszteg |
| 670. | 1726055 | Hőgyész |
| 671. | 1216878 | Hugyag |
| 672. | 0433297 | Hunya |
| 673. | 1634050 | Hunyadfalva |
| 674. | 1525636 | Ibrány |
| 675. | 1411192 | Igal |
| 676. | 0525399 | Igrici |
| 677. | 1427784 | Iharosberény |
| 678. | 1811387 | Ikervár |
| 679. | 1303300 | Iklad |
| 680. | 0820604 | Ikrény |
| 681. | 1509654 | Ilk |
| 682. | 0308095 | Imrehegy |
| 683. | 0508086 | Ináncs |
| 684. | 1332106 | Inárcs |
| 685. | 1426301 | Inke |
| 686. | 1203328 | Ipolytarnóc |
| 687. | 1229319 | Ipolyvece |
| 688. | 1704701 | Iregszemcse |
| 689. | 1307807 | Isaszeg |
| 690. | 1010074 | Istenmezeje |
| 691. | 1421333 | Istvándi |
| 692. | 0732018 | Iszkaszentgyörgy |
| 693. | 0702200 | Isztimér |
| 694. | 0831635 | Iván |
| 695. | 1831680 | Ivánc |
| 696. | 0713462 | Iváncsa |
| 697. | 1727711 | Izmény |
| 698. | 0321999 | Izsák |
| 699. | 0505591 | Izsófalva |
| 700. | 1709326 | Jágónak |
| 701. | 1813958 | Ják |
| 702. | 0317923 | Jakab szállás |
| 703. | 1415927 | Jákó |
| 704. | 1517075 | Jánd |
| 705. | 1507843 | Jánkmajtis |
| 706. | 0309469 | Jánoshalma |
| 707. | 1811679 | Jánosháza |
| 708. | 1622859 | Jánoshida |
| 709. | 0526657 | Járdánháza |
| 710. | 1517589 | Jármi |
| 711. | 1917437 | Jásd |
| 712. | 1622929 | Jászágó |
| 713. | 1630711 | Jászalsószentgyörgy |
| 714. | 1622202 | Jászapáti |
| 715. | 1615811 | Jászboldogháza |
| 716. | 1617978 | Jászdózsa |
| 717. | 1623579 | Jászfelsőszentgyörgy |
| 718. | 1624086 | Jászivány |
| 719. | 1625186 | Jászjákóhalma |
| 720. | 1311004 | Jászkarajenő |
| 721. | 1622798 | Jászkisér |
| 722. | 1621111 | Jászladány |
| 723. | 1613514 | Jászszentandrás |
| 724. | 0308378 | Jászszentlászló |
| 725. | 1623135 | Jásztelek |
| 726. | 1513143 | Jéke |
| 727. | 0715972 | Jenő |
| 728. | 0806646 | Jobaháza |
| 729. | 1208712 | Jobbágyi |
| 730. | 0515680 | Jósvafő |
| 731. | 1417279 | Juta |
| 732. | 0902307 | Kaba |
| 733. | 0812113 | Kajárpéc |
| 734. | 0721342 | Kajászó |
| 735. | 1714100 | Kajdacs |
| 736. | 1702033 | Kakasd |
| 737. | 1332230 | Kakucs |
| 738. | 1032179 | Kál |
| 739. | 1829957 | Káld |
| 740. | 1208642 | Kálló |
| 741. | 1531404 | Kállósemjén |
| 742. | 1406105 | Kálmáncsa |
| 743. | 1527225 | Kálmánháza |
| 744. | 0306442 | Kalocsa |
| 745. | 0716683 | Káloz |
| 746. | 1804640 | Kám |
| 747. | 1919141 | Kamond |
| 748. | 0404279 | Kamut |
| 749. | 1502671 | Kántorjánosi |
| 750. | 1405272 | Kánya |
| 751. | 1914553 | Kapolcs |
| 752. | 1015307 | Kápolna |
| 753. | 1433394 | Kapoly |
| 754. | 1409098 | Kaposfő |
| 755. | 1418227 | Kaposmérő |
| 756. | 1718962 | Kaposszekcső |
| 757. | 1406424 | Kaposszerdahely |
| 758. | 1914270 | Káptalanfa |
| 759. | 1905634 | Káptalantóti |
| 760. | 0828334 | Kapuvár |
| 761. | 1005935 | Karácsond |
| 762. | 1405263 | Karád |
| 763. | 1218625 | Karancsalja |
| 764. | 1208855 | Karancskeszi |
| 765. | 1221041 | Karancslapujtő |
| 766. | 1226897 | Karancsság |
| 767. | 1604923 | Karcag |
| 768. | 0521218 | Karcsa |
| 769. | 0424794 | Kardos |
| 770. | 2018041 | Karmacs |
| 771. | 0530508 | Karos |
| 772. | 1330696 | Kartal |
| 773. | 0330605 | Kaskantyú |
| 774. | 0422752 | Kaszaper |
| 775. | 0311280 | Katymár |
| 776. | 1228389 | Kazár |
| 777. | 0506691 | Kazincbarcika |
| 778. | 0513374 | Kázsmárk |
| 779. | 0319789 | Kecel |
| 780. | 1104525 | Kecskéd |
| 781. | 2032902 | Kehidakustány |
| 782. | 1528431 | Kék |
| 783. | 1514359 | Kékcse |
| 784. | 0327571 | Kelebia |
| 785. | 0512034 | Kelemér |
| 786. | 0318166 | Kéleshalom |
| 787. | 1519992 | Kemecse |
| 788. | 1322345 | Kemence |
| 789. | 1812247 | Kemenesmagasi |
| 790. | 1813426 | Kemenesmihályfa |
| 791. | 1912478 | Kemenes szentpéter |
| 792. | 0210542 | Kémes |
| 793. | 0505458 | Kenézlő |
| 794. | 1607418 | Kengyel |
| 795. | 1809937 | Kenyeri |
| 796. | 1414386 | Kercseliget |
| 797. | 1028079 | Kerecsend |
| 798. | 1110995 | Kerékteleki |
| 799. | 1334166 | Kerepes |
| 800. | 1925654 | Kerta |
| 801. | 0412618 | Kertészsziget |
| 802. | 1231413 | Keszeg |
| 803. | 0529249 | Kesznyéten |
| 804. | 1129577 | Kesztölc |
| 805. | 0403461 | Kétegyháza |
| 806. | 1411174 | Kéthely |
| 807. | 1619813 | Kétpó |
| 808. | 0403106 | Kétsoprony |
| 809. | 0208572 | Kétújfalu |
| 810. | 1721731 | Kéty |
| 811. | 0431574 | Kevermes |
| 812. | 0814748 | Kimle |
| 813. | 0702343 | Kincsesbánya |
| 814. | 0532090 | Királd |
| 815. | 0220552 | Királyegyháza |
| 816. | 0613666 | Királyhegyes |
| 817. | 0712636 | Kisapostag |
| 818. | 1519424 | Kisar |
| 819. | 0822886 | Kisbajcs |
| 820. | 1424493 | Kisbárapáti |
| 821. | 1717710 | Kisdorog |
| 822. | 0833695 | Kisfalud |
| 823. | 2009812 | Kisgörbő |
| 824. | 1404826 | Kisgyalán |
| 825. | 0522840 | Kisgyőr |
| 826. | 0528875 | Kishuta |
| 827. | 1018281 | Kisköre |
| 828. | 0332434 | Kiskunhalas |
| 829. | 0324396 | Kiskunmajsa |
| 830. | 0728990 | Kisláng |
| 831. | 1528477 | Kisléta |
| 832. | 1930173 | Kislőd |
| 833. | 0915477 | Kismarja |
| 834. | 1333738 | Kismaros |
| 835. | 1012502 | Kisnána |
| 836. | 1305227 | Kisnémedi |
| 837. | 1329850 | Kisoroszi |
| 838. | 1811147 | Kisrákos |
| 839. | 0514702 | Kissikátor |
| 840. | 0328158 | Kisszállás |
| 841. | 1334157 | Kistarcsa |
| 842. | 0631024 | Kistelek |
| 843. | 0512399 | Kistokaj |
| 844. | 1625919 | Kisújszállás |
| 845. | 1509265 | Kisvárda |
| 846. | 1512672 | Kisvarsány |
| 847. | 0626666 | Kiszombor |
| 848. | 0608253 | Klárafalva |
| 849. | 1102510 | Kocs |
| 850. | 1332771 | Kocsér |
| 851. | 1722433 | Kocsola |
| 852. | 1507445 | Kocsord |
| 853. | 1331361 | Kóka |
| 854. | 0917455 | Kokad |
| 855. | 1930182 | Kolontár |
| 856. | 0902167 | Komádi |
| 857. | 0226408 | Komló |
| 858. | 0516559 | Komlóska |
| 859. | 1527146 | Komoró |
| 860. | 1023995 | Kompolt |
| 861. | 0532498 | Kondó |
| 862. | 1813028 | Kondorfa |
| 863. | 0410287 | Kondoros |
| 864. | 0811262 | Kóny |
| 865. | 0925964 | Konyár |
| 866. | 0806895 | Kópháza |
| 867. | 0824633 | Koroncó |
| 868. | 1327687 | Kosd |
| 869. | 1324679 | Kóspallag |
| 870. | 1523728 | Kótaj |
| 871. | 0528547 | Kovácsvágás |
| 872. | 0206336 | Kozármisleny |
| 873. | 1516665 | Kölcse |
| 874. | 1710463 | Kölesd |
| 875. | 0217899 | Kölked |
| 876. | 1014535 | Kömlő |
| 877. | 1107630 | Kömlőd |
| 878. | 1523612 | Kömörő |
| 879. | 0313806 | Kömpöc |
| 880. | 1813532 | Körmend |
| 881. | 1130553 | Környe |
| 882. | 0526602 | Köröm |
| 883. | 1415510 | Kőröshegy |
| 884. | 0411615 | Körösladány |
| 885. | 0410764 | Körösnagyharsány |
| 886. | 0412900 | Köröstarcsa |
| 887. | 1332975 | Kőröstetétlen |
| 888. | 0430164 | Körösújfalu |
| 889. | 0931130 | Kőrösszakál |
| 890. | 0908943 | Körösszegapáti |
| 891. | 1816832 | Kőszeg |
| 892. | 1820109 | Kőszegszerdahely |
| 893. | 1418148 | Kötcse |
| 894. | 0406804 | Kötegyán |
| 895. | 1611235 | Kőtelek |
| 896. | 1923454 | Kővágóörs |
| 897. | 0215538 | Kővágószőlős |
| 898. | 1925858 | Köveskál |
| 899. | 0519576 | Krasznokvajda |
| 900. | 0734209 | Kulcs |
| 901. | 0305856 | Kunadacs |
| 902. | 0416045 | Kunágota |
| 903. | 0306044 | Kunbaja |
| 904. | 0307728 | Kunbaracs |
| 905. | 1605254 | Kuncsorba |
| 906. | 0329027 | Kunfehértó |
| 907. | 1622567 | Kunhegyes |
| 908. | 1623171 | Kunmadaras |
| 909. | 0331918 | Kunpeszér |
| 910. | 0331893 | Kunszállás |
| 911. | 1632504 | Kunszentmárton |
| 912. | 0831626 | Kunsziget |
| 913. | 1720507 | Kurd |
| 914. | 0511819 | Kurityán |
| 915. | 2019479 | Kustánszeg |
| 916. | 1428857 | Kutas |
| 917. | 0614410 | Kübekháza |
| 918. | 1916142 | Külsővat |
| 919. | 1428291 | Lábod |
| 920. | 0520844 | Lácacséke |
| 921. | 1416258 | Lad |
| 922. | 0305786 | Ladánybene |
| 923. | 0707506 | Lajoskomárom |
| 924. | 0515857 | Lak |
| 925. | 0306202 | Lakitelek |
| 926. | 1411040 | Lakócsa |
| 927. | 0233330 | Lánycsók |
| 928. | 1521290 | Laskod |
| 929. | 1414863 | Látrány |
| 930. | 0804376 | Lázi |
| 931. | 1330809 | Leányfalu |
| 932. | 1125487 | Leányvár |
| 933. | 0833668 | Lébény |
| 934. | 0511660 | Legyesbénye |
| 935. | 0503531 | Léh |
| 936. | 1724411 | Lengyel |
| 937. | 2012575 | Lenti |
| 938. | 0707269 | Lepsény |
| 939. | 1921962 | Lesenceistvánd |
| 940. | 1917871 | Lesencetomaj |
| 941. | 0905768 | Létavértes |
| 942. | 2012122 | Letenye |
| 943. | 1322682 | Letkés |
| 944. | 0819239 | Levél |
| 945. | 1530979 | Levelek |
| 946. | 0217604 | Liget |
| 947. | 0816221 | Lipót |
| 948. | 0222974 | Lippó |
| 949. | 1904552 | Litér |
| 950. | 1204871 | Litke |
| 951. | 1918856 | Lókút |
| 952. | 1526091 | Lónya |
| 953. | 1309140 | Lórév |
| 954. | 0719114 | Lovasberény |
| 955. | 0224624 | Lovászhetény |
| 956. | 2028167 | Lovászi |
| 957. | 1905087 | Lovászpatona |
| 958. | 0421209 | Lőkösháza |
| 959. | 1507995 | Lövőpetri |
| 960. | 1220190 | Lucfalva |
| 961. | 1202778 | Ludányhalászi |
| 962. | 1015796 | Ludas |
| 963. | 0503902 | Mád |
| 964. | 0323357 | Madaras |
| 965. | 1729337 | Madocsa |
| 966. | 1310922 | Maglód |
| 967. | 0206813 | Mágocs |
| 968. | 1516629 | Magy |
| 969. | 0727678 | Magyaralmás |
| 970. | 1410427 | Magyaratád |
| 971. | 0427906 | Magyarbánhegyes |
| 972. | 0225177 | Magyarbóly |
| 973. | 0605962 | Magyarcsanád |
| 974. | 0229753 | Magyaregregy |
| 975. | 1425371 | Magyaregres |
| 976. | 1226967 | Magyargéc |
| 977. | 1926374 | Magyargencs |
| 978. | 0205430 | Magyarhertelend |
| 979. | 0903683 | Magyarhomorog |
| 980. | 1706017 | Magyarkeszi |
| 981. | 1803221 | Magyarlak |
| 982. | 0205412 | Magyarmecske |
| 983. | 1232407 | Magyarnándor |
| 984. | 0222600 | Magyarszék |
| 985. | 1310755 | Majosháza |
| 986. | 0227863 | Majs |
| 987. | 1304394 | Makád |
| 988. | 0519600 | Makkoshotyka |
| 989. | 1027696 | Maklár |
| 990. | 0527395 | Mályi |
| 991. | 0514915 | Mályinka |
| 992. | 1517826 | Mándok |
| 993. | 0723490 | Mány |
| 994. | 1418500 | Marcali |
| 995. | 1922220 | Marcaltő |
| 996. | 1122637 | Máriahalom |
| 997. | 0812283 | Máriakálnok |
| 998. | 0214483 | Máriakéménd |
| 999. | 1304570 | Márianosztra |
| 1000. | 1519655 | Máriapócs |
| 1001. | 0806770 | Markotabödöge |
| 1002. | 1533224 | Márokpapi |
| 1003. | 0610515 | Maroslele |
| 1004. | 0625733 | Mártély |
| 1005. | 1602626 | Martfű |
| 1006. | 0704659 | Martonvásár |
| 1007. | 1518874 | Mátészalka |
| 1008. | 0327809 | Mátételke |
| 1009. | 1019965 | Mátraballa |
| 1010. | 1014872 | Mátraderecske |
| 1011. | 1220075 | Mátramindszent |
| 1012. | 1219372 | Mátranovák |
| 1013. | 1224332 | Mátraszele |
| 1014. | 1029045 | Mátraszentimre |
| 1015. | 1204330 | Mátraszőlős |
| 1016. | 1233525 | Mátraterenye |
| 1017. | 1230100 | Mátraverebély |
| 1018. | 0716948 | Mátyásdomb |
| 1019. | 0215051 | Matty |
| 1020. | 0233756 | Máza |
| 1021. | 0213444 | Mecseknádasd |
| 1022. | 0827359 | Mecsér |
| 1023. | 0420765 | Medgyesbodzás |
| 1024. | 0430128 | Medgyesegyháza |
| 1025. | 1730562 | Medina |
| 1026. | 1825760 | Meggyeskovácsi |
| 1027. | 0521768 | Megyaszó |
| 1028. | 0423931 | Méhkerék |
| 1029. | 1529799 | Méhtelek |
| 1030. | 0316018 | Mélykút |
| 1031. | 1303692 | Mende |
| 1032. | 0525618 | Méra |
| 1033. | 1507463 | Mérk |
| 1034. | 1423630 | Mernye |
| 1035. | 1630234 | Mesterszállás |
| 1036. | 1416106 | Mesztegnyő |
| 1037. | 0513833 | Mezőcsát |
| 1038. | 1430854 | Mezőcsokonya |
| 1039. | 0717552 | Mezőfalva |
| 1040. | 0404206 | Mezőgyán |
| 1041. | 0411873 | Mezőhegyes |
| 1042. | 1626286 | Mezőhék |
| 1043. | 0511323 | Mezőkeresztes |
| 1044. | 0705689 | Mezőkomárom |
| 1045. | 0430322 | Mezőkovác sháza |
| 1046. | 0519433 | Mezőkövesd |
| 1047. | 1532656 | Mezőladány |
| 1048. | 1923560 | Mezőlak |
| 1049. | 0518379 | Mezőnagymihály |
| 1050. | 0511749 | Mezőnyárád |
| 1051. | 0812812 | Mezőörs |
| 1052. | 0931033 | Mezőpeterd |
| 1053. | 0918847 | Mező sas |
| 1054. | 1025089 | Mező szemere |
| 1055. | 0706576 | Mezőszentgyörgy |
| 1056. | 0729036 | Mezőszilas |
| 1057. | 1031662 | Mezőtárkány |
| 1058. | 0503443 | Mezőzombor |
| 1059. | 2027526 | Miháld |
| 1060. | 2002130 | Mihályfa |
| 1061. | 1213222 | Mihálygerge |
| 1062. | 1904668 | Mihályháza |
| 1063. | 0821980 | Mihályi |
| 1064. | 1420905 | Mike |
| 1065. | 1324466 | Mikebuda |
| 1066. | 0924217 | Mikepércs |
| 1067. | 1031282 | Mikófalva |
| 1068. | 0524253 | Mikóháza |
| 1069. | 1830599 | Mikosszéplak |
| 1070. | 1531750 | Milota |
| 1071. | 0621555 | Mindszent |
| 1072. | 0216285 | Mindszentgodisa |
| 1073. | 0330632 | Miske |
| 1074. | 0530456 | Miskolc m.j. |
| 1075. | 1126930 | Mocsa |
| 1076. | 1317783 | Mogyoród |
| 1077. | 1128255 | Mogyorósbánya |
| 1078. | 1227915 | Mohora |
| 1079. | 2021014 | Molnári |
| 1080. | 0507825 | Monok |
| 1081. | 1924040 | Monostorapáti |
| 1082. | 0925894 | Monostorpályi |
| 1083. | 1720701 | Mórágy |
| 1084. | 0604349 | Mórahalom |
| 1085. | 0802556 | Mórichida |
| 1086. | 1431343 | Mosdós |
| 1087. | 0833677 | Mosonszentmiklós |
| 1088. | 0229540 | Mozsgó |
| 1089. | 1707029 | Mucsi |
| 1090. | 0521546 | Múcsony |
| 1091. | 0502158 | Muhi |
| 1092. | 2025210 | Murakeresztúr |
| 1093. | 2033987 | Muraszemenye |
| 1094. | 0411989 | Murony |
| 1095. | 1519211 | Nábrád |
| 1096. | 1806716 | Nádasd |
| 1097. | 0713903 | Nádasdladány |
| 1098. | 1415909 | Nágocs |
| 1099. | 1923551 | Nagyacsád |
| 1100. | 1927979 | Nagyalásony |
| 1101. | 1504710 | Nagyar |
| 1102. | 1417941 | Nagyatád |
| 1103. | 1421652 | Nagybajom |
| 1104. | 0426028 | Nagybánhegyes |
| 1105. | 0325955 | Nagybaracska |
| 1106. | 0529188 | Nagybarca |
| 1107. | 1216391 | Nagybárkány |
| 1108. | 1429063 | Nagyberény |
| 1109. | 1421449 | Nagyberki |
| 1110. | 1314775 | Nagybörzsöny |
| 1111. | 0802495 | Nagycenk |
| 1112. | 1522743 | Nagycserkesz |
| 1113. | 1521485 | Nagydobos |
| 1114. | 0233899 | Nagydobsza |
| 1115. | 1718388 | Nagydorog |
| 1116. | 1506488 | Nagyecsed |
| 1117. | 0620914 | Nagyér |
| 1118. | 1923180 | Nagyesztergár |
| 1119. | 1026879 | Nagyfüged |
| 1120. | 1527155 | Nagyhalász |
| 1121. | 0202653 | Nagyharsány |
| 1122. | 1621689 | Nagyiván |
| 1123. | 0404242 | Nagykamarás |
| 1124. | 2020589 | Nagykapornak |
| 1125. | 0707001 | Nagykarácsony |
| 1126. | 1313435 | Nagykáta |
| 1127. | 0908907 | Nagykereki |
| 1128. | 1727182 | Nagykónyi |
| 1129. | 1432805 | Nagykorpád |
| 1130. | 1309991 | Nagykovácsi |
| 1131. | 1024943 | Nagykökényes |
| 1132. | 1615574 | Nagykörű |
| 1133. | 2022178 | Nagykutas |
| 1134. | 0612779 | Nagylak |
| 1135. | 1221102 | Nagylóc |
| 1136. | 0732364 | Nagylók |
| 1137. | 0832939 | Nagylózs |
| 1138. | 0617233 | Nagymágocs |
| 1139. | 1714030 | Nagymányok |
| 1140. | 0214650 | Nagynyárád |
| 1141. | 1223986 | Nagyoroszi |
| 1142. | 0219877 | Nagypall |
| 1143. | 0227164 | Nagypeterd |
| 1144. | 1921403 | Nagypirit |
| 1145. | 0906309 | Nagyrábé |
| 1146. | 2016513 | Nagyrada |
| 1147. | 2014979 | Nagyrécse |
| 1148. | 1031486 | Nagyréde |
| 1149. | 1606318 | Nagyrév |
| 1150. | 0533181 | Nagyrozvágy |
| 1151. | 1127076 | Nagysáp |
| 1152. | 1826143 | Nagysimonyi |
| 1153. | 1425520 | Nagyszakácsi |
| 1154. | 1706761 | Nagyszékely |
| 1155. | 1527988 | Nagyszekeres |
| 1156. | 0408244 | Nagyszénás |
| 1157. | 0833543 | Nagyszentjános |
| 1158. | 1713709 | Nagyszokoly |
| 1159. | 1027605 | Nagytálya |
| 1160. | 1010418 | Nagyút |
| 1161. | 1533783 | Nagyvarsány |
| 1162. | 1919196 | Nagyvázsony |
| 1163. | 0723588 | Nagyveleg |
| 1164. | 0726134 | Nagyvenyim |
| 1165. | 1028282 | Nagyvisnyó |
| 1166. | 1702796 | Nak |
| 1167. | 1508420 | Napkor |
| 1168. | 1120163 | Naszály |
| 1169. | 0528033 | Nekézseny |
| 1170. | 2006169 | Nemesapáti |
| 1171. | 0505245 | Nemesbikk |
| 1172. | 1823320 | Nemescsó |
| 1173. | 1407913 | Nemesdéd |
| 1174. | 1905652 | Nemesgörzsöny |
| 1175. | 1902787 | Nemesgulács |
| 1176. | 0332540 | Nemesnádudvar |
| 1177. | 1921759 | Nemesszalók |
| 1178. | 1902194 | Nemesvámos |
| 1179. | 1417561 | Nemesvid |
| 1180. | 1715006 | Németkér |
| 1181. | 1133826 | Neszmély |
| 1182. | 1209797 | Nézsa |
| 1183. | 1410959 | Nikla |
| 1184. | 1204358 | Nógrád |
| 1185. | 1232300 | Nógrádkövesd |
| 1186. | 1229832 | Nógrádmarcal |
| 1187. | 1212131 | Nógrádmegyer |
| 1188. | 1208387 | Nógrádsáp |
| 1189. | 1219497 | Nógrádsipek |
| 1190. | 1227340 | Nógrádszakál |
| 1191. | 1914757 | Noszlop |
| 1192. | 1018810 | Noszvaj |
| 1193. | 2003355 | Nova |
| 1194. | 1029276 | Novaj |
| 1195. | 0527191 | Novajidrány |
| 1196. | 1229425 | Nőtincs |
| 1197. | 0819752 | Nyalka |
| 1198. | 1929009 | Nyárád |
| 1199. | 1323038 | Nyáregyháza |
| 1200. | 0323056 | Nyárlőrinc |
| 1201. | 1320066 | Nyársapát |
| 1202. | 0512885 | Nyékládháza |
| 1203. | 1115352 | Nyergesújfalu |
| 1204. | 0932294 | Nyírábrány |
| 1205. | 0914003 | Nyíracsád |
| 1206. | 1924004 | Nyirád |
| 1207. | 0906187 | Nyíradony |
| 1208. | 1514845 | Nyírbátor |
| 1209. | 1515802 | Nyírbéltek |
| 1210. | 1531158 | Nyírbogát |
| 1211. | 1528802 | Nyírbogdány |
| 1212. | 1507904 | Nyírcsaholy |
| 1213. | 1525973 | Nyírcsászári |
| 1214. | 1528440 | Nyírgelse |
| 1215. | 1509238 | Nyírgyulaj |
| 1216. | 1514696 | Nyíribrony |
| 1217. | 1531477 | Nyírjákó |
| 1218. | 1518290 | Nyírkarász |
| 1219. | 1532452 | Nyírkáta |
| 1220. | 1525928 | Nyírkércs |
| 1221. | 1511095 | Nyírlövő |
| 1222. | 1511271 | Nyírlugos |
| 1223. | 1512274 | Nyírmada |
| 1224. | 0932382 | Nyírmártonfalva |
| 1225. | 1523269 | Nyírmeggyes |
| 1226. | 1526365 | Nyírmihálydi |
| 1227. | 1510807 | Nyírparasznya |
| 1228. | 1533145 | Nyírpazony |
| 1229. | 1503878 | Nyírpilis |
| 1230. | 1528060 | Nyírtass |
| 1231. | 1513550 | Nyírtelek |
| 1232. | 1509256 | Nyírtét |
| 1233. | 1512098 | Nyírtura |
| 1234. | 1516522 | Nyírvasvári |
| 1235. | 0504215 | Nyomár |
| 1236. | 0812955 | Nyúl |
| 1237. | 1304075 | Ócsa |
| 1238. | 1522284 | Ófehértó |
| 1239. | 2027775 | Óhid |
| 1240. | 0419257 | Okány |
| 1241. | 0218555 | Olasz |
| 1242. | 1819743 | Olaszfa |
| 1243. | 1926514 | Olaszfalu |
| 1244. | 0531778 | Olaszliszka |
| 1245. | 0221704 | Old |
| 1246. | 0522558 | Onga |
| 1247. | 0522628 | Ónod |
| 1248. | 1527924 | Ópályi |
| 1249. | 0612797 | Ópusztaszer |
| 1250. | 1416823 | Ordacsehi |
| 1251. | 0316276 | Ordas |
| 1252. | 0211730 | Orfű |
| 1253. | 0316939 | Orgovány |
| 1254. | 0534069 | Ormosbánya |
| 1255. | 0815121 | Osli |
| 1256. | 1832629 | Ostffyasszonyfa |
| 1257. | 1027216 | Ostoros |
| 1258. | 1807667 | Oszkó |
| 1259. | 1419770 | Osztopán |
| 1260. | 0514492 | Ózd |
| 1261. | 1705661 | Ozora |
| 1262. | 1708961 | Őcsény |
| 1263. | 1628006 | Öcsöd |
| 1264. | 1531769 | Ököritófülpös |
| 1265. | 1526550 | Ömböly |
| 1266. | 1509025 | Őr |
| 1267. | 1308545 | Őrbottyán |
| 1268. | 0308679 | Öregcsertő |
| 1269. | 1407056 | Öreglak |
| 1270. | 1203249 | Őrhalom |
| 1271. | 1810630 | Őriszentpéter |
| 1272. | 1305281 | Örkény |
| 1273. | 1629382 | Örményes |
| 1274. | 0427438 | Örménykút |
| 1275. | 1924068 | Ősi |
| 1276. | 1925450 | Öskü |
| 1277. | 0802635 | Öttevény |
| 1278. | 0631079 | Öttömös |
| 1279. | 1432115 | Ötvöskónyi |
| 1280. | 0515893 | Pácin |
| 1281. | 2031741 | Pacsa |
| 1282. | 0318670 | Páhi |
| 1283. | 2029160 | Páka |
| 1284. | 2024271 | Pakod |
| 1285. | 0725751 | Pákozd |
| 1286. | 1709371 | Pálfa |
| 1287. | 0512362 | Pálháza |
| 1288. | 0819637 | Páli |
| 1289. | 1434041 | Pálmajor |
| 1290. | 0302705 | Pálmonostora |
| 1291. | 0210135 | Palotabozsok |
| 1292. | 1205883 | Palotás |
| 1293. | 1322248 | Pánd |
| 1294. | 1823108 | Pankasz |
| 1295. | 0824305 | Pannonhalma |
| 1296. | 1527748 | Pap |
| 1297. | 1911855 | Pápakovácsi |
| 1298. | 1931255 | Pápateszér |
| 1299. | 1907348 | Papkeszi |
| 1300. | 1532577 | Papos |
| 1301. | 1007436 | Parád |
| 1302. | 0526745 | Parasznya |
| 1303. | 1531972 | Paszab |
| 1304. | 1207409 | Pásztó |
| 1305. | 1207199 | Patak |
| 1306. | 0728848 | Pátka |
| 1307. | 1512186 | Pátroha |
| 1308. | 1523685 | Pátyod |
| 1309. | 0721786 | Pázmánd |
| 1310. | 0812715 | Pázmándfalu |
| 1311. | 1304057 | Pécel |
| 1312. | 1814988 | Pecöl |
| 1313. | 1922451 | Pécsely |
| 1314. | 0216115 | Pellérd |
| 1315. | 1019567 | Pély |
| 1316. | 1318689 | Penc |
| 1317. | 1517084 | Penészlek |
| 1318. | 1532692 | Penyige |
| 1319. | 0815529 | Pér |
| 1320. | 1328185 | Perbál |
| 1321. | 0524420 | Pere |
| 1322. | 0823773 | Pereszteg |
| 1323. | 0719354 | Perkáta |
| 1324. | 0533419 | Perkupa |
| 1325. | 1304181 | Perőcsény |
| 1326. | 1321847 | Péteri |
| 1327. | 1012070 | Pétervására |
| 1328. | 1517224 | Petneháza |
| 1329. | 1033686 | Petőfibánya |
| 1330. | 0315431 | Petőfiszállás |
| 1331. | 1211590 | Piliny |
| 1332. | 1309821 | Pilis |
| 1333. | 1329601 | Pilisborosjenő |
| 1334. | 1307144 | Piliscsaba |
| 1335. | 1121874 | Pilisc sév |
| 1336. | 1334148 | Pilisjászfalu |
| 1337. | 1114669 | Pilismarót |
| 1338. | 1305290 | Pilisszántó |
| 1339. | 1318731 | Pilisszentkereszt |
| 1340. | 1308457 | Pilisszentlászló |
| 1341. | 1719585 | Pincehely |
| 1342. | 1503391 | Piricse |
| 1343. | 0315398 | Pirtó |
| 1344. | 0606284 | Pitvaros |
| 1345. | 0911837 | Pocsaj |
| 1346. | 1511244 | Pócspetri |
| 1347. | 0217242 | Pogány |
| 1348. | 1427553 | Pogányszentpéter |
| 1349. | 2021050 | Pókaszepetk |
| 1350. | 0717525 | Polgárdi |
| 1351. | 1517215 | Porcsalma |
| 1352. | 1022196 | Poroszló |
| 1353. | 2009867 | Pölöske |
| 1354. | 1733570 | Pörböly |
| 1355. | 0521272 | Prügy |
| 1356. | 1513860 | Pusztadobos |
| 1357. | 0405397 | Pusztaföldvár |
| 1358. | 1719938 | Pusztahencse |
| 1359. | 1419026 | Pusztakovácsi |
| 1360. | 2006530 | Pusztamagyaród |
| 1361. | 0606354 | Pusztamérges |
| 1362. | 1615246 | Pusztamonostor |
| 1363. | 0419594 | Pusztaottlaka |
| 1364. | 0729018 | Pusztaszabolcs |
| 1365. | 2026639 | Pusztaszentlászló |
| 1366. | 0628592 | Pusztaszer |
| 1367. | 1323083 | Pusztavacs |
| 1368. | 0527410 | Putnok |
| 1369. | 0812964 | Püski |
| 1370. | 1321388 | Püspökhatvan |
| 1371. | 0910162 | Püspökladány |
| 1372. | 1807278 | Püspökmolnári |
| 1373. | 1304303 | Püspökszilágy |
| 1374. | 0804792 | Rábacsanak |
| 1375. | 0833701 | Rábacsécsény |
| 1376. | 1826736 | Rábagyarmat |
| 1377. | 1803197 | Rábahidvég |
| 1378. | 0814793 | Rábakecöl |
| 1379. | 0825335 | Rábapatona |
| 1380. | 1826073 | Rábapaty |
| 1381. | 0824721 | Rábapordány |
| 1382. | 0815273 | Rábaszentandrás |
| 1383. | 0833710 | Rábaszentmihály |
| 1384. | 0815422 | Rábatamási |
| 1385. | 0709900 | Rácalmás |
| 1386. | 0702015 | Ráckeresztúr |
| 1387. | 1302370 | Rád |
| 1388. | 0521193 | Radostyán |
| 1389. | 0506053 | Ragály |
| 1390. | 0826587 | Rajka |
| 1391. | 0529717 | Rakaca |
| 1392. | 0516133 | Rakacaszend |
| 1393. | 1614207 | Rákóczifalva |
| 1394. | 1612423 | Rákócziújfalu |
| 1395. | 1531857 | Ramocsaháza |
| 1396. | 0531909 | Rásonysápberencs |
| 1397. | 0512469 | Rátka |
| 1398. | 1823861 | Rátót |
| 1399. | 0821801 | Ravazd |
| 1400. | 1009609 | Recsk |
| 1401. | 1130012 | Réde |
| 1402. | 2031592 | Rédics |
| 1403. | 1715459 | Regöly |
| 1404. | 0326310 | Rém |
| 1405. | 0531884 | Répáshuta |
| 1406. | 0814438 | Répceszemere |
| 1407. | 0807746 | Répcevis |
| 1408. | 0833969 | Rétalap |
| 1409. | 1521573 | Rétközberencs |
| 1410. | 1223825 | Rétság |
| 1411. | 1905625 | Révfülöp |
| 1412. | 0509317 | Révleányvár |
| 1413. | 2023898 | Rezi |
| 1414. | 0519220 | Ricse |
| 1415. | 1228884 | Rimóc |
| 1416. | 1405078 | Rinyabesenyő |
| 1417. | 1426754 | Rinyaszentkirály |
| 1418. | 1524581 | Rohod |
| 1419. | 0817507 | Románd |
| 1420. | 1212195 | Romhány |
| 1421. | 0204516 | Rózsafa |
| 1422. | 1517428 | Rozsály |
| 1423. | 1027650 | Rózsaszentmárton |
| 1424. | 0811068 | Röjtökmuzsaj |
| 1425. | 0613161 | Röszke |
| 1426. | 0523029 | Rudabánya |
| 1427. | 0534120 | Rudolftelep |
| 1428. | 1810597 | Rum |
| 1429. | 0603966 | Ruzsa |
| 1430. | 1212520 | Ságújfalu |
| 1431. | 1414942 | Ságvár |
| 1432. | 0503504 | Sajóbábony |
| 1433. | 0527331 | Sajóecseg |
| 1434. | 0503081 | Sajóhidvég |
| 1435. | 0514313 | Sajókaza |
| 1436. | 0526949 | Sajókeresztúr |
| 1437. | 0527173 | Sajólád |
| 1438. | 0522479 | Sajólászlófalva |
| 1439. | 0511332 | Sajónémeti |
| 1440. | 0516638 | Sajópetri |
| 1441. | 0523782 | Sajópüspöki |
| 1442. | 0508970 | Sajósenye |
| 1443. | 0530340 | Sajószöged |
| 1444. | 0527757 | Sajóvelezd |
| 1445. | 2027720 | Salomvár |
| 1446. | 0504729 | Sály |
| 1447. | 0631705 | Sándorfalva |
| 1448. | 0926116 | Sáp |
| 1449. | 0925007 | Sáránd |
| 1450. | 0723694 | Sárbogárd |
| 1451. | 0702723 | Sáregres |
| 1452. | 2008101 | Sárhida |
| 1453. | 1126903 | Sárisáp |
| 1454. | 0425168 | Sarkadkeresztúr |
| 1455. | 0731802 | Sárkeresztes |
| 1456. | 0725344 | Sárkeresztúr |
| 1457. | 2014906 | Sármellék |
| 1458. | 0725140 | Sárosd |
| 1459. | 0527474 | Sárospatak |
| 1460. | 1704747 | Sárpilis |
| 1461. | 0923940 | Sárrétudvari |
| 1462. | 0731538 | Sárszentágota |
| 1463. | 1720817 | Sárszentlőrinc |
| 1464. | 0711776 | Sárszentmihály |
| 1465. | 1007180 | Sarud |
| 1466. | 0502875 | Sáta |
| 1467. | 0505120 | Sátoraljaújhely |
| 1468. | 0233482 | Sátorhely |
| 1469. | 1402051 | Sávoly |
| 1470. | 1427368 | Segesd |
| 1471. | 0228741 | Sellye |
| 1472. | 0525380 | Selyeb |
| 1473. | 0523755 | Semjén |
| 1474. | 1504491 | Sényő |
| 1475. | 0720206 | Seregélyes |
| 1476. | 0532531 | Serényfalva |
| 1477. | 0205519 | Siklós |
| 1478. | 1826763 | Simaság |
| 1479. | 1725645 | Sióagárd |
| 1480. | 1008527 | Sirok |
| 1481. | 1830748 | Sitke |
| 1482. | 0812627 | Sokorópátka |
| 1483. | 0318218 | Soltszentimre |
| 1484. | 0319983 | Soltvadkert |
| 1485. | 0223472 | Somberek |
| 1486. | 1925779 | Somlószőlős |
| 1487. | 1926569 | Somlóvásárhely |
| 1488. | 0223807 | Somogyapáti |
| 1489. | 1418078 | Somogyfajsz |
| 1490. | 1420330 | Somogygeszti |
| 1491. | 0229142 | Somogyhárságy |
| 1492. | 1428963 | Somogyjád |
| 1493. | 1412876 | Somogymeggyes |
| 1494. | 1415626 | Somogysámson |
| 1495. | 1428723 | Somogysárd |
| 1496. | 1403416 | Somogyszil |
| 1497. | 1418546 | Somogyszob |
| 1498. | 1404853 | Somogyudvarhely |
| 1499. | 1421856 | Somogyvámos |
| 1500. | 1419442 | Somogyvár |
| 1501. | 0221281 | Somogyviszló |
| 1502. | 0733321 | Soponya |
| 1503. | 0829090 | Sopronhorpács |
| 1504. | 1807171 | Sorkifalud |
| 1505. | 2006567 | Sormás |
| 1506. | 1829692 | Sorokpolány |
| 1507. | 1214881 | Sóshartyán |
| 1508. | 1306840 | Sóskút |
| 1509. | 0513268 | Sóstófalva |
| 1510. | 1822983 | Sótony |
| 1511. | 2019080 | Söjtör |
| 1512. | 1824800 | Söpte |
| 1513. | 0714951 | Sukoró |
| 1514. | 0202547 | Sumony |
| 1515. | 1131990 | Súr |
| 1516. | 2002404 | Surd |
| 1517. | 0321245 | Sükösd |
| 1518. | 1321713 | Sülysáp |
| 1519. | 1925593 | Sümeg |
| 1520. | 2021397 | Sümegcsehi |
| 1521. | 1108688 | Süttő |
| 1522. | 0728705 | Szabadbattyán |
| 1523. | 0718740 | Szabadhidvég |
| 1524. | 0431325 | Szabadkígyós |
| 1525. | 0325061 | Szabadszállás |
| 1526. | 0215079 | Szabadszentkirály |
| 1527. | 1428574 | Szabás |
| 1528. | 1519169 | Szabolcs |
| 1529. | 1522053 | Szabolcsbáka |
| 1530. | 1503586 | Szabolcsveresmart |
| 1531. | 0208475 | Szajk |
| 1532. | 1605874 | Szajol |
| 1533. | 0503805 | Szakáld |
| 1534. | 1704464 | Szakály |
| 1535. | 1710083 | Szakcs |
| 1536. | 0319530 | Szakmár |
| 1537. | 1504774 | Szakoly |
| 1538. | 0811369 | Szakony |
| 1539. | 1133516 | Szákszend |
| 1540. | 0222257 | Szalánta |
| 1541. | 0531015 | Szalaszend |
| 1542. | 0209007 | Szalatnak |
| 1543. | 0319947 | Szalkszentmárton |
| 1544. | 0516753 | Szalonna |
| 1545. | 1516300 | Szamoskér |
| 1546. | 1510436 | Szamossályi |
| 1547. | 1513046 | Szamosszeg |
| 1548. | 1530085 | Szamostatárfalva |
| 1549. | 1213754 | Szanda |
| 1550. | 0311794 | Szank |
| 1551. | 0808536 | Szany |
| 1552. | 1916489 | Szápár |
| 1553. | 0719549 | Szár |
| 1554. | 0815714 | Szárföld |
| 1555. | 1133491 | Szárliget |
| 1556. | 1817729 | Szarvaskend |
| 1557. | 1605777 | Szászberek |
| 1558. | 0233765 | Szászvár |
| 1559. | 1531237 | Szatmárcseke |
| 1560. | 1215325 | Szátok |
| 1561. | 0612007 | Szatymaz |
| 1562. | 0203018 | Szebény |
| 1563. | 1206628 | Szécsény |
| 1564. | 1233011 | Szécsényfelfalu |
| 1565. | 0205607 | Szederkény |
| 1566. | 1716814 | Szedres |
| 1567. | 0533817 | Szegi |
| 1568. | 0531510 | Szegilong |
| 1569. | 0632489 | Szegvár |
| 1570. | 1531088 | Székely |
| 1571. | 0216771 | Székelyszabar |
| 1572. | 0612265 | Székkutas |
| 1573. | 1833172 | Szeleste |
| 1574. | 1620428 | Szelevény |
| 1575. | 0509830 | Szemere |
| 1576. | 1204507 | Szendehely |
| 1577. | 0508077 | Szendrő |
| 1578. | 0527456 | Szendrőlád |
| 1579. | 1415103 | Szenna |
| 1580. | 1411509 | Szenta |
| 1581. | 1425706 | Szentbalázs |
| 1582. | 0232009 | Szentdénes |
| 1583. | 1013231 | Szentdomonkos |
| 1584. | 1315440 | Szentendre |
| 1585. | 1907922 | Szentgál |
| 1586. | 1412973 | Szentgáloskér |
| 1587. | 2018652 | Szentgyörgyvölgy |
| 1588. | 0522169 | Szentistván |
| 1589. | 0321120 | Szentkirály |
| 1590. | 1916267 | Szentkirály szabadj a |
| 1591. | 0216355 | Szentlászló |
| 1592. | 0215866 | Szentlőrinc |
| 1593. | 1307542 | Szentlőrinckáta |
| 1594. | 1328653 | Szentmártonkáta |
| 1595. | 1821254 | Szentpéterfa |
| 1596. | 0919099 | Szentpéterszeg |
| 1597. | 2011165 | Szentpéterúr |
| 1598. | 2007700 | Szepetnek |
| 1599. | 0328820 | Szeremle |
| 1600. | 0530739 | Szerencs |
| 1601. | 0933437 | Szerep |
| 1602. | 1326259 | Szigetbecse |
| 1603. | 1307870 | Szigetcsép |
| 1604. | 1313277 | Szigethalom |
| 1605. | 1326213 | Szigetmonostor |
| 1606. | 1315185 | Szigetszentmárton |
| 1607. | 1322114 | Szigetújfalu |
| 1608. | 1924891 | Szigliget |
| 1609. | 1011013 | Szihalom |
| 1610. | 0819266 | Szil |
| 1611. | 0803364 | Szilsárkány |
| 1612. | 1005643 | Szilvásvárad |
| 1613. | 0520871 | Szin |
| 1614. | 1221634 | Szirák |
| 1615. | 0509496 | Szirmabesenyő |
| 1616. | 1324916 | Szob |
| 1617. | 1306947 | Szokolya |
| 1618. | 1122619 | Szomód |
| 1619. | 0518892 | Szomolya |
| 1620. | 1121421 | Szomor |
| 1621. | 1534388 | Szorgalmatos |
| 1622. | 1312690 | Sződ |
| 1623. | 1328866 | Sződliget |
| 1624. | 0516179 | Szögliget |
| 1625. | 1411101 | Szőlősgyörök |
| 1626. | 1228194 | Szuha |
| 1627. | 0511110 | Szuhakálló |
| 1628. | 0524606 | Szuhogy |
| 1629. | 1410986 | Szulok |
| 1630. | 1219044 | Szurdokpüspöki |
| 1631. | 1009982 | Szűcsi |
| 1632. | 1218786 | Szügy |
| 1633. | 1408590 | Tab |
| 1634. | 0714465 | Tabajd |
| 1635. | 0325432 | Tabdi |
| 1636. | 1308332 | Táborfalva |
| 1637. | 0729267 | Tác |
| 1638. | 1331963 | Tahitótfalu |
| 1639. | 1913125 | Takácsi |
| 1640. | 1330720 | Taksony |
| 1641. | 0503708 | Taktabáj |
| 1642. | 0518245 | Taktaharkány |
| 1643. | 0528787 | Taktakenéz |
| 1644. | 0503133 | Taktaszada |
| 1645. | 0512210 | Tállya |
| 1646. | 0814261 | Táp |
| 1647. | 1315015 | Tápióbicske |
| 1648. | 1317303 | Tápiógyörgye |
| 1649. | 1309405 | Tápióság |
| 1650. | 1331796 | Tápiószecső |
| 1651. | 1314146 | Tápiószele |
| 1652. | 1314571 | Tápiószentmárton |
| 1653. | 1302769 | Tápiószőlős |
| 1654. | 1832045 | Táplánszentkereszt |
| 1655. | 1929434 | Tapolca |
| 1656. | 1424615 | Tapsony |
| 1657. | 0821971 | Tápszentmiklós |
| 1658. | 1232896 | Tar |
| 1659. | 1416735 | Tarany |
| 1660. | 0521740 | Tarcal |
| 1661. | 0508165 | Tard |
| 1662. | 0514784 | Tardona |
| 1663. | 1130225 | Tardos |
| 1664. | 0433075 | Tarhos |
| 1665. | 1118935 | Tarján |
| 1666. | 0833914 | Tarjánpuszta |
| 1667. | 1120987 | Tárkány |
| 1668. | 1032966 | Tarnabod |
| 1669. | 1013240 | Tarnalelesz |
| 1670. | 1023348 | Tarnaméra |
| 1671. | 1014128 | Tarnaörs |
| 1672. | 1016160 | Tarnaszentmiklós |
| 1673. | 1017163 | Tarnazsadány |
| 1674. | 1304154 | Tárnok |
| 1675. | 1504312 | Tarpa |
| 1676. | 0320525 | Tass |
| 1677. | 1404932 | Taszár |
| 1678. | 1108758 | Tát |
| 1679. | 0314544 | Tataháza |
| 1680. | 1327386 | Tatárszentgyörgy |
| 1681. | 0324998 | Tázlár |
| 1682. | 0923214 | Téglás |
| 1683. | 1829568 | Telekes |
| 1684. | 0412681 | Telekgerendás |
| 1685. | 0513763 | Telkibánya |
| 1686. | 1706901 | Tengelic |
| 1687. | 1432416 | Tengőd |
| 1688. | 1014076 | Tenk |
| 1689. | 0811457 | Tényő |
| 1690. | 0931042 | Tépe |
| 1691. | 1533358 | Terem |
| 1692. | 1204844 | Terény |
| 1693. | 1224174 | Tereske |
| 1694. | 1920570 | Tés |
| 1695. | 2008828 | Teskánd |
| 1696. | 0819035 | Tét |
| 1697. | 0919691 | Tetétlen |
| 1698. | 1731459 | Tevel |
| 1699. | 0530447 | Tibolddaróc |
| 1700. | 1508952 | Tiborszállás |
| 1701. | 1930465 | Tihany |
| 1702. | 1524475 | Timár |
| 1703. | 1307108 | Tinnye |
| 1704. | 1509423 | Tiszaadony |
| 1705. | 0324545 | Tiszaalpár |
| 1706. | 0502291 | Tiszabábolna |
| 1707. | 1517817 | Tiszabecs |
| 1708. | 1503850 | Tiszabercel |
| 1709. | 1520172 | Tiszabezdéd |
| 1710. | 1610773 | Tiszabő |
| 1711. | 1622770 | Tiszabura |
| 1712. | 0915644 | Tiszacsege |
| 1713. | 0529133 | Tiszacsermely |
| 1714. | 1506433 | Tiszadada |
| 1715. | 1616230 | Tiszaderzs |
| 1716. | 1512593 | Tiszadob |
| 1717. | 0503717 | Tiszadorogma |
| 1718. | 1509113 | Tiszaeszlár |
| 1719. | 1613815 | Tiszaföldvár |
| 1720. | 1629726 | Tiszafüred |
| 1721. | 1630304 | Tiszagyenda |
| 1722. | 0930845 | Tiszagyulaháza |
| 1723. | 1628699 | Tiszaigar |
| 1724. | 1629346 | Tiszajenő |
| 1725. | 1508554 | Tiszakanyár |
| 1726. | 0513976 | Tiszakarád |
| 1727. | 1504446 | Tiszakerecseny |
| 1728. | 0513888 | Tiszakeszi |
| 1729. | 1508794 | Tiszakóród |
| 1730. | 1630386 | Tiszakürt |
| 1731. | 0519381 | Tiszaladány |
| 1732. | 1523524 | Tiszalök |
| 1733. | 0528398 | Tiszalúc |
| 1734. | 1511907 | Tiszamogyorós |
| 1735. | 1527252 | Tiszanagyfalu |
| 1736. | 1007083 | Tiszanána |
| 1737. | 1615787 | Tiszaörs |
| 1738. | 0508633 | Tiszapalkonya |
| 1739. | 1603373 | Tiszapüspöki |
| 1740. | 1510205 | Tiszarád |
| 1741. | 1620181 | Tiszaroff |
| 1742. | 1621494 | Tiszasas |
| 1743. | 1617695 | Tiszasüly |
| 1744. | 1513541 | Tiszaszalka |
| 1745. | 1622789 | Tiszaszentimre |
| 1746. | 1527544 | Tiszaszentmárton |
| 1747. | 0616966 | Tiszasziget |
| 1748. | 1607852 | Tiszaszőlős |
| 1749. | 0530377 | Tiszatarján |
| 1750. | 1514447 | Tiszatelek |
| 1751. | 1609627 | Tiszatenyő |
| 1752. | 0314094 | Tiszaug |
| 1753. | 1631866 | Tiszavárkony |
| 1754. | 1527261 | Tisztaberek |
| 1755. | 1321467 | Tóalmás |
| 1756. | 0518306 | Tokaj |
| 1757. | 1114155 | Tokod |
| 1758. | 1134023 | Tokodaltáró |
| 1759. | 0528051 | Tolcsva |
| 1760. | 1206381 | Tolmács |
| 1761. | 1725274 | Tolna |
| 1762. | 1711031 | Tolnanémedi |
| 1763. | 1609557 | Tomajmonostora |
| 1764. | 0328486 | Tompa |
| 1765. | 0721005 | Tordas |
| 1766. | 0518801 | Tornanádaska |
| 1767. | 2032638 | Tornyiszentmiklós |
| 1768. | 1516957 | Tornyospálca |
| 1769. | 1829878 | Torony |
| 1770. | 1607490 | Tószeg |
| 1771. | 0416434 | Tótkomlós |
| 1772. | 2016382 | Tótszentmárton |
| 1773. | 2025113 | Tótszerdahely |
| 1774. | 1902714 | Tótvázsony |
| 1775. | 1329823 | Tököl |
| 1776. | 0816674 | Töltéstava |
| 1777. | 0625900 | Tömörkény |
| 1778. | 1420093 | Törökkoppány |
| 1779. | 1627313 | Törökszentmiklós |
| 1780. | 1322008 | Törtel |
| 1781. | 1513213 | Tunyogmatolcs |
| 1782. | 1309593 | Tura |
| 1783. | 1513602 | Túristvándi |
| 1784. | 1628228 | Túrkeve |
| 1785. | 1508998 | Túrricse |
| 1786. | 1509919 | Tuzsér |
| 1787. | 2012609 | Türje |
| 1788. | 1904631 | Tüskevár |
| 1789. | 1531398 | Tyukod |
| 1790. | 1721360 | Udvari |
| 1791. | 1924767 | Ugod |
| 1792. | 0512487 | Újcsanálos |
| 1793. | 1533659 | Újdombrád |
| 1794. | 1526611 | Új fehértó |
| 1795. | 1306293 | Új hartyán |
| 1796. | 0923393 | Újiráz |
| 1797. | 1510117 | Újkenéz |
| 1798. | 0819673 | Újkér |
| 1799. | 0402352 | Újkígyós |
| 1800. | 1319682 | Újlengyel |
| 1801. | 0920419 | Újléta |
| 1802. | 0206062 | Újpetre |
| 1803. | 0831839 | Újrónafő |
| 1804. | 1615291 | Új szász |
| 1805. | 0614924 | Új szentiván |
| 1806. | 0932568 | Újszentmargita |
| 1807. | 1317808 | Újszilvás |
| 1808. | 0333604 | Újtelek |
| 1809. | 0911925 | Újtikos |
| 1810. | 2032197 | Újudvar |
| 1811. | 1923010 | Ukk |
| 1812. | 0820792 | Und |
| 1813. | 1127632 | Úny |
| 1814. | 1528981 | Ura |
| 1815. | 1821537 | Uraiújfalu |
| 1816. | 0717622 | Úrhida |
| 1817. | 1328644 | Úri |
| 1818. | 1920853 | Úrkút |
| 1819. | 0316294 | Uszód |
| 1820. | 0621412 | Üllés |
| 1821. | 1312894 | Üllő |
| 1822. | 1305917 | Vácduka |
| 1823. | 1330331 | Vácegres |
| 1824. | 1319886 | Váchartyán |
| 1825. | 1317668 | Vácrátót |
| 1826. | 1309104 | Vácszentlászló |
| 1827. | 0507223 | Vadna |
| 1828. | 0802237 | Vág |
| 1829. | 1518591 | Vaja |
| 1830. | 0530003 | Vajdácska |
| 1831. | 0228538 | Vajszló |
| 1832. | 0702459 | Vajta |
| 1833. | 0705829 | Vál |
| 1834. | 1317598 | Valkó |
| 1835. | 1506938 | Vállaj |
| 1836. | 1527322 | Vámosatya |
| 1837. | 1014580 | Vámosgyörk |
| 1838. | 1310737 | Vámosmikola |
| 1839. | 1508934 | Vámosoroszi |
| 1840. | 0908989 | Vámospércs |
| 1841. | 0515149 | Vámosújfalu |
| 1842. | 0812405 | Vámosszabadi |
| 1843. | 0916762 | Váncsod |
| 1844. | 1230915 | Vanyarc |
| 1845. | 1921777 | Vanyola |
| 1846. | 1027012 | Váraszó |
| 1847. | 0818412 | Várbalog |
| 1848. | 0521810 | Varbó |
| 1849. | 1709414 | Várdomb |
| 1850. | 1117251 | Várgesztes |
| 1851. | 1907065 | Városlőd |
| 1852. | 1229498 | Varsány |
| 1853. | 2014182 | Várvölgy |
| 1854. | 1322585 | Vasad |
| 1855. | 1802884 | Vasalja |
| 1856. | 0224952 | Vásárosbéc |
| 1857. | 0202264 | Vásárosdombó |
| 1858. | 0328343 | Vaskút |
| 1859. | 1527100 | Vasmegyer |
| 1860. | 1825982 | Vassurány |
| 1861. | 1829373 | Vasszécseny |
| 1862. | 1804695 | Vasvár |
| 1863. | 1926648 | Vaszar |
| 1864. | 1802246 | Vát |
| 1865. | 0431228 | Végegyháza |
| 1866. | 0725016 | Velence |
| 1867. | 0220279 | Véménd |
| 1868. | 1826426 | Vép |
| 1869. | 0703498 | Vereb |
| 1870. | 1333729 | Verőce |
| 1871. | 1024147 | Verpelét |
| 1872. | 1322488 | Verseg |
| 1873. | 0219725 | Versend |
| 1874. | 0702750 | Vértesacsa |
| 1875. | 0713897 | Vértesboglár |
| 1876. | 1132586 | Vérteskethely |
| 1877. | 1115282 | Vértessomló |
| 1878. | 1129629 | Vértestolna |
| 1879. | 1408183 | Vése |
| 1880. | 0804589 | Veszkény |
| 1881. | 1621157 | Vezseny |
| 1882. | 0511581 | Vilmány |
| 1883. | 1915705 | Vilonya |
| 1884. | 1419017 | Visnye |
| 1885. | 0505096 | Viss |
| 1886. | 1807940 | Viszák |
| 1887. | 1003513 | Visznek |
| 1888. | 0825797 | Vitnyéd |
| 1889. | 1429780 | Vízvár |
| 1890. | 1210320 | Vizslás |
| 1891. | 0521087 | Vizsoly |
| 1892. | 0205892 | Vokány |
| 1893. | 2012919 | Vonyarcvashegy |
| 1894. | 0816319 | Völcsej |
| 1895. | 1803142 | Vönöck |
| 1896. | 0503063 | Zádorfalva |
| 1897. | 1614836 | Zagyvarékas |
| 1898. | 1021722 | Zagyvaszántó |
| 1899. | 1516203 | Záhony |
| 1900. | 1414623 | Zákány |
| 1901. | 1434403 | Zákányfalu |
| 1902. | 0605546 | Zákányszék |
| 1903. | 2017400 | Zalaapáti |
| 1904. | 2007579 | Zalabaksa |
| 1905. | 2024280 | Zalabér |
| 1906. | 2004002 | Zalacsány |
| 1907. | 1912654 | Zalahaláp |
| 1908. | 2010348 | Zalakomár |
| 1909. | 2030313 | Zalalövő |
| 1910. | 2022947 | Zalaszabar |
| 1911. | 2033288 | Zalaszántó |
| 1912. | 2018564 | Zalaszentbalázs |
| 1913. | 2032522 | Zalaszentgrót |
| 1914. | 2002608 | Zalaszentiván |
| 1915. | 2007232 | Zalaszentlászló |
| 1916. | 2018449 | Zalaszentmihály |
| 1917. | 0225122 | Zaláta |
| 1918. | 2029683 | Zalatárnok |
| 1919. | 2013736 | Zalavár |
| 1920. | 1406008 | Zamárdi |
| 1921. | 0730243 | Zámoly |
| 1922. | 1920826 | Zánka |
| 1923. | 1314960 | Zebegény |
| 1924. | 0531608 | Zemplénagárd |
| 1925. | 0215848 | Zengővárkony |
| 1926. | 1433057 | Zics |
| 1927. | 0519275 | Ziliz |
| 1928. | 1926499 | Zirc |
| 1929. | 1721625 | Zomba |
| 1930. | 0406257 | Zsadány |
| 1931. | 0904817 | Zsáka |
| 1932. | 1325034 | Zsámbék |
| 1933. | 1322035 | Zsámbok |
| 1934. | 0804622 | Zsira |
| 1935. | 0617765 | Zsombó |
| 1936. | 0519105 | Zubogy |
| 1937. | 1123852 | Ászár |
| 1938. | 7343420 | Daruszentmikós |