111/2007. (V. 23.) Korm. rendelet

a száz százalékban állami, illetve helyi önkormányzati tulajdonú közhasznú vagy gazdasági társasági formában működő aktív fekvőbeteg szakellátást biztosító egészségügyi szolgáltatók 2007. évi létszámcsökkentésének költségvetési támogatásáról szóló 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 4. §-ának (1) bekezdésében foglalt, annak f) pontjára vonatkozó felhatalmazás alapján, valamint az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének a) pontjában megállapított feladatkörében a következő rendeletet alkotja:

1. §

A száz százalékban állami, illetve helyi önkormányzati tulajdonú közhasznú vagy gazdasági társasági formában működő aktív fekvőbeteg szakellátást biztosító egészségügyi szolgáltatók 2007. évi létszámcsökkentésének költségvetési támogatásáról szóló 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelet 1., 2. és 4. számú melléklete helyébe e rendelet 1.,2. és 3. számú melléklete lép.

2. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Gyurcsány Ferenc s. k.,

miniszterelnök

1. számú melléklet a 111/2007. (V. 23.) Korm. rendelethez

"1. számú melléklet a 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelethez

Adatszolgáltatás a 2007. évi létszámcsökkentéshez kapcsolódó támogatás igényléshez

........sorszám
Egészségügyi szolgáltató neve:......... ...................................Cégbejegyzés száma:..............................................................
Székhelye: ............. ...................................................................Számlaszáma:............................................................................
1.Elbocsátott dolgozó neve:2.Születési név:
3.Anyja neve:
4.Születési hely:5.Születési idő:
6.Közalkalmazotti jogviszony tartama:**
7.Szolgálati idő (nyugdíjba vonulás esedékességének megállapításához):
8.Munkakör megnevezése:9.Dolgozó végzettsége:
10.Foglalkoztatási viszony kezdete (jogelődnél és az egészségügyi szolgáltatónál):11.Foglalkoztatási viszony megszűnése:
12.Munkavégzés alóli mentesítés kezdő időpontja:13.A létszámcsökkentési intézkedés jogalapjának megnevezése:)
14.Túlórák havi átlagos száma az átlagkereset-számítás szerinti irányadó időszakban:16.Dolgozó pótlékai:
15.Havi átlagos ügyeleti órák száma az átlagkeresetszámítás szerinti irányadó időszakban:
17.Létszámcsökkentési döntéssel összefüggő kifizetések adatai
 (Mt, illetve a kollektív szerződés alapján):
Kifizetések
megnevezésehónapok számajogalapösszege (forintban)esedékessége
Munkaadókat terhelő járulékok
Összesen:
Kifizetések
megnevezésehónapok számajogalapösszege (forintban)esedékessége
18.Létszámcsökkentési döntéssel összefüggő kifizetések adatai (Kjt. alapján)*:Felmentési időre jutó kifizetés (33. § alapján)
Végkielégítés (37. § alapján az öregségi nyugdíj és korkedvezményes nyugdíj előtt állók külön szabályára [(7) bekezdés] tekintettel):
Jubileumi jutalom
Szabadság megváltása
Korengedményes nyugdíj
Munkaadókat terhelő járulékok
Összesen:
19.Megjegyzések:
20.Átlagkereset (az irányadó időszak adatai alapján) (adatok forintban):Mt., illetve kollektív szerződés szerint
Kjt. szerint***
21.A jogosult által megállapított, a foglalkoztatási jogviszony megszüntetéséhez kapcsolódó kifizetések összesen (adatok forintban):Mt., illetve kollektív szerződés szerint
Kjt. szerint*
22.Kifizethető támogatás (MÁK tölti ki):
* Az összehasonlítás elvégzéséhez szükséges számítás a Kjt., a Kjt. egészségügyi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet és a közalkalmazottak által betölthető egyes munkakörök közalkalmazotti osztályba sorolásáról szóló 3/2001. (II. 20.) EüM rendelet figyelembevételével.
** A közszolgálati idő számítása a Kjt. alapján történik, de a jogosultnál (egészségügyi szolgáltatónál) letöltött munkaviszonyt is közalkalmazotti jogviszonyként kell számításba venni.
*** Számításánál a Kjt. besorolás szerinti garantált illetmény és egyéb garantált járandóságok, továbbá a tényleges jutalom vehetők figyelembe.
..............................................................
a szervezetet képviselő vezető
..............................................................
gazdasági vezető
Dátum: ....................................................................................................
kitöltésért felelős (jogosult)
 (név, telefonszám)
..............................................................
ellenőrzést végző személy (MÁK)
 (név, telefonszám)"

2. számú melléklet a 111/2007. (V. 23.) Korm. rendelethez

"2. számú melléklet a 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelethez

Kimutatás a 2007. évi létszámcsökkentéshez kapcsolódó támogatás igénylés elbírálásáról
Egészségügyi szolgáltató/Magyar Államkincstár tölti ki!
Egészségügyi szolgáltató neve: ....... ....................................Cégbejegyzés száma: ......... ....................................................
Székhelye:.................................................................................Számlaszám:..............................................................................
Tulajdonos:..............................................................................Tulajdonosi részarány:...........................................................
Állományi létszám(2006. december 31-én):............................................................................................................................................
Adatok ezer forintban
Elbocsátott dolgozó 1. számú melléklet szerinti sorszámaMt, ill. kollektív szerződés alapján fizethető összegA Kjt. szerint számított összegKifizethető támogatásKöltségmegtakarítás összege éves szinten*
1.2.3.4.5.
Összesen:

* Bérjellegű megtakarítások, a munkaadókat terhelő járulékokkal együtt, kifizethető támogatás figyelembevétele nélkül.

1-3. és 5. oszlopot az egészségügyi szolgáltató tölti ki.

4. oszlopot a Magyar Államkincstár tölti ki.

..............................................................
a szervezetet képviselő vezető
..............................................................
tulajdonos képviselője
..............................................................
gazdasági vezető
Dátum: ....................................................................................................
kitöltésért felelős (jogosult)
 (név, telefonszám)
..............................................................
ellenőrzést végezte (MÁK)
 (név, telefonszám)"

3. számú melléklet a 111/2007. (V. 23.) Korm. rendelethez

"4. számú melléklet a 64/2007. (IV. 3.) Korm. rendelethez

Kimutatás a 2007. évi létszámcsökkentéshez kapcsolódó támogatás elszámolásáról

Egészségügyi szolgáltató tölti ki!

Egészségügyi szolgáltató megnevezése:

Adatok ezer forintban

Elbocsátott dolgozó 1. számú melléklet szerinti sorszámaMt, ill. kollektív szerződés alapján fizethető összegA Kjt. szerint számított összegFolyósított támogatásA folyósított támogatásból visszautalt összegMegjegyzés*
1.2.3.4.5.6.
* Visszautalások indoklása (például Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban lévő eljárás).
..............................................................
a szervezetet képviselő vezető
..............................................................
gazdasági vezető
Dátum: ............................................................................................................
kitöltésért felelős (jogosult)
(név, telefonszám)"
Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére