158/2007. (VI. 27.) Korm. rendelet
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között a kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
(A Megállapodás a Magyar Köztársaság vonatkozásában 1997. június 26-án nemzetközi jogilag hatályba lépett.)
1. §
A Kormány a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között a kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről szóló, Budapesten, 1997. március 6-án aláírt Egyezményt e rendelettel kihirdeti.
2. §
Az Egyezmény hiteles magyar nyelvű szövege a következő:
"Egyezmény a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között a kulturális, tudományos és oktatási együttműködésről
A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: a Felek)
- az országaik közötti együttműködés további bővítésének és elmélyítésének szándékától vezérelve, a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság közötti baráti kapcsolatok és együttműködés alapjairól kötött és 1992. augusztus 7-én Rigában aláírt Szerződéssel összhangban,
- abban a meggyőződésben, hogy a kulturális, tudományos és oktatási együttműködés, valamint a széles körű emberi kapcsolatok hozzájárulnak mindkét állam nemzeti kultúrájának gazdagodásához,
- attól a szándéktól vezérelve, hogy a kultúra, a tudományok és az oktatás sajátos eszközeivel kölcsönösen erősítsék a két ország és állampolgárai közötti baráti kapcsolatokat,
- azzal a meggyőződéssel, hogy a kultúra, a művészetek, a tudományok és az oktatás terén megvalósuló együttműködésük által hozzájárulnak az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletek záróokmányaiban, a párizsi "Új Európáért" Charta-ban, az Európa Tanács ajánlásaiban, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet dokumentumaiban foglaltak megvalósításához, s így elősegítik a két nép még nagyobb fokú bekapcsolódását az integrálódó Európa kulturális vérkeringésébe, melynek révén hatékonyan mozdíthatják elő a közös európai kultúra gazdagodását is
az alábbiakban állapodnak meg:
1. cikk
A Felek az egyenlőség és a kölcsönösség alapján az országaikban érvényben lévő törvények, rendelkezések és mindkét Fél érdekének tiszteletben tartásával támogatják a széles körű együttműködést a kultúra és a művészetek, a tudomány, az oktatás, a tájékoztatás és a tömegtájékoztatási eszközök felhasználása, a testnevelés és sport, valamint az ifjúsági kapcsolatok terén. Támogatják az állami, társadalmi és magánintézmények, egyházak, a különböző szervezetek és egyesületek, valamint magánszemélyek kezdeményezéseit és sokoldalú együttműködési formáit, a jelen Egyezményben foglalt célok megvalósítása érdekében.
2. cikk
A Felek az intézmények, egyházak, szervezetek, egyesületek, települések, önkormányzatok stb. kölcsönös igényeken és érdeklődésen alapuló közvetlen együttműködését tekintik az országaik közötti kulturális, tudományos és oktatási együttműködés alapvető formájának.
A mind hatékonyabb együttműködés érdekében támogatják a már meglévő közvetlen kapcsolatokat és elősegítik újabbak létesítését.
3. cikk
A Felek ösztönzik a tudományos akadémiák, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek együttműködését. Támogatják a tudományos kutatók cseréjét, a közös kutatásokat, valamint azok eredményeinek publikálását és népszerűsítését, a közös tudományos rendezvények szervezését, a tudományos információk és dokumentációk cseréjét.
A Felek megkülönböztetett figyelmet fordítanak a másik ország nyelvével, történelmével, kultúrájával és művészetével foglalkozó intézmények és kutatók támogatására, a műfordítók nyelvi, szakmai képzésére és továbbképzésére.
A Felek megkönnyítik egymás kutatói számára a könyvtáraikban, levéltáraikban, múzeumaikban, felsőoktatási és tudományos intézeteikben, testületeikben és egyesületeikben található anyagokhoz való hozzájutást, s biztosítják a tudományos kutatások végzésének lehetőségét ezekben az intézményekben.
4. cikk
1. A Felek bővítik együttműködésüket és cserekapcsolataikat az oktatásügy terén, ezért különösen támogatják
a) a tudományos kutatók, tanárok és oktatásügyi szakemberek,
b) a tanulók, egyetemi hallgatók és ösztöndíjasok
kölcsönös küldését;
c) a tankönyvek, tanmenetek, tantervek és az oktatási rendszerrel kapcsolatos egyéb anyagok cseréjét.
2. A Felek támogatják a másik ország nyelvének, irodalmának, történelmének és kultúrájának minél jobb megismertetését.
Megkülönböztetett figyelmet fordítanak felsőoktatási intézményeik magyar nyelvi és irodalmi, illetve lett nyelvi és irodalmi lektorátusainak működésére, valamint igényeire. Folytatják, illetve megkezdik az anyanyelvi lektorok, illetőleg vendégtanárok alkalmazásának gyakorlatát ezen oktatóhelyeken, s támogatják új tanszékek létrehozását.
3. A Felek támogatják a történelmi, földrajzi és kulturális kérdéseket feldolgozó tankönyvek, enciklopédikus és népszerű tudományos kiadványok egyeztetését.
4. A Felek tárgyalásokat szorgalmaznak az iskolai végzettséget tanúsító, valamint a tudományos fokozatok és címek odaítéléséről szóló okiratok kölcsönös elismeréséről, a fentiekre vonatkozó megállapodás aláírása céljából.
5. cikk
A Felek kölcsönösen lehetővé teszik, hogy állampolgáraik a másik Fél oktatási intézményeiben tanulmányokat folytathassanak. Résztvevőket fogadnak továbbá a két nyelv és kultúra alaposabb megismerését szolgáló nyári egyetemeken, speciális kurzusokon.
Lehetőségeikkel összhangban e célból a másik ország állampolgárai részére ösztöndíjakat adományoznak vagy egyéb anyagi segítséget nyújtanak.
6. cikk
A Felek rendszeresen kicserélik a nemzeti kisebbségek oktatása és kulturális ellátása terén szerzett tapasztalataikat.
7. cikk
A Felek kulturális örökségük és mai kulturális eredményeik megismertetése érdekében támogatják a kölcsönös érdeklődésen és előnyökön alapuló együttműködést és cserét a kultúra, a hivatásos és amatőr művészetek valamennyi területén, s megteremtik a megfelelő feltételeket az e területeken működő kormányzati és nem kormányzati intézmények, szervezetek, egyesületek stb., valamint magánszemélyek együttműködéséhez.
Bátorítják
a) a színházi, zenei, ének- és táncművészeti, irodalmi, képzőművészeti, iparművészeti és filmművészeti intézmények, művészeti szakemberek és ügynökségek, a könyvkiadói és könyvterjesztői szövetségek, illetőleg szervezetek, a könyvtárak, művelődési otthonok, múzeumok, galériák, műemlékvédelmi, természetvédelmi és környezetvédelmi intézmények, továbbá magánszemélyek együttműködését a kultúra valamennyi területén folyó személy-, tapasztalat- és dokumentációcserét;
b) az írók, műfordítók, zeneszerzők, zeneművészek, színművészek, ének- és táncművészek, filmművészek, televíziós és rádiós alkotók, építőművészek, képző- és iparművészek, valamint művészettörténészek szövetségeinek, egyesületeinek és más szervezeteinek együttműködését;
c) a másik ország szerzői művészeti, irodalmi és tudományos műveinek fordítását és kiadását;
d) a másik ország művészi alkotásainak bemutatását a prózai, zenés és táncszínházakban, operaházakban, hangversenytermekben, galériákban, filmszínházakban, a rádióban és a televízióban stb.;
e) egyéb, a másik ország kultúráját, életét bemutató kiállítások, valamint tájékoztató anyagok cseréjét;
f) a hivatásos és amatőr művészek és művészeti csoportok (kórusok, zenekarok, együttesek) cseréjét;
g) az információk, kiadványok, könyvek, folyóiratok és más információhordozók, hang- és képhordozó eszközök cseréjét;
h) képviselők küldését a másik Fél által rendezett kulturális fesztiválokra, versenyekre, szemlékre, konferenciákra és nemzetközi találkozókra, alkotótelepekre, a nemzetközi versenyek zsűrijébe;
i) az új kulturális értékeket teremtő személyek kezdeményezéseit és vállalkozásait.
8. cikk
A Felek bátorítják a kulturális örökségük megőrzését szolgáló együttműködés minden formáját. Együttműködnek a területükre került, a másik Fél kulturális javait képező emlékanyag felkutatásában, sértetlen megőrzésében és - amennyiben e javak jogtalanul kerültek birtokukba, illetőleg országuk területére - visszaszolgáltatásában. Külön-külön és együttesen is fellépnek a kulturális javak illegális forgalmazásával szemben.
9. cikk
A Felek - állampolgáraik objektív és sokoldalú tájékoztatása érdekében - kölcsönösen biztosítják a két ország politikai, társadalmi, kulturális és tudományos életére vonatkozó információk szabad áramlását.
Ennek érdekében előmozdítják rádióik és televízióik, távirati irodáik, újságíró szervezeteik, kiadóik és szerkesztőségeik együttműködését.
10. cikk
A Felek elősegítik a kormányközi és nem kormányzati tudományos és kulturális nemzetközi szervezetekben való együttműködést, s tájékoztatják egymást a fentiekkel kapcsolatos tapasztalataikról.
11. cikk
A Felek - a kulturális és szellemi javak terjesztésének és népszerűsítésének megkönnyítése érdekében - biztosítják a másik Fél állampolgárai és jogi személyei szerzői jogainak törvényes védelmét.
12. cikk
A Felek - az ehhez szükséges szervezeti, jogi és pénzügyi feltételek megléte esetén - kölcsönösen kulturális központokat vagy képviseleteket állítanak fel. Ezek létrejöttéig diplomáciai képviseleteik útján segítik a jelen Egyezményben vállalt együttműködési feladatok megoldását.
13. cikk
A Felek bátorítják és segítik a két ország ifjúsági szervezetei, egyesületei együttműködését és együttes részvételét a nemzetközi ifjúsági szervezetek munkájában.
14. cikk
A Felek támogatják a két ország közötti kulturális kapcsolatok fejlesztését szolgáló társadalmi szervezetek, nemzetiségi szövetségek tevékenységét.
15. cikk
A jelen Egyezmény megvalósítása érdekében a Felek, illetve érintett intézményeik és szervezeteik programokat, munkaterveket és megállapodásokat dolgoznak ki, amelyekben meghatározzák az együttműködés pénzügyi és szervezeti feltételeit.
16. cikk
Ezt az Egyezményt az aláírás napjától ideiglenesen kell alkalmazni, véglegesen akkor lép hatályba, amikor a Felek diplomáciai úton értesítették egymást a jóváhagyás megtörténtéről.
17. cikk
Az Egyezmény öt évre szól, s hatálya automatikusan meghosszabbodik a következő öt-öt éves időszakra, amennyiben egyik Fél sem mondja írásban fel hat hónappal az érvényességi idő lejárta előtt. A felmondástól függetlenül az Egyezmény alapján kötött megállapodások az eredetileg megjelölt határidő lejártáig érvényben maradnak.
Kelt Rigában, 1997. március 6-án két eredeti példányban, mindegyik magyar, lett és angol nyelven. Mindhárom szöveg egyformán hiteles. Az Egyezmény rendelkezéseinek eltérő értelmezése esetén az angol nyelvű szöveg az irányadó.
A Magyar Köztársaság
Kormánya nevében
A Lett Köztársaság
Kormánya nevében"
3. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
4. §[1]
E rendelet végrehajtásához szükséges intézkedésekről a köznevelési feladatok ellátása tekintetében a köznevelésért felelős miniszter, a felsőoktatási feladatok ellátása tekintetében a felsőoktatásért felelős miniszter, a szakképzési feladatok ellátása tekintetében a szakképzésért felelős miniszter, a kulturális feladatok ellátása tekintetében a kultúráért felelős miniszter, a sport feladatok ellátása tekintetében a sportpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.
Gyurcsány Ferenc s. k.,
miniszterelnök
Lábjegyzetek:
[1] Módosította a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 51. §-a. Hatályos 2022.07.01.