57/2009. (III. 17.) Korm. rendelet
a Budapest Főváros Óbudai (Hajógyári) szigeten megvalósuló "Álomsziget" nevű komplex nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdésében és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. §
(1) A Kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a 2. számú mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Budapest Főváros Óbudai (Hajógyári) szigeten megvalósuló "Álomsziget" nevű komplex nagyberuházással - beleértve az ahhoz kapcsolódó Budapest III. kerület közigazgatási területén megvalósuló járulékos beruházásokat - függenek össze.
(2) Az (1) bekezdés szerinti beruházás azonosító adatait az 1. számú melléklet állapítja meg.
(3) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként a 2. számú mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.
(4) Azokban az esetekben, amikor a 2. számú mellékletben meghatározott ügyfajtára vonatkozó jogszabály az adott ügyben szakhatóság közreműködését rendeli el, a Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró szakhatóságként a 3. számú mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.
2. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni.
Gyurcsány Ferenc s. k.,
miniszterelnök
1. számú melléklet az 57/2009. (III. 17.) Korm. rendelethez
A kiemelt jelentőségű beruházás azonosító adatai
| Létesítmény | Létesítmény azonosító adatai | |
| 1. | "Álomsziget" nevű komplex nagyberuházás | Budapest 23796/7, 23796/8, 23796/18, 23798/1, 23798/3, 23798/4, 23798/5, 18386/2, 18386/3, 18386/4, 18386/5, 18386/6, 18386/7, 18386/8, 18386/9 hrsz. |
| 2. | "Álomsziget" nevű komplex nagyberuházással érintett | Budapest 23796/19, 23796/30, 23796/33, 23796/52, |
| ingatlanok (megközelítés kiépítésében érintett szomszédos ingatlanok a Duna és észak felől) | 23796/53, 23796/54, 23796/55, 23805/1, 23795, 18387, 23799, 23807/2 hrsz. | |
| 3. | Árpád-híd közvetlen kapcsolat a szigettel | Budapest 23798/3, 23798/4, 23798/5, 23799, 18386/2, 23807/2 hrsz. |
| 4. | Bejárati híd | Budapest 18386/5, 18386/8, 18386/9, 18387, 18388, 18386/6, 18386/7 hrsz. |
| 5. | "K"-híd | Budapest 19332/2, 23796/19, 23795, 23796/56, 23796/54, 23796/55, 19333/10, 19330, 19322/46, 19305/2, 19304/2, 19309/2, 19303/2, 19308/2, 19296/2, 19307/2, 19306/2, 19310/1, 19299/3, 19308/1, 19310/3, 19322/47, 19295/2, 19287/2, 19288/2, 19331, 23796/21, 23796/18, 23796/57, 23796/58, 23796/8, 23796/20, 23796/33, 23796/52, 23796/53, 23798/1 hrsz. |
| 6. | Bogdáni úti alagút és csomópont | Budapest 18388, 18549/10, 18432, 19284, 19249/2, 19332/2, 23795, 19285/1, 19331, 18389, 18391, 19250/6, 18436, 18229/2, 18229/12, 19250/5, 19243/5, 18229/1, 18443/1, 23796/18, 23796/33, 23796/52, 23796/53, 23796/54, 23796/55, 19243/3, 23796/8, 23798/1 hrsz. |
| 7. | Árpád fejedelem út - Árpád-híd felhajtó | Budapest 17720,17898,18388,17974, 17992, 18007 hrsz. |
| 8. | Gyalogos és kerékpáros kapcsolatok a szigettel | Budapest 17720, 18018, 18388, 23798/3, 23798/4, 23798/5, 18387, 18267/17, 18370, 18386/8, 23799, 18386/9, 18386/2, 18386/3, 18386/5, 18015, 18019, 18355, 18028, 18020, 18267/26, 18386/4, 18386/6, 18386/7, 23796/7, 23796/8, 23796/18, 23798/1 hrsz. |
| 9. | Hévízi út - Vörösvári út csomópont | Budapest 18131, 18641/2 hrsz. |
| 10. | Árpád fejedelem út - alsó rakpart közúti alagút | Budapest 14655, 14636/3, 17974, 17929/10, 17929/7, 14621, 14624/1, 14619, 14617/13, 14624/1, 14617/17, 17977/2, 14614, 14617/15, 14617/18, 14618/1, 14620/1, 14622/1 hrsz. |
| Létesítmény | Létesítmény azonosító adatai | |
| 11. | Szentlélek tér környezetrendezése | Budapest 17720, 18018, 18388, 18015, 18028 hrsz. |
| 12. | Parkrendezés az Óbudai (Hajógyári) sziget északi fe- | Budapest 23796/19, 23796/22, 23796/28, 23796/10, |
| lén | 23796/25, 23796/23, 23796/31, 23796/34, 23796/59, 23796/58, 23796/33, 23796/57, 23796/20, 23796/35, 23796/30, 23796/29, 23796/38, 23796/37, 23796/39, 23796/41, 23796/36, 23796/46, 23796/45, 23796/43, 23796/52, 23796/53, 23796/51, 23796/48, 23796/49, 23796/47, 23796/50, 23796/56, 23796/54, 23796/55, 23796/21, 23795, 23805/1 hrsz. | |
| 13. | Sportközpont befejezése | Budapest 23796/38, 23796/30, 23796/33, 23796/37, 23796/39 hrsz. |
A kiemelt jelentőségű beruházás hálózatfejlesztést érintő nyomvonalas infrastrukturális elemei esetében a melléklet szerinti létesítmények meghatározásakor a hálózatfejlesztés megvalósításával közvetlenül érintett, a létesítmény azonosító adatai között megadott területekkel szomszédos ingatlanokat is figyelembe kell venni. Amennyiben telekrendezés vagy közterületi lejegyzés következtében a létesítmény azonosító adatai között megadott helyrajzi számok megváltoznak, a létesítmény azonosító adatain a megváltozott helyrajzi számokat kell érteni.
2. számú melléklet az 57/2009. (III. 17.) Korm. rendelethez[1]
A kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyek és eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok
| A | B | C | D | E | |
| 1 | Tevékenységek | A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyek | Részletezés | Eljáró hatóságok | |
| 2 | Első fok | Másodfok | |||
| 3 | ÉPÍTMÉNY | ||||
| 4 | építmény bontása | építésügyi hatósági engedélyek | bontási engedély, bejelentés tudomásul vétele | Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala | építésügyért felelős miniszter |
| 5 | építmény építése, felújítása, bővítése, átalakítása | építésügyi hatósági engedély, bejelentés tudomásulvétele - építmény - liftek, mozgójárdák, mozgólépcsők | |||
| 6 | építmény használatbavétele | használatbavételi engedély, használatbavétel bejelentése | |||
| 7 | műemlékek felújítása, | kulturális | műemlék - építésügyi | Kulturális | Kulturális |
| bővítése, átalakítása | örökségvédelmi hatósági engedélyek | hatósági engedély | Örökségvédelmi Hivatal Közép-magyarországi Iroda | Örökségvédelmi Hivatal központi szerve | |
| 8 | régészeti tevékenység | régészeti hatósági engedély | |||
| 9 | régészeti bemutatópark létesítése | ||||
| 10 | fakivágás | fakivágási engedély | Budapest, III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat jegyzője | Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala | |
| 11 | KÖZMŰLÉTESÍTÉSEK | ||||
| 12 | közművesítés/ | vízjogi engedélyek | vízjogi létesítési | Közép-Duna-völgyi | Országos |
| víz-csatorna | engedély: | Környezetvédelmi, | Környezetvédelmi, | ||
| létesítmények | szennyvíztisztító mű | Természetvédelmi és | Természetvédelmi és | ||
| kiépítése (szennyvíz és | létesítési engedélyek | Vízügyi Felügyelőség | Vízügyi | ||
| csapadékvíz is) | Főfelügyelőség | ||||
| 13 | közművesítés/ | energiaügyi hatósági | gázelosztó-fogadó | Magyar Kereskedelmi | Magyar Kereskedelmi |
| gázlétesítmények | engedélyek | állomás létesítési | Engedélyezési Hivatal | Engedélyezési Hivatal | |
| kiépítése | engedély | Budapesti Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság | központi szerve | ||
| 14 | közművesítés/ | villamosenergia-ipari | közvilágítás létesítési | Magyar Kereskedelmi | Magyar Kereskedelmi |
| elektromos | építésügyi hatósági | engedélye, | Engedélyezési Hivatal | Engedélyezési Hivatal | |
| létesítmények | engedélyek | villamosmű létesítési | Budapesti Mérésügyi | központi szerve | |
| kiépítése | engedély | és Műszaki Biztonsági Hatóság | |||
| 15 | KÖRNYEZETVÉDELEM | ||||
| 16 | környezeti | környezetvédelmi | a környezeti | Közép-Duna-völgyi | Országos |
| hatásvizsgálat köteles | hatósági engedélyek | hatásvizsgálati és az | Környezetvédelmi, | Környezetvédelmi, | |
| tevékenységek | egységes környezet- | Természetvédelmi | Természetvédelmi és | ||
| 17 | egységes környezethasználati engedélyhez kötött tevékenységek | használati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerint | Vízügyi Felügyelőség | Vízügyi Főfelügyelőség | |
| 18 | a felügyelőség döntésétől függően környezeti hatásvizsgálat köteles tevékenységek | ||||
| 19 | az 1. számú | természetvédelmi | Közép-Duna-völgyi | Országos | |
| mellékletben | engedélyek | Környezetvédelmi, | Környezetvédelmi, | ||
| meghatározott | Természetvédelmi és | Természetvédelmi és | |||
| építményekkel, | Vízügyi Felügyelőség | Vízügyi | |||
| létesítményekkel | Főfelügyelőség | ||||
| kapcsolatos hatósági | |||||
| ügyek | |||||
| 20 | ÁRVÍZVÉDELEM | ||||
| 21 | árvízvédelmi | vízjogi engedélyek | vízjogi engedély, | Közép-Duna-völgyi | Országos |
| létesítmények | vízjogi létesítési | Környezetvédelmi, | Környezetvédelmi, | ||
| kiépítése | engedély | Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség | ||
| 22 | KÖZLEKEDÉSI ÉPÍTMÉNYEK | ||||
| 23 | az 1. számú | közlekedési hatósági | közúthatósági | Nemzeti Közlekedési | Nemzeti Közlekedési |
| mellékletben | engedélyek | engedélyek a 30 | Hatóság Kiemelt | Hatóság Központi | |
| meghatározott | méter szabadnyílást | Ügyek Igazgatósága | Hivatala | ||
| építményekkel, | meghaladó hidak és | ||||
| létesítményekkel | közúti alagutak | ||||
| kapcsolatos hatósági | esetében | ||||
| ügyek | |||||
| 24 | vasúthatósági engedély | ||||
| 25 | hajózási hatósági engedélyek | ||||
| 26 | közúthatósági engedélyek a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában lévő, helyi közutak és a közforgalom elől el nem zárt magánutak esetében | Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága | |||
| 27 | légiközlekedési hatósági engedélyek | Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága | |||
| 28 | az 1. számú mellékletben meghatározott építményekkel, létesítményekkel kapcsolatos hatósági ügyek | ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások | Budapesti 1. számú Körzeti Földhivatal | Fővárosi Földhivatal | |
| 29 | az 1. számú mellékletben meghatározott építményekkel, létesítményekkel kapcsolatos hatósági ügyek | földmérési hatósági eljárások | Budapesti 1. számú Körzeti Földhivatal | Fővárosi Földhivatal | |
| 30 | az 1. számú | bányahatósági | Magyar Bányászati és | Magyar Bányászati és | |
| mellékletben | engedélyek | Földtani Hivatal | Földtani Hivatal | ||
| meghatározott | Budapesti | ||||
| építményekkel, | Bányakapitányság | ||||
| létesítményekkel | |||||
| kapcsolatos hatósági | |||||
| ügyek | |||||
| 31 | az 1. számú | erdővédelmi hatósági | Fővárosi és Pest | Mezőgazdasági | |
| mellékletben | engedélyek | Megyei | Szakigazgatási Hivatal | ||
| meghatározott | Mezőgazdasági | Központ | |||
| építményekkel, | Szakigazgatási Hivatal | ||||
| létesítményekkel | Erdészeti | ||||
| kapcsolatos hatósági | Igazgatósága | ||||
| ügyek | |||||
| 32 | TŰZVÉDELEM | ||||
| 33 | építmény építése | tűzvédelmi hatósági | eltérési engedély | Országos | katasztrófák elleni |
| engedélyek | beépített tűzvédelmi berendezés létesítési, használatbavételi engedély jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos hatósági eljárások | Katasztrófavédelmi Főigazgatóság | védekezésért felelős miniszter | ||
3. számú melléklet az 57/2009. (III. 17.) Korm. rendelethez
A kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárásokban közreműködő szakhatóságok
| A szakhatósági közreműködés tárgyköre | Elsőfokú szakhatóság | Másodfokú szakhatóság | |
| 1. | építésügy | Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala | építésügyért felelős miniszter |
| 2. | környezetvédelem (beleértve a zaj-és rezgésvédelmet) | Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfel-ügye lő ség |
| 3. | természetvédelem | Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség |
| 4. | vízügy | Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség | Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség |
| 5. | közlekedés | ||
| a) közúti közlekedés | Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága | Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala | |
| b) vasúti és vízi közlekedés | Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága | Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala | |
| c) légi közlekedés | Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatósága | Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala | |
| d) bányászat, földtan | Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Budapesti Bányakapitányság | Magyar Bányászati és Földtani Hivatal | |
| 6. | rendészet (rendőrség) | ||
| a) gyorsforgalmi utak esetében | Országos Rendőr-főkapitányság | rendészetért felelős miniszter | |
| b) az egyéb országos közutak, helyi közutak és közforgalom elől el nem zárt magánutak esetében | Budapesti Rendőr-főkapitányság | Országos Rendőr-főkapitányság |
| A szakhatósági közreműködés tárgyköre | Elsőfokú szakhatóság | Másodfokú szakhatóság | |
| 7. | honvédelem | Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar | honvédelemért felelős miniszter |
| 8. | katasztrófavédelem | ||
| tűzvédelem | Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság | katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter | |
| 9. | földművelésügy | ||
| erdővédelem | Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága | Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ | |
| 10. | kulturális örökségvédelem | ||
| a) műemlék | Kulturális Örökségvédelmi Hivatal | Kulturális Örökségvédelmi Hivatal | |
| b) régészet | Közép-magyarországi Iroda | központi szerve | |
| 11. | egész ség ügy | Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Intézete | Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala |
| 12. | élelmiszerbiztonság | Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága | Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ |
| 13. | hírközlés | Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala | Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának elnöke |
| 14. | műszaki biztonság | Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Budapesti Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság | Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal |
Lábjegyzetek:
[1] Megállapította a 234/2010. (VIII. 31.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése. Hatályos 2010.09.01.
[2] Módosította a 234/2010. (VIII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése. Hatályos 2010.09.01.