316/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet

az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló 192/2010. (VI. 10.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 75. § (1) és (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló 192/2010. (VI. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) E rendelet hatálya a miniszterre, az államtitkárra, a közigazgatási államtitkárra, a helyettes államtitkárra (a továbbiakban együtt: állami vezető), a kormánybiztosra, a miniszteri biztosra, a miniszterelnöki biztosra, a miniszteri kabinetet vezető kabinetfőnökre, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kabinetfőnökére, a Ksztv. 33. § (3) bekezdésében meghatározott személyre, a Kormány által felügyelt, a Kormány vagy a Kormány tagja irányítása alá tartozó államigazgatási szervnél foglalkoztatott vezetői megbízással rendelkező köztisztviselőre, a politikai főtanácsadóra és a politikai tanácsadóra terjed ki."

2. § Az R. 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) A külföldi kiküldetéssel kapcsolatos kiadásokat a miniszterelnök esetében a Miniszterelnökség költségvetésében kell biztosítani."

3. § Az R. 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A lakásnak az állami vezetői tevékenység, valamint a jogosult feladatkörének ellátásához szükséges technikai eszközökkel való felszereléséről, ezek karbantartásáról és javításáról - az érintett szervek megállapodása szerint -a munkáltató és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (a továbbiakban: KEF) gondoskodik."

4. § Az R. 9. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(1) A minisztert, az államtitkárt, a közigazgatási államtitkárt és a kormánybiztost személyes gépkocsihasználat illeti meg. A személyes gépkocsihasználathoz számukra gépkocsivezetőt kell biztosítani.

(2) A helyettes államtitkár, a miniszteri kabinetet vezető kabinetfőnök, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kabinetfőnöke, a miniszteri biztos, a miniszterelnöki biztos, a kormányhivatalok vezető-helyettesei, a központi hivatalok vezetői és a kormánymegbízott számára a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter - a munkáltató szerv hivatali szervezetének vezetője, illetve a munkáltatói jogkört gyakorló állami vezető javaslatára - személyes gépkocsihasználatot engedélyezhet."

5. § Az R. 9. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

"(6) A külföldre akkreditált magyar külképviselet-vezetők részére - a külföldön történő szolgálatteljesítés idejére -a külpolitikáért felelős miniszter személyes gépkocsihasználatot engedélyezhet."

6. § Az R. a következő 9/A. §-sal egészül ki:

"9/A. § (1) A 9. § (2) bekezdése szerinti személyes gépkocsihasználat engedélyezése során a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter - az igényjogosult felett munkáltatói jogkört gyakorló személy javaslata alapján - határozza meg a havi térítésmentes futásteljesítményt.

(2) A 9. § (2) bekezdésében megjelölt igényjogosult a gépkocsi kilométer-számlálójának állását minden naptári hónap utolsó napján köteles az erre szolgáló nyomtatványon rögzíteni. A nyilvántartás szerinti havi futásteljesítmény azon része után, amely az (1) bekezdésben foglaltak szerint meghatározott mértéket meghaladja, az igényjogosult köteles a gépkocsit üzemben tartó szerv részére az üzemanyag-költséget a fizetési kötelezettség tudomására jutásától számított 30 napon belül megtéríteni.

(3) Nem vonatkozik a megtérítési kötelezettség a térítésmentes futásteljesítmény elérését követően a tárgyhónap során megtett azon utakra, amelyek hivatalos jellegét a jogosult tételes menetlevéllel igazolja.

(4) A 9. § (2) bekezdésében megjelölt igényjogosultak személyes gépkocsihasználatához - az egy épületen belül elhelyezett, azonos intézményhez tartozó igényjogosultak számával arányos mértékben - gépkocsivezető biztosítható az őt foglalkoztató központi államigazgatási szerv vezetője vagy a fővárosi, megyei kormányhivatal vezetőjének döntése alapján az alábbiak szerint:

a) 1 és 3 fő közötti jogosulti létszám esetében legfeljebb 1 fő gépkocsivezető,

b) 4 és 6 fő közötti jogosulti létszám esetében legfeljebb 2 fő gépkocsivezető,

c) 7 és 10 fő közötti jogosulti létszám esetében legfeljebb 3 fő gépkocsivezető,

d) 11 és 15 fő közötti jogosulti létszám esetében legfeljebb 4 fő gépkocsivezető,

e) 16 fő feletti jogosulti létszám esetében legfeljebb 5 fő gépkocsivezető.

(5) A 9. § (6) bekezdésében megjelölt igényjogosultaknak a külföldön történő szolgálatteljesítés idejére fennálló személyes gépkocsihasználatának feltételeit a külpolitikáért felelős miniszter állapítja meg.

(6) Amennyiben a személyes gépkocsihasználatra jogosult érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, vagy egészségi állapota folytán vagy más okból (például járművezetési képesség vagy gyakorlat hiánya) járművezetésre nem képes, számára állandó jelleggel gépkocsivezetőt kell biztosítani."

7. § Az R. 10. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

"(3) A Miniszterelnökség és a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 1. §-ában felsorolt minisztériumok esetében a 9. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott személyek által irányított szervezeti egységek részére a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter indokolt esetben további gépkocsihasználatot (szervezeti egységhez kirendelt gépkocsi) engedélyezhet. Ezek a gépkocsik kizárólag hivatalos célú használatra vehetők igénybe, tételes menetlevél vezetése mellett. A KEF ellátási körébe tartozó intézmény esetében a munkáltató szerv hivatali szervezetének vezetője által szignált kérelmet a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszternek kell benyújtani, aki arról - a KEF főigazgatójának a kérelemnek a rendelkezésre álló erőforrások alapján történő teljesíthetőségére vonatkozó véleményének figyelembevételével - dönt.

(4) A személygépkocsi-kategóriákra a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján kiadott, az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívarendszerről szóló 8002/2007. (XI. 21.) MeHVM tájékoztató az irányadó."

8. § Az R. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"13. § A miniszterelnök az e rendelet szerinti juttatásokat a rendelet hatálya alá tartozó személy részére, a rendelet keretei között megállapított feltételek szerint, egyéni elbírálás alapján, egyedileg is engedélyezheti. Ebben az esetben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter, illetve a külpolitikáért felelős miniszter 9. § szerinti engedélyét nem kell beszerezni."

9. § Az R. a következő 15/A. §-sal egészül ki:

"15/A. § A 9. § (1) bekezdése, a 9. § (6) bekezdése, valamint a 13. § alapján személyes gépkocsi használatra jogosultakon kívüli személyek részére az állami vezetőkés az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló 192/2010. (VI. 10.) Korm. rendelet módosításáról szóló 316/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálybalépése előtt engedélyezett gépkocsihasználatot a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter 2011. december 31-ig felülvizsgálja és a további gépkocsihasználat indokoltsága esetén gondoskodik a 9. § (2) bekezdése szerinti engedély kiadásáról, valamint a 9/A. § (1) bekezdése szerinti térítésmentes futásteljesítmény meghatározásáról."

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök