250/2013. (VII. 2.) Korm. rendelet
egyes szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt projektekhez kapcsolódó, a 2. mellékletben nevesített közigazgatási hatósági ügyeket.
(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró
a) első fokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint elsőfokú hatóságként jár el,
b) első fokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint elsőfokú szakhatóságként jár el.
(3) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró
a) másodfokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint másodfokú hatóságként jár el,
b) másodfokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint másodfokú szakhatóságként jár el.
2. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a döntést 30 napon belül meg kell hozni.
A szakhatósági állásfoglalás kibocsátásának határideje 10 nap.
3. § Az 1. § (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
4. § Az eljáró hatóság az általa hozott döntések kézbesítése - az eljárás során a személyesen az ügyfélnek szóló végzések kivételével - hirdetményi úton történik. A döntés kézbesítésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő ötödik nap.
5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
6. § E rendelet rendelkezéseit a 2. § kivételével a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. melléklet a 250/2013. (VII. 2.) Korm. rendelethez
A kiemelt jelentőségű ügyek alapját képező szennyvíz-elvezetési és - tisztítási beruházások
1. | Pályázó neve | Projektben érintett települések | Projekt azonosító száma1 | |
2. | Projekt helye - helység | További megvalósítási helyszínek | ||
3. | Abony Város Önkormányzat2 | Abony | Kőröstetétlen, Törtel | KEOP-1.2.0/09-11-2013-0006 |
4. | Bátaszék Város Önkormányzata | Bátaszék | Báta | KEOP-7.1.0/11-2012-0064 |
5. | Böhönye Község Önkormányzata | Böhönye | - | KEOP-7.1.0/11-2013-0002 |
6. | Dány Község Önkormányzata | Dány | - | KEOP-7.1.0/11-2013-0003 |
7. | Battonya Város Önkormányzata | Battonya | - | KEOP-7.1.0/11-2013-0004 |
8. | Törökszentmiklós Városi Önkormányzat | Törökszentmiklós | - | KEOP-7.1.0/11-2013-0005 |
9. | Mándok Város Önkormányzata | Mándok | - | KEOP-7.1.0/11-2013-0009 |
10. | Létavértes Városi Önkormányzat | Létavértes | - | KEOP-7.1.0/11-2013-0012 |
1 A KEOP azonosítók közlése tájékoztató jellegű, azok a projektek könnyebb beazonosíthatóságát szolgálják. Az előkészítési fázisban levő projektek a megvalósítás szakaszában új KEOP azonosítóval rendelkeznek majd. |
2 A szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 29/2013. (II. 12.) Korm. rendeletben még előkészítési fordulóban szerepelt, azóta megvalósítási fordulóban támogatási döntésben részesült hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról. |
2. melléklet a 250/2013. (VII. 2.) Korm. rendelethez
Az 1. mellékletben foglalt beruházásokkal összefüggő kiemelt jelentőségű üggyé minősített közigazgatási hatósági eljárások:
1. vízügyi hatósági eljárások (vízjogi engedélyezések, védőidom, védőterület és védősáv kijelölése, vízi szolgalom alapítása),
2. környezetvédelmi hatósági eljárások,
3. természetvédelmi hatósági eljárások,
4. területrendezési hatósági eljárások,
5. általános építésügyi hatósági eljárások,
6. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,
7. útügyi hatósági eljárások,
8. a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet szerinti építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,
9. hírközlési hatósági eljárások,
10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,
11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,
12. földmérési hatósági eljárások,
13. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,
14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,
15. erdővédelmi hatósági eljárások,
16. tűzvédelmi hatósági eljárások,
17. műszaki biztonsági engedélyezési eljárások,
18. közegészségügyi hatósági eljárások,
továbbá a felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések esetleges módosítására irányuló hatósági eljárások.