6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelet
a kockázati tőkealapokkal, a kibocsátókkal és a nyilvános vételi ajánlatot tevő nem természetes személyekkel összefüggő kötelező elektronikus kapcsolattartással érintett eljárásokban a kapcsolattartás tartalmára és formájára, valamint a nyilvános vételi ajánlatot tevő természetes személy által kezdeményezett, a vételi ajánlat jóváhagyására irányuló eljárásokban a nyilvános vételi ajánlatot tevő természetes személy által benyújtandó beadványok tartalmi és formai követelményeire vonatkozó részletes szabályokról
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 117. § (1) bekezdés g) pontjában, a 2. § (3) bekezdése tekintetében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 117. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvény 21. § n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § E rendelet alkalmazásában:
1. ajánlattevő: a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) 5. § (1) bekezdés 2. pont b) alpontjában meghatározott személy;
2. ÁNYK-űrlap: jogszabályban meghatározott, általános nyomtatványtervező programmal előállított űrlap;
3. ÁNYK-űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás: jogszabályban meghatározott, ÁNYK-űrlapok ügyfél általi kitöltését, hatóságokhoz való azonosítással egybekötött benyújtását biztosító szolgáltatás;
4. befektetési szolgáltató: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 5. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott szolgáltatás végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozás, hitelintézet;
5. elektronikus kapcsolattartás: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) és az ügyfél között lévő kétirányú, írásbelinek minősülő elektronikus kapcsolattartás;
6. elektronikus postaláda: az ERA rendszer szolgáltatásaként működő, a Felügyelet által az ERA rendszerben regisztrált intézmény számára biztosított kézbesítési tárhely;
7. elektronikus űrlap: a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet 2. § 3. pontjában meghatározott fogalom;
8. ERA rendszer: a Felügyelet által a hiteles adatok fogadásához kialakított és üzemeltetett, biztonságos kézbesítési szolgáltatásnak minősülő elektronikus kézbesítési rendszer;
9. kibocsátó: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 67. pontjában meghatározott fogalom;
10. kockázati tőkealap: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 71. pontjában meghatározott fogalom;
11. kockázati tőkealap-kezelő: a Tpt. 5. § (1) bekezdés 72. pontjában meghatározott fogalom;
12. ügyfélkapu: jogszabályban meghatározott, az ügyfél jelszavas azonosítását biztosító szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás.
2. § (1) A 3. §, a 4. § és a 6. § (1) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni azon, a Felügyelet hatáskörébe tartozó ügyek esetében - kivéve a bejelentési kötelezettséget -, amelyek vonatkozásában törvény a kockázati tőkealap-kezelő által képviselt kockázati tőkealap, a kibocsátó, a nyilvános vételi ajánlatot tevő nem természetes személy, az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltató és a Felügyelet között kötelező elektronikus kapcsolattartást ír elő.
(2) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus kapcsolattartás kiterjed a kérelem benyújtásától a Felügyelet által az ügy érdemében hozott vagy az ügyet egyéb módon lezáró hatósági döntésnek az ügyféllel történő közléséig terjedő eljárási cselekményekre és jognyilatkozatokra, a hatósági döntés kijavításával, kiegészítésével, módosításával vagy visszavonásával, valamint az újrafelvételi eljárással kapcsolatos eljárásokra.
(3) Az 5. § és a 6. § (2) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni a nyilvános vételi ajánlatot tevő természetes személy és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltató által kezdeményezett, a vételi ajánlat jóváhagyására irányuló eljárásokban a nyilvános vételi ajánlatot tevő természetes személy és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltató által benyújtandó beadványok tartalmi és formai követelményeire.
3. § (1) A kibocsátónak
a) a Tpt. 22. § (2) és (5) bekezdésében meghatározott dokumentumban szereplő információknak a tájékoztatóban foglalt információkkal való egyenértékűségével kapcsolatos döntés meghozatala iránti kérelmét az 1. mellékletben,
b) a kibocsátási tájékoztató kiegészítése közzétételének engedélyezése iránti kérelmét a 2. mellékletben,
c) az alaptájékoztató kiegészítése közzétételének engedélyezése iránti kérelmét a 3. mellékletben,
d) a kibocsátási tájékoztató és a hirdetmény közzétételének engedélyezése iránti kérelmét a 4. mellékletben,
e) az alaptájékoztató és a hirdetmény közzétételének engedélyezése iránti kérelmét az 5. mellékletben,
f) az ismertető közzétételének engedélyezése iránti kérelmét a 7. mellékletben,
g) a helyi önkormányzat, az Európai Unió tagállamának regionális vagy helyi önkormányzata által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, továbbá az Európai Unió tagállamának regionális vagy helyi önkormányzata által garantált értékpapír nyilvános forgalomba hozatalához, illetve szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített tájékoztató, hirdetmény közzétételének engedélyezése iránti kérelmét a 8. mellékletben,
meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon az elbíráláshoz szükséges - jogszabályban meghatározott - mellékletekkel együtt kell benyújtania a Felügyeletnek a nem természetes személy, szervezet és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közötti kizárólagos elektronikus kapcsolattartás rendjéről és technikai feltételeiről, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által működtetett kézbesítési tárhely működtetéséről és használatáról szóló 9/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelet rendelkezései szerint az ERA rendszeren keresztül.
(2) A harmadik országban székhellyel rendelkező kibocsátónak a tájékoztatója közzétételének engedélyezése iránti kérelmét a 6. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon kell az elbíráláshoz szükséges - jogszabályban meghatározott - mellékletekkel együtt benyújtania az (1) bekezdésben meghatározott módon.
(3) A zártkörű részvénytársasággá alakuló, értékpapírt nyilvánosan forgalomba hozott kibocsátónak a nyilvánosság felé történő adatszolgáltatási kötelezettség alóli mentesítése iránti kérelmét a 9. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon kell az elbíráláshoz szükséges - jogszabályban meghatározott - mellékletekkel együtt benyújtania az (1) bekezdésben meghatározott módon.
(4) A nem természetes személy nyilvános ajánlattevőnek és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltatónak
a) a vételi ajánlatának jóváhagyása iránti kérelmét a 12. mellékletben,
b) a kiegészített, részletezett, módosított vételi ajánlatának jóváhagyása iránti kérelmét a 13. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon kell az elbíráláshoz szükséges - jogszabályban meghatározott -mellékletekkel együtt benyújtania az (1) bekezdésben meghatározott módon.
(5) A kockázati tőkealap-kezelőnek az általa képviselt kockázati tőkealap tekintetében
a) a kockázati tőkealap nyilvántartásba vétele iránti kérelmét a 14. mellékletben,
b) a kockázati tőkealapok egyesülésének indokát, napját és feltételeit tartalmazó tájékoztató jóváhagyása iránti kérelmét a 15. mellékletben,
c) a kockázati tőkealapok szétválásának indokát, napját és feltételeit tartalmazó tájékoztató jóváhagyása iránti kérelmét a 16. mellékletben,
d) a kockázati tőkealap kezelési szabályzatának jóváhagyása iránti kérelmét a 17. mellékletben,
e) a kockázati tőkealap kezelési szabályzata módosításának jóváhagyása iránti kérelmét a 18. mellékletben,
f) a kockázati tőkealap Felügyelet által vezetett nyilvántartásból való törlése iránti kérelmét a 19. mellékletben,
g) a kockázati tőkealap portfóliójában lévő eszközök értékesítésére nyitva álló határidő hosszabbításának engedélyezése iránti kérelmét a 20. mellékletben
meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapon kell az elbíráláshoz szükséges - jogszabályban meghatározott -mellékletekkel együtt benyújtania az (1) bekezdésben meghatározott módon.
(6) Az (5) bekezdés b), c) és e) pontjában meghatározott esetben a kockázati tőkealap- kezelőnek egyidejűleg a 21. mellékletben meghatározott adattartalmú elektronikus űrlapot is be kell nyújtania az (1) bekezdésben meghatározott módon.
(7) A kibocsátó, a nem természetes személy nyilvános ajánlattevő és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltató, valamint a kockázati tőkealap-kezelő egyéb beadványt a 26. mellékletben meghatározott elektronikus űrlapon nyújthat be az (1) bekezdésben meghatározott módon.
4. § (1) Amennyiben az eljárás során a Felügyelet a kibocsátót, a nem természetes személy nyilvános ajánlattevőt és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltatót, valamint a kockázati tőkealap-kezelőt az elektronikus postaládán keresztül küldött ügyiratában hiánypótlásra, a kérelem kiegészítésére vagy módosítására, a tényállás tisztázásához szükséges nyilatkozattételre, vagy a kérelemben foglaltak alátámasztására szólítja fel, a kibocsátó, a nem természetes személy nyilvános ajánlattevő és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltató, valamint a kockázati tőkealap-kezelő
a) a hiánypótlásra szóló felhívásnak a 22. mellékletben,
b) a kérelem vagy mellékletének kiegészítésére, továbbá módosítására szóló felhívásnak a 23. mellékletben,
c) a tényállás tisztázásához szükséges nyilatkozattételre szóló felszólításnak a 24. mellékletben,
d) a kérelemben foglaltak alátámasztására szóló felszólításnak a 25. mellékletben
meghatározott adattartalmú elektronikus űrlap teljes körű kitöltésével és a 3. § (1) bekezdésében meghatározott módon történő elküldésével tesz eleget.
(2) Az elektronikus űrlapon meg kell adni a kiegészítendő, módosítandó, továbbá a pótolandó, illetve a tényállás tisztázását szolgáló ügyirat alapjául szolgáló ügy számát (főszám, év), a kérelem tárgyát, az ügyintéző nevét, továbbá fel kell tölteni az előírt, mellékletként csatolandó dokumentumokat.
5. § (1) A nyilvános vételi ajánlatot tevő természetes személy nyilvános ajánlattevőnek és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltatónak
a) a vételi ajánlatának jóváhagyása iránti kérelmét a 10. mellékletben,
b) a kiegészített, részletezett, módosított vételi ajánlatának jóváhagyása iránti kérelmét a 11. mellékletben
meghatározott adattartalmú ÁNYK űrlapon kell az elbíráláshoz szükséges - jogszabályban meghatározott - mellékletekkel együtt benyújtania az ügyfélkapun, az ÁNYK-űrlap benyújtás támogatási szolgáltatáson keresztül az engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi, törlési eljárásokban, valamint a bejelentések során alkalmazott elektronikus űrlapok benyújtásának technikai feltételeiről szóló 2/2013. (II. 12.) PSZÁF rendelet rendelkezései szerint.
(2) Amennyiben az eljárás során a Felügyelet az ügyfélkapuhoz tartozó elektronikus értesítési tárhelyen keresztül megküldött ügyiratában a nyilvános vételi ajánlatot tevő természetes személyt és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltatót a kérelem vagy annak melléklete kiegészítésére, illetve módosítására, hiánypótlásra, vagy a tényállás tisztázásához szükséges nyilatkozattételre szólítja fel, a nyilvános vételi ajánlatot tevő természetes személy és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltató
a) a hiánypótlásra szóló felhívásnak a 22. mellékletben,
b) a kérelem vagy mellékletének kiegészítésére, továbbá módosítására szóló felhívásnak a 23. mellékletben,
c) a tényállás tisztázásához szükséges nyilatkozattételre szóló felszólításnak a 24. mellékletben meghatározott adattartalmú ÁNYK-űrlap teljes körű kitöltésével és az (1) bekezdésben meghatározott módon történő elküldésével tesz eleget.
(3) Az ÁNYK-űrlapon meg kell adni a kiegészítendő, módosítandó, továbbá a pótolandó, illetve a tényállás tisztázását szolgáló ügyirat alapjául szolgáló ügy számát (főszám, év), a kérelem tárgyát, az ügyintéző nevét, továbbá fel kell tölteni az előírt, mellékletként csatolandó dokumentumokat.
(4) A természetes személy nyilvános ajánlattevő és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltató egyéb beadványt a 26. mellékletben meghatározott ÁNYK-űrlapon nyújthat be az (1) bekezdésben meghatározott módon.
6. § (1) A kibocsátónak, a nem természetes személy nyilvános ajánlattevőnek és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltatónak, valamint a kockázati tőkealap-kezelőnek az elektronikus űrlapon kell nyilatkoznia arról, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges adatot és tényt közölt a Felügyelettel.
(2) A természetes személy nyilvános ajánlattevőnek és az általa a Tpt. 68. § (4) bekezdése alapján megbízott befektetési szolgáltatónak az ÁNYK-űrlapon kell nyilatkoznia arról, hogy az engedély kiadása érdekében szükséges minden lényeges adatot és tényt közölt a Felügyelettel.
7. § Ez a rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.
8. § A rendelet hatályba lépése napján már folyamatban lévő ügyek tekintetében a rendelet rendelkezéseit csak az ügyfél erre irányuló, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény szerinti ügyintézési rendelkezése alapján lehet alkalmazni.
Dr. Szász Károly s. k.,
a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke
1. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a Tpt. 22. § (2) és (5) bekezdésében meghatározott dokumentumban szereplő információknak a tájékoztatóban foglalt információkkal való egyenértékűségével kapcsolatos döntés meghozatalára
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban |
meghatározott értékpapír-sorozata, illetve -sorozatai tekintetében döntsön a rendelkezésre | |
álló dokumentumban foglalt információknak a tájékoztatóban foglalt információkkal való | |
egyenértékűségéről. | |
14. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
15. | Egyéb csatolt dokumentum |
16. | Egyéb megjegyzés |
17. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
18. | Keltezés helye |
19. | Keltezés dátuma |
2. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a kibocsátási tájékoztató kiegészítése közzétételének engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozata, illetve -sorozatai tekintetében a kibocsátási tájékoztató kiegészítésének | |
közzétételét engedélyezze. | |
14. | A kért kiegészítés sorszáma |
15. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
16. | Egyéb csatolt dokumentum |
17. | Egyéb megjegyzés |
18. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
19. | Keltezés helye |
20. | Keltezés dátuma |
3. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem az alaptájékoztató kiegészítése közzétételének engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozata, illetve -sorozatai tekintetében az alaptájékoztató kiegészítésének | |
közzétételét engedélyezze. | |
14. | A kért kiegészítés sorszáma |
15. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
16. | Egyéb csatolt dokumentum |
17. | Egyéb megjegyzés |
18. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
19. | Keltezés helye |
20. | Keltezés dátuma |
4. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a kibocsátási tájékoztató és a hirdetmény közzétételének engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Az értékpapír kibocsátójának neve [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
14. | Az értékpapír kibocsátójának székhelye [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
15. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozatának, sorozatainak | |
a) nyilvános forgalomba hozatala | |
b) nyilvános értékesítésre történő felajánlása | |
c) szabályozott piacra történő bevezetése | |
tekintetében a kibocsátási tájékoztató és a hirdetmény közzétételét engedélyezze. | |
16. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
17. | Egyéb csatolt dokumentum |
18. | Egyéb megjegyzés |
19. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
20. | Keltezés helye |
21. | Keltezés dátuma |
5. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem az alaptájékoztató és a hirdetmény közzétételének engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Az értékpapír kibocsátójának neve [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
14. | Az értékpapír kibocsátójának székhelye [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
15. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozatának, sorozatainak | |
a) nyilvános forgalomba hozatala | |
b) nyilvános értékesítésre történő felajánlása | |
c) szabályozott piacra történő bevezetése | |
tekintetében az alaptájékoztató és hirdetmény közzétételét engedélyezze. | |
16. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
17. | Egyéb csatolt dokumentum |
18. | Egyéb megjegyzés |
19. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
20. | Keltezés helye |
21. | Keltezés dátuma |
6. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a harmadik országban székhellyel rendelkező kibocsátó tájékoztatója közzétételének engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Az értékpapír kibocsátójának neve [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
14. | Az értékpapír kibocsátójának székhelye [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
15. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozatának, sorozatainak | |
a) nyilvános forgalomba hozatala | |
b) nyilvános értékesítésre történő felajánlása | |
c) szabályozott piacra történő bevezetése | |
tekintetében a kibocsátási tájékoztató közzétételét engedélyezze. | |
16. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
17. | Egyéb csatolt dokumentum |
18. | Egyéb megjegyzés |
19. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
20. | Keltezés helye |
21. | Keltezés dátuma |
7. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem az ismertető közzétételének engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Az értékpapír kibocsátójának neve [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
14. | Az értékpapír kibocsátójának székhelye [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
15. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozatának, sorozatainak kizárólag Magyarországon történő | |
a) nyilvános forgalomba hozatala | |
b) nyilvános értékesítésre történő felajánlása | |
c) szabályozott piacra történő bevezetése | |
tekintetében az ismertető közzétételét engedélyezze. | |
16. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
17. | Egyéb csatolt dokumentum |
18. | Egyéb megjegyzés |
19. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
20. | Keltezés helye |
21. | Keltezés dátuma |
8. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a helyi önkormányzat, az Európai Unió tagállamának regionális vagy helyi önkormányzata által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, továbbá az Európai Unió tagállamának regionális vagy helyi önkormányzata által garantált értékpapír nyilvános forgalomba hozatalához, illetve szabályozott piacra történő bevezetéséhez készített tájékoztató, hirdetmény közzétételének engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Az értékpapír kibocsátójának neve [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
14. | Az értékpapír kibocsátójának székhelye [ha az ügyfél (kérelmező) nem azonos a kibocsátóval] |
15. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozatának, sorozatainak kizárólag Magyarországon történő | |
a) nyilvános forgalomba hozatala | |
b) nyilvános értékesítésre történő felajánlása | |
c) szabályozott piacra történő bevezetése | |
tekintetében a tájékoztató közzétételét engedélyezze. | |
16. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
17. | Egyéb csatolt dokumentum |
18. | Egyéb megjegyzés |
19. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
20. | Keltezés helye |
21. | Keltezés dátuma |
9. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a zártkörű részvénytársasággá alakuló, értékpapírt nyilvánosan forgalomba hozott kibocsátó nyilvánosság felé történő adatszolgáltatási kötelezettség alóli mentesítésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott értékpapír 12. pontban meghatározott |
értékpapír-sorozata, illetve -sorozatai tekintetében az 1. pontban meghatározott kibocsátót | |
a nyilvánosság felé történő adatszolgáltatási kötelezettség alól mentesítse. | |
14. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
15. | Egyéb csatolt dokumentum |
16. | Egyéb megjegyzés |
17. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
18. | Keltezés helye |
19. | Keltezés dátuma |
10. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
A természetes személy nyilvános ajánlattevő általi vételi ajánlat jóváhagyására irányuló kérelem
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) címe |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) neve |
11. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) székhelye |
12. | Az érintett értékpapír elnevezése |
13. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
14. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
15. | A megbízott befektetési szolgáltató neve |
16. | A megbízott befektetési szolgáltató székhelye |
17. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kibocsátó (céltársaság) 12. pontban |
meghatározott értékpapírjának a 14. pontban meghatározott értékpapír-sorozata, illetve | |
-sorozatai tekintetében az 1. pontban meghatározott vételi ajánlatot tevő vételi ajánlatát | |
hagyja jóvá. | |
18. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
19. | Egyéb csatolt dokumentum |
20. | Egyéb megjegyzés |
21. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
22. | Keltezés helye |
23. | Keltezés dátuma |
11. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
A természetes személy nyilvános ajánlattevő általi kiegészített, részletezett, módosított vételi ajánlat jóváhagyására irányuló kérelem
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) címe |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) neve |
11. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) székhelye |
12. | Az érintett értékpapír elnevezése |
13. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
14. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
15. | A megbízott befektetési szolgáltató neve |
16. | A megbízott befektetési szolgáltató székhelye |
17. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kibocsátó (céltársaság) 12. pontban |
meghatározott értékpapírjának a 14. pontban meghatározott értékpapír-sorozata, illetve | |
-sorozatai tekintetében az 1. pontban meghatározott kiegészített, részletezett, módosított | |
vételi ajánlatot tevő vételi ajánlatát hagyja jóvá. | |
18. | Az eredeti vételi ajánlat jóváhagyására irányuló kérelem iktatószáma |
19. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
20. | Egyéb csatolt dokumentum |
21. | Egyéb megjegyzés |
22. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
23. | Keltezés helye |
24. | Keltezés dátuma |
12. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
A nem természetes személy nyilvános ajánlattevő általi vételi ajánlat jóváhagyására irányuló kérelem
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) neve |
11. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) székhelye |
12. | Az érintett értékpapír elnevezése |
13. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
14. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
15. | A megbízott befektetési szolgáltató neve |
16. | A megbízott befektetési szolgáltató székhelye |
17. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kibocsátó (céltársaság) 12. pontban |
meghatározott értékpapírjának a 14. pontban meghatározott értékpapír-sorozata, illetve | |
-sorozatai tekintetében az 1. pontban meghatározott vételi ajánlatot tevő vételi ajánlatát | |
hagyja jóvá. | |
18. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
19. | Egyéb csatolt dokumentum |
20. | Egyéb megjegyzés |
21. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
22. | Keltezés helye |
23. | Keltezés dátuma |
13. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
A nem természetes személy nyilvános ajánlattevő általi kiegészített, részletezett, módosított vételi ajánlat jóváhagyására irányuló kérelem
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) neve |
11. | Az érintett értékpapír kibocsátójának (céltársaság) székhelye |
12. | Az érintett értékpapír elnevezése |
13. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
14. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
15. | A megbízott befektetési szolgáltató neve |
16. | A megbízott befektetési szolgáltató székhelye |
17. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kibocsátó (céltársaság) 12. pontban |
meghatározott értékpapírjának a 14. pontban meghatározott értékpapír-sorozata, illetve | |
-sorozatai tekintetében az 1. pontban meghatározott kiegészített, részletezett, módosított | |
vételi ajánlatot tevő vételi ajánlatát hagyja jóvá. | |
18. | Eredeti vételi ajánlat jóváhagyására irányuló kérelem iktatószáma |
19. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
20. | Egyéb csatolt dokumentum |
21. | Egyéb megjegyzés |
22. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
23. | Keltezés helye |
24. | Keltezés dátuma |
14. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a kockázati tőkealap nyilvántartásba vételére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kockázati tőkealapot vegye |
nyilvántartásba. | |
14. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
15. | Egyéb csatolt dokumentum |
16. | Egyéb megjegyzés |
17. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
18. | Keltezés helye |
19. | Keltezés dátuma |
15. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem kockázati tőkealapok egyesülésének indokát, napját és feltételeit tartalmazó tájékoztató jóváhagyására
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
14. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
15. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
16. | Az érintett új kockázati tőkealap elnevezése (összeolvadás esetén) |
17. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
18. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
19. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. és a 13. pontban megjelölt kockázati tőkealapok egyesülésének |
indokát, napját és feltételeit tartalmazó tájékoztatót hagyja jóvá. | |
20. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
21. | Egyéb csatolt dokumentum |
22. | Egyéb megjegyzés |
23. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
24. | Keltezés helye |
25. | Keltezés dátuma |
16. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem kockázati tőkealapok szétválásának indokát, napját és feltételeit tartalmazó tájékoztató jóváhagyására
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
14. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
15. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
16. | Az érintett új kockázati tőkealap elnevezése (különválás esetén) |
17. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
18. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
19. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. és a 13. pontban megjelölt kockázati tőkealapok szétválásának |
indokát, napját és feltételeit tartalmazó tájékoztatót hagyja jóvá. | |
20. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
21. | Egyéb csatolt dokumentum |
22. | Egyéb megjegyzés |
23. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
24. | Keltezés helye |
25. | Keltezés dátuma |
17. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a kockázati tőkealap kezelési szabályzatának jóváhagyására
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kockázati tőkealap kezelési |
szabályzatát hagyja jóvá. | |
14. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
15. | Egyéb csatolt dokumentum |
16. | Egyéb megjegyzés |
17. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
18. | Keltezés helye |
19. | Keltezés dátuma |
18. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a kockázati tőkealap kezelési szabályzata módosításának jóváhagyására
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kockázati tőkealap kezelési |
szabályzatának módosítását hagyja jóvá. | |
14. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
15. | Egyéb csatolt dokumentum |
16. | Egyéb megjegyzés |
17. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
18. | Keltezés helye |
19. | Keltezés dátuma |
19. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a kockázati tőkealap Felügyelet által vezetett nyilvántartásból való törlésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
11. | Az érintett t értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kockázati tőkealapot |
a nyilvántartásából törölje. | |
14. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
15. | Egyéb csatolt dokumentum |
16. | Egyéb megjegyzés |
17. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
18. | Keltezés helye |
19. | Keltezés dátuma |
20. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Kérelem a kockázati tőkealap portfóliójában lévő eszközök értékesítésére nyitva álló határidő hosszabbításának engedélyezésére
Sorszám | Megnevezés |
1. | Ügyfél (kérelmező) neve |
2. | Ügyfél (kérelmező) székhelye |
3. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének neve |
4. | Ügyfél (kérelmező) képviselőjének címe |
5. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy neve |
6. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy beosztása |
7. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefonszáma |
8. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy telefax száma |
9. | Az adott ügyben kapcsolattartásra jogosult személy e-mail címe |
10. | Az érintett kockázati tőkealap elnevezése |
11. | Az érintett értékpapír-sorozat ISIN kódja (sorozatonként) |
12. | Az érintett értékpapír-sorozat elnevezése |
13. | Kérem, hogy a Felügyelet a 10. pontban meghatározott kockázati tőkealap portfóliójában lévő |
eszközök értékesítésére nyitva álló határidő 15. pont szerinti meghosszabbítását engedélyezze. | |
14. | Eredeti határidő |
15. | Kért meghosszabbított határidő |
16. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
17. | Egyéb csatolt dokumentum |
18. | Egyéb megjegyzés |
19. | Nyilatkozom, hogy az engedély kiadása, illetve a jóváhagyás érdekében szükséges minden |
lényeges tényt és adatot közöltem a Felügyelettel. | |
20. | Keltezés helye |
21. | Keltezés dátuma |
21. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Űrlap a kockázati tőkealap kezelési szabályzata módosításának bemutatásához
Sorszám | Megnevezés | |
1. | Iktatószám | |
2. | Az érintett kockázati tőkealap | |
3. | A módosítási igény rövid leírása | |
4. | Az eredeti szöveg leírása | A módosított szöveg leírása |
5. | Az eredeti dokumentum oldalszáma, ahol a módosított szövegrész megtalálható | A módosított dokumentum oldalszáma, ahol a módosított szövegrész megtalálható |
6. | Az eredeti dokumentumban megjelölt fejezet/ pont/alpont, ahol a módosított szövegrész megtalálható | A módosított dokumentumban megjelölt fejezet/pont/alpont, ahol a módosított szövegrész megtalálható |
22. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Űrlap hiánypótlás benyújtásához
Sorszám | Megnevezés |
1. | Iktatószám |
2. | A kérelem tárgya |
3. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
4. | Egyéb csatolt dokumentum |
5. | Egyéb megjegyzés |
6. | Keltezés helye |
7. | Keltezés dátuma |
23. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Űrlap a kérelem vagy annak melléklete kiegészítéséhez vagy módosításához
Sorszám | Megnevezés |
1. | Iktatószám |
2. | A kérelem tárgya |
3. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
4. | Egyéb csatolt dokumentum |
5. | Egyéb megjegyzés |
6. | Keltezés helye |
7. | Keltezés dátuma |
24. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Űrlap a tényállás tisztázásához szükséges nyilatkozattételhez
Sorszám | Megnevezés |
1. | Iktatószám |
2. | A kérelem tárgya |
3. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
4. | Egyéb csatolt dokumentum |
5. | Egyéb megjegyzés |
6. | Keltezés helye |
7. | Keltezés dátuma |
25. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Űrlap a kérelemben foglaltak alátámasztásához
Sorszám | Megnevezés |
1. | Iktatószám |
2. | A kérelem tárgya |
3. | Jogszabályok által meghatározott mellékletek |
4. | Egyéb csatolt dokumentum |
5. | Egyéb megjegyzés |
6. | Keltezés helye |
7. | Keltezés dátuma |
26. melléklet a 6/2013. (V. 2.) PSZÁF rendelethez
Űrlap egyéb beadvány benyújtásához