2016. évi CXXXII. törvény

a Honvédelmi Sportszövetségről[1]

Az Országgyűlés abból a célból, hogy Magyarország állampolgárainak a haza védelme iránti hazafias elkötelezettségét és áldozatkészségét az önkéntesség figyelembevételével Magyarország nemzeti védelmi képességének fenntartásába és fejlesztésébe minél szélesebb körben bevonja, valamint a társadalom és a honvédelem kapcsolatát erősítse, a következő törvényt alkotja:

I. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) E törvény alkalmazásában

a) civil szervezet: az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil tv.) 2. § 6. pontjában ekként meghatározott fogalom,

b) honvédelmi sportok: azok a honvédelmi ismereteket, különösen a lőkészséget, a tájékozódási képességet, a fegyveres és fegyvertelen önvédelmet fejlesztő, továbbá speciális technikai tudást megalapozó mozgásformák és más tevékenységek, amelyeknek a rendszeres gyakorlása alkalmas a honvédelmi nevelés keretén belül olyan hasznosítható elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésére, amelyek az állampolgárokon keresztül elősegítik hazánk általános védelmi képességének fejlesztését.

(2) E törvény honvédelmi sportokra vonatkozó rendelkezései nem érintik a sportról szóló törvény sportolói jogállásra, szervezett sporttevékenységre, a sportszervezetek, sportszövetségek, sportköztestületek működésére vonatkozó rendelkezéseit.

II. FEJEZET

A HONVÉDELMI SPORTSZÖVETSÉG JOGÁLLÁSA

2. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség köztestület. A Honvédelmi Sportszövetség név használatára kizárólag az e törvény által létrehozott köztestület jogosult.

(2) A Honvédelmi Sportszövetség - a Civil tv. 32. § (2) bekezdésére figyelemmel - közhasznú jogállású.

(3) A Honvédelmi Sportszövetséget a Fővárosi Törvényszék tartja nyilván.

(4) A Honvédelmi Sportszövetség alapszabálya létrehozhat területi szerveket vagy más szervezeti egységeket és azokat jogi személyiséggel ruházhatja fel.

(5) A Honvédelmi Sportszövetség jogállásával, működésével kapcsolatban az e törvényben nem szabályozott kérdésekben

a) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény,

b) a Civil tv. és

c) a Polgári Törvénykönyv

rendelkezéseit kell alkalmazni.

(6) A Honvédelmi Sportszövetség működésének részletes szabályait a Honvédelmi Sportszövetség alapszabálya (a továbbiakban: alapszabály) határozza meg.

III. FEJEZET

A HONVÉDELMI SPORTSZÖVETSÉG FELADATA

3. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség a honvédelmi nevelés programjaiban való közreműködés révén, tagságán keresztül biztosítja a honvédelem ügye iránt elkötelezett állampolgárok számára a honvédelmi sportok által a honvédelmi szempontból hasznosítható tudás megszerzését, amelynek érdekében

a) a honvédelmi nevelés gyakorlati megvalósítása szempontjából meghatározó országos sportági szakszövetségek, országos sportági szövetségek és más sportszövetségek (a továbbiakban együtt: sportszövetségek) önkéntes együttműködésével kialakítja a honvédelmi sportok szervezésében a Honvédelmi Sportszövetségben tagként résztvevő civil szervezetek országos, területi és helyi hálózatát,

b) a Honvédelmi Sportszövetségben tagként résztvevő civil szervezetek országos hálózatán keresztül kialakítja és koordinálja a honvédelmi nevelést megvalósító, a sportról szóló törvény hatálya alá nem tartozó események, szabadidős programok integrált működését,

c) jogszabályban meghatározott keretek között kialakítja és működteti a katonai szolgálat vállalásához kötött gépjárművezető-képzés gyakorlati megvalósítását,

d) a Kormány feladat- és hatáskörrel érintett tagjaival együttműködve részt vesz a feladatait érintő, a feladataival hasonló célra rendelkezésre álló források felhasználásának összehangolásában,

e) támogatja a honvédelmi sportok e törvény hatálya alá tartozó célkitűzéseinek megvalósítását szolgáló szervezeti és működési feltételeknek és az ehhez kapcsolódó fejlesztési célkitűzéseknek a megvalósítását,

f) támogatja a köznevelési intézmények és a felsőoktatási intézmények általános honvédelmi nevelési tevékenységét, ennek érdekében megszervezi és koordinálja a honvédelmi neveléshez kapcsolódó programok, szabadidős tevékenységek végrehajtását, együttműködésben az állami, önkormányzati szervekkel, oktatási intézményekkel, intézmény fenntartókkal és más szervezetekkel,

g) segíti a köznevelési intézmény pedagógiai programjába foglalt egyéb foglalkozások keretében a honvédelmi nevelés megvalósítását, amelynek érdekében a köznevelési intézménnyel együttműködési megállapodást köt,

h) részt vesz a lőkészséget fejlesztő programok és az ahhoz kapcsolódó infrastrukturális beruházások fejlesztésével kapcsolatos feladatok megvalósításában,

i) támogatja a honvédelmi szempontból hasznosítható technikai ismereteket és eszközöket igénylő tevékenységeket,

j) támogatja a honvédelmi sportokat megalapozó mozgásformák szervezett eseményeit, továbbá a sportszövetségek hazai versenyrendszerébe nem tartozó eseményeket saját hatáskörében szervez,

k) az érintett sportszövetségekkel együttműködve elősegíti és koordinálja a katonai világversenyeken való részvételt.

(2) A Honvédelmi Sportszövetség a tagok tevékenységének támogatása érdekében, illetve a működésével összefüggésben

a) nyilvántartást vezet a tagjairól, ellátja az ezzel összefüggő adminisztratív feladatokat,

b) biztosítja a tagok közötti szakmai feladatok összehangolt ellátását,

c) kialakítja és működteti az információs és továbbképzési rendszerét, segíti a tagok korszerű szakmai munkájához szükséges ismeretek széles körben történő terjesztését, azok alkalmazását,

d) megállapítja a rendelkezésre álló forrásokból a tagjai részére nyújtott támogatások elosztásának elveit, kialakítja a támogatások minőségbiztosítási rendszerét és követelményeit.

(3) A Honvédelmi Sportszövetség a feladatainak ellátásával összefüggésben honvédelemért felelős miniszter részére évente március 31-ig írásos tájékoztatót készít a tevékenységéről, gazdálkodásáról.

IV. FEJEZET

A HONVÉDELMI SPORTSZÖVETSÉG TAGSÁGA, VEZETÉSE ÉS A MŰKÖDÉSÉNEK ELLENŐRZÉSE

1. A tagság

4. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség az e törvényben meghatározott feladatait tagjai útján látja el. A Honvédelmi Sportszövetség tagja az a civil szervezet lehet, amely

a) az alapszabályt és a Honvédelmi Sportszövetség etikai kódexét (a továbbiakban: etikai kódex) elfogadja,

b) vállalja a Honvédelmi Sportszövetség feladatainak és a honvédelmi nevelés kialakított szakmai programjának megvalósításában való közreműködést.

(2) A tagok felvétele a Honvédelmi Sportszövetséghez benyújtott kérelem alapján történik. A tagfelvételi kérelemről annak beérkezését követő 30 napon belül az elnökség határoz. A tagfelvételi kérelem nem tagadható meg, ha a tag a jogszabályi és alapszabályi rendelkezéseknek megfelel.

(3) A Honvédelmi Sportszövetség és annak tagjai politikai tevékenységet nem folytathatnak, működésük a politikai pártoktól független.

2. A közgyűlés

5. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség legfelsőbb szerve a közgyűlés, amely a tagok összességéből áll. A közgyűlés részletes összetételét az alapszabály határozza meg, amely lehetővé teheti, hogy a tagok taglétszámához igazodó arányossági elvek meghatározásával egy tag több képviselőt is küldjön - tagsági jogokkal - a közgyűlésbe.

(2) A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik

a) az alapszabály és az etikai kódex megállapítása és módosítása,

b) az elnök, valamint az elnökség választott tagjainak, a felügyelő szerv (felügyelőbizottság) elnökének és választott tagjainak megválasztása és visszahívása,

c) az előző évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámoló, valamint a tárgyévi költségvetés (pénzügyi és szakmai terv) elfogadása,

d) az elnökség éves beszámolójának elfogadása,

e) döntés minden olyan ügyben, amelyet az alapszabály a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal.

(3) A közgyűlésén az elnökség tagjai, a főtitkár és a felügyelőbizottság elnöke, valamint az alapszabály által meghatározott további személyek tanácskozási joggal vehetnek részt. E személyek a tagi képviseleti jogukat nem gyakorolhatják.

3. Az elnökség és az elnök

6. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség ügyintéző és képviseleti szerve a tagok által ilyen célból az alapszabályban meghatározottak szerint öt évre közvetlenül választott személyekből álló elnökség.

(2) Az elnökség tagjai az elnök, az alelnök, valamint az alapszabályban meghatározott számú tag. Az elnökség tagjait a közgyűlés öt évre választja meg. Azonos tisztségre a tisztségviselő legfeljebb két egymást követő alkalommal választható meg.

(3) Az elnökség tagja büntetlen előéletű, cselekvőképes magyar állampolgár lehet. Az elnökségi tagságnak nem feltétele, hogy a jelölt a Honvédelmi Sportszövetség 4. § (1) bekezdése szerinti tagjának a tagságába tartozzon. Az elnökség tagjának jelölt személy igazolja a megválasztásához szükséges feltételek fennállását, amely adatok nyilvánosak.

(4)[2] Az elnökség ülésén állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vehet a honvédelemért felelős miniszter, a felsőoktatásért felelős miniszter, a köznevelésért felelős miniszter, a sportpolitikáért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter képviselője. Az elnökség ülésén állandó meghívottként részt vehet a felügyelőbizottság tagja.

(5) Az elnökség feladata a közgyűlések közötti időszakban a közgyűlés határozatainak megfelelően a Honvédelmi Sportszövetség működésének irányítása.

7. § (1) A Honvédelmi Sportszövetséget az elnök önállóan képviseli. Az elnök e jogkörét az alapszabályban meghatározott módon, valamint esetenként és az ügyek meghatározott csoportjaira nézve az alelnökre, főtitkárra írásban átruházhatja.

(2) A Honvédelmi Sportszövetség alelnökeinek számát az alapszabály állapítja meg.

(3) Az alapszabály az alelnököket felhatalmazhatja a Honvédelmi Sportszövetség általános vagy meghatározott ügyekben történő képviseletére.

4. A főtitkár

8. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség főtitkára Honvédelmi Sportszövetségnél munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, munkáját az alapszabály és munkaköri leírás szabályozza.

(2) A főtitkár felett a munkaviszony létesítésével és megszüntetésével, továbbá a munkaszerződés módosításával kapcsolatos munkáltatói jogokat az elnökség, az egyéb munkáltatói jogokat pedig az elnök gyakorolja.

(3) A főtitkár gyakorolja a Honvédelmi Sportszövetség ügyintéző szervezetében dolgozó munkavállalók felett a munkáltatói jogokat.

5. A felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló

9. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség működését és gazdálkodását felügyelőbizottság ellenőrzi.

(2)[3] A felügyelőbizottság elnökét és tagjainak legalább felét a Honvédelmi Sportszövetség 4. § (1) bekezdése tagságából a közgyűlés választja meg és hívja vissza, további egy-egy tagját a honvédelemért felelős miniszter, a felsőoktatásért felelős miniszter, a köznevelésért felelős miniszter, a sportpolitikáért felelős miniszter, valamint a nemzetgazdaságért felelős miniszter nevezi ki és hívja vissza.

(3) A felügyelőbizottság választott tagjainak megbízatása három évre szól. A felügyelőbizottság választott tagja legfeljebb két egymást követő alkalommal választható meg.

(4) A felügyelőbizottság - a közgyűlés által elfogadott - éves ellenőrzési terv alapján látja el feladatát.

(5) A felügyelőbizottság írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés az 5. § (2) bekezdés c) és d) pontja szerinti beszámolókról és a Honvédelmi Sportszövetség költségvetéséről nem dönthet. Az alapszabály határozza meg a közgyűlés és elnökség elé kizárólag a felügyelőbizottság előzetes véleménye alapján terjesztendő további ügyek körét. A felügyelőbizottság feladatkörében eljárva, azzal összefüggésben a Honvédelmi Sportszövetség irataiba betekinthet, a Honvédelmi Sportszövetség tagjától és tisztségviselőjétől felvilágosítást kérhet.

(6) Ha a felügyelőbizottság a feladatai ellátása során jogszabályt, az alapszabályt, a Honvédelmi Sportszövetség valamely testületének döntését vagy egyébként a Honvédelmi Sportszövetség érdekeit sértő körülményt észlel, az arra jogosult számára intézkedési javaslatot tesz, illetve jogosult - jogszabály vagy az alapszabály megsértése esetén köteles - a napirend megjelölésével a közgyűlés összehívását kezdeményezni.

(7) A felügyelőbizottság - az alapszabály vonatkozó rendelkezéseire figyelemmel - maga állapítja meg működésének részletes szabályait, amit a közgyűlés hagy jóvá.

(8) Az elnökség tagjai és azok Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói nem lehetnek a felügyelőbizottság tagjai. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is megállapíthatja, valamint rendelkezik az összeférhetetlenségi ok felmerülése esetén követendő eljárásról.

10. § A Honvédelmi Sportszövetség gazdálkodását a felügyelőbizottság mellett az elnökség által megbízott könyvvizsgáló is ellenőrzi. A könyvvizsgáló írásbeli jelentése hiányában a közgyűlés az 5. § (2) bekezdés c) és d) pontja szerinti beszámolókról nem dönthet.

6. A Honvédelmi Sportszövetség szervezetére vonatkozó vegyes rendelkezések

11. § A Honvédelmi Sportszövetség egyes feladatai eredményes ellátásához alapszabályában további szervezeti egységeket hozhat létre. Ebben az esetben meg kell állapítani a szervezeti egységek feladatkörét, továbbá a Honvédelmi Sportszövetség más szerveivel való kapcsolódásuk rendjét.

12. § (1) A Honvédelmi Sportszövetséget az e törvényben meghatározott feladatainak ellátása érdekében az egyes szakterületeken működő szervezeti egységek (a továbbiakban: szakmai tagozat) segítik. A szakmai tagozatok létrehozásáról, feladat- és hatáskörükről, működésükről és gazdálkodásukról az alapszabály rendelkezik.

(2) A Honvédelmi Sportszövetség szakmai tagozatként ifjúsági tagozatot - Kadét Szövetség elnevezéssel - működtet.

7. Miniszteri törvényességi felügyelet[4]

13. §[5] (1) A Honvédelmi Sportszövetség működése felett a törvényességi felügyeletet az e §-ban meghatározottak szerint a honvédelemért felelős miniszter gyakorolja. Az e törvény alapján gyakorolt miniszteri törvényességi felügyelet nem terjed ki az olyan ügyre, amelyben egyébként bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak van helye.

(2) A minisztert a Honvédelmi Sportszövetség nyilvántartásba vételét, törlését elrendelő, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok változásával kapcsolatban hozott bírósági határozattal szemben jogorvoslati jog illeti meg. Ha a nyilvántartás adata törvénysértő, vagy utóbb törvénysértővé vált, a honvédelemért felelős miniszter - törvényben meghatározott feltételek alapján - az adat törlését, kijavítását, megváltoztatását kezdeményezheti.

(3) Ha a honvédelemért felelős miniszter a Honvédelmi Sportszövetség működésében jogsértést állapít meg, megfelelő határidő kitűzésével felhívja az érintett köztestületi szervet, tisztségviselőt a jogsértés megszüntetésére. A köztestületi szerv, tisztségviselő köteles - a miniszter felhívásában megadott határidőn belül - a jogsértést megszüntetni vagy egyet nem értéséről a minisztert tájékoztatni.

(4) A működés beszüntetése, illetve folyamatos törvénysértés esetét kivéve a felhívásra a súlyos jogszabálysértésnek a honvédelemért felelős miniszter tudomására jutásától számított 6 hónapon belül, de legfeljebb az arra okot adó körülmény bekövetkezését követő 3 éven belül kerülhet sor.

14. §[6]

V. FEJEZET

A HONVÉDELMI SPORTSZÖVETSÉG TÁMOGATÁSA

15. § (1) Az állam a Honvédelmi Sportszövetség tevékenységének finanszírozására a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott összegű támogatást nyújt.

(2) A Honvédelmi Sportszövetség az (1) bekezdés szerinti támogatás mellett a tagok által nyújtott önkéntes hozzájárulásokból és egyéb bevételekből gazdálkodik.

(3) A Honvédelmi Sportszövetség a Magyar Honvédséggel együttműködési megállapodást köt.

VI. FEJEZET

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

8. Hatályba léptető rendelkezés

16. § Ez a törvény 2017. január 1-jén lép hatályba.

9. Átmeneti rendelkezések

17. § (1) A Honvédelmi Sportszövetség alapító közgyűlését e törvény hatálybalépését követő hatvan napon belül össze kell hívni, amelyen el kell fogadnia az alapszabályt, valamint elnökséget és ellenőrző szervet kell választani.

(2) A honvédelemért felelős miniszter e törvény hatálybalépését követően az alapító közgyűlés üléséig és az alapszabály megállapításáig a Honvédelmi Sportszövetség ügyvivő szerveként ideiglenes ügyvivő elnököt bíz meg. Az ideiglenes ügyvivő elnök feladata különösen az alapító közgyűlés összehívása, és az alapszabálynak előkészítése és az alapító közgyűlés elé terjesztése. Az ideiglenes ügyvivő elnök megbízásának ideje alatt a Honvédelmi Sportszövetség nevében a rendelkezésére álló források terhére szerződést, megállapodást nem köthet, más magánjogi jellegű kötelezettséget nem vállalhat.

10. Módosító rendelkezések

18. §[7]

Áder János s. k.,

köztársasági elnök

Kövér László s. k.,

az Országgyűlés elnöke

Lábjegyzetek:

[1] A törvényt az Országgyűlés a 2016. november 22-i ülésnapján fogadta el.

[2] Módosította a 2022. évi IV. törvény 175. §-a. Hatályos 2022.05.25.

[3] Módosította a 2022. évi IV. törvény 175. §-a. Hatályos 2022.05.25.

[4] Az alcím címét megállapította a 2017. évi L. törvény 520. §-a. Hatályos 2017.05.26.

[5] Megállapította a 2017. évi L. törvény 520. §-a. Hatályos 2017.05.26.

[6] Hatályon kívül helyezte a 2017. évi L. törvény 520. §-a. Hatálytalan 2017.05.26.

[7] Hatályon kívül helyezve a 2010. évi CXXX. törvény 12. § -a alapján.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére