1/2016. (I. 7.) BM rendelet

a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM-OM együttes rendelet, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet módosításáról

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 22. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 10. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben -,

a 2. és 4. § tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. és 6. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 30. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 3. § és az 1. melléklet tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (4) bekezdés a) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 30. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM-OM együttes rendelet módosítása

1. § A belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM-OM együttes rendelet

a) 6. § (4) bekezdésében a "4,50-5,00" szövegrész helyébe a "4,51-5,00",

b) 6. § (6) bekezdésében az "alap" szövegrész helyébe az "illetményalap"

szöveg lép.

2. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet módosítása

2. § A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó egyes szerveknél történő végrehajtásáról szóló 37/2011. (X. 28.) BM rendelet (a továbbiakban: R1.) 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(4) Az 1. § g) pontjában meghatározott munkáltatóknál vezető:

a) a főosztályvezető,

b) a főosztályvezető-helyettes,

c) a hivatalvezető,

d) a laborvezető,

e) az osztályvezető,

f) az osztályvezető-helyettes,

g) a szakaszmérnökség-vezető,

h) a szakaszmérnökség-vezetőhelyettes,

i) a szolgálatvezető,

j) a szolgálatvezető-helyettes,

k) a csoportvezető,

l) a múzeumvezető, valamint

m) a levéltárvezető."

3. § Az R1. 3. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

4. § Az R1. 5. § (2) bekezdés e) pontjában a "főigazgató-helyettes" szövegrész helyébe a "főigazgató-helyettes (főmérnök)" szöveg lép.

3. Záró rendelkezések

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.

Dr. Pintér Sándor s. k.,

belügyminiszter

1. melléklet az 1/2016. (I. 7.) BM rendelethez

"3. melléklet a 37/2011. (X. 28.) BM rendelethez

A betölthető munkakörök és beosztások, az azokhoz tartozó fizetési osztályok, a közalkalmazotti munkakörök osztályba sorolása, megnevezése, továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 61. § (1) bekezdésében foglaltakat meghaladóan szükséges képesítési többletkövetelmények a vízügyi igazgatási szerveknél

ABCDEFGHIJKL
1.A magasabb vezetői beosztás, vezetői
beosztás, munkakörök megnevezése
Fizetési osztályok
2.ABCDEFGHIJvezetői pótlék
%-os mértéke
3.magasabb vezetői beosztások
4.Főigazgató*****300%
5.Gazdasági főigazgató-helyettes*****300%
6.Műszaki főigazgató-helyettes
(főmérnök)
*****300%
7.Igazgató*****300%
8.Gazdasági igazgató-helyettes*****300%
9.Műszaki igazgató-helyettes*****300%
10.vezetői beosztások
11.Főosztályvezető*****200%
12.Főosztályvezető-helyettes*****200%
13.Laborvezető*****200%
14.Osztályvezető*****200%
15.Osztályvezető-helyettes****100%
16.Szakaszmérnökség-vezető*****200%
17.Szakaszmérnökség-
vezetőhelyettes
*****100%
18.Hivatalvezető***200%
19.Csoportvezető*****100%
20.Szolgálatvezető*****200%
21.Szolgálatvezető-helyettes*****100%
22.Múzeumvezető*****200%
23.Levéltárvezető*****200%
24.munkakörök
25.Pályáztatásra nem kötelezett munkaköröktöbblet
képesítés
26.Adatbázis-felelős***
27.Adatbázis felelős referens****
28.Adatrögzítő***
29.Adattári rendszerfelelős****
30.Adminisztrátor***
31.Anyagbeszerző***
32.Anyag-fogyóeszköz-gazdálkodó**
33.Anyagkönyvelő***
34.Árszakértő***
35.Árvízvédelmi referens*****
36.Árvízvédelmi ügyintéző***
37.Asztalos***
38.Autószerelő***
39.Belső ellenőr****
40.Belvízvédelmi referens*****
41.Belvízvédelmi ügyintéző****
42.Bér és TB referens*****
43.Bér és TB ügyintéző***
44.Bérelszámoló****
45.Beruházási referens*****
46.Beruházási ügyintéző***
47.Beruházó mérnök****
48.Betanított munkás**
49.Biológus*****
50.Csatornabiztos****
51.Csatornaőr****
52.Duzzasztó gépész****
53.Duzzasztó gépkezelő***
54.Duzzasztó karbantartó***
55.Éjjeliőr, telepőr***
56.Elemző közgazdász****
57.Elektrikus******
58.Energetikus, energetikai ügyintéző****
59.Építésvezető*****
60.Erdészeti ügyintéző***
61.Erdészeti referens*****
62.Esztergályos***
63.Felszínalatti vízgazdálkodási
ügyintéző
***
64.Felszínalatti vízgazdálkodási
referens
*****
65.Felszíni vízgazdálkodási ügyintéző***
66.Felszíni vízgazdálkodási referens*****
67.Felügyelőségi technikus****
68.Fenntartó munkás***
69.Fenntartó-gépkezelő**
70.Folyami felmérő*****
71.Folyamszabályozási ügyintéző***
72.Folyamszabályozási referens*****
73.Folyószabályozási ügyintéző***
74.Folyószabályozási referens*****
75.Folyógazdálkodási ügyintéző***
76.Folyógazdálkodási referens*****
77.Főenergetikus****
78.Fűtő***
79.Gazdasági referens*****
80.Gazdasági ügyintéző***
81.Gát és meder segédfelvigyázó***
82.Gát- és mederfelvigyázó****
83.Gátbiztos****
84.Gátfelügyelő****
85.Gát- és csatornaőr****
86.Gátőr****
87.Geodéta******
88.Geológus******
89.Gépészeti referens*****
90.Gépészeti ügyintéző***
91.Gépészeti vezető*****
92.Gépjármű ügyintéző****
93.Gépjárművezető***
94.Gépkezelő***
95.Gépszerelő***
96.Géptiszt (hajós)**
97.Gépüzemvezető (hajós)**
98.Gondnok***
99.Gondnoksági ügyintéző****
100.Gyártástechnológus****
101.Hajógépkezelő***
102.Hajógépmester***
103.Hajóskapitány*****
104.Hajóvezető*****
105.Hajózási felelős****
106.Hegesztő***
107.Hidrobiológus*****
108.Hidrológiai észlelő****
109.Hidrológus*****
110.Hírközlési szerelő****
111.Hírközlési referens*****
112.Hírközlési ügyintéző***
113.Hivatalsegéd*
114.Hulladékgazdálkodó***
115.Humánpolitikai ügyintéző***
116.Humánpolitikai referens*****
117.Igazgatási ügyintéző***
118.Igazgatási referens*****
119.Iktató***
120.IT biztonságtechnikai felelős*****
121.Informatikai rendszer-üzemeltető*****
122.Informatikai referens*****
123.Informatikai ügyintéző***
124.Informatikus***
125.Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző***
126.Ingatlanrendezési ügyintéző***
127.Iratkezelő***
128.Irattáros***
129.Iratkezelő-kézbesítő***
130.Irodavezető****
131.Jogász**
132.Jogi és közbeszerzési referens***
133.Jogtanácsos**jogi szakvizsga
134.Karbantartó***
135.Kazánfűtő***
136.Kerületi felügyelő*****
137.Kézbesítő**
138.Kirendeltségvezető*****
139.Kikötőmester***
140.Kishajó-vezető***
141.Kitűzőmester***
142.Kommunikációs referens*****
143.Kommunikációs ügyintéző***
144.Konyhai kisegítő*
145.Kormányos***
146.Kotrókezelő***
147.Kőműves****
148.Könyvelő****
149.Könnyűgépkezelő**
150.Környezetvédelmi referens*****
151.Környezetvédelmi ügyintéző***
152.Közbeszerzési referens*****felsőfokú
szakirányú
képzettség
153.Közbeszerzési ügyintéző***középfokú
szakirányú
képzettség
154.Közfoglalkoztatási referens*****
155.Közfoglalkoztatási ügyintéző***
156.Kontroller*****
157.Közgazdász****
158.Laboráns******
159.Laborvezető-helyettes*****
160.Lakatos***
161.Magasépítési ügyintéző***
162.Matróz****
163.Műszaki biztonsági szolgálati
munkatárs
****
164.Műszaki biztonsági szolgálati
részlegvezető
*****
165.Műszaki biztonsági szolgálati
ügyintéző
****
166.Mederőr*****
167.Minőségirányítási szakmai vezető******
168.Monitoring referens*****
169.Motorszerelő***
170.Munkaügyi referens*****
171.Munkaügyi ügyintéző***
172.Munkavédelmi ügyintéző****
173.Munkavédelmi vezető****
174.Műszaki referens*****
175.Műszaki titkár****
176.Műszaki ügyintéző***
177.Műszakvezető*****
178.Műszerész***
179.Művezető*****
180.Nehézgépkezelő**
181.Nemzetközi koordinátor****középfokú
nyelvvizsga
182.Nemzetközi referens*****középfokú
nyelvvizsga
183.Nemzetközi ügyintéző***középfokú
nyelvvizsga
184.Oktatási ügyintéző****
185.Operátor****
186.Öntözési referens*****
187.Öntözési ügyintéző***
188.Pályázati ügyintéző***
189.Pénztáros****
190.Pénzügyi referens*****
191.Pénzügyi ügyintéző***
192.Pályázati referens***
193.Portás***
194.PR munkatárs (főszerkesztő,
szerkesztő, újságíró, manager)
*****
195.Programozó****
196.Projekt referens*****
197.Projekt ügyintéző***
198.Projektkoordinátor referens*****
199.Projektvezető referens*****
200.Raktárkezelő, raktáros**
201.Raktárvezető***
202.Referens*****
203.Rendszergazda******
204.Revizor****
205.Főrevizor****
206.Segédmunkás***
207.Speciális feladatok referense******
208.Szakaszmérnök-helyettes*****
209.Szakmai főtanácsadó***
210.Szakmunkás***
211.Szállítási ügyintéző**
212.Számítógéphálózat-üzemeltető*****szakirányú
középfokú
vagy felsőfokú
képesítés
213.Számlázási ügyintéző***
214.Számviteli referens*****
215.Számviteli ügyintéző***
216.Szivattyútelep-kezelő***
217.Szivattyútelepi gépkarbantartó***
218.Szivattyútelepi vezető gépész***
219.Szoftverfejlesztő****
220.Szóvivő*****
221.Takarító**
222.Tárgyi eszköz-nyilvántartó**
223.Tározóőr****
224.Társulati feladatok referense*****
225.Társulati ügyintéző***
226.Technikus****
227.Telefonkezelő****
228.Település vízellátási és
csatornázási ügyintéző
******
229.Térinformatikus******
230.Területi felügyelő*****
231.Területi ügyintéző****
232.Területrendezési ügyintéző****
233.Titkárnő***
234.Titkárságvezető*****
235.Tószabályozási ügyintéző***
236.Tószabályozási referens*****
237.Tűzvédelmi ügyintéző****
238.Tűzvédelmi vezető****
239.Uszálykormányos***
240.Úszókotrómester***
241.Ügyintéző****
242.Üzemfenntartási ügyintéző****
243.Üzemvezető******
244.Vadőr, vadász****
245.Vagyongazdálkodási ügyintéző****
246.Vegyész****
247.Vegyésztechnikus**
248.Vezető gépkezelő***
249.Vezető jogtanácsos**jogi szakvizsga
250.Vezető tanácsadó*****
251.Villanyszerelő***
252.Vízellátási és csatornázási referens*****
253.Vízellátási és csatornázási
ügyintéző
***
254.Vízépítési műtárgyépítő*
255.Vízépítő***
256.Vízépítő technikus***
257.Vízépítő szakmunkás***
258.Vízgazdálkodási referens*****
259.Vízgazdálkodási ügyintéző***
260.Vízgépészeti technikus***
261.Vízgépészeti ügyintéző***
262.Vízgyűjtőgazdálkodási referens*****
263.Vízgyűjtőgazdálkodási ügyintéző***
264.Vízhasznosítási referens******
265.Vízhasznosítási ügyintéző***
266.Vízhozammérő***
267.Víziközmű referens*****
268.Víziközmű ügyintéző***
269.Vízjelző ügyintéző***
270.Vízjelző referens*****
271.Vízkárelhárítási referens*****
272.Vízkárelhárítási ügyintéző***
273.Vízkészlet-gazdálkodási referens*****
274.Vízkészlet-gazdálkodási ügyintéző***
275.Vízminőség védelmi ügyintéző***
276.Vízminőség védelmi referens*****
277.Vízrajzi adatfeldolgozó***
278.Vízrajzi mérő (területfelelős
technikus)
****
279.Vízrajzi referens*****
280.Vízrajzi ügyintéző***
281.Vízrendezési referens*****
282.Vízrendezési ügyintéző***
283.Zsilipkezelő***
284.Zsilipőr**

"

Tartalomjegyzék