340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelet

a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény 23. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) A gyakorlati képzésben részt vevő hallgatóra vonatkozóan a gyakorlati képzési normatíva napi összegét az alapnormatíva összegének

a) gyakorlatigényes alapképzési szak esetén 100-zal,

b) duális képzés esetén

ba) szociális munka alapképzési szakon és a gazdaságtudományok képzési területen 75-tel,

bb) a műszaki, informatika, agrár és természettudomány képzési területen 56-tal történő elosztásával kell kiszámítani."

2. § A Korm. rendelet a következő 8. §-sal egészül ki:

"8. § E rendeletnek a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról szóló 340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Mód.r.) megállapított 5. § (2) bekezdés b) pont ba), bb) és bc) alpontjának és 3. mellékletének rendelkezéseit a 2016. augusztus 31-ét követően induló, a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható képzések esetében kell alkalmazni. Az a hozzájárulásra kötelezett, aki 2016. szeptember 1-je és a Mód.r. hatálybalépése közötti időszakban kezdte meg a gyakorlati képzés folytatását, az e rendeletben meghatározott módon számított alap- és kiegészítő csökkentő tételeit a Mód.r. hatálybalépését megelőző időszakra az éves bevallásban érvényesítheti."

3. § A Korm. rendelet az 1. melléklet szerinti 3. melléklettel egészül ki.

4. § A Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés b) pont ba), bb) és bc) alpontjában a "2. mellékletben" szövegrész helyébe a "2. vagy 3. mellékletben" szöveg lép.

5. § (1) Ez a rendelet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1. § 2017. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet a 340/2016. (XI. 17.) Korm. rendelethez

"3. melléklet a 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelethez

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény hatálya alá tartozó államilag elismert szakképesítések súlyszorzói 2016. szeptember 1-jétől

ABCD
SorszámSzakképesítésSzakképesítésenkénti
súlyszorzó
Azonosító számaMegnevezése
1.3454301Abroncsgyártó1,5028
2.3458201Ács1,8368
3.5562101Agrár áruforgalmazó szaktechnikus1,0350
4.5534402Államháztartási mérlegképes könyvelő1,0247
5.5434404Államháztartási ügyintéző0,7200
6.3162101Állatgondozó1,3662
7.3562101Állattartó szakmunkás1,3662
8.3462103Állattartó szakmunkás1,3776
9.5462101Állattenyésztő és állategészségügyi technikus1,3776
10.5552503Alternatív gépjárműhajtási technikus0,8910
11.5572301Ápoló1,3915
12.3162102Aranykalászos gazda1,3068
13.5521101Aranyműves1,5028
14.5521202Artista I. (a szakmairány megnevezésével)1,2296
15.5421201Artista II. (a szakmairány megnevezésével)1,3320
16.3454302Asztalos1,5028
17.2154301Asztalosipari szerelő1,2420
18.3552201Audio- és vizuáltechnikai műszerész1,0800
19.5472502Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus0,9900
20.3584101Autóbuszvezető3,5574
21.5452501Autóelektronikai műszerész1,1385
22.3452101Autógyártó1,6425
23.3552301Automatikai berendezés karbantartó1,1880
24.5452301Automatikai technikus1,0890
25.5452502Autószerelő1,2524
26.5552501Autótechnikus0,9900
27.5452503Avionikus1,0247
28.3121201Bábkészítő1,2420
29.3458202Bádogos1,3662
30.3454402Bányaművelő1,3068
31.5454401Bányaművelő technikus0,8910
32.3581301Belovagló1,2870
33.5552305Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus1,2524
34.3172301Betegkísérő0,8384
35.3258201Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó1,3310
36.3152101Bevontelektródás kézi ívhegesztő1,6425
37.3562102Biogazdálkodó1,1385
38.3154101Bolti hentes1,4801
39.5554101Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus1,3688
40.3154102Borász1,5028
41.3454201Bőrdíszműves1,3068
42.5454201Bőrfeldolgozó-ipari technikus1,1271
43.3154201Bőrtárgy készítő1,2420
44.5521102Bronzműves és szoboröntő1,5028
45.3458213Burkoló1,3068
46.5448101CAD-CAM informatikus0,9801
47.3154202Cipőfelsőrész-készítő1,2420
48.3454202Cipőkészítő1,2420
49.3552101CNC gépkezelő1,6425
50.5554102Cukor- és édesipari szaktechnikus1,3688
51.3481101Cukrász1,5028
52.2181401Családellátó1,5028
53.3481401Családi gazdálkodó1,6425
54.5572302Csecsemő- és gyermekápoló1,3915
55.3154113Csokoládétermék-gyártó1,2420
56.2154101Csontozó munkás1,4157
57.3158201Csőhálózatszerelő1,5028
58.5421101Dekoratőr1,2420
59.3576201Demencia gondozó0,9801
60.3581103Diétás szakács1,8368
61.5521103Díszítő festő1,3662
62.5552101Díszletkivitelező0,8910
63.5521104Díszlettervező1,1385
64.3421101Díszműkovács1,2420
65.3462201Dísznövénykertész1,3776
66.5421102Divat- és stílustervező1,1385
67.5552401Drog- és toxikológiai technikus1,1385
68.3454101Édesipari termékgyártó1,5057
69.3272001Egészségfejlesztési segítő0,8910
70.5472001Egészségügyi asszisztens0,9900
71.5534403Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő1,0781
72.5521203Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével)1,2420
73.5421202Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével)1,2420
74.3434101Eladó1,2420
75.3452201Elektromechanikai műszerész1,3662
76.3452202Elektromos gép- és készülékszerelő1,3662
77.3152201Elektronikai gyártósori műszerész1,5972
78.3452203Elektronikai műszerész1,3662
79.5452302Elektronikai technikus1,2524
80.5552301Elektronikus hozzáférési és magánhálózati
rendszerüzemeltető technikus
1,2524
81.5552302Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli
rendszerüzemeltető technikus
1,2524
82.3134105Élelmiszer-, vegyiáru eladó1,2420
83.5454101Élelmiszeripari analitikus technikus1,3688
84.5452101Élelmiszeripari gépésztechnikus1,2319
85.3454102Élelmiszeripari szakmunkás1,5028
86.5454102Élelmiszeripari technikus1,0781
87.3452111Építő-, szállító- és munkagép-szerelő0,7217
88.3458203Épület- és szerkezetlakatos1,9203
89.5458201Épületgépész technikus0,9801
90.5462301Erdészeti és vadgazdálkodási technikus1,2319
91.5452102Erdészeti gépésztechnikus1,3688
92.3462301Erdészeti szakmunkás1,5057
93.5462302Erdésztechnikus1,1271
94.2162301Erdőművelő0,9900
95.5472603Ergoterapeuta1,0890
96.5554103Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus1,2319
97.3454107Erjedés- és üdítőitalipari termékgyártó1,3068
98.5452201Erősáramú elektrotechnikus1,2524
99.5521107Ezüstműves1,2420
100.2154302Faipari gépkezelő1,2420
101.5454301Faipari technikus1,0247
102.3162202Faiskolai kertész1,2420
103.3162301Fakitermelő1,2524
104.3154115Falusi vendéglátó1,3068
105.3154301Famegmunkáló1,2524
106.5486301Fegyverműszerész1,5028
107.3454203Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító1,5028
108.3454204Férfiszabó1,5028
109.3172501Fertőtlenítő-sterilező0,9900
110.5421103Festő1,3662
111.3458204Festő, mázoló, tapétázó1,3662
112.3452102Finommechanikai műszerész1,5028
113.5481301Fitness-wellness instruktor0,9222
114.5472503Fizioterápiás asszisztens0,8100
115.5454402Fluidumkitermelő technikus0,8910
116.5581501Fodrász1,1178
117.5481501Fodrász1,2296
118.3481106Fogadós0,9720
119.5472002Fogászati asszisztens0,9900
120.5576201Foglalkozás-szervező1,0350
121.5572401Fogtechnikus1,6281
122.5472401Fogtechnikus gyakornok1,3776
123.3152103Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő1,6425
124.3454303Formacikk-gyártó1,5028
125.5481001Fotográfus és fotótermék-kereskedő1,1880
126.5458101Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus0,9900
127.3152104Fröccsöntő1,3776
128.3558201Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő1,5028
129.3462101Gazda1,8368
130.5448102Gazdasági informatikus0,8910
131.3152105Gázhegesztő1,3068
132.5454403Gázipari technikus0,8197
133.5452103Gépgyártástechnológiai technikus0,8910
134.3452103Gépi forgácsoló2,0076
135.3452502Gépjármű mechatronikus1,6425
136.3484101Gépjármű-építési, szerelési logisztikus1,6425
137.3452501Gépjárműépítő, szerelő1,6425
138.5552303Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus1,2524
139.5576202Gerontológiai gondozó0,9315
140.3181103Gondnok1,1178
141.5421104Grafikus1,2420
142.5454302Gumiipari technikus1,2524
143.5421203Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)1,2420
144.5472302Gyakorló ápoló1,3915
145.5472303Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló1,3688
146.5272003Gyakorló gyógyszertári asszisztens1,1271
147.5421501Gyakorló hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport
megjelölésével)
1,3662
148.5472504Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens1,1271
149.5472301Gyakorló mentőápoló1,2524
150.5472505Gyakorló szövettani asszisztens1,3776
151.3452105Gyártósori gépbeállító1,5028
152.3176101Gyermek- és ifjúsági felügyelő0,8384
153.5476101Gyermekotthoni asszisztens0,9315
154.3562201Gyógy- és fűszernövénytermesztő1,3776
155.5472604Gyógymasszőr1,2420
156.5414001Gyógypedagógiai segítő munkatárs0,8384
157.5552405Gyógyszeripari szaktechnikus1,2524
158.3452401Gyógyszerkészítmény-gyártó1,3776
159.3152402Gyógyszerkészítmény-gyártó1,3776
160.5572003Gyógyszertári asszisztens1,1385
161.5472003Gyógyszertári asszisztens1,1385
162.3484103Hajós szakmunkás1,3177
163.5484101Hajózási technikus0,8910
164.3462401Halász, haltenyésztő1,3068
165.5421301Hangmester1,0247
166.5521501Hangszerkészítő és -javító (hangszercsoport megjelölésével)1,2420
167.5521301Hangtárvezető1,1903
168.3176102Házi időszakos gyermekgondozó0,9315
169.5552306Háztartási gépszervíz szaktechnikus1,1271
170.3452106Hegesztő2,0076
171.5458202Hídépítő és -fenntartó technikus0,8910
172.5486302Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)1,5057
173.5586301Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)1,5057
174.5585001Hulladékgazdálkodó szaktechnikus0,8100
175.2185101Hulladékgyűjtő és -szállító0,8910
176.2185102Hulladékválogató és -feldolgozó0,8910
177.5554104Hús- és baromfiipari szaktechnikus1,3776
178.3454103Húsipari termékgyártó1,5028
179.3154105Húskészítmény gyártó1,3068
180.3458205Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő1,8368
181.3558203Hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelő1,5028
182.3154116Hűtőipari munkás1,1385
183.5481201Idegenvezető1,0247
184.5434701Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző1,2855
185.5448103Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető0,9801
186.5548102Információrendszer-szervező1,1385
187.5448106Informatikai rendszerüzemeltető0,8910
188.3185305Intézménytakarító1,0247
189.3452104Ipari gépész2,0076
190.3454304Ipari gumitermék előállító1,5028
191.5434603Irodai titkár1,3093
192.5448201IT mentor0,9801
193.3452503Járműfényező1,6425
194.3452107Járműipari fémalkatrész-gyártó1,5028
195.5552307Járműipari karbantartó technikus1,0247
196.3452504Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó1,6425
197.3452505Járműkarosszéria készítő, szerelő1,6425
198.5521204Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével)1,0247
199.5421204Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével)1,0247
200.5484110Jegyvizsgáló1,1385
201.5521105Jelmeztervező1,2420
202.3254302Kádár, bognár1,7303
203.3458206Kályhás1,3662
204.5472506Kardiológiai és angiológiai asszisztens0,8100
205.3452506Karosszérialakatos1,6425
206.3454205Kárpitos1,2420
207.3154117Keksz- és ostyagyártó1,2420
208.5572510Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás
asszisztens
1,3776
209.3421102Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével)1,6281
210.5421105Kerámiaműves1,5028
211.3152501Kerékpárszerelő1,1385
212.5434102Kereskedelmi képviselő1,0712
213.5434101Kereskedő0,7128
214.3462202Kertész1,3776
215.5562201Kertészeti szaktechnikus1,3177
216.2162201Kerti munkás0,8748
217.3154205Kesztyűs1,3068
218.2154303Kézi könyvkötő1,2420
219.5421306Kiadványszerkesztő technikus0,9900
220.3534501Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.0,5249
221.5534501Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II.0,5249
222.5476102Kisgyermekgondozó, -nevelő0,9315
223.3454305Kishajóépítő, -karbantartó1,0890
224.3154118Kistermelői élelmiszerelőállító1,1385
225.3454108Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó1,3177
226.5521205Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével)1,1178
227.5421205Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével)1,1178
228.5572511Klinikai fogászati higiénikus0,9900
229.5572518Klinikai laboratóriumi szakasszisztens1,1271
230.5472507Klinikai neurofiziológiai asszisztens0,8910
231.5452509Kocsivizsgáló1,1385
232.5452104Kohászati technikus1,0890
233.3154119Konzervgyártó1,2420
234.2181101Konyhai kisegítő1,1178
235.5521303Korrektor0,9900
236.2121501Kosárfonó1,2420
237.5581502Kozmetikus1,2420
238.5481502Kozmetikus1,2420
239.3458207Kőfaragó, műköves és épületszobrász1,3662
240.3458214Kőműves1,5972
241.3458208Kőműves és hidegburkoló1,6698
242.3454306Könyvkötő - nyomtatványfeldolgozó1,3662
243.5485001Környezetvédelmi technikus0,8100
244.5585002Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus0,8100
245.5452303Közlekedésautomatikai műszerész1,1385
246.5434502Közművelődési és közönségkapcsolati szakember
(a szakmairány megnevezésével)
1,3093
247.3458209Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő1,8368
248.5484102Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó0,7200
249.5434501Közszolgálati ügyintéző0,9641
250.2154201Lakástextil-készítő1,2420
251.5521106Lakberendező1,1385
252.5472508Látszerész és optikai áru kereskedő1,1880
253.5484103Légi közlekedésüzemvitel-ellátó0,7217
254.5558201Létesítményi energetikus0,9900
255.2162101Lóápoló és gondozó1,2524
256.5484111Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző0,8712
257.5481202Lovastúra-vezető1,3776
258.3462102Lovász1,3776
259.5458203Magasépítő technikus0,8019
260.5554105Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus1,3776
261.5452304Mechatronikai technikus1,2650
262.3452301Mechatronikus-karbantartó1,2420
263.5458204Mélyépítő technikus0,8019
264.5576203Mentálhigiénés asszisztens1,0350
265.5572311Mentőápoló1,1385
266.2121502Mézeskalács-készítő1,3068
267.3481102Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó1,5028
268.3452108Mezőgazdasági gépész1,6425
269.5452105Mezőgazdasági gépésztechnikus1,5057
270.3552102Mezőgazdasági gépjavító1,5057
271.2162102Mezőgazdasági munkás1,0800
272.5462102Mezőgazdasági technikus1,1979
273.5521304Mobilalkalmazás fejlesztő1,0247
274.3454104Molnár1,3776
275.2162302Motorfűrész-kezelő1,1979
276.3452507Motorkerékpár-szerelő1,0350
277.5421303Mozgókép- és animációkészítő1,1880
278.5521305Multimédia-alkalmazásfejlesztő1,0247
279.3152108Műanyaghegesztő1,3776
280.3452109Műanyagfeldolgozó1,3662
281.5452106Műanyagfeldolgozó technikus1,1271
282.3554301Műbútorasztalos1,3662
283.5558202Műemlékfenntartó technikus0,8019
284.3558204Műemléki díszítőszobrász1,0692
285.3558205Műemléki helyreállító1,0692
286.5448105Műszaki informatikus0,8910
287.5552403Műszeres analitikus1,2524
288.5421110Művészeti és médiafotográfus1,0692
289.3421501Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével)1,5028
290.5521206Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével)1,2524
291.5421206Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével)1,2524
292.5434502Nonprofit menedzser0,6930
293.3454206Női szabó1,5028
294.5562102Növényvédelmi szaktechnikus1,0781
295.5585003Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus0,8100
296.5421307Nyomdaipari technikus1,1385
297.3472501Optikai üvegcsiszoló1,3662
298.5472602Ortopédiai műszerész1,5028
299.5552304Orvosi elektronikai technikus1,1385
300.5421106Ötvös1,5028
301.5421207Pantomimes1,0060
302.3154311Papírgyártó1,1880
303.32 543 03Papírgyártó és -feldolgozó1,0800
304.5552404Papíripari technikus1,0247
305.5458102Parképítő és fenntartó technikus1,1903
306.2162202Parkgondozó1,0800
307.3552103Patkolókovács1,5028
308.5414002Pedagógiai és családsegítő munkatárs0,7545
309.3454105Pék1,5057
310.5434301Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)0,9000
311.5434401Pénzügyi-számviteli ügyintéző0,7200
312.5472004Perioperatív asszisztens0,7290
313.3481103Pincér1,1178
314.5484109Postai üzleti ügyintéző0,8748
315.5576204Pszichiátriai gondozó0,9315
316.5472509Radiográfiai asszisztens0,8100
317.3134104Raktáros1,0800
318.5476201Rehabilitációs nevelő, segítő0,9315
319.3558206Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló1,0692
320.3486101Rendészeti őr1,0712
321.5486101Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével)1,5057
322.5452510Repülőgép szerelő0,8019
323.5454202Ruhaipari technikus1,0247
324.3158204Sírkő és műkőkészítő1,3662
325.3581101Sommelier1,3776
326.3554101Speciális állatfeldolgozó1,5711
327.5481302Sportedző (a sportág megjelölésével)1,0247
328.5572602Sportmasszőr0,8910
329.5554106Sütő- és cukrászipari szaktechnikus1,5057
330.2154102Sütőipari és gyorspékségi munkás1,3662
331.3481104Szakács1,5028
332.3134602Számítógépes adatrögzítő0,9801
333.3148101Számítógépes műszaki rajzoló0,9801
334.3452302Számítógép-szerelő, karbantartó1,1979
335.3458210Szárazépítő1,2420
336.5576205Szenvedélybeteg gondozó0,9315
337.3452110Szerszámkészítő2,0076
338.5521201Színész1,2420
339.5452107Színháztechnikus, szcenikus1,3662
340.5452108Színpad- és porondtechnikus1,0692
341.5552102Színpadi fénytervező1,0247
342.5552103Színpadi magasépítő0,9720
343.2158201Szobafestő1,3662
344.5421107Szobrász1,5028
345.5476202Szociális asszisztens0,9315
346.3476201Szociális gondozó és ápoló1,1385
347.5476203Szociális szakgondozó0,9315
348.5576206Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző0,9315
349.5421305Szoftverfejlesztő0,8910
350.5521207Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével)1,1271
351.5421208Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével)1,1271
352.3454106Szőlész-borász1,5028
353.5572521Szövettani szakasszisztens1,3776
354.5521208Táncos I. (a szakmairány megjelölésével)1,2855
355.5421209Táncos II. (a szakmairány megjelölésével)1,2855
356.3454109Tartósítóipari szakmunkás1,4375
357.5554107Tartósítóipari szaktechnikus1,3688
358.5452305Távközlési technikus0,8100
359.3584102Tehergépkocsi-vezető3,1124
360.3454110Tejipari szakmunkás1,4375
361.5554108Tejipari szaktechnikus1,3776
362.5585004Települési környezetvédelmi szaktechnikus0,8100
363.5548101Térinformatikus1,3776
364.5558103Térképész szaktechnikus0,9900
365.5585005Természetvédelmi szaktechnikus0,8910
366.3558207Tetőfedő1,2524
367.3458215Tetőfedő1,3068
368.5454203Textilipari technikus0,9315
369.5421108Textilműves1,3662
370.2154202Textiltermék-összeállító1,2420
371.3285303Tisztítástechnológiai szakmunkás0,9720
372.5481203Turisztikai szervező, értékesítő0,9801
373.3458211Útépítő1,3776
374.5458205Útépítő és -fenntartó technikus0,8910
375.5421109Üvegműves1,5028
376.5434001Üzleti szolgáltatási munkatárs1,0474
377.5586302Vadászpuska műves1,5028
378.5462501Vadgazdálkodási technikus1,0781
379.2154103Vágóhídi munkás1,4157
380.5434402Vállalkozási és bérügyintéző0,7200
381.5534407Vállalkozási mérlegképes könyvelő0,9641
382.5434403Vám-, jövedéki- és termékdíjügyintéző0,7200
383.5458206Vasútépítő és -fenntartó technikus0,8910
384.5484105Vasútforgalmi szolgálattevő1,0247
385.5484106Vasúti árufuvarozási ügyintéző0,6930
386.5452511Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő1,1385
387.5452512Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője1,1385
388.5452513Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője1,1385
389.5484107Vasúti személyszállítási ügyintéző0,8910
390.5452507Vasúti villamos jármű szerelője1,1385
391.5452508Vasúti vontatott jármű szerelője1,1385
392.5552504Vasútijármű-technikus és diagnosztikus0,8910
393.5452403Vegyész technikus0,8019
394.3452402Vegyipari rendszerkezelő0,9801
395.5552406Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus0,8910
396.5481101Vendéglátásszervező1,3776
397.3481104Vendéglátó eladó1,0692
398.3581102Vendéglátó-üzletvezető1,2524
399.5521108Vésnök1,0692
400.5558104Vidékfejlesztési szaktechnikus1,0890
401.3452204Villanyszerelő1,8368
402.3121501Virágbolti eladó1,1178
403.3521502Virágdekoratőr1,1783
404.3121502Virágkötő1,2296
405.3421504Virágkötő és virágkereskedő1,3177
406.3485301Víz- és csatornaműkezelő1,2524
407.3458212Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő1,8368
408.5585301Vízépítő szaktechnikus0,8910
409.5585006Vízgazdálkodó szaktechnikus0,8100
410.5485302Vízgazdálkodó technikus0,8910
411.3558208Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő1,5028
412.5485303Vízgépészeti technikus0,8910
413.5484108Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó0,7200
414.3552501Vízi sportmotor-szerelő0,8100
415.5485304Víziközmű technikus0,8910
416.5585302Vízminőség-védelmi szaktechnikus0,8910
417.3485302Vízügyi szakmunkás0,9900
418.5521302Webfejlesztő1,0247
419.3154112Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó1,3068
420.3562202Zöldség- és gyümölcstermesztő1,1385

"

Tartalomjegyzék