11/2017. (VIII. 23.) IM rendelet

a bírák és a bírósági titkárok pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 1/1999. (I. 18.) IM-EüM együttes rendelet módosításáról

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 225. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben, az Országos Bírósági Hivatal elnöke véleményének kikérésével - a következőket rendelem el:

1. § A bírák és a bírósági titkárok pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 1/1999. (I. 18.) IM-EüM együttes rendelet 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"4. § (1) A vizsgálatot - ideértve a felülvizsgálatot is - a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (a továbbiakban: Központ) Általános Igazságügyi Szakértői Igazgatósága (a továbbiakban: Igazgatóság) állományába tartozó, vagy az Igazgatósága által megbízott, az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény 30. § (7) bekezdése szerinti megbízási szerződéssel foglalkoztatott, igazságügyi szakértői névjegyzékben szereplő általános igazságügyi orvos, pszichiáter, valamint pszichológus szakértők végzik (a továbbiakban: Vizsgáló Bizottság).

(2) A Vizsgáló Bizottság Igazgatóság állományába tartozó tagjait és elnökét, elnökhelyettesét, továbbá a felülvizsgálatot végző 13 tagú bizottság (a továbbiakban: Felülvizsgáló Bizottság) Igazgatóság állományába tartozó tagjait és elnökét, elnökhelyettesét az igazságügyért felelős miniszter az Országos Bírósági Hivatal elnöke véleményének figyelembevételével az Igazgatóság szervezeti egységeiként működő szakértői intézetek (a továbbiakban: szakértői intézet) szakértői közül 5 évre szóló időtartamra jelöli ki. A kijelölést az igazságügyért felelős miniszter a kijelölés lejártát követő három hónapon belül 5 évre meghosszabbíthatja, ha azzal az érintett szakértő és az Országos Bírósági Hivatal elnöke egyetért, és a szakértő továbbra is megfelel a kijelölés feltételeinek. Ebben az esetben a kijelölés a szakértő korábbi kijelölésének lejártát követő naptól 5 évre hosszabbodik meg.

(3) A Vizsgáló Bizottság és a Felülvizsgáló Bizottság megbízási szerződéssel foglalkoztatott tagját az igazságügyért felelős miniszter az Országos Bírósági Hivatal elnöke véleményének figyelembevételével egy évre szóló időtartamra jelöli ki. A kijelölést az igazságügyért felelős miniszter a kijelölés lejártát követő három hónapon belül egy évre meghosszabbíthatja, ha azzal az érintett szakértő és az Országos Bírósági Hivatal elnöke egyetért, és a szakértő továbbra is megfelel a kijelölés feltételeinek. Ebben az esetben a kijelölés a szakértő korábbi kijelölésének lejártát követő naptól egy évre hosszabbodik meg.

(4) A Vizsgáló Bizottság és a Felülvizsgáló Bizottság megbízási szerződéssel foglalkoztatott tagja a Vizsgáló Bizottság és a Felülvizsgáló Bizottság elnökévé, elnökhelyettesévé nem jelölhető ki.

(5) A Vizsgáló Bizottság és a Felülvizsgáló Bizottság elnökét távolléte vagy akadályoztatása esetén az elnökhelyettes helyettesíti.

(6) Az eseti vizsgálatot végző 3 tagú bizottságot a Vizsgáló Bizottság elnöke jelöli ki. A Vizsgáló Bizottság elnöke ezt a jogkörét indokolt esetben a szakértői intézet vezetőjére átruházhatja.

(7) A Felülvizsgáló Bizottság tagjai közül az esetenként eljáró 5 tagú bizottságot a Felülvizsgáló Bizottság elnöke jelöli ki. A bizottságnak nem lehet tagja az a szakértő, aki a vizsgálat elvégzésében részt vett.

(8) A Vizsgáló Bizottság és a Felülvizsgáló Bizottság székhelye Budapest. A vizsgálat elvégzéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket a Központ biztosítja."

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Dr. Trócsányi László s. k.,

igazságügyi miniszter