2019. évi XXIII. törvény
a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról
1. § A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) a következő 3/F. §-sal egészül ki:
"3/F. § Hatáskör hiányában a mezőgazdásági és vidékfejlesztési támogatási szerv a kérelmet és az ügyben keletkezett iratokat - az ügyfél egyidejű értesítése mellett - haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől, folyamatban levő támogatás esetén a hatáskör hiányának megállapításától számított nyolc napon belül átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz."
2. § A Tv. a következő 4/C. §-sal egészül ki:
"4/C. § A természetes személy ügyfél akkor rendelkezik eljárási képességgel, ha az ügy tárgyára tekintettel cselekvőképesnek minősül. Ha eziránt kétség merül fel, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hivatalból vizsgálja az eljárási képesség meglétét, és ha annak hiányát állapítja meg, akkor az ügyfél helyett annak törvényes képviselőjét vonja be az eljárásba."
3. § (1) A Tv. 9. § 17. pont a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában mezőgazdasági célú csekély összegű támogatások:)
"a) az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti vidékfejlesztési, erdészeti vagy vadgazdálkodási célú általános csekély összegű támogatás,"
(2) A Tv. 9. § 29. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok alkalmazásában:)
"29. ügyfél: az a természetes személy, jogi személy vagy egyéb szervezet, aki vagy amely támogatást igényel, támogatásra, intézkedésben való részvételre jogosult, valamint ezekkel összefüggésben befizetésre, adatszolgáltatásra kötelezett, illetve akit vagy amelyet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv ellenőrzés alá vont;"
4. § A Tv. 26. § (1) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a támogatási adatok nyilvántartására az alábbi nyilvántartási rendszereket működteti:)
"f) a mezőgazdasági célú csekély összegű támogatások rendszere, amely az egy és ugyanazon vállalkozásokra vonatkozó adatokat is tartalmazza,"
5. § A Tv. 27. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
"(4) Az integrált informatikai rendszer az abban rögzített - más közhiteles nyilvántartásban nem nyilvántartott - adatok, valamint fényképek, kép- és hangfelvételek, ezek metaadatai, valamint ezek készítésének helyére, idejére, valamint irányára vonatkozó adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak, az integrált informatikai rendszerben keletkezett elektronikus irat hiteles elektronikus dokumentumnak minősül. Az ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy ezek az adatok fennállnak és valósak."
6. § (1) A Tv. 28. § (3) bekezdés a) pont ae) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kérelemre induló eljárásaiban való részvétel feltétele, hogy az ügyfél legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezze nyilvántartásba vételét az ügyfél-nyilvántartási rendszerben. A nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek a (2) bekezdésben foglalt adatok mellett tartalmaznia kell természetes személy esetén]
"ae) kiskorú, illetve cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes nagykorú esetében törvényes képviselője születési családi- és utónevét, anyja születési családi- és utónevét, születési helyét, idejét és lakóhelyét,"
(2) A Tv. 28. § (3) bekezdés a) pont aj) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kérelemre induló eljárásaiban való részvétel feltétele, hogy az ügyfél legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezze nyilvántartásba vételét az ügyfél-nyilvántartási rendszerben. A nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek a (2) bekezdésben foglalt adatok mellett tartalmaznia kell természetes személy esetén]
"aj) a 28/A. § (1a) bekezdésében foglaltak szerinti fizetési számlaszámát és annak devizanemét - nem magyar állampolgárságú külföldi illetőségű magánszemély (a továbbiakban: külföldi természetes személy) esetén külföldi fizetési számlaszám megadása is lehetséges;"
(3) A Tv. 28. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kérelemre induló eljárásaiban való részvétel feltétele, hogy az ügyfél legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezze nyilvántartásba vételét az ügyfél-nyilvántartási rendszerben. A nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek a (2) bekezdésben foglalt adatok mellett tartalmaznia kell nem természetes személy esetén]
"bb) képviseletére jogosult nevét, lakcímét, az adózás rendjéről szóló törvény szerinti adóazonosító jelét,"
(4) A Tv. 28. § (3) bekezdés b) pont bl) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kérelemre induló eljárásaiban való részvétel feltétele, hogy az ügyfél legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezze nyilvántartásba vételét az ügyfél-nyilvántartási rendszerben. A nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek a (2) bekezdésben foglalt adatok mellett tartalmaznia kell nem természetes személy esetén]
"bl) a 28/A. § (1a) bekezdésében foglaltak szerinti fizetési számlaszámát és annak devizanemét - külföldi nem természetes személy esetén külföldi fizetési számlaszám is megadható,"
(5) A Tv. 28. § (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kérelemre induló eljárásaiban való részvétel feltétele, hogy az ügyfél legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezze nyilvántartásba vételét az ügyfél-nyilvántartási rendszerben. A nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek a (2) bekezdésben foglalt adatok mellett tartalmaznia kell]
"c) külföldi természetes személy vagy külföldi nem természetes személy esetén az a) és b) pontban foglalt adatok mellett a magyar adóazonosító számát és az illetékessége szerinti állam hatósága által megállapított adóazonosító számát,"
7. § (1) A Tv. 28/A. § (1a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1a) Az e törvény hatálya alá tartozó fizetési kötelezettség forintban teljesítendő, a támogatás forintban utalandó ki. Az adózás rendjéről szóló törvény alapján pénzforgalmi számla nyitására kötelezett ügyfelet megillető támogatást a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kizárólag az ügyfél belföldi pénzforgalmi számlájára történő átutalással teljesítheti. A pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett ügyfelet megillető támogatást a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv belföldi fizetési számlára történő átutalással teljesíti az ügyfél számára. A belföldi fizetési számla nyitására nem kötelezett külföldi ügyfelet megillető támogatást a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az ügyfél által a 28. § (3) bekezdés a) pont aj) alpontja vagy b) pont bl) alpontja szerint megadott külföldi fizetési számlára utalja át."
(2) A Tv. 28/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A 28. § (3) bekezdés a) pont aj) alpontjában és b) pont bl) alpontjában meghatározott fizetési számlaszám bejelentéséhez az ügyfél nevére szóló fizetési számlaszám létezését igazoló két hónapnál nem régebbi fizetési számlakivonat másolatát, vagy két hónapnál nem régebbi fizetési számlaszerződés másolatát vagy a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltatónak a kérelem benyújtási időpontját megelőző két hónapnál nem régebbi nyilatkozatát kell csatolni, amely tartalmazza az ügyfél azonosításához szükséges adatokat, valamint az ügyfél nevére szóló fizetési számlaszámot."
8. § (1) A Tv. 28/B. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A mezőgazdasági támogatási eljárásban az ügyfél helyett az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett besorolású, az elektronikus kapcsolattartás feltételeinek megfelelő meghatalmazott személy, illetve törvényes képviselője, valamint elsődleges képviselője is eljárhat. Az állandó meghatalmazást a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által rendszeresített nyomtatványon kell bejelenteni. A meghatalmazást - az eseti meghatalmazás kivételével - a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv nyilvántartásba veszi, hatályát és érvényességét valamennyi eljárási cselekménynél megvizsgálja, és azt ötévente felülvizsgálhatja."
(2) A Tv. 28/B. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A képviseleti jog keletkezése és megszűnése a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervvel szemben az arra vonatkozó bejelentés mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervhez történő beérkezése napjától, vagy ha az ügyfél a bejelentésben későbbi időpontot jelölt meg, akkor a bejelentésben megjelölt, a bejelentés beérkezése napjánál későbbi időponttól hatályos."
9. § A Tv. 29. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Az ügyfél-nyilvántartási rendszerbe bejelentett fizetési számlaszám - az ügyfél és a pénzügyi intézmény közötti finanszírozási kapcsolat miatt szükségessé váló - módosításához az ügyfél és a pénzügyi intézmény erre vonatkozó együttes megállapodása, továbbá a megállapodásnak - az erre rendszeresített nyomtatványon - az ügyfél vagy a pénzügyi intézmény által a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek történt benyújtása szükséges. A megállapodás nyilvántartásba vételéről a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv tájékoztatja az ügyfelet és a pénzügyi intézményt."
10. § A Tv. 30. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet visszautasítja, ha az ügyfél által benyújtott kérelem, illetve a bejelentett adatok valótlanok, hiányosak vagy valótlan tartalmúak. Nem minősül hiányosnak a kérelem, ha nem tartalmazza a 28. § (3) bekezdés a) pont ah), aj) vagy ak) alpontjában, valamint a 28. § (3) bekezdés b) pont bg), bl) vagy bm) alpontjában foglalt adatokat."
11. § A Tv. 31. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A MePAR kapcsán történő változásvezetésre irányuló bejelentés esetében a döntésre vonatkozó 55. és 55/A. §-t nem kell alkalmazni, és a bejegyzés a MePAR szerinti nyilvántartásban történő átvezetés napjától számítva hatályos."
12. § A Tv. 33/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az ügyfél az iratot, illetve más hatóság által kiállított elektronikus iratot papíralapú másolatban is benyújthatja, ha nyilatkozik arról, hogy az az eredetivel mindenben megegyezik."
13. § (1) A Tv. 38. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Amennyiben az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály vagy pályázati felhívást tartalmazó közlemény lehetővé teszi, a kérelmet benyújtani, illetve az adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnél személyesen, telefax útján vagy elektronikus úton is lehet a jogszabályban vagy pályázati felhívást tartalmazó közleményben foglaltaknak megfelelően. Az ügyfél-azonosító szám megállapítása iránti kérelem személyesen is, az ügyéi-nyilvántartási adatok módosítása iránti kérelem személyes és elektronikus úton is benyújtható."
(2) A Tv. 38. §-a a következő (6b) bekezdéssel egészül ki:
"(6b) Ha jogszabály nem írja elő nyomtatvány alkalmazását, a kérelmet a tartalma szerint kell elbírálni"
14. § A Tv. 40. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a kérelem elbírálása során az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában foglaltak szerint a nyilvánvaló hibát az eljárás során bármikor kijavíthatja"
15. § (1) A Tv. 40/B. § (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:
(A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az eljárást megszünteti, ha)
"e) az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn."
(2) A Tv. 40/B. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az eljárást megszüntetheti, ha az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem vagy nem teljeskörűen tett eleget, illetve nyilatkozattételének elmaradása vagy hiányossága megakadályozta a tényállás tisztázását."
16. § A Tv. 41/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Az ügyintézési határidő a kérelemnek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervhez történő beérkezését követő munkanapon, hivatalból indított eljárás esetén az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik. A napokban megállapított határidőbe nem számít bele a határidő kezdetére okot adó cselekmény vagy körülmény bekövetkezésének, továbbá a kézbesítésnek a napja."
17. § A Tv. 43/C. §-a a következő (3)-(5) bekezdéssel egészül ki:
"(3) A végrehajtásban közreműködő szerv a megkeresést tíz napon belül köteles teljesíteni. A végrehajtásban közreműködő szerv teljesítési kötelezettsége akkor is fennáll, ha a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a számára előírt eljárási határidőn túl keresi meg.
(4) Ha a végrehajtásban közreműködő szerv határidőre nem teljesíti a megkeresést, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv - határidő tűzésével - tájékoztatást kér a végrehajtásban közreműködő szervtől ennek okáról. Ha a végrehajtásban közreműködő szerv nem teljesíti a tájékoztatást, illetve az eljárási cselekmény elvégzésére irányuló megkeresés teljesítését továbbra is megtagadja vagy elmulasztja, akkor a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv
a) felügyeleti eljárást kezdeményez, amennyiben a végrehajtásban közreműködő szerv felügyeleti szervvel rendelkező hatóság, ebben az esetben a felügyeleti szerv tizenöt napon belül intézkedik; vagy
b) egyéb esetben jelzi a mulasztást a szerv vezetőjének, aki tizenöt napon belül intézkedik
a megkeresés teljesítéséről.
(5) A megkeresést kizárólag elektronikus levél útján vagy egyéb elektronikus úton - elsődlegesen hivatali kapun keresztül - lehet megküldeni, továbbá a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv és a végrehajtásban közreműködő szerv a megkeresés során elektronikus levél útján vagy egyéb elektronikus úton tartanak kapcsolatot egymással, amely tekintetében biztosítják a kézhezvétel visszaigazolását."
18. § A Tv. 44. §-a a következő (2a) és (2b) bekezdéssel egészül ki:
"(2a) Tanúként nem hallgatható meg
a) az, akitől nem várható bizonyítékként értékelhető vallomás,
b) védett adatnak minősülő tényről az, aki nem kapott felmentést a titoktartás alól.
(2b) A tanú a vallomástételt megtagadhatja, ha
a) bármelyik ügyfél a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti hozzátartozója (a továbbiakban: hozzátartozó),
b) vallomásával saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, vagy
c) diplomáciai mentességben részesülő személy."
19. § A Tv. 46. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
"(3a) Az ügyfél a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervvel a helyszíni ellenőrzés során köteles együttműködni és az ellenőrzés feltételeit a helyszíni ellenőrzés alkalmával biztosítani."
20. § (1) A Tv. 52. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A helyszíni ellenőrzés során, a helyszínen talált és feltárt körülményt jegyzőkönyvben rögzíteni kell, továbbá az ellenőr a bizonylatokról, könyvekről, nyilvántartásokról és egyéb iratokról az eredetivel egyező másolatot kérhet, fényképet, valamint kép- és hangfelvételt készíthet. Ha a technikai feltételek adottak, akkor az ellenőr az ügyfél kérésére a jelenlétében elkészített, az eredetivel egyező másolatot ad a jegyzőkönyvről."
(2) A Tv. 52. § (2a) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A jegyzőkönyv legalább tartalmazza)
"g) a jelen lévő, az eljárási cselekményben érintett személy, az eljárási képességgel nem rendelkező személy képviselője, a hatósági tanú, az eljáró ügyintéző és a jegyzőkönyvvezető oldalankénti aláírását, valamint"
(3) A Tv. 52. § (2a) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:
(A jegyzőkönyv legalább tartalmazza)
"h) ha az eljárási cselekményben érintett személy vagy az eljárási képességgel nem rendelkező személy képviselője a jegyzőkönyv aláírását megtagadja, ennek tényét."
(4) A Tv. 52. §-a a következő (2d) bekezdéssel egészül ki:
"(2d) A helyszíni ellenőrzés során készített fénykép a helyszíni ellenőrzésről készült jegyzőkönyv elválaszthatatlan részét képezi."
21. § A Tv. 55/A. §-a a következő (11)-(15) bekezdéssel egészül ki:
"(11) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, hirdetményi úton történő közlésnek van helye, feltéve, hogy
a) az ügyfél jogutódja nem ismert,
b) az ügyfél nem jelöl meg kézbesítési meghatalmazottat, vagy
c) a hirdetményi kézbesítésen kívül igénybe vehető egyéb közlési módok alkalmazása elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy alkalmazásuk előre eredménytelennek mutatkozik.
(12) A hirdetmény tartalmazza
a) a kifüggesztés napját,
b) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv megnevezését,
c) az ügy számát és tárgyát,
d) az ügyfél nevét és az ügyfél-nyilvántartási rendszerben rögzített lakcímét, illetőleg székhelyét, továbbá
e) azt a figyelemfelhívást, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az ügyben döntést hozott, de annak kézbesítése meghiúsult, ezért az ügyfél vagy képviselője a döntést a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnél átveheti.
(13) A hirdetményt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hirdetőtáblájára ki kell függeszteni, és a szerv elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján közzé kell tenni.
(14) A hirdetmény mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hirdetőtábláján való kifüggesztésének és elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján való megjelentetésének azonos napon kell megtörténnie. A hirdetményi közléshez kapcsolódó határidők számításánál a hirdetménynek a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hirdetőtábláján való kifüggesztését kell alapul venni. Hirdetményi közlés esetén a hirdetmény mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hirdetőtábláján való kifüggesztésének és levételének napját az iraton meg kell jelölni, az internetes honlapon történő közzététel idejét pedig visszakereshető módon dokumentálni kell.
(15) Ha a hirdetményi úton történő közlés feltételei már nem állnak fenn, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv haladéktalanul gondoskodik a hirdetmény eltávolításáról, és a kapcsolattartás általános szabályai szerint felveszi a kapcsolatot az ügyféllel."
22. § A Tv. 55/C. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a hatósági bizonyítványt a kérelem előterjesztésétől számított harminc napon belül kell kiadni. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a hatósági bizonyítványban fel kell tüntetni, hogy azt kinek és milyen bizonyítékok alapján adták ki. A hatósági bizonyítvány alakiságára is irányadóak az 55. § (4b) bekezdés a) és f) pontjában foglalt követelmények."
23. § A Tv. 57. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:
"(7) A visszavonó, illetve módosító döntés ellen ugyanolyan jogorvoslatnak van helye, mint amilyen a visszavont, illetve a módosított döntés ellen volt."
24. § (1) A Tv. 57/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv döntése ellen benyújtott fellebbezésben pontosan meg kell jelölni azt a döntést, amely ellen a fellebbezés irányul, azaz fel kell tüntetni az ügyszámot, meg kell jelölni az ügyfél (és képviselője) nevét, lakóhelyét, székhelyét és azt az intézkedést, amely ellen a fellebbezés irányul."
(2) A Tv. 57/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezés beérkezésének napjától számított harminc napon belül kell felterjeszteni a miniszterhez, kivéve, ha a fellebbezést a felterjesztést megelőzően visszavonták, vagy a fellebbezés visszautasításának van helye, továbbá ha a fellebbezés alapján a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, és erre tekintettel a döntését kijavítja, módosítja vagy visszavonja. A fellebbezést a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az ügy összes iratával együtt terjeszti fel és a fellebbezésről kialakított álláspontjáról is nyilatkozik."
25. § A Tv. 57/C. § (12) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(12) Ha a kereset alapján a miniszter megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, akkor a döntését egy alkalommal módosítja vagy visszavonja."
26. § A Tv. 57/E. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek és a § a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:
"(1) A mezőgazdasági támogatási eljárás során hozott döntés abban az esetben minősül semmisnek, ha
a) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv joghatósága az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó kötelező jogi aktusa, nemzetközi szerződés vagy törvény rendelkezése alapján kizárt,
b) a döntést a végrehajtásban közreműködő szerv kötelező megkeresése nélkül vagy a végrehajtásban közreműködő szerv állásfoglalásának figyelmen kívül hagyásával hozták meg,
c) a közigazgatási döntés tartalmát bűncselekmény befolyásolta, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetését jogerős ügydöntő határozat megállapította vagy ilyen határozat meghozatalát nem a bizonyítottság hiánya zárja ki,
d) az ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott és annak tartama eredményesen telt el,
e) a bíróság az ügy érdemében már határozott - a bíróság által elrendelt új eljárás kivételével -, vagy
f) a megismételt eljárás és a döntéshozatal a bíróság határozatának rendelkező részében és indokolásában foglaltakkal ellentétes.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt bármely semmisségi ok fennállása esetén a döntés megsemmisítése a döntés meghozatalától számított 1 éven belül kérhető, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot nem érint.
(2a) A semmis döntést a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv saját hatáskörében visszavonja vagy a felügyeleti szerv a hivatalbóli döntés-felülvizsgálati eljárása során megsemmisíti."
27. § A Tv. az 57/F. §-t követően a következő alcímmel és 57/G. §-sal egészül ki:
"Közigazgatási per
57/G. § Az ügyfél - az önálló fellebbezéssel meg nem támadható végzések kivételével - a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat. Fellebbezéssel támadható döntés esetén közigazgatási per akkor indítható, ha az arra jogosultak valamelyike a fellebbezési jogát kimerítette."
28. § (1) A Tv. 64. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus eltérő rendelkezése hiányában az intézkedésben való jogosulatlan részvétel megállapításához való jog
a) a jogosultságot megállapító döntés véglegessé válásától vagy
b) ha kötelezettségvállalási időszak áll fenn, az intézkedés megvalósítását követő kötelezettségvállalási időszak lejártától
számított öt év elteltével évül el."
(2) A Tv. 64. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:
"(1a) Bűncselekmény elkövetése esetén, ha azt a támogatásra követik el, a támogatás visszatérítésének megállapításához való jog nem évül el mindaddig, amíg a bűncselekmény büntethetősége el nem évül."
29. § (1) A Tv. 69. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) Az intézkedésben való jogosulatlan részvétellel igénybe vett támogatást a 70. §-ban foglaltak szerint, kamattal növelten kell visszafizetni."
(2) A Tv. 69. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) Az intézkedésben való jogosulatlan részvételt megállapító határozat véglegessé válásával - amennyiben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv csak a támogatás egy része tekintetében állapítja meg a jogosulatlan részvételt, úgy az érintett rész vonatkozásában - az ügyfél intézkedésben való részvételhez fűződő jogosultsága megszűnik."
30. § (1) A Tv. 70. §-át megelőző alcím címe helyébe a következő cím lép:
"Kamatfizetési kötelezettség"
(2) A Tv. 70. §-a a következő (1)-(3) bekezdéssel egészül ki:
"(1) Az ügyfél
a) késedelmi kamatot köteles fizetni, ha a pénzfizetési kötelezettségének határidőben nem tett eleget, illetve
b) kamatot fizet, ha intézkedésben való jogosulatlan részvétel megállapítása miatt a támogatás visszafizetésére való kötelezettség terheli.
(2) A kamat mértéke a kamatszámítás időszakának minden napjára a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.
(3) A kamatszámítás kezdő időpontja - amennyiben közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus másként nem rendelkezik - az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a teljesítési határidő utolsó napját követő nap - részleges teljesítés esetén a hátralékra számítva -, az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak az ügyfél fizetési számláján történő jóváírás napja. Ha közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus másként nem rendelkezik, a kamatszámítás záró időpontja az intézkedésben való jogosulatlan részvételt megállapító határozat kelte előtt visszafizetett támogatás tekintetében a visszafizetés napja, egyéb esetekben az intézkedésben való jogosulatlan részvételt megállapító határozat kelte. Ez a rendelkezés nem érinti a jogszabályban meghatározott egyéb jogkövetkezményeket."
31. § A Tv. 81. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy
a) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervet,
b) a gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézményt, valamint
c) a végrehajtásban közreműködő szervet
rendeletben kijelölje."
32. § A Tv. a következő 93. §-sal egészül ki:
"93. § E törvénynek a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló 2019. évi XXIII. törvénnyel (a továbbiakban: 2019. évi XXIII. törvény) megállapított 3/F. §-át és 11. §-át a 2019. évi XXIII. törvény hatálybalépésekor folyamatban levő eljárásokban is alkalmazni kell."
33. § A Tv.
1. 11. § (1a) bekezdésében a "9. § (1) bekezdés 10. pontja" szövegrész helyébe a "4/A. § (5) bekezdése, 9. § (1) bekezdés 7., 10. és 27. pontja" szöveg,
2. 11. § (4) bekezdés c) pontjában az "EHA és ETHA" szövegrész helyébe az "EHA" szöveg,
3. 25/A. § (3) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter által vezetett minisztérium" szöveg,
4. 36/A. § (2) bekezdésében a "Kincstár" szövegrész helyébe a "mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv" szöveg,
5. 38. § (3) bekezdésében az "ügyfél-nyilvántartási regisztrációs adatok" szövegrészek helyébe az "ügyfél-nyilvántartási adatok" szöveg,
6. 41/A. § (6) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg, a "hatósághoz érkezését" szövegrész helyébe a "szervhez történő érkezését" szöveg,
7. 43/A. §-ában a "26. § (1) bekezdés a)-e), valamint g) pontjaiban, valamint a (3) bekezdés 1-36. pontjában" szövegrész helyébe a "26. § (1) bekezdés a)-e) és g) pontjaiban, valamint a (3) bekezdés 1-42. pontjában" szöveg,
8. 44. § (7) bekezdés d) pontjában a "Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény" szövegrész helyébe a "Ptk." szöveg,
9. 49. § (4) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
10. 55. § (4c) bekezdésében az "(1) bekezdés" szövegrészek helyébe a "(4b) bekezdés" szöveg,
11. 55. § (10) bekezdésében a "visszautasítja" szövegrész helyébe az "elutasítja" szöveg,
12. 55. § (11) bekezdésében a "szakhatóságot" szövegrész helyébe a "végrehajtásban közreműködő szervet" szöveg, a "szakhatósági állásfoglalástól" szövegrész helyébe a "végrehajtásban közreműködő szerv állásfoglalásától" szöveg,
13. 55/A. § (9) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg, az "iratot" szövegrész helyébe az "irat" szöveg,
14. 55/B. § (1) bekezdés d) pontjában a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg, az "az elsőfokú hatóság" szövegrész helyébe az "a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv" szöveg,
15. 56. § (1) bekezdés e) pontjában a "(2) bekezdés b), c), f) vagy g) pontban" szövegrész helyébe a "(2) bekezdés b), c) vagy f) pontjában" szöveg,
16. 56. § (2) bekezdésében a "kérelmet érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani" szövegrész helyébe a "vissza kell utasítani" szöveg,
17. 56. § (4) bekezdésében az "az elsőfokú döntést hozó hatóság" szövegrész helyébe az "a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv" szöveg,
18. 56. § (5) bekezdés d) pontjában a "kérelmet elutasító" szövegrész helyébe a "kérelem tárgyában hozott" szöveg,
19. 56. § (5) bekezdés g) pontjában az "az eljárásbeli jogutódlás" szövegrész helyébe az "a jogutódlás" szöveg,
20. 56/D. § (1) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
21. 56/D. § (2) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
22. 56/D. § (3) bekezdésében a "kijavítás ellen" szövegrész helyébe a "kijavításról szóló döntés ellen" szöveg,
23. 57. § (6) bekezdésében a "folyamatban lévő ügy" szövegrész helyébe a "folyamatban lévő támogatás" szöveg,
24. 57/A. § (1c) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult szervnél" szövegrész helyébe a "miniszternél" szöveg, a "fellebbezés elbírálására jogosult szerv" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
25. 57/A. § (2a) bekezdés a) pontjában a "határidő előtt" szövegrész helyébe a "határidő előtt benyújtott" szöveg,
26. 57/A. § (3b) bekezdésében a "kijavításáról, kiegészítéséről, módosításáról" szövegrész helyébe a "kijavításáról, módosításáról" szöveg,
27. 57/A. § (4) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult szerv" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
28. 57/A. § (5) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
29. 57/A. § (6) bekezdésében az "eljárási, valamint mulasztási bírság" szövegrész helyébe a "mulasztási bírság" szöveg,
30. 57/C. § (1) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult szerv" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
31. 57/C. § (2) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult szerv" szövegrészek helyébe a "miniszter" szöveg, a "szakhatóság" szövegrészek helyébe a "végrehajtásban közreműködő szerv" szöveg, a "szakhatóságot" szövegrész helyébe a "végrehajtásban közreműködő szervet" szöveg, a "szakhatósági állásfoglalás" szövegrész helyébe a "végrehajtásban közreműködő szerv állásfoglalása" szöveg,
32. 57/C. § (3) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
33. 57/C. § (4) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult szerv" szövegrészek helyébe a "miniszter" szöveg,
34. 57/C. § (5) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult szerv" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
35. 57/C. § (8) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult szerv" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
36. 57/C. § (9) bekezdésében a "fellebbezés elbírálására jogosult hatóság" szövegrész helyébe a "miniszter" szöveg,
37. 57/E. § (4) bekezdésében a "hatóságot" szövegrész helyébe a "mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervet" szöveg,
38. 57/F. § (4) bekezdésében a "szakhatósági állásfoglalást" szövegrész helyébe a "végrehajtásban közreműködő szerv állásfoglalását" szöveg, a "szakhatóság" szövegrész helyébe a "végrehajtásban közreműködő szerv" szöveg, a "szakhatósági állásfoglalásban" szövegrész helyébe a "végrehajtásban közreműködő szerv állásfoglalásában" szöveg,
39. 62/A. § (3) bekezdésében az "azonban a határozat" szövegrész helyébe az "a döntés" szöveg,
40. 68. § (2) bekezdés f) pontjában az "önkormányzati vagy országgyűlési képviselő" szövegrész helyébe az "önkormányzati, európai parlamenti vagy országgyűlési képviselő" szöveg,
41. 70. § (4) bekezdésében a "pótlék" szövegrész helyébe a "kamat" szöveg, a "pótlékot" szövegrész helyébe a "kamatot" szöveg,
42. 73/A. § (9) bekezdésében a "(3)-(5) bekezdésekben" szövegrész helyébe a "(3) és (4) bekezdésben" szöveg,
43. a 79/D. § (3) bekezdésében a "képviselő" szövegrész helyébe a "meghatalmazott" szöveg
lép.
34. § Hatályát veszti a Tv. 57/D. § (7) bekezdése.
35. § Ez a törvény a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.
Áder János s. k.,
köztársasági elnök
Lezsák Sándor s. k.,
az Országgyűlés alelnöke