594/2021. (X. 27.) Korm. rendelet

egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról

A Kormány

az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 5., 6. és 27. pontjában,

a 2. § és a 3. §, valamint az 1. melléklet tekintetében az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 139. § b) pontjában,

a 4. § és az 5. §, valamint a 2. melléklet tekintetében a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és d) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 479/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet módosítása

1. § A Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 479/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet

a) 2/A. §-ában a "4. sora szerinti" szövegrész helyébe az "5. sora szerinti" szöveg, valamint

b) 2/B. § (1) és (2) bekezdésében az "5. sora szerinti" szövegrész helyébe a "6. sora szerinti" szöveg

lép.

2. Az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása

2. § Az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) a következő 8. §-sal egészül ki:

"8. § E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 3. melléklet 45. pontját a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell."

3. § Az R1. 3. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

3. Az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosítása

4. § Az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) a következő 71. §-sal egészül ki:

"71. § E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr63.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 76. sorát a Módr63. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell."

5. § Az R2. 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

4. Záró rendelkezések

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet az 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelethez

Az R1. 3. melléklete a következő 45. ponttal egészül ki:

"45. a debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 77/2021. (II. 19.) Korm. rendelet szerinti beruházás."

2. melléklet az 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelethez

Az R2. 2. mellékletében foglalt táblázat a következő 76. sorral egészül ki:

(ABC
1A beruházás megnevezéseA beruházás megvalósításának helyszíneKoordinációra kijelölt
kormánymegbízott)
76.Gyáregység létrehozására
irányuló beruházás
Alsónémedi területén
Alsónémedi közigazgatási
területén elhelyezkedő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti belterület
2583 helyrajzi számú ingatlan
Pest Megyei Kormányhivatalt
vezető kormánymegbízott

Tartalomjegyzék