46/2023. (XI. 9.) BM rendelet
az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés k) és l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 25. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § (1) Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
(2) Az R. 9. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul.
2. § Az R. 9/a. számú mellékletében foglalt táblázat
a) "TA100" "Amalgám tömés készítése maradó fogban, egy felszínen" megjelölésű sorában a "TA100" szövegrész helyébe az "FA100" szöveg,
b) "TA101" "Amalgám tömés készítése maradó fogban, több felszínen" megjelölésű sorában a "TA101" szövegrész helyébe az "FA101" szöveg,
c) "TE105" "Inlay, onlay készítése" megjelölésű sorában az "onlay készítése" szövegrész helyébe az "onlay" szöveg,
d) "TA194" "Pulpotómia" megjelölésű sorában a "Pulpotómia" szövegrész helyébe a "Pulpotomia" szöveg,
e) "FA156" "Teljes lemezes fogsor készítéséhez anatómiai lenyomatvétel" megjelölésű sorában az "FA156" szövegrész helyébe a "TA223" szöveg,
f) "FA157" "Teljes lemezes fogsor készítéséhez funkciós lenyomatvétel" megjelölésű sorában az "FA157" szövegrész helyébe a "TA157" szöveg,
g) "FA158" "Részleges lemezes fogpótlás készítéséhez lenyomatvétel" megjelölésű sorában az "FA158" szövegrész helyébe a "TA158" szöveg,
h) "TA163" "Hídtest behelyezése" megjelölésű sorában a "Hídtest" szövegrész helyébe a "Híd-hídtest" szöveg
lép.
3. § Ez a rendelet 2023. december 1-jén lép hatályba.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
1. melléklet a 46/2023. (XI. 9.) BM rendelethez
1. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 01", "01P", "001F" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 01 | Idegrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 01P | 001F | Agykamrai shunt revízió | 1 | 36 | 9 | 1,78100 | |
2. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 01", "01P", "003E" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 01 | Idegrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 01P | 003E | Rutin intracranialis műtétek | 1 | 39 | 10 | 2,84311 | |
3. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 01", "01P", "0040"-"0060" megjelölésű sorai helyébe a következő sorok lépnek:
| (** Főcsoport: 01 | Idegrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 01P | 0040 | Speciális gerinc-, gerincvelőműtétek | 1 | 40 | 15 | 4,29940 | |
| 01P | 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek | 1 | 40 | 10 | 3,83436 | |
| 01P | 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek | 1 | 40 | 5 | 1,51148 | |
4. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 01", "*01P", "010B" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 01 | Idegrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| * | 01P | 010B | Perifériás idegrevíziós műtétek | 1 | 27 | 4 | 2,29094 |
5. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 02", "02P", "069C" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 02 | Szembetegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 02P | 069C | Egyéb vitrectomiák | 1 | 40 | 4 | 1,05714 | |
6. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 03", "03P", "0870" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 03 | Fül-orr-gége megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 03P | 0870 | Fej-, nyaktájék nagyobb műtétei, malignitás kivételével | 1 | 38 | 6 | 1,64085 | |
7. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 03", "*03P", "0900" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 03 | Fül-orr-gége megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| * | 03P | 0900 | Ajak-, szájpadhasadék műtétei | 1 | 25 | 5 | 1,19654 |
8. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 06", "06P", "2720" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 06 | Emésztőrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 06P | 2720 | Nyelőcső közepes műtétei | 1 | 39 | 8 | 2,24494 | |
9. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 06", "*06P", "2732" és "2733" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (** Főcsoport: 06 | Emésztőrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| * | 06P | 2732 | Nyombél organikus szűkületének tágítása, illetve áthidalása öntáguló fémstenttel | 1 | 25 | 9 | 2,60001 |
| * | 06P | 2733 | Vastagbél organikus szűkületének tágítása, illetve áthidalása öntáguló fémstenttel | 1 | 25 | 9 | 2,61320 |
10. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 06", "06P", "276C" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 06 | Emésztőrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 06P | 276C | Vékony-, vastagbél kisebb műtétei | 1 | 34 | 11 | 2,28703 | |
11. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 06", "06P", "278D" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 06 | Emésztőrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 06P | 278D | Gyomor kisebb műtétei | 1 | 30 | 10 | 1,90104 | |
12. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 06", "06P", "283I" és "283J" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (** Főcsoport: 06 | Emésztőrendszeri megbetegedések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 06P | 283I | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év felett | 1 | 25 | 5 | 1,01404 | |
| 06P | 283J | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év alatt | 1 | 25 | 5 | 1,19626 | |
13. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 07", "07P", "346A" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 07 | Máj- és hasnyálmirigy betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 07P | 346A | Hepatobiliaris diagnosztikus eljárások, kivéve explorativ laparotomia rosszindulatú daganat esetén | 1 | 41 | 13 | 1,70831 | |
14. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "371G" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 371G | Térdszalag-beültetés (nem biológiai protézis) komplikáció nélkül | 1 | 38 | 5 | 4,26263 | |
15. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "*08P", "371N" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| * | 08P | 371N | Kéz kisízületi protézisének beültetése | 1 | 38 | 8 | 2,01158 |
16. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "3750" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 3750 | Csípő, femurműtétek (kivéve: velőűrszegezés) | 1 | 26 | 11 | 2,94568 | |
17. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "3770" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 3770 | Nagy hát-, nyakműtétek | 1 | 40 | 11 | 2,97669 | |
18. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "3781" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 3781 | Rutin lumbális gerincsérvműtétek | 1 | 40 | 7 | 1,51286 | |
19. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "383D" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 383D | Lábszár műtétei | 1 | 30 | 9 | 2,12429 | |
20. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "385C" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 385C | Nagyobb térdműtétek | 1 | 25 | 7 | 1,53326 | |
21. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "389C" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 389C | Kéztáji panaritiumok | 1 | 25 | 7 | 1,31124 | |
22. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 08", "08P", "3960" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 08 | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 08P | 3960 | Belső rögzítő eszközök eltávolítása a csípőből, a femurból | 1 | 25 | 6 | 0,82326 | |
23. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 09", "*09P", "491C" és "492E" megjelölésű sorai helyébe a következő sorok lépnek:
| (** Főcsoport: 09 | Emlő- és bőrbetegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| * | 09P | 491C | Teljes emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt | 1 | 38 | 11 | 1,78032 |
| * | 09P | 492E | Szubtotális emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt | 1 | 25 | 8 | 1,39426 |
24. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 11", "11P", "570E" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 11 | Vese- és húgyúti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 11P | 570E | Vese, húgyvezeték, húgyhólyag kisebb műtétei | 1 | 25 | 8 | 1,37716 | |
25. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 11", "11P", "5750" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 11 | Vese- és húgyúti betegségek | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 11P | 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei | 1 | 25 | 8 | 2,08178 | |
26. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 21", "21P", "853A" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 21 | Sérülések, mérgezések | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| 21P | 853A | Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek | 1 | 30 | 5 | 1,39732 | |
27. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 99", "*99P", "9650" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 99 | Főcsoport nélküli homogén betegségcsoportok | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| * | 99P | 9650 | Kisebb szájüregi daganat műtétek | 1 | 14 | 3 | 1,95457 |
28. Az R. 3. számú mellékletében foglalt táblázat "** Főcsoport: 99", "*99P", "9655" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (** Főcsoport: 99 | Főcsoport nélküli homogén betegségcsoportok | Alsó határnap | Felső határnap | Normatív nap | Súlyszám) | ||
| * | 99P | 9655 | Fej-nyak régió gyulladásainak kezelése | 1 | 14 | 4 | 1,66947 |
2. melléklet a 46/2023. (XI. 9.) BM rendelethez
1. Az R. 9. számú melléklet I. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"I. Az egynapos ellátás keretében végezhető eljárások
| A | B | C | D | E | F | G | |
| 1 | OENO | Megnevezés | Csak a II. fejezetben felsorolt aneszteziológiai eljárások alkalmazásával végezhető egynapos ellátásként | Csak fekvőbeteg- szakellátó szervezeti egységben végezhető egynapos ellátásként | Sürgősségi indikáció esetén csak fekvőbeteg- szakellátó szervezeti egységben végezhető egynapos ellátásként | Minimum 20 óra ellátási időt követően - beleértve a beteg- megfigyelés időtartamát - számolható el egynapos ellátásként | Sürgősségi indikáció esetén az egynapos ellátás kritériuma |
| 2 | 12219 | Neovascularisatiovaljáró időskori macula degeneráció fotodinámiás kezelése | x | ||||
| 3 | 12220 | Neovascularisatioval járó időskori macula degeneráció kezelése intravitreális injektálással | x | ||||
| 4 | 12660 | Szívkatéterezés alapvizsgálat | x | ||||
| 5 | 12730 | Szívkatéterezés, vénás percután behatolással | x | ||||
| 6 | 12731 | Szívkatéterezés, vénás feltárásos behatolással | x | ||||
| 7 | 12740 | Szívkatéterezés, vénás transseptális behatolással | x | ||||
| 8 | 12750 | Szívkatéterezés, egyéb artériás percután behatolással | x | ||||
| 9 | 12751 | Szívkatéterezés, artéria femorális behatolással | x | ||||
| 10 | 12752 | Szívkatéterezés, artéria brachiális behatolással | x | ||||
| 11 | 12754 | Szívkatéterezés, artériás feltárásos behatolással | x | ||||
| 12 | 12780 | Szívkatéterezés-transthoracalis behatolással | x | ||||
| 13 | 14240 | Biopsia myo/endocardii transvenosa ventr.dextri | x | ||||
| 14 | 14241 | Biopsia myo/endocardii transseptalis ventr.sin. | x | ||||
| 15 | 14631 | Biopsia prostatae per rectum seu percutanea, UH vezérléssel vagy anélkül | |||||
| 16 | 14651 | Biopsiatestis | |||||
| 17 | 14781 | Chorion biopsia, transvaginalis, UH vezérelt | |||||
| 18 | 14782 | Chorion biopsia, transabdominalis, UH vezérelt |
| 19 | 1630M | Endoszkópos stentbeültetés nyombél szűkületek áthidalásának megoldására | |||||
| 20 | 1630N | Endoszkópos stentbeültetés vastagbél szűkületek áthidalásának megoldására | |||||
| 21 | 1630P | Endoszkópos stentbeültetés nyelőcső szűkületek áthidalásának megoldására | |||||
| 22 | 16338 | Pancreato-cysto-gastrostoma endoscopica | x | ||||
| 23 | 16361 | Endoscopos sphincterotomia | x | ||||
| 24 | 16362 | Endoscopos nasobiliaris drénezés | x | ||||
| 25 | 16363 | Endoscopos kőextractio | x | ||||
| 26 | 16367 | Wirsungotomia endoscopica et dilatatio eadem | x | ||||
| 27 | 16510 | Pyeloscopia merev eszközzel | x | ||||
| 28 | 16511 | Pyeloscopia flexibilis eszközzel | x | ||||
| 29 | 16611 | Falloposcopia laparoscopica | x | ||||
| 30 | 16940 | Laparoscopia | |||||
| 31 | 16970 | Arthroscopia | x | * | |||
| 32 | 16971 | Arthroscopia csuklón | x | * | |||
| 33 | 16972 | Arthroscopia könyökön | x | * | |||
| 34 | 16973 | Arthroscopia vállon | x | * | |||
| 35 | 17141 | Pulmonális vazoreaktivitás mérése katéterezéssel és iNO adásával | x | ||||
| 36 | 18460 | Punctio et/seu aspiratio renis diagnosticus | |||||
| 37 | 18461 | Punctio et/seu aspiratio renis diagnosticus, UH. vez. | |||||
| 38 | 32531 | Urographia anterograd | |||||
| 39 | 32630 | Cholangiographia percutanea transhepatica (PTC) | x | ||||
| 40 | 32660 | Endoscopos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) | |||||
| 41 | 33030 | Szívüregek és coronáriák DSA-ja | x | ||||
| 42 | 33110 | Coronarographia | x | ||||
| 43 | 33149 | Haemodinamika (diagnosztikus katéterezés) | x | ||||
| 44 | 34473 | Intracraniális képlet percutan biopszia, CT vezérelt | |||||
| 45 | 37288 | Agyi gamma-sugár-sebészet |
| 46 | 39102 | Naveus flammeus kez. Neodynium-YAG-gal vagy festéklézerrel 20 négyzetcentiméternél több | |||||
| 47 | 39430 | ESWL-vesekő | |||||
| 48 | 39432 | ESWL-ureterkő | |||||
| 49 | 39480 | ESWL-epekő | |||||
| 50 | 50102 | Intracraniális tumor cysta punctiója | |||||
| 51 | 50110 | Trepanatio cranii, exploratio intracranialis | |||||
| 52 | 50113 | Osteomyelitises koponyacsont resectio | |||||
| 53 | 50151 | Koponyacsont tumor, granuloma eltávolítás | |||||
| 54 | 50240 | Ventricularisshunt revisioja | |||||
| 55 | 50300 | Hemilaminect. explor. / decompr. + foraminotomia | |||||
| 56 | 50301 | Flavotomia intrasp.ligamentotomia + foraminotomia | |||||
| 57 | 50330 | Gerincvelői cysta incisioja | |||||
| 58 | 50334 | Intradur.extramed.dors.spinalistu. eltávolítása | |||||
| 59 | 50341 | Spinalis dura-graft | |||||
| 60 | 50345 | Spin.epidur. granuloma/absc. resectio | |||||
| 61 | 50350 | Epiduralis és periradicularis cicatrectomia | |||||
| 62 | 50351 | Spinalis arachnolysis, adhesiolysis | |||||
| 63 | 50370 | Percutan spinalis gyökroncsolás kémiai szerekkel | |||||
| 64 | 50371 | Percutan spinalis elektro-(thermo-)radicotomia | |||||
| 65 | 50390 | Spinalis neuropacemaker implantatio | |||||
| 66 | 50404 | Gasser dúc percutan roncsolása | x | ||||
| 67 | 50406 | Periferiás neurotomia, idegexcisio | |||||
| 68 | 50410 | Neurinoma eltávolítása perifériás idegből | x | ||||
| 69 | 50420 | Epineuralis idegvarrat (mikrosebészet) | x | x | * | ||
| 70 | 50421 | Perineuralis idegvarrat (mikrosebészet) | |||||
| 71 | 50423 | Reanastomosisnervorum | |||||
| 72 | 50432 | Carpal tunnel felszabadítás | x | ||||
| 73 | 50435 | Egyéb Tunnel syndromák műtétei | x | ||||
| 74 | 50440 | Ideg-graft transplantatio (autolog) | |||||
| 75 | 50450 | Transpositio nervi periferialis | |||||
| 76 | 50463 | Invet. perif. idegsérülés revisio, neurinoma eltáv. |
| 77 | 50610 | Resectio unilateralis glandulae thyreoideae | |||||
| 78 | 50611 | Excisio adenomae glandulae thyreoideae | |||||
| 79 | 50620 | Resectiolobi utriusque glandulae thyreoideae | |||||
| 80 | 50631 | Lobectomia glandulae thyreoideae | |||||
| 81 | 50660 | Exstirpatio cystae colli medialis | |||||
| 82 | 50670 | Excisio glandulae parathyreoideae s.adenomae eadem | |||||
| 83 | 50810 | Dacryoadenectomia | |||||
| 84 | 50850 | Dacryocystectomia | |||||
| 85 | 50870 | Dacryocysto-rhinostomia | |||||
| 86 | 50910 | Resectio palpebrae | |||||
| 87 | 50912 | Tarsectomia | |||||
| 88 | 50921 | Szemrés helyreállítás | |||||
| 89 | 50930 | Ectropiumellenes műtét | |||||
| 90 | 50931 | Entropium ellenes műtét | |||||
| 91 | 50932 | Alsó szemhéj ectropiumellenes műtétje | |||||
| 92 | 50941 | Plasticapalpebrae sec. Blaskovics | |||||
| 93 | 50943 | Plasticapalpebrae gradualis | |||||
| 94 | 50950 | Blepharorraphia totalis | |||||
| 95 | 51000 | Tenotomia seu myotomia musculi oculi | |||||
| 96 | 51010 | Resectio musc. oculi cum/sine retro-antepositionem | |||||
| 97 | 51020 | Retropositio musc. oculi | |||||
| 98 | 51021 | Antepositio musculi oculi | |||||
| 99 | 51030 | Transpositio musc. oculi | |||||
| 100 | 51031 | Hummelscheim-műtét | |||||
| 101 | 51050 | Szemizmok adhaesioinak megszüntetése | |||||
| 102 | 51090 | Myotomia globularis oculi | |||||
| 103 | 51140 | Adhaesiolysisconjunctivaeseu/et palpebrae | |||||
| 104 | 51150 | Sutura conjunctivae | x | * | |||
| 105 | 51151 | Keratoplastica conjunctivalis | |||||
| 106 | 51210 | Keratotomia, keratectomia | |||||
| 107 | 51220 | Pterygium excisio |
| 108 | 51240 | Sutura corneae | x | * | |||
| 109 | 51320 | Trabeculectomia | x | ||||
| 110 | 51331 | Cyclodiathermia | |||||
| 111 | 51333 | Cyclodialysis | |||||
| 112 | 51334 | Iridectomia antiglauc. | |||||
| 113 | 51337 | Gonioplastica c. laser | |||||
| 114 | 51355 | Iridotomia | |||||
| 115 | 51358 | Iridectomia | |||||
| 116 | 51360 | Iris plastica, varrat | |||||
| 117 | 51382 | Synechiolysis intraocularis | |||||
| 118 | 51450 | Lencse extracapsulariseltávolítása | |||||
| 119 | 51460 | Phakoemulsificatio | |||||
| 120 | 51470 | Anterior Chamber Lens implantatio | |||||
| 121 | 51471 | Posterior Chamber Lens implantatio | |||||
| 122 | 51472 | Anterior Chamber Lens igazítás | |||||
| 123 | 51473 | Posterior Chamber Lens igazítás | |||||
| 124 | 51474 | Szürkehályog műtét phacoemulsificatiosmódszerrel, hajl. műlencse-beült. | |||||
| 125 | 51476 | Pneumaticus retinopexia | x | ||||
| 126 | 51477 | Szürkehályog műtét phacoemulsificatiosmódszerrel, tórikus műlencse-beültetéssel | |||||
| 127 | 51478 | Bilaterális szimultán szürkehályog műtét | |||||
| 128 | 51492 | Capsulotomialentis | |||||
| 129 | 51520 | Scleralisplomb. implant. | x | ||||
| 130 | 51550 | Cryopexia transconj./transscl. retinae/chorioideae | |||||
| 131 | 51574 | Vitrectomia, open sky | x | ||||
| 132 | 51590 | Cyclophotocoagulatio | |||||
| 133 | 51811 | Fülkagyló porcos vázat is érintő resectio | |||||
| 134 | 51812 | Periauricularis congenitalis fistula eltávolítása | x | ||||
| 135 | 51820 | Fülkagyló amputatioja | |||||
| 136 | 51840 | Külsőfül alaki korrekciója | |||||
| 137 | 51851 | Hallójárati osteoma, exostosis eltávolítása |
| 138 | 51940 | Myringoplastica | |||||
| 139 | 51950 | Tympanoplastica | |||||
| 140 | 51951 | Tympanoplastica, cholesteatoma sanatioval | |||||
| 141 | 52030 | Mastoidectomia, atticoantrotomia | |||||
| 142 | 52040 | Idült középfülgyulladás, radikális fülműtét | |||||
| 143 | 52111 | Idegentest eltávolítás az orrból műtéttel | |||||
| 144 | 52120 | Mucotomianasi | |||||
| 145 | 52131 | Orr partialis resectioja (porcot is érintő) | |||||
| 146 | 52140 | Resectiosubmucosus septi nasi sec. Killian | |||||
| 147 | 52150 | Turbinectomia, conchotomia, operculumresectio | |||||
| 148 | 52160 | Repositio fracturae nasi aperta | |||||
| 149 | 52170 | Orrkorrekció | |||||
| 150 | 52171 | Septumplastica | |||||
| 151 | 52172 | Septumperforatio zárása | |||||
| 152 | 52210 | Arcüreg drainage (intranas. ablak Lothrop szerint) | |||||
| 153 | 52220 | Luc-Caldwell műtét | x | ||||
| 154 | 52241 | Endonasalis ethmoidectomia | |||||
| 155 | 52252 | Transmaxill.transethmoid.v.transsept.sphenoid műtét | |||||
| 156 | 52253 | Ethmoidectomia transmaxillaris sec. Jansen-Winkler | |||||
| 157 | 52260 | Oro-antralis kommunikáció zárás | |||||
| 158 | 52270 | Endoscopos (mikroszkópos) arcüregműtét | |||||
| 159 | 52271 | Endoscopos (mikroszkópos) rostaműtétek (FES) | |||||
| 160 | 52272 | Endoscopos (mikroszkópos) sphenoidotomia | |||||
| 161 | 52310 | Fog sebészi eltávolítása, a fogágy partialis eltávolításával | |||||
| 162 | 52361 | Endossealis implantatum behelyezése | |||||
| 163 | 52362 | Endossealis implantatum eltávolítása | |||||
| 164 | 52370 | Gyökércsúcs eltávolítása | |||||
| 165 | 52372 | Gingivectomia és gingivoplastica | |||||
| 166 | 52374 | Fogászati csontplasztika | |||||
| 167 | 52375 | Fogászati csont auto/heterotransplantatio | |||||
| 168 | 52376 | Intraorális sínezés |
| 169 | 52430 | Műtét az állkapcson | |||||
| 170 | 52431 | Osteotomia mandibulae | |||||
| 171 | 52440 | Alveolusplasztika | |||||
| 172 | 52500 | Excisio laesionis linguae | |||||
| 173 | 52510 | Glossectomia partialis | |||||
| 174 | 52540 | Nyelv helyreállítása | |||||
| 175 | 52600 | Nyálmirigy vagy nyálvezeték bemetszése | x | ||||
| 176 | 52610 | Nyálmirigy eltávolítás, kivéve parotis | |||||
| 177 | 52621 | Enucleatio benignomae glandulae parotis | |||||
| 178 | 52630 | Nyálmirigy vagy nyálvezeték helyreállítása | x | ||||
| 179 | 52690 | Nyálvezeték plasztika | |||||
| 180 | 52700 | Drainage az arcon és a szájfenéken | |||||
| 181 | 52701 | Extraorális incisio, drainage | |||||
| 182 | 52710 | Szájpad incisioja (drainage, fenestratio) | |||||
| 183 | 52720 | Szájpadi elváltozás kimetszése | |||||
| 184 | 52740 | Szájüreg plasztikai helyreállítása | |||||
| 185 | 52750 | Lágyszájpadplasztika | |||||
| 186 | 52760 | Resectio uvulae | |||||
| 187 | 52810 | Tonsillectomia, residuum kimetszés | |||||
| 188 | 52820 | Tonsillo-adenotomia | |||||
| 189 | 52840 | Tonsillectomia lingualis | |||||
| 190 | 52850 | Adenotomia, readenotomia | |||||
| 191 | 52910 | Exstirpatio cystae colli lateralis | |||||
| 192 | 52930 | Uvulo-palato-pharyngoplastica | |||||
| 193 | 53000 | Endolaryngealis indirect műtét | |||||
| 194 | 53001 | Endolaryngealis direct műtét, mikroszkóp nélkül | |||||
| 195 | 53002 | Microlaryngoscopias műtét | |||||
| 196 | 53003 | Mikrolaryngoscopias műtét, laserrel | |||||
| 197 | 53163 | Művi gégeképzés | |||||
| 198 | 53170 | Kis ellenállású hangprotézis beültetés | |||||
| 199 | 53416 | Mediastinoscopia coliaris sec. Carlens | x | ||||
| 200 | 53771 | Pacemaker beültetés VVI mód | x |
| 201 | 53772 | Pacemaker beültetés AAI mód | x | ||||
| 202 | 53773 | Pacemaker beültetés DDD mód | x | ||||
| 203 | 53774 | Pacemaker beültetés DVI mód | x | ||||
| 204 | 53775 | Pacemaker beültetés VVIR mód | x | ||||
| 205 | 53777 | Pacemaker (ideiglenes) beültetés | x | ||||
| 206 | 53778 | Pacemaker és defibrillátor beültetése | x | x | |||
| 207 | 53779 | Pacemaker és defibrillátor csere | x | ||||
| 208 | 5377A | Pacemaker csere VVI mód | x | ||||
| 209 | 5377B | Pacemaker csere AAI mód | x | ||||
| 210 | 5377C | Pacemaker csere DDD mód | x | ||||
| 211 | 5377D | Pacemaker csere DVI mód | x | ||||
| 212 | 5377E | Pacemaker csere VVIR mód | x | ||||
| 213 | 53781 | Pacemaker generátor csere | x | ||||
| 214 | 53782 | Pacemaker generátor és elektróda csere | x | ||||
| 215 | 53783 | Pacemaker generátor rögzítés, áthelyezés | x | ||||
| 216 | 53784 | PM elektróda bőr alatti rész új rögzítés, áthelyezés | x | ||||
| 217 | 53785 | PM elektróda epicardialis részének újbóli rögzítése | x | ||||
| 218 | 53841 | Crossectomia femoralis | |||||
| 219 | 53842 | Stripping v.saphenae | |||||
| 220 | 53843 | Ligatura vv.perforantes extr.inf. | |||||
| 221 | 53844 | Varicectomia | |||||
| 222 | 53845 | Crossectomia + stripping + perf.ligatura + tágult vénák eltávolítása | |||||
| 223 | 53846 | Crossectomia + stripping + tágult vénák eltávolítása | |||||
| 224 | 53847 | Crossectomia + stripping | |||||
| 225 | 53848 | Perforans ligatura + tágult vénák eltávolítása | x | ||||
| 226 | 53920 | Anastomosis arterio-venosus sec. Cimino | |||||
| 227 | 53921 | Anastomosis arterio-venosus proximalis sec. Cimino | |||||
| 228 | 53922 | Anastomosis arterio-venosus extr.infer. sec. Cimino | |||||
| 229 | 53957 | Angioplasticaarteriae subclaviae PTA | x | x | |||
| 230 | 5396A | Angioplastica extremitatis inferioris PTA | x | ||||
| 231 | 5396B | Angioplastica aa.pelveos PTA | x | x |
| 232 | 5396P | Angioplasticaarteriaefemoro-poplitealisPTA | x | ||||
| 233 | 5396Q | Angioplasticaarteriaie cruralis PTA | x | ||||
| 234 | 5396R | Bidirekcionális behatolásból végzett alsó végtagi PTA | x | ||||
| 235 | 5396S | Többszintű alsó végtagi PTA | x | ||||
| 236 | 54010 | Lymphadenectomia superficialis | |||||
| 237 | 54020 | Lymphadenectomia regionalis | |||||
| 238 | 54283 | Dilatatio cardiae pneumaticus | |||||
| 239 | 54284 | Oesophago-gastrointestinalis ballon dilatatio | |||||
| 240 | 54291 | Sclerotisatio varicosum oesophagei (merev scopos) | |||||
| 241 | 54292 | Sclerotisatio varicorum oesophagei fiberoscopica | |||||
| 242 | 54293 | Oesophagus varix ligatio | |||||
| 243 | 54324 | Gastrostomia percutanea endoscopica - PEG | |||||
| 244 | 54490 | Endoscopos polypectomia a felső tápcsatornában | |||||
| 245 | 54523 | Polypectomia colontos per colonoscopiam | |||||
| 246 | 54650 | Stoma-zárás | |||||
| 247 | 54688 | Adhaesiolysis interintestinalis | |||||
| 248 | 54693 | Polypectomia sigmae, sigmoidoscopos | |||||
| 249 | 54700 | Appendectomia | |||||
| 250 | 54701 | Appendectomiaet drainage | |||||
| 251 | 54708 | Appendectomia laparoscopica | |||||
| 252 | 54820 | Proctotomiainterna | x | ||||
| 253 | 54822 | Transanalisendoscopos műtétek, operációs rectoscop-pal | |||||
| 254 | 54866 | Exstirpatio fistulae internaerecti | |||||
| 255 | 54901 | Oncotomia perianalis | x | ||||
| 256 | 54902 | Denervatio perianalis | x | ||||
| 257 | 54911 | Exstirpatio fistulae ani | x | ||||
| 258 | 54913 | Exstirpatio fistulae ani sec Hippokrates | x | ||||
| 259 | 54920 | Exscisio fissurae ani | |||||
| 260 | 54930 | Haemorrhoidectomia | |||||
| 261 | 54931 | Haemorrhoidectomiasec. Parks | |||||
| 262 | 54932 | Haemorrhoidectomia sec. Milligan-Morgan |
| 263 | 54933 | Haemorrhoidectomia sec. Eisenhammer | |||||
| 264 | 54934 | Haemorrhoidectomia sec. Langenbeck | |||||
| 265 | 54935 | Haemorrhoidectomia sec. Whithead | |||||
| 266 | 54940 | Sphincterotomia ani | |||||
| 267 | 54996 | Excisio condylomae perianalis | x | ||||
| 268 | 55118 | Cholecystectomia laparoscopica | |||||
| 269 | 55185 | Cholelitheltávolítás duodenoscopiasorán | |||||
| 270 | 55275 | Endoprothesis duct. Wirsungiani | |||||
| 271 | 55300 | Hernioplastica inguinofemoralis | |||||
| 272 | 55310 | Hernioplastica inguinofemoralis c. implant. | |||||
| 273 | 55311 | Hernioplastica inguinofemoralis laparoscopica | |||||
| 274 | 55320 | Herniotomia inguinofemoralis bilaterális | |||||
| 275 | 55330 | Hernioplastica inguinofemoralis bilat. cum implantationem | |||||
| 276 | 55331 | Hernioplastica inguinofem. bilat. laparoscopica | |||||
| 277 | 55340 | Hernioplasticaumbilicalis | |||||
| 278 | 55350 | Reconstructio parietis abdominis | |||||
| 279 | 55360 | Reconstructio parietis abdominis c. implant. | |||||
| 280 | 55378 | Reconstr.hiatus oes.cum fundoplic. laparoscopica | |||||
| 281 | 55410 | Laparotomia explorativa | |||||
| 282 | 55433 | Excisio endometriosis peritonei laparoscopica | x | ||||
| 283 | 55435 | Ablatio endometriomae ovarii laparoscopica unilat. | x | ||||
| 284 | 55436 | Ablatio endometriomae ovarii laparoscopica bilat. | x | ||||
| 285 | 55440 | Adhaesiolysis intraabdominalis | |||||
| 286 | 55441 | Adhaesiolysis intraabdominalis laparoscopicus | |||||
| 287 | 55505 | Nephrostomia percutanea | x | ** | |||
| 288 | 55529 | Vesecisztafalrezekció laparoszkópos technikával | |||||
| 289 | 55530 | Vesecystafal resectio | |||||
| 290 | 55581 | Nephroscopos percut. kőkiemelés | |||||
| 291 | 55584 | Nephroscopos percut. kőzúzás, laserrel | |||||
| 292 | 5558E | Ureteroscopos percut. anterogr. kőzúzás, laserrel | |||||
| 293 | 5558G | Nephroscopos percut. kőzúzás,pneumatikusv. E |
| 294 | 5558H | Nephroscopos percut. kőzúzás,pneumaticus (EKL) | |||||
| 295 | 5558J | Nephroscopos percut. korallkőzúzás, pneumaticus | |||||
| 296 | 55600 | Ureteroendoscopos kőeltávolítás | |||||
| 297 | 55603 | Ureteroendoscopos kőzúzás, laserrel | |||||
| 298 | 55604 | Ureteroendoscopos resectio | |||||
| 299 | 55606 | Ureterorenoscopos resectio laser-rel | |||||
| 300 | 5562A | Transurethralis ureterokele incisio | |||||
| 301 | 5567P | Teflon inj. infiltr. uretero-vesicalis szájadékba (Csak nőknél) | |||||
| 302 | 55701 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, ultrahanggal | |||||
| 303 | 55702 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, hydraulikus | |||||
| 304 | 55703 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, mechanikusan | |||||
| 305 | 55704 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, pneumaticus v. E | |||||
| 306 | 55720 | Epicystostoma behelyezés nyílt műtéttel | |||||
| 307 | 55731 | TUR ves. urin. therapeutic. | x | ||||
| 308 | 55732 | TUR ves.urin.palliativa | |||||
| 309 | 55733 | TUR colli ves. urin. | |||||
| 310 | 55735 | Transurethralis húgyhólyag laserkezelés | |||||
| 311 | 55736 | Resectio transurethralis vesicae urinariae diagnosticus | |||||
| 312 | 55743 | Urachus cysta vagy sipoly kiirtás | |||||
| 313 | 55744 | Urachus ciszta vagy sipolykiirtás laparoszkópos technikával | |||||
| 314 | 55800 | Urethrotomia externa (kő, idegentest stb. eltáv.) | |||||
| 315 | 55801 | Urethrostomia | |||||
| 316 | 55821 | Húgycső resectio | x | ||||
| 317 | 55830 | Urethrostomia záras | |||||
| 318 | 55831 | Urethra sutura | |||||
| 319 | 55833 | Strictura urethrae nyílt műtéte, elülső húgycső | |||||
| 320 | 5583B | Excisio fistulae urethrae | |||||
| 321 | 55840 | Urethrotomiainterna opticus | |||||
| 322 | 55841 | Urethrotomiainterna Otis | |||||
| 323 | 55943 | Inkontinencia szalag behelyezése |
| 324 | 5597Z | Anti-inkontinencia műtét | x | ||||
| 325 | 55981 | Ureter strictura tágítása ballonkatéterrel | |||||
| 326 | 55983 | Ureter strictura katéteres tágítása | |||||
| 327 | 55984 | Ureter strictura endoscopos bemetszése | |||||
| 328 | 55985 | Ureterkatéter-dupla J felhelyezés | x | ** | |||
| 329 | 56011 | Prosztata TUR | x | ||||
| 330 | 56013 | Transurethralisprostataincisio | |||||
| 331 | 56015 | Prostatatransurethralis spirál behelyezés | |||||
| 332 | 56059 | Prostataegyéb alternatív LASER műtétei | |||||
| 333 | 56110 | Bergmann f. hydrocele műtét | |||||
| 334 | 56111 | Winkelmann f. hydrocele műtét | |||||
| 335 | 56112 | Hydrocele műtét | |||||
| 336 | 56130 | Scrotum és tunica vaginalis reconstructio | |||||
| 337 | 56220 | Semicastratio | |||||
| 338 | 56221 | Semicastratio, kiterjesztett | |||||
| 339 | 56230 | Orchiectomia bilateralis | |||||
| 340 | 56231 | Castratio | |||||
| 341 | 56240 | Orchidopexia | |||||
| 342 | 56242 | Exploratio testis inguinalis | |||||
| 343 | 56250 | Here reconstructiós műtétek | |||||
| 344 | 56261 | Implantatio prothesis testis | |||||
| 345 | 56291 | Herefüggöly eltávolítása | |||||
| 346 | 56301 | V.sperm.int.retroperitonealis ligatura (Palomo) | |||||
| 347 | 56302 | Scrotalis varicocelectomia | |||||
| 348 | 56303 | Funiculocele resectio | |||||
| 349 | 56308 | Ligatura v. spermaticae internae laparoscopica | |||||
| 350 | 56310 | Mellékhere cystakiirtása | |||||
| 351 | 56311 | Spermatocele resectio | |||||
| 352 | 56330 | Epididymectomia | |||||
| 353 | 56340 | Detorquatio testis | x | ** | |||
| 354 | 56342 | Funiculus és mellékhere reconstructio | |||||
| 355 | 56360 | Vasectomia |
| 356 | 56370 | Vasovasostomia | |||||
| 357 | 56400 | Circumcisio | x | ||||
| 358 | 56401 | Frenulotomia penis | |||||
| 359 | 56402 | Incisio dorsalis preputii | |||||
| 360 | 56403 | Phimotomia | x | ||||
| 361 | 56435 | Excisio indurationis penis plastica | x | ||||
| 362 | 5643W | Ligatura venae penis propter "Venous leak" | x | ||||
| 363 | 5643X | Priapismus inde infiltratio penis | x | ** | |||
| 364 | 56490 | Erectiós zavarok műtétei | |||||
| 365 | 56491 | Implantatio prothesis in penis | |||||
| 366 | 56511 | Ovarialis cysta eltávolítás (Bonney műtét) | |||||
| 367 | 56513 | Petefészek eltávolítás, részleges, egyik oldalon | |||||
| 368 | 56515 | Cystectomia ovarii / parovarialis laparoscopica unilat. | x | ||||
| 369 | 56516 | Cystectomia ovarii / parovarialis laparoscopica bilat. | x | ||||
| 370 | 56517 | Cauterisatio ovarii laparoscopica (drilling) | x | ||||
| 371 | 56518 | Resectio ovarii laparoscopica unilateralis | x | ||||
| 372 | 56519 | Resectio ovariorum laparoscopica bilateralis | x | ||||
| 373 | 56521 | Oophorectomia unilateralis laparoscopica | x | ||||
| 374 | 56531 | Salpingo-oophoprectomia laparoscopica unilateralis | x | ||||
| 375 | 56541 | Oophorectomia bilateralis laparoscopica | x | ||||
| 376 | 56552 | Salpingo-oophorectomia bilateralis laparoscopica | x | ||||
| 377 | 56571 | Adhaesiolysis laparoscopica | x | ||||
| 378 | 56592 | Detorquatio ovarii laparoscopica | x | x | |||
| 379 | 56602 | Salpingostomia unilat. laparoscopica | x | ||||
| 380 | 56603 | Salpingostomia bilat. laparoscopica | x | ||||
| 381 | 56611 | Salpingectomia laparoscopica unilateralis | x | ||||
| 382 | 56622 | Salpingectomia laparoscopica bilaterale | x | ||||
| 383 | 56651 | Salpingectomia partiale laparoscopica | x | ||||
| 384 | 5666A | Salpingo-stomatoplastica laparoscopica | x | ||||
| 385 | 5666C | Adnexectomia laparoscopica | x | ||||
| 386 | 56672 | Chromopertubatio laparoscopica | x |
| 387 | 56710 | Conisatio portionis uteri (éles kés, hideg kés konizáció) | x | ||||
| 388 | 56720 | Cervix elváltozás kimetszése | |||||
| 389 | 56722 | Electroconisatio portionis uteri (LEEP vagy LLETZ) | x | ||||
| 390 | 56723 | Méhpolyp eltávolítás | x | ||||
| 391 | 56740 | Méhnyak műtéti reconstructioja | |||||
| 392 | 56741 | Méhszáj plastica | |||||
| 393 | 56742 | Cerclagecolli uteri | |||||
| 394 | 56803 | Hysterectomia laparoscopica | |||||
| 395 | 56810 | Myoma enucleatio | |||||
| 396 | 56811 | Septum uteri kiirtás | |||||
| 397 | 56812 | Septum uteri kiirtás (hysteroscop) | x | ||||
| 398 | 56813 | Synecholysis endometrialis hysterotomica | |||||
| 399 | 56814 | Synechiolysis (hysteroscop) | x | ||||
| 400 | 56815 | Endometrium resectio (hysteroscop) | x | ||||
| 401 | 56816 | Enucleatio myomae uteri laparoscopica | x | ||||
| 402 | 56817 | Enucleatio myomae hysteroscopica | x | ||||
| 403 | 56818 | Myolysis laparoscopica | x | ||||
| 404 | 56819 | Myolysis hysteroscopica | |||||
| 405 | 5681A | Resectio myomae hysteroscopica | |||||
| 406 | 5681B | Enucleatio myomae uteri hysteroscopica | |||||
| 407 | 5681C | Synecholysis hysteroscopica | |||||
| 408 | 5681D | Endometrium ablatio gördülő golyóval | |||||
| 409 | 5681E | Resectio septi uteri hysteroscopica | |||||
| 410 | 5681G | Endometrium ablatio hurokkal | |||||
| 411 | 5681K | Megszületőben lévő myomagöb eltávolítása | |||||
| 412 | 56821 | Hysterectomia subtotalis laparoscopica. | |||||
| 413 | 56831 | Laparoscopos assziszt. vaginalis hysterectomia | |||||
| 414 | 56833 | Hysterectomia totalis laparoscopica sec. Reich | |||||
| 415 | 56834 | Hysterectomia intrafascialis laparoscopica sec. Se | |||||
| 416 | 56899 | Curettage uteri | x | ** | |||
| 417 | 56902 | Molaterhesség kiürítése |
| 418 | 56903 | Missed ab. befejezése | |||||
| 419 | 56904 | Curettage uteri propter subinvolutionem | |||||
| 420 | 56905 | Curettage-incomplett abortus után | x | ** | |||
| 421 | 56906 | Frakcinált curettage | x | ** | |||
| 422 | 56910 | Méhüregi idegentest eltávolítás | |||||
| 423 | 56920 | Parovarialis cysta eltávolítása | |||||
| 424 | 56931 | Ventrofixatio uteri laparoscopica | x | ||||
| 425 | 56932 | Hüvelycsonk felfüggesztés, laparoscopiás | x | ||||
| 426 | 56941 | Denervatio uteri laparoscopica (LUNA) | x | ||||
| 427 | 57010 | Colpotomia | |||||
| 428 | 57011 | Kolpotomia és drainage | |||||
| 429 | 57020 | Hüvelyi cysta eltávolítása | |||||
| 430 | 57022 | Excisio polypus vaginalis | |||||
| 431 | 57023 | Excisio septi vaginalis | x | ||||
| 432 | 57030 | Hüvely obliteratioja Neugebauer-LeFort szerint | |||||
| 433 | 57040 | Plastica vaginae anterior posteriorque | |||||
| 434 | 57041 | Plastica vaginae anterior | |||||
| 435 | 57042 | Plastica vaginae posterior | |||||
| 436 | 57043 | Hátsó hüvelyboltozat plasticaja | |||||
| 437 | 57045 | Colposuspensio laparoscopia sec. Burch | |||||
| 438 | 57064 | Hüvelycsonk transabdominalis felfüggesztése | |||||
| 439 | 57065 | Synechiolysis vaginalis | x | ||||
| 440 | 57110 | Marsupialisatio glandulae Bartholini | |||||
| 441 | 57130 | Clitoris műtét | x | ||||
| 442 | 57161 | Fistulectomia perinei | |||||
| 443 | 57162 | Perineorrhaphia | |||||
| 444 | 57435 | Extrauterin garaviditas laparoscopos műtéte | x | x | |||
| 445 | 57442 | Laparoscopos embryo aspiratio, salpingotomiából | x | ||||
| 446 | 57500 | Terhesség megszakítás intraamnialis gyógyszerrel | |||||
| 447 | 57501 | Terhesség megszakítás extraamnialis gyógyszerrel | |||||
| 448 | 57503 | Méhen kívüli terhességbe adott inj., laparoscopos | x | ||||
| 449 | 57510 | Interruptio vacuummal |
| 450 | 57520 | Interruptio Hegar tágítással, curettage-al | |||||
| 451 | 57521 | Interruptio laminaria tágítással | |||||
| 452 | 57522 | Gyógyszerrel végzett interruptio befejezése | |||||
| 453 | 57530 | Amniocentezis | |||||
| 454 | 57600 | Járomcsont törés zárt repositiója | x | * | |||
| 455 | 57610 | Járomcsont nyílt repoziciója | |||||
| 456 | 57650 | Orbita törések nyílt repositiója | |||||
| 457 | 57660 | Arctörések zárt repositiója | x | * | |||
| 458 | 57670 | Arctörések nyílt repositiója | |||||
| 459 | 57730 | Mandibula kimetszése és reconstructioja | |||||
| 460 | 57740 | Temporomandibularis arthroplastica | |||||
| 461 | 57750 | Arccsontplastica csontresectioval, implantatio nélkül | |||||
| 462 | 57752 | Arccsontplasztika, autogen csont transzplantatióval | |||||
| 463 | 57753 | Arccsontplasztika, konzervcsont implantatióval | |||||
| 464 | 57780 | Exstirpatio costae cervicalis | |||||
| 465 | 57781 | Resectio costae primae | |||||
| 466 | 57800 | Csont idegentest eltávolítás | |||||
| 467 | 57810 | Osteotomia humeri | |||||
| 468 | 57811 | Osteotomia ulnae | |||||
| 469 | 57812 | Osteotomia metacarpi | x | * | |||
| 470 | 5781E | Denks műtét | |||||
| 471 | 5781F | Osteotomia metatarsi | x | * | |||
| 472 | 5781K | Osteotomia radii | |||||
| 473 | 5781N | Osteotomia s. Hohmann | x | * | |||
| 474 | 57820 | Schede műtét | |||||
| 475 | 57821 | Osteotomia sec. Brandes | |||||
| 476 | 57822 | Mayo műtét hallux valgus miatt | |||||
| 477 | 57824 | Metatarsus I. fej plastica | |||||
| 478 | 57827 | Metatarsus II-V. fej plastica | |||||
| 479 | 57829 | Hallux valgus miatt osteotomia | |||||
| 480 | 57831 | Exostosis levésés | |||||
| 481 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis |
| 482 | 57833 | Exstirpatio marginalis tumoris ossealis | |||||
| 483 | 57840 | Osteotomia digiti seu metatarsi | |||||
| 484 | 57843 | Radius fej resectio | |||||
| 485 | 57844 | Ulna fej resectio | |||||
| 486 | 57845 | Ulna proc. styl. resectio | |||||
| 487 | 57848 | Proc. styl. radii resectio | |||||
| 488 | 57849 | Csontfragmentum eltávolítás | |||||
| 489 | 5784A | Ectopiás csont kiirtása | |||||
| 490 | 5784B | Csontcsőr levésés | |||||
| 491 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | |||||
| 492 | 57882 | Belső fémrögzítés eltávolítása (tűződrót) | |||||
| 493 | 57883 | Belső fémrögzítés eltávolítása (szeg, lemez stb., kivéve tűződrót) | |||||
| 494 | 5789C | Ujj hosszabbítás, distractorral | |||||
| 495 | 57900 | Percutan tűzés | x | ||||
| 496 | 5790B | Percutan tűzés, menetes Kirschner | x | * | |||
| 497 | 57920 | Intraossealis drótvarrat | x | * | |||
| 498 | 57921 | Tűzés feltárással | x | * | |||
| 499 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | x | * | |||
| 500 | 57923 | Cerclagecsonttörés rögzítésére | |||||
| 501 | 57924 | Csavarozás | x | * | |||
| 502 | 57925 | KFI lemezelés | x | * | |||
| 503 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | |||||
| 504 | 57929 | Karmos lemezelés | |||||
| 505 | 5792A | Támasztó lemezelés | |||||
| 506 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | |||||
| 507 | 5792K | KFI minicsavarozás | x | * | |||
| 508 | 5792L | KFI mini lemezelés | x | * | |||
| 509 | 5792M | KFI mini T lemezelés | x | * | |||
| 510 | 57930 | Repositio epiphyseos clausa | |||||
| 511 | 57940 | Repositio epiphyseos aperta operativa | x | * | |||
| 512 | 58000 | Arthrotomia |
| 513 | 58001 | Arthrotomia és drainage | |||||
| 514 | 58013 | Arthrolysis | |||||
| 515 | 58023 | Arthroscopos Pridie fúrások | |||||
| 516 | 58030 | Discectomia anterior cervicalis | |||||
| 517 | 58031 | Discectomia cervicalis anterior multiplex | |||||
| 518 | 58033 | Lumbalis discectomia, flavotomian keresztül | |||||
| 519 | 58034 | Lumbalis discectomia, flavo-v.hemilaminect.át | |||||
| 520 | 58035 | Többsz.lumb.discect., flavo-v.laminectomiával | |||||
| 521 | 58036 | Discectomia percutanea | |||||
| 522 | 58040 | Meniscectomia partialis, arthroscopos | |||||
| 523 | 58042 | Meniscus reinsertio, arthroscopos | |||||
| 524 | 58043 | Meniscus reinsertio, arthrotomia | |||||
| 525 | 58044 | Meniscectomia totalis, arthroscopos | |||||
| 526 | 58045 | Osteochondralis fragmentum rögzítése | |||||
| 527 | 58046 | Szabadtest eltávolítás a térdből, arthroscopos | |||||
| 528 | 58047 | Shaver műtét (térd) arthroscopos | |||||
| 529 | 58050 | Synovectomia partialis, arthroscopos | |||||
| 530 | 58053 | Plica eltávolítás, arthroscopos | |||||
| 531 | 58054 | Arthroscopos műtét (kivéve térdízület) | |||||
| 532 | 58055 | Arthroscopos szalagplastica | x | * | |||
| 533 | 58056 | Arthroscopos szalagvarrat | x | * | |||
| 534 | 58057 | Arthroscopos mozaik plasztika | x | * | |||
| 535 | 58058 | Arthroscopos retinaculum plasztika | x | * | |||
| 536 | 58059 | Boka, váll, csípőízületi arthroscopos debridement | |||||
| 537 | 58091 | Capsulodesis | |||||
| 538 | 58094 | Syndesmosis fibulo-tibialis állítócsavarozás | |||||
| 539 | 58100 | Ventrofixatio cervicalis lemezzel | |||||
| 540 | 58101 | Ventrofixatio cervicalis csont+lemez | |||||
| 541 | 58107 | Thorac./lumb. csigolyatest can.spin-ba terj.tu.eltávolítása | |||||
| 542 | 5810H | Gerinc belső rögzítése | |||||
| 543 | 5810K | Percutan transpediculáris vertebroplastica | x | ||||
| 544 | 58110 | Arthrodesis, tűzés |
| 545 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | |||||
| 546 | 58113 | Arthrodesis, fixateur externae | |||||
| 547 | 58118 | Herbert-csavarozás | x | * | |||
| 548 | 58130 | Külbokaszalag varrat | |||||
| 549 | 58131 | Külbokaszalag plastica | x | * | |||
| 550 | 58132 | Delta varrat | x | * | |||
| 551 | 58140 | Medialisatio patellae | |||||
| 552 | 58148 | Elülső keresztszalag reinsertio | |||||
| 553 | 58149 | Elülső keresztszalag plastica | |||||
| 554 | 5814C | Oldalszalag varrat | |||||
| 555 | 5814D | Oldalszalag reinsertio | |||||
| 556 | 5814E | Térdszalag beültetés (syntethicus) | |||||
| 557 | 5814U | Arthroscopos keresztszalag pótlás (Arthex műszer készlettel) | |||||
| 558 | 5816B | Interpositios arthroplastica | |||||
| 559 | 58172 | Csuklószalag reinsertio | |||||
| 560 | 58174 | Ujjízületi protézis beültetés | |||||
| 561 | 58176 | Ujjizületi protézis eltávolítás | |||||
| 562 | 5817A | Matti műtét és Ender lemez | |||||
| 563 | 58180 | Arthroplastica vállon | |||||
| 564 | 58181 | Labrum glenoidale reinsertio | |||||
| 565 | 58182 | Resectio claviculae et plastica acromion | |||||
| 566 | 58183 | Rotatorköpenyreconstructio | |||||
| 567 | 58186 | Bankartműtét | |||||
| 568 | 5818C | Szalagplastica carpalis csontokon | |||||
| 569 | 58191 | Ligamentum collateraleulnare varrat | |||||
| 570 | 58192 | Ligamentum collateraleradiale varrat | |||||
| 571 | 5819A | Resectioulnae | |||||
| 572 | 5819B | Ulnavég rövidítés | |||||
| 573 | 58201 | Kéz lágyrészeinek feltárása | x | ||||
| 574 | 58210 | Izomelválasztás, kézen | |||||
| 575 | 58211 | Tendolysis, kézen |
| 576 | 58220 | Reconstructio musc. manus | |||||
| 577 | 58221 | Ganglion manus exstirpatio (kivéve: kézháti) | |||||
| 578 | 58230 | Aponeurectomia partialis manus | |||||
| 579 | 58240 | Feszítő ín varrata kézen | x | ||||
| 580 | 58241 | Flexor ín varrat kézen | x | ||||
| 581 | 58242 | Extensor ín reconstructio, kézen | |||||
| 582 | 58243 | Flexor ín reconstructio, kézen | |||||
| 583 | 58244 | Pull out wire rögzítés | x | * | |||
| 584 | 58246 | Extensor ín reconstructio, kézen | |||||
| 585 | 58248 | Palmar plate reinsertio | |||||
| 586 | 58254 | Íntransplantatio kézen, szilikon rúd beültetés | |||||
| 587 | 58255 | Ínáthelyezés kézen | |||||
| 588 | 58263 | Phalangisatio | |||||
| 589 | 58280 | Tendofixatio manus, tenodesis | |||||
| 590 | 58293 | Adhaesiolysis manus | |||||
| 591 | 58307 | Tractus iliotibialis incisio | |||||
| 592 | 58308 | Retinaculum bemetszés (térd) | |||||
| 593 | 5830A | Flex. hallucis longus tenotomia | |||||
| 594 | 5830B | Tenotomia musculi extensoris hallucis longus | |||||
| 595 | 58310 | Izomeredés leválasztás, részleges | |||||
| 596 | 58312 | Íntapadás leválasztás | |||||
| 597 | 58313 | Izomtapadás leválasztás | |||||
| 598 | 58316 | Izomeltolás | |||||
| 599 | 58317 | Íneltolás | |||||
| 600 | 5831A | Extensor antebrachii leválasztás | |||||
| 601 | 5831E | Tenotomia musculi adductoris femoris aperta | |||||
| 602 | 5831L | Achillotomia | |||||
| 603 | 58322 | Baker-cysta eltávolítása | |||||
| 604 | 58325 | Térdtáji ganglion exstirpatio | |||||
| 605 | 5832A | Fej-, nyak régió extraorális és intraorális lágyrészdaganatok eltávolítása, lokális mobilizáció és sebzárás |
| 606 | 58330 | Izom, ín kiirtás | |||||
| 607 | 58332 | Ínhüvely exstirpatio tenosynovectomia | |||||
| 608 | 58333 | Izomfelszabadítás | |||||
| 609 | 58340 | Bursa olecrani exstirpatio | x | ||||
| 610 | 58341 | Bursa praepatellaris exstirpatio | x | ||||
| 611 | 58342 | Sinus tarsi excochleatio | |||||
| 612 | 58343 | Lábháti ganglion exstirpatio | x | ||||
| 613 | 58344 | Bokatáji ganglion exstirpatio | x | ||||
| 614 | 58345 | Dupuytren plantaris excisio | x | ||||
| 615 | 58361 | Ínreconstructio | |||||
| 616 | 58363 | Izomeredés reinsertio | |||||
| 617 | 58364 | Izomtapadás reinsertio | |||||
| 618 | 58365 | Ínreinsertio | |||||
| 619 | 58366 | Kulcslyuk plastica | |||||
| 620 | 58368 | Íntranspositio | |||||
| 621 | 58371 | Ínplastica | |||||
| 622 | 5837B | Ínhosszabítás | |||||
| 623 | 5837E | Szalagplasztika | |||||
| 624 | 5837F | Szalag reinsertio | |||||
| 625 | 5837H | Achilles ín ruptura reconstructio | x | * | |||
| 626 | 5837M | Térd flexor tenotomia | |||||
| 627 | 58400 | Amputatio digiti manus | x | ||||
| 628 | 58401 | Amputatio digitorum manus | x | ||||
| 629 | 58402 | Amputatio digiti manus secondarius | x | ||||
| 630 | 58405 | Amputatio digiti post amputationem traumaticam | x | x | * | ||
| 631 | 58410 | Amputatio pollicis post amputationem traumaticam | x | x | * | ||
| 632 | 58411 | Amputatio pollicis | x | ||||
| 633 | 58412 | Amputatio pollicis secundarius | x | ||||
| 634 | 58414 | Exarticulatio metacarpo-phalangealis pollicis | x | ||||
| 635 | 58450 | Amputatio digiti pedis | x | x | * | ||
| 636 | 58451 | Exarticulatio interphalangealis digiti pedis | x | ||||
| 637 | 58502 | Csonk korrekció | x |
| 638 | 58600 | Excisio laesionis mammae | |||||
| 639 | 58602 | Excisio sectoris mammae | |||||
| 640 | 58603 | Excisio sectorium (2-3) mammae | |||||
| 641 | 58604 | Excisio sectoris mammae c.lymphadenectomia axill. | |||||
| 642 | 58610 | Mastectomia | |||||
| 643 | 58620 | Mastectomia c.lymphadenect. reg. | |||||
| 644 | 58631 | Mastectomia c.lymphadenect. reg. et excis. m. pect. | |||||
| 645 | 58640 | Mastectomia c.lymphadenect. reg. et excis. par.th. | |||||
| 646 | 58641 | Mastectomia c.lymphadenect.axill.,parast.,supracl. | |||||
| 647 | 58691 | Excisio gynecomastiae | |||||
| 648 | 58721 | Excisio mamillae | |||||
| 649 | 58730 | Plastica mammae per augmentationem | |||||
| 650 | 58731 | Plastica mammae c. transplant. | |||||
| 651 | 58732 | Plastica mammae c. implant., autogen | |||||
| 652 | 58733 | Plastica mammae c. implant., allogen | |||||
| 653 | 58740 | Plastica mammae per reductionem | |||||
| 654 | 58750 | Plastica mammae | |||||
| 655 | 58751 | Mastopexia | |||||
| 656 | 58752 | Emlő bőrének plasztikája | |||||
| 657 | 58841 | Bőrbeni és bőr alatti sipoly kimetszése | x | ||||
| 658 | 58843 | Hegkimetszés Z-plastica | |||||
| 659 | 58870 | Sinus pilonidalis excisioja | |||||
| 660 | 58904 | Sebrevisio (subcutan szövetnél mélyebben lévő elváltozás esetén) | |||||
| 661 | 58910 | Bőr hegének vagy zsugorodásának megszüntetése | |||||
| 662 | 58920 | Teljes vastagságú bőrátültetés Wolf-Krause | x | * | |||
| 663 | 58921 | Félvastag bőrátültetés | |||||
| 664 | 58922 | Mesh-graft | |||||
| 665 | 58923 | Thiersch lebeny, hámlebeny | x | ||||
| 666 | 58924 | Plastica cutis sec. Reverdin | x | ||||
| 667 | 58927 | Bőrátültetés, szabad | |||||
| 668 | 58930 | Burow-féle háromszög lebenyplasztika |
| 669 | 58931 | V-Y-plasztika | x | ||||
| 670 | 58932 | Bőrforgatásos bőrpótlás | x | ||||
| 671 | 58934 | Z-plasztika | x | ||||
| 672 | 5893D | Hídlebeny | |||||
| 673 | 58951 | Zseblebeny | |||||
| 674 | 58960 | Lebeny vagy nyeles lebeny más helyhez erősítése | |||||
| 675 | 58970 | Lebeny vagy nyeles lebeny revisio | |||||
| 676 | 58985 | Ajak- és külső szájplasztika | |||||
| 677 | 58986 | Ajakkorrekció ajakplasztika után | |||||
| 678 | 58988 | Ajaktumor eltávolítása, rekonstrukciója | |||||
| 679 | 59011 | Bőrfelesleg eltávolítása | |||||
| 680 | 59210 | lektrocoagulatio cystoscopica | |||||
| 681 | 59541 | Epekőoldás endoscopia során bevezetett katéteren át | |||||
| 682 | 59780 | Sclerotisatio hydrokele | |||||
| 683 | 59801 | Sterilisatio (nő) | |||||
| 684 | 59802 | Sterilisatio laparoscopica feminae | x | ||||
| 685 | 59803 | Sterilisatio laparoscopia kapoccsal | x | ||||
| 686 | 59804 | Sterilisatio laparoscopia gyűrűvel | x | ||||
| 687 | 59805 | Sterilisatio laparoscopia monopol. elektródával | x | ||||
| 688 | 59806 | Sterilisatio laparoscopia bipol. elektródával | x | ||||
| 689 | 59809 | Sterilizáció (férfi) | |||||
| 690 | 81113 | Idegentest eltáv. direkt hypopharyngoscopiaval | |||||
| 691 | 81583 | UH vezérelt májtályog, cysta percutan drainage | |||||
| 692 | 81592 | UH vezérelt pancreas pseudocysta drainage | |||||
| 693 | 81593 | UH vezérelt pancreas cysta belső drainage (drainage szettel) | |||||
| 694 | 81600 | Vesecysta punkció és leszívás, Rtg. vez. | |||||
| 695 | 81601 | Vesecysta leszívás és sclerotisatio, UH vez. | |||||
| 696 | 81631 | Aspiratioet/seu drainage vesiculae seminalis | |||||
| 697 | 81871 | Számfeletti ujj eltávolítása | x | ||||
| 698 | 82092 | Repositio operativa luxationis | |||||
| 699 | 82097 | Arthroscopos labrum refixatio |
| 700 | 82170 | Anaesthesiában végzett ízületi bemozgatás | x | ||||
| 701 | 82230 | Dilatatio duct. gl. parotis, submand., submaxill. | |||||
| 702 | 83301 | Fixateur externe maxi- midi behelyezése műtéti eljárással | x | * | |||
| 703 | 83306 | Elektromos ingerlőkészülék beültetése csontba | |||||
| 704 | 83307 | Fixateur mini behelyezése műtéti eljárással | x | * | |||
| 705 | 83310 | Wagner apparatus | |||||
| 706 | 83620 | Velőűrsínezés | x | * | |||
| 707 | 83625 | Velőűrszegezés, fedett | |||||
| 708 | 86051 | Thermotherapia prostatae | |||||
| 709 | 86455 | A szív elektrofiziológiai vizsgálata | x | x | |||
| 710 | TA098 | Gyökérkezelés | |||||
| 711 | TA222 | Ideiglenes tömés készítése | |||||
| 712 | FA116 | Érzékeny fogfelszín kezelése | |||||
| 713 | FA147 | Fogrepozíció | |||||
| 714 | TA223 | Teljes lemezes fogsor készítéséhez anatómiai lenyomatvétel | |||||
| 715 | TA157 | Teljes lemezes fogsor készítéséhez funkciós lenyomatvétel | |||||
| 716 | TA158 | Részleges lemezes fogpótlás készítéséhez lenyomatvétel | |||||
| 717 | FA169 | Állkapocs luxatio repozíciója | |||||
| 718 | FA172 | Fogsorpróba | |||||
| 719 | FA181 | Csonk preparáció | |||||
| 720 | FA182 | Vázpróba | |||||
| 721 | FA191 | Rögzített fogpótlás készítéséhez lenyomatvétel | |||||
| 722 | FA195 | Tejfog elcsiszolása és/vagy impregnálása | |||||
| 723 | FA200 | Denticiós panaszok ellátása | |||||
| 724 | TA020 | Lézerkezelés (soft) | |||||
| 725 | FA100 | Amalgám tömés készítése maradó fogban, egy felszínen | |||||
| 726 | FA101 | Amalgám tömés készítése maradó fogban, több felszínen |
| 727 | TA102 | Esztétikus tömés készítése maradó fogban, egy felszínen | |||||
| 728 | TA103 | Esztétikus tömés készítése maradó fogban, több felszínen | |||||
| 729 | TA104 | Polírozás, finírozás, tömésenként | |||||
| 730 | TA107 | Gyökértömés készítése | |||||
| 731 | TA109 | Fogkorona felépítése gyári csappal | |||||
| 732 | TA110 | Fog trepanálása és/vagy fogbél exstirpálása | |||||
| 733 | TA111 | Fogkő eltávolítása, supra- és subgingivalisan | |||||
| 734 | TA112 | Fogkő eltávolítása, supra- és subgingivalisan (súlyos általános alapbetegségnél) | |||||
| 735 | TA114 | Tasak gyógyszeres kezelése | |||||
| 736 | TA116 | Gyökértömés eltávolítása | |||||
| 737 | TA120 | Fogak sínezése | |||||
| 738 | TA121 | Síneltávolítás | |||||
| 739 | TA130 | Fogeltávolítás | |||||
| 740 | TA135 | Alveolus excochleatio sebellátással | |||||
| 741 | TA138 | Incisio, circumcisio | |||||
| 742 | TA148 | Fogreplantáció | |||||
| 743 | TA155 | Vérzéscsillapítás | |||||
| 744 | TA156 | Sutura eltávolítás | |||||
| 745 | TA161 | Gyökércsapos fogmű behelyezése | |||||
| 746 | TA162 | Híd-horgony behelyezése | |||||
| 747 | TA163 | Híd-hídtest behelyezése | |||||
| 748 | TA164 | Korona, híd eltávolítása | |||||
| 749 | TA165 | Részleges lemezes fogpótlás behelyezése | |||||
| 750 | TA166 | Teljes lemezes fogpótlás behelyezése | |||||
| 751 | TA167 | Korona és/vagy híd visszaragasztása | |||||
| 752 | TA168 | Harapásemelő behelyezése | |||||
| 753 | TA171 | Egyszerű előkészítést igénylő korona ("szóló") behelyezése |
| 754 | TA172 | Vállas előkészítést igénylő korona ("szóló") behelyezése | |||||
| 755 | TA173 | Fogpótlás korrekció | |||||
| 756 | TA178 | Lemezes fogpótlás javítása | |||||
| 757 | TA179 | Lemezes fogpótlás alábélelése rendelőben | |||||
| 758 | TA181 | Lemezes fogpótlás alábélelése fogtechnikai laboratóriumban lenyomat alapján | |||||
| 759 | TA187 | Helyi fluoridálás segédeszköz nélkül | |||||
| 760 | TA188 | Helyi fluoridálás segédeszközzel | |||||
| 761 | TA189 | Helyfenntartó behelyezése | |||||
| 762 | TA190 | Barázdazárás | |||||
| 763 | TA192 | Traumásan sérült fog ellátása | |||||
| 764 | TA193 | Ideiglenes gyökértömés készítése | |||||
| 765 | TA194 | Pulpotomia | |||||
| 766 | TA197 | Tejfog tömés - egy felszínen | |||||
| 767 | TA198 | Tejfog tömés - több felszínen | |||||
| 768 | TB110 | Paradontális státuszfelvétel | |||||
| 769 | TB113 | Lebenyes tasakműtét | |||||
| 770 | TB114 | Gingivectomia | |||||
| 771 | TB115 | Tasak kezelése zárt kürettázzsal | |||||
| 772 | TB116 | Csontpótló anyag behelyezése | |||||
| 773 | TB117 | Irányított szövetregeneráció membrán alkalmazásával | |||||
| 774 | TB119 | Komplikált szájnyálkahártya betegségek helyi kezelése | |||||
| 775 | TB126 | Fogak becsiszolása | |||||
| 776 | TB127 | Műtéti utókezelés (kontroll, sebkezelés, csíkcsere, varratszedés, átöblítés) | |||||
| 777 | TB131 | Fogeltávolítás feltárással | |||||
| 778 | TB132 | Retineált vagy impaktált fog eltávolítása | |||||
| 779 | TB137 | Nyálkő eltávolítása invazív módon | |||||
| 780 | TB139 | Excisio |
| 781 | TB140 | Megnyílt arcüreg sebészi zárása | |||||
| 782 | TB141 | Periapicalis excochleatio, gyökércsúcs rezekció | |||||
| 783 | TB142 | Retrográd gyökértömés | |||||
| 784 | TB143 | Cystectomia | |||||
| 785 | TB144 | Cystostomia, cysta-marsupialisatio | |||||
| 786 | TB145 | Orális plasztika | |||||
| 787 | TB150 | Vaporisatio, lézer, kryo, elektrokauterrel végzett kezelések | |||||
| 788 | TB151 | Stomato-onkológiai gondozás | |||||
| 789 | TB152 | Foggyökér dissectio | |||||
| 790 | TB153 | Lágyrész traumák ellátása |
* S vagy T betűvel kezdődő BNO
** Beavatkozás jellege (J) = A"
2. Az R. 9. számú melléklet III. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"III. Egynapos beavatkozáshoz hozzárendelt HBCs csoportok
| A | B | C | D | |
| 1 | OENO kód | OENO megnevezés | HBCs kód | HBCs megnevezés |
| 2 | 12219 | Neovascularisatioval járó időskori macula degeneráció fotodinámiás kezelése | 02P 0633 | Neovascularisatióval járó időskori macula degeneratio kezelése |
| 3 | 12220 | Neovascularisatioval járó időskori macula degeneráció kezelése intravitreális injektálással | 02P 0633 | Neovascularisatióval járó időskori macula degeneratio kezelése |
| 4 | 12660 | Szívkatéterezés alapvizsgálat | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 5 | 12730 | Szívkatéterezés, vénás percután behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 6 | 12731 | Szívkatéterezés, vénás feltárásos behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 7 | 12740 | Szívkatéterezés, vénás transseptális behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 8 | 12750 | Szívkatéterezés, egyéb artériás percután behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 9 | 12751 | Szívkatéterezés, artéria femorális behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 10 | 12752 | Szívkatéterezés, artéria brachiális behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 11 | 12754 | Szívkatéterezés, artériás feltárásos behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 12 | 12780 | Szívkatéterezés, transthoracalis behatolással | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 13 | 14240 | Biopsia myo/endocardii transvenosa ventr.dextri | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 14 | 14241 | Biopsia myo/endocardii transseptalis ventr.sin. | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 15 | 14631 | Biopsia prostatae per rectum seu percutanea, UH vezérléssel vagy anélkül | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 16 | 14651 | Biopsia testis | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 17 | 14781 | Chorion biopsia, transvaginalis, UH vezérelt | *14P 675B | Chorionboholy mintavétel kromoszóma vizsgálattal |
| 18 | 14782 | Chorion biopsia, transabdominalis, UH vezérelt | *14P 675B | Chorionboholy mintavétel kromoszóma vizsgálattal |
| 19 | 1630M | Endoszkópos stentbeültetés nyombél szűkületek áthidalásának megoldására | *06P 2732 | Nyombél organikus szűkületének tágítása, illetve áthidalása öntáguló fémstenttel |
| 20 | 1630N | Endoszkópos stentbeültetés vastagbél szűkületek áthidalásának megoldására | *06P 2733 | Vastagbél organikus szűkületének tágítása, illetve áthidalása öntáguló fémstenttel |
| 21 | 1630P | Endoszkópos stentbeültetés nyelőcső szűkületek áthidalásának megoldására | *06P 2731 | Nyelőcső szűkületek és elzáródások endoscopos műtéte öntáguló fémstenttel |
| 22 | 16338 | Pancreato-cysto-gastrostoma endoscopica | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 23 | 16361 | Endoscopos sphincterotomia | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 24 | 16362 | Endoscopos nasobiliaris drénezés | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 25 | 16363 | Endoscopos kőextractio | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 26 | 16367 | Wirsungotomia endoscopica et dilatatio eadem | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 27 | 16510 | Pyeloscopia merev eszközzel | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 28 | 16511 | Pyeloscopia flexibilis eszközzel | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 29 | 16611 | Falloposcopia laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 30 | 16940 | Laparoscopia | 06P 285C | Emésztőrendszer egyéb műtétei |
| 31 | 16940 | Laparoscopia | 07P 346B | Hepatobiliaris diagnosztikus eljárások, kivéve explorativ laparotomia nem rosszindulatú daganat esetén |
| 32 | 16940 | Laparoscopia | 11P 573B | Vese, húgyutak egyéb műtétei |
| 33 | 16940 | Laparoscopia | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 34 | 16940 | Laparoscopia | 14P 677A | Postpartum, post abortum betegségek műtéttel |
| 35 | 16970 | Arthroscopia | 08P 398A | Artroszkópia |
| 36 | 16971 | Arthroscopia csuklón | 08P 398A | Artroszkópia |
| 37 | 16972 | Arthroscopia könyökön | 08P 398A | Artroszkópia |
| 38 | 16973 | Arthroscopia vállon | 08P 398A | Artroszkópia |
| 39 | 17141 | Pulmonális vazoreaktivitás mérése katéterezéssel és iNO adásával | *05P 1802 | Pulmonális vazoreaktivitás mérése katéterezéssel és iNO adásával |
| 40 | 18460 | Punctio et/seu aspiratio renis diagnosticus | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 41 | 18461 | Punctio et/seu aspiratio renis diagnosticus, UH. vez. | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 42 | 32531 | Urographia anterograd | 11P 573B | Vese, húgyutak egyéb műtétei |
| 43 | 32630 | Cholangioraphia percutanea transhepatica (PTC) | 07P 346B | Hepatobiliaris diagnosztikus eljárások, kivéve explorativ laparotomia nem rosszindulatú daganat esetén |
| 44 | 32660 | Endoscopos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) | *07P 3475 | Epe- és hasnyálmirigy-vezeték szűkületek és elzáródások endoscopos, percutan műtéte öntáguló fémstenttel |
| 45 | 32660 | Endoscopos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) | 07P 346A | Hepatobiliaris diagnosztikus eljárások, kivéve explorativ laparotomia rosszindulatú daganat esetén |
| 46 | 32660 | Endoscopos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) | 07P 346B | Hepatobiliaris diagnosztikus eljárások, kivéve explorativ laparotomia nem rosszindulatú daganat esetén |
| 47 | 33030 | Szívüregek és coronáriák DSA-ja | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 48 | 33110 | Coronarographia | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 49 | 33149 | Haemodinamika (diagnosztikus katéterezés) | *05P 1800 | Diagnosztikus katéterezés |
| 50 | 34473 | Intracraniális képlet percutan biopszia, CT vezérelt | 01P 003E | Rutin intracranialis műtétek |
| 51 | 37288 | Agyi gamma-sugár-sebészet | *01P 001A | Speciális intracranialis műtétek 18 év felett, nem trauma miatt |
| 52 | 37288 | Agyi gamma-sugár-sebészet | *01P 001C | Speciális intracranialis műtétek 18 év alatt |
| 53 | 39102 | Naveus flammeus kez. Neodynium-YAG-gal vagy festéklézerrel 20 négyzetcentiméternél több | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 54 | 39430 | ESWL-vesekő | 99P 9600 | ESWL kezelések |
| 55 | 39432 | ESWL-ureterkő | 99P 9600 | ESWL kezelések |
| 56 | 39480 | ESWL-epekő | 99P 9600 | ESWL kezelések |
| 57 | 50102 | Intracraniális tumor cysta punctiója | 01P 003E | Rutin intracranialis műtétek |
| 58 | 50110 | Trepanatio cranii, exploratio intracranialis | 01P 003E | Rutin intracranialis műtétek |
| 59 | 50113 | Osteomyelitises koponyacsont resectio | 01P 003E | Rutin intracranialis műtétek |
| 60 | 50151 | Koponyacsont tumor, granuloma eltávolítás | 01P 003E | Rutin intracranialis műtétek |
| 61 | 50240 | Ventricularis shunt revisioja | 01P 001F | Agykamrai shunt revízió |
| 62 | 50300 | Hemilaminect. explor. / decompr. + foraminotomia | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 63 | 50301 | Flavotomia intrasp.ligamentotomia + foraminotomia | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 64 | 50301 | Flavotomia intrasp.ligamentotomia + foraminotomia | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 65 | 50330 | Gerincvelői cysta incisioja | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 66 | 50334 | Intradur.extramed.dors.spinalis tu. eltávolítása | 01P 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 67 | 50341 | Spinalis dura-graft | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 68 | 50341 | Spinalis dura-graft | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 69 | 50345 | Spin.epidur. granuloma/absc. resectio | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 70 | 50345 | Spin.epidur. granuloma/absc. resectio | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 71 | 50350 | Epiduralis és periradicularis cicatrectomia | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 72 | 50350 | Epiduralis és periradicularis cicatrectomia | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 73 | 50351 | Spinalis arachnolysis, adhesiolysis | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 74 | 50351 | Spinalis arachnolysis, adhesiolysis | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 75 | 50370 | Percutan spinalis gyökroncsolás kémiai szerekkel | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 76 | 50371 | Percutan spinalis elektro-(thermo-)radicotomia | 01P 0060 | Rutin gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 77 | 50390 | Spinalis neuropacemaker implantatio | 01P 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 78 | 50404 | Gasser dúc percutan roncsolása | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 79 | 50406 | Periferiás neurotomia, idegexcisio | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 80 | 50410 | Neurinoma eltávolítása perifériás idegből | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 81 | 50420 | Epineuralis idegvarrat (mikrosebészet) | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 82 | 50421 | Perineuralis idegvarrat (mikrosebészet) | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 83 | 50421 | Perineuralis idegvarrat (mikrosebészet) | 21P 853A | Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek |
| 84 | 50423 | Reanastomosis nervorum | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutin műtétek |
| 85 | 50432 | Carpal tunnel felszabadítás | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 86 | 50435 | Egyéb Tunnel syndromák műtétei | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 87 | 50440 | Ideg-graft transplantatio (autolog) | *01P 010B | Perifériás idegrevíziós műtétek |
| 88 | 50440 | Ideg-graft transplantatio (autolog) | 21P 853A | Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek |
| 89 | 50450 | Transpositio nervi periferialis | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutin műtétek |
| 90 | 50463 | Invet. perif. idegsérülés revisio, neurinoma eltáv. | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 91 | 50610 | Resectio unilateralis glandulae thyreoideae | 10P 533B | Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy kisebb műtétei |
| 92 | 50611 | Excisio adenomae glandulae thyreoideae | 10P 533B | Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy kisebb műtétei |
| 93 | 50620 | Resectio lobi utriusque glandulae thyreoideae | 10P 533B | Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy kisebb műtétei |
| 94 | 50631 | Lobectomia glandulae thyreoideae | 10P 533B | Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy kisebb műtétei |
| 95 | 50660 | Exstirpatio cystae colli medialis | 10P 5340 | Ductus thyreoglossus műtétei |
| 96 | 50670 | Excisio glandulae parathyreoideae s.adenomae eadem | 10P 533B | Pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy kisebb műtétei |
| 97 | 50810 | Dacryoadenectomia | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 98 | 50810 | Dacryoadenectomia | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 99 | 50850 | Dacryocystectomia | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 100 | 50850 | Dacryocystectomia | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 101 | 50870 | Dacryocysto-rhinostomia | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 102 | 50870 | Dacryocysto-rhinostomia | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 103 | 50870 | Dacryocysto-rhinostomia | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 104 | 50910 | Resectio palpebrae | 99P 9633 | Kissebészeti beavatkozások II. |
| 105 | 50912 | Tarsectomia | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 106 | 50912 | Tarsectomia | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 107 | 50921 | Szemrés helyreállítás | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 108 | 50921 | Szemrés helyreállítás | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 109 | 50930 | Ectropium ellenes műtét | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 110 | 50930 | Ectropium ellenes műtét | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 111 | 50931 | Entropium ellenes műtét | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 112 | 50931 | Entropium ellenes műtét | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 113 | 50932 | Alsó szemhéj ectropium-ellenes műtétje | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 114 | 50932 | Alsó szemhéj ectropium-ellenes műtétje | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 115 | 50941 | Plastica palpebrae sec. Blaskovics | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 116 | 50941 | Plastica palpebrae sec. Blaskovics | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 117 | 50943 | Plastica palpebrae gradualis | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 118 | 50943 | Plastica palpebrae gradualis | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 119 | 50950 | Blepharorraphia totalis | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 120 | 50950 | Blepharorraphia totalis | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 121 | 51000 | Tenotomia seu myotomia musculi oculi | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 122 | 51000 | Tenotomia seu myotomia musculi oculi | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 123 | 51010 | Resectio musc. oculi cum/sine retro-antepositionem | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 124 | 51010 | Resectio musc. oculi cum/sine retro-antepositionem | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 125 | 51020 | Retropositio musc. oculi | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 126 | 51020 | Retropositio musc. oculi | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 127 | 51021 | Antepositio musculi oculi | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 128 | 51021 | Antepositio musculi oculi | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 129 | 51030 | Transpositio musc. oculi | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 130 | 51030 | Transpositio musc. oculi | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 131 | 51031 | Hummelscheim-műtét | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 132 | 51050 | Szemizmok adhaesioinak megszüntetése | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 133 | 51050 | Szemizmok adhaesioinak megszüntetése | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 134 | 51090 | Myotomia globularis oculi | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 135 | 51090 | Myotomia globularis oculi | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 136 | 51140 | Adhaesiolysis conjunctivae seu/et palpebrae | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 137 | 51140 | Adhaesiolysis conjunctivae seu/et palpebrae | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 138 | 51150 | Sutura conjunctivae | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 139 | 51150 | Sutura conjunctivae | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 140 | 51151 | Keratoplastica conjunctivalis | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 141 | 51151 | Keratoplastica conjunctivalis | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 142 | 51210 | Keratotomia, keratectomia | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 143 | 51210 | Keratotomia, keratectomia | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 144 | 51220 | Pterygium excisio | 02P 071A | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év felett |
| 145 | 51220 | Pterygium excisio | 02P 071B | Extraocularis műtétek az orbita kivételével, 18 év alatt |
| 146 | 51240 | Sutura corneae | 02P 0700 | Intraocularis műtétek, kivéve retina, iris, lencse, üvegtest műtétei |
| 147 | 51320 | Trabeculectomia | 02P 0700 | Intraocularis műtétek, kivéve retina, iris, lencse, üvegtest műtétei |
| 148 | 51331 | Cyclodiathermia | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 149 | 51333 | Cyclodialysis | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 150 | 51334 | Iridectomia antiglauc. | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 151 | 51337 | Gonioplastica c. laser | 02P 0700 | Intraocularis műtétek, kivéve retina, iris, lencse, üvegtest műtétei |
| 152 | 51355 | Iridotomia | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 153 | 51358 | Iridectomia | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 154 | 51360 | Iris plastica, varrat | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 155 | 51382 | Synechiolysis intraocularis | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 156 | 51450 | Lencse extracapsularis eltávolítása | 02P 0660 | Egyéb lencse műtétek |
| 157 | 51460 | Phakoemulsificatio | 02P 0660 | Egyéb lencse műtétek |
| 158 | 51470 | Anterior Chamber Lens implantatio | 02P 0670 | Lencse műtétek műlencse beültetéssel, a műlencse biztosításával |
| 159 | 51470 | Anterior Chamber Lens implantatio | 02P 0671 | Lencseműtétek műlencse beültetéssel, a műlencse ár térítése nélkül |
| 160 | 51471 | Posterior Chamber Lens implantatio | 02P 0670 | Lencse műtétek műlencse beültetéssel, a műlencse biztosításával |
| 161 | 51471 | Posterior Chamber Lens implantatio | 02P 0671 | Lencseműtétek műlencse beültetéssel, a műlencse ár térítése nélkül |
| 162 | 51472 | Anterior Chamber Lens igazítás | 02P 0660 | Egyéb lencse műtétek |
| 163 | 51473 | Posterior Chamber Lens igazítás | 02P 0660 | Egyéb lencse műtétek |
| 164 | 51474 | Szürkehályog műtét phacoemulsificatios módszerrel, hajl. műlencse-beültetéssel | 02P 0680 | Szürkehályogműtét phakoemulsificatios módszerrel, hajlítható műlencse biztosításával |
| 165 | 51474 | Szürkehályog műtét phacoemulsificatios módszerrel, hajl. műlencse-beültetéssel | 02P 0681 | Szürkehályog műtét phacoemulsificatios módszerrel, hajlítható műlencse beültetése a műlencse ár térítése nélkül |
| 166 | 51476 | Pneumaticus retinopexia | 02P 0630 | Retina műtétek |
| 167 | 51477 | Szürkehályog műtét phakoemulsificatios módszerrel, tórikus műlencse-beültetéssel | 02P 0682 | Szürkehályogműtét phakoemulsificatios módszerrel, tórikus műlencse biztosításával |
| 168 | 51478 | Bilaterális szimultán szürkehályog műtét | 02P 0683 | Bilaterális szimultán szürkehályogműtét phakoemulsificatios módszerrel |
| 169 | 51492 | Capsulotomia lentis | 02P 0660 | Egyéb lencse műtétek |
| 170 | 51520 | Scleralis plomb. implant. | 02P 0630 | Retina műtétek |
| 171 | 51550 | Cryopexia transconj./transscl. retinae/chorioideae | 02P 0630 | Retina műtétek |
| 172 | 51574 | Vitrectomia, open sky | 02P 069C | Egyéb vitrectomiák |
| 173 | 51590 | Cyclophotocoagulatio | 02P 0650 | Primer iris műtétek |
| 174 | 51811 | Fülkagyló porcos vázat is érintő resectio | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 175 | 51812 | Periauricularis congenitalis fistula eltávolítása | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 176 | 51820 | Fülkagyló amputatioja | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 177 | 51840 | Külsőfül alaki korrekciója | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 178 | 51851 | Hallójárati osteoma, exostosis eltávolítása | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 179 | 51940 | Myringoplastica | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 180 | 51950 | Tympanoplastica | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 181 | 51951 | Tympanoplastica, cholesteatoma sanatioval | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 182 | 52030 | Mastoidectomia, atticoantrotomia | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 183 | 52030 | Mastoidectomia, atticoantrotomia | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 184 | 52040 | Idült középfülgyulladás, radikális fülműtét | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 185 | 52111 | Idegentest eltávolítás az orrból műtéttel | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 186 | 52120 | Mucotomia nasi | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 187 | 52120 | Mucotomia nasi | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 188 | 52131 | Orr partialis resectioja (porcot is érintő) | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 189 | 52131 | Orr partialis resectioja (porcot is érintő) | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 190 | 52140 | Resectio submucosus septi nasi sec. Killian | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 191 | 52140 | Resectio submucosus septi nasi sec. Killian | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 192 | 52150 | Turbinectomia, conchotomia, operculumresectio | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 193 | 52150 | Turbinectomia, conchotomia, operculumresectio | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 194 | 52160 | Repositio fracturae nasi aperta | 99P 9633 | Kissebészeti beavatkozások II. |
| 195 | 52170 | Orrkorrekció | 03P 0960 | Orrplasztika |
| 196 | 52171 | Septumplastica | 03P 0960 | Orrplasztika |
| 197 | 52172 | Septumperforatio zárása | 03P 0960 | Orrplasztika |
| 198 | 52210 | Arcüreg drainage (intranas. Ablak Lothrop szerint) | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 199 | 52210 | Arcüreg drainage (intranas. Ablak Lothrop szerint) | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 200 | 52220 | Luc-Caldwell műtét | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 201 | 52241 | Endonasalis ethmoidectomia | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 202 | 52252 | Transmaxill.transethmoid.v.transsept.sphenoid műtét | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 203 | 52253 | Ethmoidectomia transmaxillaris sec. Jansen-Winkler | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 204 | 52260 | Oro-antralis kommunikáció zárás | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 205 | 52260 | Oro-antralis kommunikáció zárás | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 206 | 52270 | Endoscopos (mikroszkópos) arcüregműtét | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 207 | 52271 | Endoscopos (mikroszkópos) rostaműtétek (FES) | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 208 | 52272 | Endoscopos (mikroszkópos) sphenoidotomia | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 209 | 52310 | Fog sebészi eltávolítása, a fogágy partialis eltávolításával | 03P 1110 | Fogágy műtétei |
| 210 | 52361 | Endossealis implantatum behelyezése | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 211 | 52362 | Endossealis implantatum eltávolítása | 03P 1110 | Fogágy műtétei |
| 212 | 52362 | Endossealis implantatum eltávolítása | 08P 3960 | Belső rögzítő eszközök eltávolítása a csípőből, a femurból |
| 213 | 52362 | Endossealis implantatum eltávolítása | 99P 9575 | Belső fémrögzítés eltávolítása tűződrót kivételével (kivéve: csípő, femur, gerinc) |
| 214 | 52370 | Gyökércsúcs eltávolítása | 03P 1110 | Fogágy műtétei |
| 215 | 52372 | Gingivectomia és gingivoplastica | 03P 100A | Szájműtétek |
| 216 | 52374 | Fogászati csontplasztika | 03P 100A | Szájműtétek |
| 217 | 52375 | Fogászati csont auto/heterotransplantatio | 03P 100A | Szájműtétek |
| 218 | 52376 | Intraorális sínezés | 03P 100A | Szájműtétek |
| 219 | 52430 | Műtét az állkapcson | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 220 | 52431 | Osteotomia mandibulae | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 221 | 52440 | Alveolusplasztika | 03P 100A | Szájműtétek |
| 222 | 52440 | Alveolusplasztika | 03P 1110 | Fogágy műtétei |
| 223 | 52500 | Excisio laesionis linguae | 99P 9632 | Kissebészeti beavatkozások I. |
| 224 | 52510 | Glossectomia partialis | 03P 0870 | Fej-, nyaktájék nagyobb műtétei, malignitás kivételével |
| 225 | 52540 | Nyelv helyreállítása | 03P 100A | Szájműtétek |
| 226 | 52600 | Nyálmirigy vagy nyálvezeték bemetszése | 99P 9632 | Kissebészeti beavatkozások I. |
| 227 | 52610 | Nyálmirigy eltávolítás, kivéve parotis | 03P 0890 | Nyálmirigyműtétek, a glandula parotis kivételével |
| 228 | 52621 | Enucleatio benignomae glandulae parotis | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 229 | 52630 | Nyálmirigy vagy nyálvezeték helyreállítása | 03P 0890 | Nyálmirigyműtétek, a glandula parotis kivételével |
| 230 | 52690 | Nyálvezeték plasztika | 03P 0890 | Nyálmirigyműtétek, a glandula parotis kivételével |
| 231 | 52700 | Drainage az arcon és a szájfenéken | 03P 100A | Szájműtétek |
| 232 | 52701 | Extraorális incisio, drainage | *99P 9655 | Fej-nyak régió gyulladásainak kezelése |
| 233 | 52710 | Szájpad incisioja (drainage, fenestratio) | 03P 100A | Szájműtétek |
| 234 | 52720 | Szájpadi elváltozás kimetszése | 03P 100A | Szájműtétek |
| 235 | 52740 | Szájüreg plasztikai helyreállítása | 03P 100A | Szájműtétek |
| 236 | 52750 | Lágyszájpadplasztika | *03P 0900 | Ajak-, szájpadhasadék műtétei |
| 237 | 52760 | Resectio uvulae | 03P 0940 | Fül, orr, száj, garat, gége kisebb műtétei |
| 238 | 52810 | Tonsillectomia, residuum kimetszés | 03P 097A | Tonsillectomia, adenotomia |
| 239 | 52820 | Tonsillo-adenotomia | 03P 097A | Tonsillectomia, adenotomia |
| 240 | 52840 | Tonsillectomia lingualis | 03P 097A | Tonsillectomia, adenotomia |
| 241 | 52850 | Adenotomia, readenotomia | 03P 097A | Tonsillectomia, adenotomia |
| 242 | 52910 | Exstirpatio cystae colli lateralis | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 243 | 52930 | Uvulo-palato-pharyngoplastica | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 244 | 53000 | Endolaryngealis indirect műtét | 03P 0940 | Fül, orr, száj, garat, gége kisebb műtétei |
| 245 | 53001 | Endolaryngealis direct műtét, mikroszkóp nélkül | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 246 | 53002 | Microlaryngoscopias műtét | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 247 | 53003 | Mikrolaryngoscopias műtét, laserrel | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 248 | 53163 | Művi gégeképzés | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 249 | 53170 | Kis ellenállású hangprotézis beültetés | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 250 | 53416 | Mediastinoscopia coliaris sec. Carlens | 04P 134D | Légzőrendszer egyéb műtétei |
| 251 | 53771 | Pacemaker beültetés VVI mód | *05P 195B | Állandó pacemaker beültetés, AICD, katéterezés nélkül |
| 252 | 53772 | Pacemaker beültetés AAI mód | *05P 195B | Állandó pacemaker beültetés, AICD, katéterezés nélkül |
| 253 | 53773 | Pacemaker beültetés DDD mód | *05P 195B | Állandó pacemaker beültetés, AICD, katéterezés nélkül |
| 254 | 53774 | Pacemaker beültetés DVI mód | *05P 195B | Állandó pacemaker beültetés, AICD, katéterezés nélkül |
| 255 | 53775 | Pacemaker beültetés VVIR mód | *05P 195B | Állandó pacemaker beültetés, AICD, katéterezés nélkül |
| 256 | 53777 | Pacemaker (ideiglenes) beültetés | 05M 219C | Szívritmus-, vezetési zavarok, ideiglenes pacemaker-beültetéssel |
| 257 | 53778 | Pacemaker és defibrillátor beültetése | *05P 195A | Állandó pacemakerbeültetés, AICD, katéterezéssel |
| 258 | 53778 | Pacemaker és defibrillátor beültetése | *05P 195B | Állandó pacemakerbeültetés, AICD, katéterezés nélkül |
| 259 | 53779 | Pacemaker és defibrillátor csere | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 260 | 5377A | Pacemaker csere VVI mód | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 261 | 5377B | Pacemaker csere AAI mód | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 262 | 5377C | Pacemaker csere DDD mód | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 263 | 5377D | Pacemaker csere DVI mód | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 264 | 5377E | Pacemaker csere VVIR mód | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 265 | 53781 | Pacemaker generátor csere | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 266 | 53782 | Pacemaker generátor és elektróda csere | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 267 | 53783 | Pacemaker generátor rögzítés, áthelyezés | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 268 | 53784 | Pacemaker elektróda bőr alatti rész, új rögzítés, áthelyezés | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 269 | 53785 | Pacemaker elektróda epicardialis részének újbóli rögzítése | 05P 1961 | Pacemaker revízió és csere |
| 270 | 53841 | Crossectomia femoralis | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 271 | 53842 | Stripping v.saphenae magnae | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 272 | 53843 | Ligatura vv.perforantes extr.inf. | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 273 | 53844 | Varicectomia | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 274 | 53845 | Crossectomia + stripping + perf.ligatura + tágult vénák eltávolítása | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 275 | 53846 | Crossectomia + stripping + tágult vénák eltávolítása | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 276 | 53847 | Crossectomia + stripping | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 277 | 53848 | Perforans ligatura + tágult vénák eltávolítása | 05P 2030 | Varix lekötés, eltávolítás |
| 278 | 53920 | Anastomosis arterio-venosus sec. Cimino | 99P 9580 | A-V fistula, Cimino képzése, megszüntetése |
| 279 | 53921 | Anastomosis arterio-venosus proximalis sec. Cimino | 99P 9580 | A-V fistula, Cimino képzése, megszüntetése |
| 280 | 53922 | Anastomosis arterio-venosus extr.infer.sec. Cimino | 99P 9580 | A-V fistula, Cimino képzése, megszüntetése |
| 281 | 53957 | Angioplastica arteriae subclaviae PTA | *05P 190G | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) |
| 282 | 53957 | Angioplastica arteriae subclaviae PTA | *05P 190H | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül |
| 283 | 5396A | Angioplastica extremitatis inferioris PTA | *05P 190G | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) |
| 284 | 5396A | Angioplastica extremitatis inferioris PTA | *05P 190H | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül |
| 285 | 5396B | Angioplastica aa. pelveos PTA | *05P 190G | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) |
| 286 | 5396B | Angioplastica aa. pelveos PTA | *05P 190H | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül |
| 287 | 5396P | Angioplastica arteriae femoro-poplitealis PTA | *05P 190G | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) |
| 288 | 5396P | Angioplastica arteriae femoro-poplitealis PTA | *05P 190H | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül |
| 289 | 5396Q | Angioplastica arteriaie cruralis PTA | *05P 190G | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) |
| 290 | 5396Q | Angioplastica arteriaie cruralis PTA | *05P 190H | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül |
| 291 | 5396R | Bidirekcionális behatolásból végzett alsó végtagi PTA | *05P 190G | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) |
| 292 | 5396R | Bidirekcionális behatolásból végzett alsó végtagi PTA | *05P 190H | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül |
| 293 | 5396S | Többszintű alsó végtagi PTA | *05P 190G | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül (egy vagy több stenttel) |
| 294 | 5396S | Többszintű alsó végtagi PTA | *05P 190H | Percutan vascularis műtétek, továbbkezelés nélkül, stent nélkül |
| 295 | 54010 | Lymphadenectomia superficialis | 16P 7420 | Vérképző szervek egyéb műtétei |
| 296 | 54020 | Lymphadenectomia regionalis | 16P 7420 | Vérképző szervek egyéb műtétei |
| 297 | 54283 | Dilatatio cardiae pneumaticus | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 298 | 54284 | Oesophago-gastrointestinalis ballon dilatatio | 06P 278D | Gyomor kisebb műtétei |
| 299 | 54291 | Sclerotisatio varicorum oesophagei (merev scop) | 06P 2730 | Nyelőcső kisebb műtétei |
| 300 | 54292 | Sclerotisatio varicorum oesophagei fiberoscopica | 06P 2730 | Nyelőcső kisebb műtétei |
| 301 | 54293 | Oesophagus varix ligatio | 06P 2730 | Nyelőcső kisebb műtétei |
| 302 | 54324 | Gastrostomia percutanea endoscopica - PEG | 06P 278D | Gyomor kisebb műtétei |
| 303 | 54490 | Endoscopos polypectomia a felső tápcsatornában | 06P 2860 | Emésztőrendszeri endoszkópos műtétek |
| 304 | 54523 | Polypectomia colontos per colonoscopiam | 06P 2860 | Emésztőrendszeri endoszkópos műtétek |
| 305 | 54650 | Stoma-zárás | 06P 276C | Vékony-, vastagbél kisebb műtétei |
| 306 | 54688 | Adhaesiolysis interintestinalis | 06P 276C | Vékony-, vastagbél kisebb műtétei |
| 307 | 54693 | Polypectomia sigmae, sigmoidoscopos | 06P 2860 | Emésztőrendszeri endoszkópos műtétek |
| 308 | 54700 | Appendectomia | 06P 283I | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év felett |
| 309 | 54700 | Appendectomia | 06P 283J | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év alatt |
| 310 | 54701 | Appendectomia et drainage | 06P 283I | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év felett |
| 311 | 54701 | Appendectomia et drainage | 06P 283J | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év alatt |
| 312 | 54708 | Appendectomia laparoscopica | 06P 283I | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év felett |
| 313 | 54708 | Appendectomia laparoscopica | 06P 283J | Appendectomia komplikált fődiagnózis nélkül, 18 év alatt |
| 314 | 54820 | Proctotomia interna | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 315 | 54822 | Transanalis endoscopos műtétek, operációs rectoscop-pal | 06P 2860 | Emésztőrendszeri endoszkópos műtétek |
| 316 | 54866 | Exstirpatio fistulae internae recti | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 317 | 54901 | Oncotomia perianalis | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 318 | 54902 | Denervatio perianalis | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 319 | 54911 | Exstirpatio fistulae ani | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 320 | 54913 | Exstirpatio fistulae ani sec. Hippokrates | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 321 | 54920 | Exscisio fissurae ani | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 322 | 54930 | Haemorrhoidectomia | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 323 | 54931 | Haemorrhoidectomia sec. Parks | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 324 | 54932 | Haemorrhoidectomia sec. Milligan-Morgan | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 325 | 54933 | Haemorrhoidectomia sec. Eisenhammer | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 326 | 54934 | Haemorrhoidectomia sec. Langenbeck | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 327 | 54935 | Haemorrhoidectomia sec. Whithead | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 328 | 54940 | Sphincterotomia ani | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 329 | 54996 | Excisio condylomae perianalis | 06P 279B | Végbél, stomaműtétek |
| 330 | 55118 | Cholecystectomia laparoscopica | 07P 345D | Cholecystectomia laparoscopica |
| 331 | 55185 | Cholelith eltávolítás duodenoscopia során | 07P 3474 | Hepatobiliaris és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 332 | 55275 | Endoprothesis duct. Wirsungiani | 07P 3474 | Hepatobiliaris és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 333 | 55300 | Hernioplastica inguinofemoralis | 06P 281B | Lágyék-, köldök-, combsérvműtétek 18 év felett |
| 334 | 55300 | Hernioplastica inguinofemoralis | 06P 281C | Lágyéktáji sérvműtétek implantátum beültetésével |
| 335 | 55300 | Hernioplastica inguinofemoralis | 06P 282A | Sérvműtétek 1-18 éves kor között |
| 336 | 55310 | Hernioplastica inguinofemoralis c. implant. | 06P 281B | Lágyék-, köldök-, combsérv műtétek 18 év felett |
| 337 | 55310 | Hernioplastica inguinofemoralis c. implant. | 06P 281C | Lágyéktáji sérvműtétek implantátum beültetésével |
| 338 | 55310 | Hernioplastica inguinofemoralis c. implant. | 06P 282A | Sérvműtétek 1-18 éves kor között |
| 339 | 55311 | Hernioplastica inguinofemoralis laparoscopica | 06P 281B | Lágyék-, köldök-, combsérv műtétek 18 év felett |
| 340 | 55311 | Hernioplastica inguinofemoralis laparoscopica | 06P 281C | Lágyéktáji sérvműtétek implantátum beültetésével |
| 341 | 55320 | Hernioplastica inguinofemoralis bilateralis | 06P 281 B | Lágyék-, köldök-, combsérv műtétek 18 év felett |
| 342 | 55320 | Hernioplastica inguinofemoralis bilateralis | 06P 281C | Lágyéktáji sérvműtétek implantátum beültetésével |
| 343 | 55320 | Hernioplastica inguinofemoralis bilateralis | 06P 282A | Sérvműtétek 1-18 év között |
| 344 | 55330 | Hernioplastica inguinofemoralis bilat. cum implantationem | 06P 281B | Lágyék-, köldök-, combsérv műtétek 18 év felett |
| 345 | 55330 | Hernioplastica inguinofemoralis bilat. cum implantationem | 06P 281C | Lágyéktáji sérvműtétek implantátum beültetésével |
| 346 | 55330 | Hernioplastica inguinofemoralis bilat. cum implantationem | 06P 282A | Sérvműtétek 1-18 év között |
| 347 | 55331 | Hernioplastica inguinofem. bilat. laparoscopica | 06P 281B | Lágyék-, köldök-, combsérvműtétek 18 év felett |
| 348 | 55331 | Hernioplastica inguinofem. bilat. laparoscopica | 06P 281C | Lágyéktáji sérvműtétek implantátum beültetésével |
| 349 | 55331 | Hernioplastica inguinofem. bilat. laparoscopica | 06P 282A | Sérvműtétek 1-18 éves kor között |
| 350 | 55340 | Hernioplastica umbilicalis | 06P 281B | Lágyék-, köldök-, combsérv műtétek 18 év felett |
| 351 | 55340 | Hernioplastica umbilicalis | 06P 282A | Sérvműtétek 1-18 éves kor között |
| 352 | 55350 | Reconstructio parietis abdominis | 06P 280D | Hasfali sérvműtét implantátum beültetése nélkül |
| 353 | 55350 | Reconstructio parietis abdominis | 06P 282A | Sérvműtétek 1-18 éves kor között |
| 354 | 55360 | Reconstructio parietis abdominis c. implant. | 06P 280C | Hasfali sérvműtét implantátum beültetésével |
| 355 | 55378 | Reconstr.hiatus oes.cum fundoplic. laparoscopica | 06P 2720 | Nyelőcső közepes műtétei |
| 356 | 55410 | Laparotomia explorativa | 06P 285C | Emésztőrendszer egyéb műtétei |
| 357 | 55410 | Laparotomia explorativa | 07P 3473 | Hepatobiliaris és pancreas műtétek, és exploratív laparotomia |
| 358 | 55410 | Laparotomia explorativa | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 359 | 55410 | Laparotomia explorativa | 13P 6520 | Női reproduktív rendszer egyéb műtétei |
| 360 | 55410 | Laparotomia explorativa | 14P 677A | Postpartum, post abortum betegségek műtéttel |
| 361 | 55433 | Excisio endometriosis peritonei laparoscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 362 | 55435 | Ablatio endometriomae ovarii laparoscopica unilat. | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 363 | 55436 | Ablatio endometriomae ovarii laparoscopica bilat. | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 364 | 55440 | Adhaesiolysis intraabdominalis | 06P 276C | Vékony-, vastagbél kisebb műtétei |
| 365 | 55440 | Adhaesiolysis intraabdominalis | 13P 6520 | Női reproduktív rendszer egyéb műtétei |
| 366 | 55441 | Adhaesiolysis intraabdominalis laparoscopicus | 06P 285C | Emésztőrendszer egyéb műtétei |
| 367 | 55505 | Nephrostomia percutanea | 11P 5751 | Nephrostoma |
| 368 | 55529 | Vesecisztafal rezekció laparoszkópos technikával | 11P 570E | Vese, húgyvezeték, húgyhólyag kisebb műtétei |
| 369 | 55530 | Vesecystafal resectio | 11P 570E | Vese, húgyvezeték, húgyhólyag kisebb műtétei |
| 370 | 55581 | Nephroscopos percut. kőkiemelés | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 371 | 55584 | Nephroscopos percut. kőzúzás, laserrel | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 372 | 5558E | Ureteroscopos percut. anterogr. kőzúzás, laserrel | 11P 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei |
| 373 | 5558G | Nephroscopos percut. kőzúzás,pneumatikus v. E | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 374 | 5558H | Nephroscopos percut. kőzúzás,pneumaticus (EKL) | 11P 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei |
| 375 | 5558J | Nephroscopos percut. korallkőzúzás, pneumaticus | 11P 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei |
| 376 | 55600 | Ureteroendoscopos kőeltávolítás | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 377 | 55603 | Ureteroendoscopos kőzúzás, laserrel | 11P 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei |
| 378 | 55604 | Ureteroendoscopos resectio | 11P 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei |
| 379 | 55606 | Ureterorenoscopos resectio laser-rel | 11P 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei |
| 380 | 5562A | Transurethralis ureterokele incisio | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 381 | 5567P | Teflon inj. infiltr. uretero-vesicalis szájadékba | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 382 | 55701 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, ultrahanggal | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 383 | 55702 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, hydraulikus | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 384 | 55703 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, mechanikusan | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 385 | 55704 | Húgyhólyagkő endoscopos zúzása, pneumaticus v. E | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 386 | 55720 | Epicystostoma behelyezés nyílt műtéttel | 11P 570E | Vese, húgyvezeték, húgyhólyag kisebb műtétei |
| 387 | 55731 | TUR ves. urin. therapeutic. | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 388 | 55732 | TUR ves.urin.palliativa | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 389 | 55733 | TUR colli ves. urin. | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 390 | 55735 | Transurethralis húgyhólyag laserkezelés | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 391 | 55736 | Resectio transurethralis vesicae urinariae diagnosticus | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 392 | 55743 | Urachus cysta vagy sipoly kiirtás | 11P 570E | Vese, húgyvezeték, húgyhólyag kisebb műtétei |
| 393 | 55744 | Urachus ciszta vagy sipolykiirtás laparoszkópos technikával | 11P 570E | Vese, húgyvezeték, húgyhólyag kisebb műtétei |
| 394 | 55800 | Urethrotomia externa (kő, idegentest stb. eltáv.) | 11P 5720 | Húgycsőműtétek |
| 395 | 55801 | Urethrostomia | 11P 5720 | Húgycsőműtétek |
| 396 | 55821 | Húgycső resectio | 11P 5720 | Húgycsőműtétek |
| 397 | 55830 | Urethrostomia záras | 11P 5720 | Húgycsőműtétek |
| 398 | 55831 | Urethra sutura | 11P 5720 | Húgycsőműtétek |
| 399 | 55833 | Strictura urethrae nyílt műtéte, elülső húgycső | 11P 5720 | Húgycsőműtétek |
| 400 | 55833 | Strictura urethrae nyílt műtéte, elülső húgycső | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 401 | 5583B | Excisio fistulae urethrae | 11P 5720 | Húgycsőműtétek |
| 402 | 55840 | Urethrotomia interna opticus | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 403 | 55840 | Urethrotomia interna opticus | 11P 5720 | Húgycső műtétek |
| 404 | 55841 | Urethrotomia interna Otis | 11P 571C | Transurethralis műtétek |
| 405 | 55841 | Urethrotomia interna Otis | 11P 5720 | Húgycső műtétek |
| 406 | 55943 | Inkontinencia szalag behelyezése | *11P 570D | Inkontinencia szalag behelyezése |
| 407 | 5597Z | Anti-incontinentia műtét n.o.m. | 11P 573B | Vese, húgyutak egyéb műtétei |
| 408 | 55981 | Ureter strictura tágítása ballonkatéterrel | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 409 | 55983 | Ureter strictura katéteres tágítása | 11P 574D | A vese, a húgyvezeték egyszerű endoszkópos műtétei |
| 410 | 55984 | Ureter strictura endoscopos bemetszése | 11P 5750 | A vese, a húgyvezeték komplikált endoszkópos műtétei |
| 411 | 55985 | Ureterkatéter - dupla J - felhelyezés | 11P 5751 | Nephrostoma |
| 412 | 56011 | Prostata TUR | 12P 6130 | Transurethralis prostata műtét |
| 413 | 56013 | Transurethralis prostata incisio | 12P 6130 | Transurethralis prostata műtét |
| 414 | 56015 | Prostata transurethralis spirál behelyezés | 12P 6130 | Transurethralis prostataműtét |
| 415 | 56059 | Prostata egyéb alternatív LASER műtétei | 12P 6200 | Férfi reproduktív rendszer lézeres műtétei |
| 416 | 56110 | Bergmann f. hydrocele műtét | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 417 | 56111 | Winkelmann f. hydrocele műtét | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 418 | 56112 | Hydrocele műtét | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 419 | 56130 | Scrotum és tunica vaginalis reconstructio | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 420 | 56220 | Semicastratio | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 421 | 56220 | Semicastratio | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 422 | 56221 | Semicastratio, kiterjesztett | 12P 6140 | Here műtétei malignus betegségek miatt |
| 423 | 56230 | Orchiectomia bilateralis | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 424 | 56230 | Orchiectomia bilateralis | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 425 | 56230 | Orchiectomia bilateralis | 12P 6190 | Férfi reproduktív rendszer egyéb műtétei rosszindulatú daganat miatt |
| 426 | 56231 | Castratio | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 427 | 56231 | Castratio | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 428 | 56240 | Orchidopexia | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 429 | 56240 | Orchidopexia | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 430 | 56242 | Exploratio testis inguinalis | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 431 | 56242 | Exploratio testis inguinalis | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 432 | 56250 | Here reconstructiós műtétek | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 433 | 56261 | Implantatio prothesis testis | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 434 | 56261 | Implantatio prothesis testis | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 435 | 56291 | Herefüggöly eltávolítása | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 436 | 56301 | V.sperm.int.retroperitonealis ligatura (Palomo) | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 437 | 56302 | Scrotalis varicocelectomia | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 438 | 56303 | Funiculocele resectio | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 439 | 56308 | Ligatura v. spermaticae internae laparoscopica | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 440 | 56310 | Mellékhere cysta kiirtása | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 441 | 56311 | Spermatocele resectio | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 442 | 56330 | Epididymectomia | 12P 6140 | Here műtétei malignus betegségek miatt |
| 443 | 56330 | Epididymectomia | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 444 | 56330 | Epididymectomia | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 445 | 56340 | Detorquatio testis | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 446 | 56342 | Funiculus és mellékhere reconstructio | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 447 | 56342 | Funiculus és mellékhere reconstructio | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 448 | 56360 | Vasectomia | 12P 6180 | Férfi reproduktív rendszer kis műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 449 | 56370 | Vasovasostomia | 12P 615A | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év felett |
| 450 | 56370 | Vasovasostomia | 12P 615B | Here műtétei nem malignus betegségek miatt 18 év alatt |
| 451 | 56400 | Circumcisio | 12P 6160 | Circumcisio |
| 452 | 56401 | Frenulotomia penis | 12P 6160 | Circumcisio |
| 453 | 56402 | Incisio dorsalis preputii | 12P 6160 | Circumcisio |
| 454 | 56403 | Phimotomia | 12P 6160 | Circumcisio |
| 455 | 56435 | Excisio indurationis penis plastica | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 456 | 5643W | Ligatura venae penis propter "Venous leak" | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 457 | 5643X | Priapismus inde infiltratio penis | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 458 | 56490 | Erectiós zavarok műtétei | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 459 | 56491 | Implantatio prothesis in penis | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 460 | 56511 | Ovarialis cysta eltávolítás (Bonney műtét) | 13P 643B | Uterus-, adnex műtétek in situ carcinoma és nem malignus betegség miatt |
| 461 | 56513 | Petefészek eltávolítás, részleges, egyik oldalon | 13P 643B | Uterus-, adnex műtétek in situ carcinoma és nem malignus betegség miatt |
| 462 | 56515 | Cystectomia ovarii / parovarialis laparoscopica unilat. | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 463 | 56516 | Cystectomia ovarii / parovarialis laparoscopica bilat. | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 464 | 56517 | Cauterisatio ovarii laparoscopica (drilling) | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 465 | 56518 | Resectio ovarii laparoscopica unilateralis | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 466 | 56519 | Resectio ovariorum laparoscopica bilateralis | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 467 | 56521 | Oophorectomia unilateralis laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 468 | 56531 | Salpingo-oophoprectomia laparoscopica unilateralis | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 469 | 56541 | Oophorectomia bilateralis laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 470 | 56552 | Salpingo-oophorectomia bilateralis laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 471 | 56571 | Adhaesiolysis laparoscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 472 | 56592 | Detorquatio ovarii laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 473 | 56602 | Salpingostomia unilat. laparoscopica | 14P 6780 | Méhen kívüli (ectopias) várandósság műtétei laparoszkóppal |
| 474 | 56603 | Salpingostomia bilat. laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 475 | 56611 | Salpingectomia laparoscopica unilateralis | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 476 | 56622 | Salpingectomia laparoscopica bilaterale | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 477 | 56651 | Salpingectomia partiale laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 478 | 5666A | Salpingo-stomatoplastica laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 479 | 5666C | Adnexectomia laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 480 | 56672 | Chromopertubatio laparoscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 481 | 56710 | Conisatio portionis uteri (éles kés, hideg kés konizáció) | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 482 | 56720 | Cervix elváltozás kimetszése | 13P 6480 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek malignus folyamatokban |
| 483 | 56720 | Cervix elváltozás kimetszése | 13P 6490 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek nem malignus folyamatokban |
| 484 | 56720 | Cervix elváltozás kimetszése | 14P 6760 | Egyéb várandóssági műtétek |
| 485 | 56722 | Elektroconisatio portionis uteri (LEEP vagy LLETZ) | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 486 | 56723 | Méhpolyp eltávolítás | 13P 6480 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek malignus folyamatokban |
| 487 | 56723 | Méhpolyp eltávolítás | 13P 6490 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek nem malignus folyamatokban |
| 488 | 56740 | Méhnyak műtéti reconstructioja | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 489 | 56741 | Méhszáj plastica | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 490 | 56742 | Cerclage colli uteri | 14P 6760 | Egyéb várandóssági műtétek |
| 491 | 56803 | Hysterectomia laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 492 | 56810 | Myoma enucleatio | 13P 643B | Uterus-, adnex műtétek in situ carcinoma és nem malignus betegség miatt |
| 493 | 56811 | Septum uteri kiirtás | 13P 643B | Uterus-, adnex műtétek in situ carcinoma és nem malignus betegség miatt |
| 494 | 56812 | Septum uteri kiirtás (hysteroscop) | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 495 | 56813 | Synecholysis endometrialis hysterotomica | 13P 643B | Uterus-, adnex műtétek in situ carcinoma és nem malignus betegség miatt |
| 496 | 56814 | Synechiolysis (hysteroscop) | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 497 | 56815 | Endometrium resectio (hysteroscop) | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 498 | 56816 | Enucleatio myomae uteri laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 499 | 56817 | Enucleatio myomae hysteroscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 500 | 56818 | Myolysis laparoscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 501 | 56819 | Myolysis hysteroscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 502 | 5681A | Resectio myomae hysteroscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 503 | 5681B | Enucleatio myomae uteri hysteroscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 504 | 5681C | Synecholysis hysteroscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 505 | 5681D | Endometrium ablatio gördülő golyóval | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 506 | 5681E | Resectio septi uteri hysteroscopica | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 507 | 5681G | Endometrium ablatio hurokkal | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 508 | 5681K | Megszületőben lévő myomagöb eltávolítása | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 509 | 56821 | Hysterectomia subtotalis laparoscopica. | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 510 | 56831 | Laparoscopos assziszt. vaginalis hysterectomia | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 511 | 56833 | Hysterectomia totalis laparoscopica sec. Reich | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 512 | 56834 | Hysterectomia intrafascialis laparoscopica sec. Se | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 513 | 56899 | Curettage uteri | 13P 647A | Abrasio altatásban |
| 514 | 56899 | Curettage uteri | 14P 6800 | Inkomplett vetélés műszeres befejezéssel 12 hétig |
| 515 | 56902 | Mola terhesség kiürítése | 14P 681C | Középidős vetélés (spontán és művi) |
| 516 | 56903 | Missed ab. befejezése | 14P 6800 | Inkomplett vetélés műszeres befejezéssel 12 hétig |
| 517 | 56903 | Missed ab. befejezése | 14P 681C | Középidős vetélés (spontán és művi) |
| 518 | 56904 | Curettage uteri propter subinvolutionem | 14P 6800 | Inkomplett vetélés műszeres befejezéssel 12 hétig |
| 519 | 56904 | Curettage uteri propter subinvolutionem | 14P 681C | Középidős vetélés (spontán és művi) |
| 520 | 56905 | Curettage-incomplett abortus után | 14P 6800 | Inkomplett vetélés műszeres befejezéssel 12 hétig |
| 521 | 56906 | Frakcionált curettage | 13P 647A | Abrasio altatásban |
| 522 | 56910 | Méhüregi idegentest eltávolítás | 14P 677A | Postpartum, post abortum betegségek műtéttel |
| 523 | 56920 | Parovarialis cysta eltávolítása | 13P 643B | Uterus-, adnex műtétek in situ carcinoma és nem malignus betegség miatt |
| 524 | 56931 | Ventrofixatio uteri laparoscopica | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 525 | 56932 | Hüvelycsonk felfüggesztés, laparoscopiás | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 526 | 56941 | Denervatio uteri laparoscopica (LUNA) | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 527 | 57010 | Colpotomia | 13P 6490 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek nem malignus folyamatokban |
| 528 | 57011 | Kolpotomia és drainage | 13P 6490 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek nem malignus folyamatokban |
| 529 | 57020 | Hüvelyi cysta eltávolítása | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 530 | 57022 | Excisio polypus vaginalis | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 531 | 57023 | Excisio septi vaginalis | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 532 | 57023 | Excisio septi vaginalis | 14P 6760 | Egyéb várandóssági műtétek |
| 533 | 57030 | Hüvely obliteratioja Neugebauer-LeFort szerint | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 534 | 57040 | Plastica vaginae anterior posteriorque | 13P 6440 | Női reproduktív rendszer helyreállító műtétei |
| 535 | 57041 | Plastica vaginae anterior | 13P 6440 | Női reproduktív rendszer helyreállító műtétei |
| 536 | 57042 | Plastica vaginae posterior | 13P 6440 | Női reproduktív rendszer helyreállító műtétei |
| 537 | 57043 | Hátsó hüvelyboltozat plasticaja | 13P 6440 | Női reproduktív rendszer helyreállító műtétei |
| 538 | 57045 | Colposuspensio laparoscopia sec. Burch | 13P 6510 | Nőgyógyászati endoszkópos, laparoszkópos nagyobb műtétek |
| 539 | 57064 | Hüvelycsonk transabdominalis felfüggesztése | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 540 | 57065 | Synechiolysis vaginalis | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 541 | 57110 | Marsupialisatio glandulae Bartholini | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 542 | 57130 | Clitoris műtét | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 543 | 57161 | Fistulectomia perinei | 12P 6170 | Férfi reproduktív rendszer közepes műtétei nem rosszindulatú daganat miatt |
| 544 | 57161 | Fistulectomia perinei | 13P 6480 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek malignus folyamatokban |
| 545 | 57161 | Fistulectomia perinei | 13P 6490 | Egyéb nőgyógyászati kisműtétek nem malignus folyamatokban |
| 546 | 57162 | Perineorrhaphia | 13P 6450 | Vagina, cervix, vulva műtétek |
| 547 | 57435 | Extrauterin garaviditas laparoscopos műtéte | 14P 6780 | Méhen kívüli (ectopias) várandósság műtétei laparoszkóppal |
| 548 | 57442 | Laparoscopos embryo aspiratio, salpingotomiából | 14P 6780 | Méhen kívüli (ectopias) várandósság műtétei laparoszkóppal |
| 549 | 57500 | Terhességmegszakítás intraamnialis gyógyszerrel | 14P 681D | Interruptio aspiratios kürettel 12. hét előtt, altatással |
| 550 | 57501 | Terhesség megszakítás extraamnialis gyógyszerrel | 14P 681D | Interruptio aspiratios kürettel 12. hét előtt, altatással |
| 551 | 57503 | Méhen kívüli terhességbe adott inj., laparoscopos | 14P 6780 | Méhen kívüli (ectopias) várandósság műtétei laparoszkóppal |
| 552 | 57510 | Interruptio vacuummal | 14P 681D | Interruptio aspirációs kürettel 12. hét előtt, altatással |
| 553 | 57520 | Interruptio Hegar tágítással, curettage-al | 14P 681D | Interruptio aspirációs kürettel 12. hét előtt, altatással |
| 554 | 57521 | Interruptio laminaria tágítással | 14P 681D | Interruptio aspirációs kürettel 12. hét előtt, altatással |
| 555 | 57522 | Gyógyszerrel végzett interruptio befejezése | 14P 6800 | Inkomplett vetélés műszeres befejezéssel 12 hétig |
| 556 | 57530 | Amniocentezis | *14P 675A | Genetikai amniocentezis kromoszómavizsgálattal |
| 557 | 57600 | Járomcsont törés zárt repositiója | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 558 | 57600 | Járomcsont törés zárt repositiója | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 559 | 57610 | Járomcsont nyílt repoziciója | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 560 | 57610 | Járomcsont nyílt repoziciója | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 561 | 57650 | Orbita törések nyílt repositiója | 02P 0640 | Orbita műtétek |
| 562 | 57660 | Arctörések zárt repositiója | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 563 | 57660 | Arctörések zárt repositiója | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 564 | 57670 | Arctörések nyílt repositiója | 03P 091A | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év felett |
| 565 | 57670 | Arctörések nyílt repositiója | 03P 091B | Orrmelléküregek, a processus mastoideus műtétei 18 év alatt |
| 566 | 57730 | Mandibula kimetszése és reconstructioja | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 567 | 57740 | Temporomandibularis arthroplastica | 03P 0870 | Fej-, nyaktájék nagyobb műtétei, malignitás kivételével |
| 568 | 57750 | Arccsontplastica csontresectioval, implantatio nélkül | 03P 0870 | Fej-, nyaktájék nagyobb műtétei, malignitás kivételével |
| 569 | 57752 | Arccsontplasztika, autogen csont transzplantatióval | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 570 | 57753 | Arccsontplasztika, konzervcsont implantatióval | 03P 0870 | Fej-, nyaktájék nagyobb műtétei, malignitás kivételével |
| 571 | 57780 | Exstirpatio costae cervicalis | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 572 | 57781 | Resectio costae primae | 01P 010A | Perifériás ideg-, agyideg-, egyéb idegrendszeri rutinműtétek |
| 573 | 57800 | Csont idegentest eltávolítás | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 574 | 57810 | Osteotomia humeri | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 575 | 57811 | Osteotomia ulnae | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 576 | 57812 | Osteotomia metacarpi | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 577 | 5781E | Denks műtét | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 578 | 5781F | Osteotomia metatarsi | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 579 | 5781K | Osteotomia radii | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 580 | 5781N | Osteotomia s. Hohmann | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 581 | 5781N | Osteotomia s. Hohmann | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 582 | 5781N | Osteotomia s. Hohmann | 08P 388A | Lábműtétek |
| 583 | 57820 | Schede műtét | 08P 388A | Lábműtétek |
| 584 | 57821 | Osteotomia sec. Brandes | 08P 388A | Lábműtétek |
| 585 | 57822 | Mayo műtét hallux valgus miatt | 08P 388A | Lábműtétek |
| 586 | 57824 | Metatarsus I. fej plastica | 08P 388A | Lábműtétek |
| 587 | 57827 | Metatarsus II-V. fej plastica | 08P 388A | Lábműtétek |
| 588 | 57829 | Hallux valgus miatt osteotomia | 08P 388A | Lábműtétek |
| 589 | 57831 | Exostosis levésés | 03P 0940 | Fül, orr, száj, garat, gége kisebb műtétei |
| 590 | 57831 | Exostosis levésés | 08P 399F | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek kisműtétei |
| 591 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis | 08P 3750 | Csípő, femurműtétek (kivéve: velőűrszegezés) |
| 592 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 593 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 594 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 595 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis | 08P 388A | Lábműtétek |
| 596 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 597 | 57832 | Exstirpatio intralaesionalis tumoris ossealis | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 598 | 57833 | Exstirpatio marginalis tumoris ossealis | 08P 3750 | Csípő, femurműtétek (kivéve: velőűrszegezés) |
| 599 | 57833 | Exstirpatio marginalis tumoris ossealis | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 600 | 57833 | Exstirpatio marginalis tumoris ossealis | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 601 | 57833 | Exstirpatio marginalis tumoris ossealis | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 602 | 57833 | Exstirpatio marginalis tumoris ossealis | 08P 388A | Lábműtétek |
| 603 | 57833 | Exstirpatio marginalis tumoris ossealis | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 604 | 57840 | Osteotomia digiti seu metatarsi | 08P 388A | Lábműtétek |
| 605 | 57843 | Radius fej resectio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 606 | 57844 | Ulna fej resectio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 607 | 57845 | Ulna proc. styl. resectio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 608 | 57848 | Proc. styl. radii resectio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 609 | 57849 | Csontfragmentum eltávolítás | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 610 | 57849 | Csontfragmentum eltávolítás | 08P 399F | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek kisműtétei |
| 611 | 5784A | Ectopiás csont kiirtása | 08P 399F | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek kisműtétei |
| 612 | 5784B | Csontcsőr levésés | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 613 | 5784B | Csontcsőr levésés | 08P 399F | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek kisműtétei |
| 614 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 615 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 616 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 617 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 618 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | 08P 388A | Lábműtétek |
| 619 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 620 | 5786A | Csontpótlás syntethicus | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 621 | 57882 | Belső fémrögzítés eltávolítása (tűződrót) | 99P 9576 | Belső fémrögzítés (tűződrót) eltávolítása (kivéve: csípő, femur, gerinc) |
| 622 | 57883 | Belső fémrögzítés eltávolítása (szeg, lemez stb., kivéve tűződrót) | 99P 9575 | Belső fémrögzítés eltávolítása tűződrót kivételével (kivéve: csípő, femur, gerinc) |
| 623 | 5789C | Ujj hosszabbítás, distractorral | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 624 | 57900 | Percutan tűzés | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 625 | 5790B | Percutan tűzés, menetes Kirschner | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 626 | 5790B | Percutan tűzés, menetes Kirschner | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 627 | 5790B | Percutan tűzés, menetes Kirschner | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 628 | 5790B | Percutan tűzés, menetes Kirschner | 08P 388A | Lábműtétek |
| 629 | 5790B | Percutan tűzés, menetes Kirschner | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 630 | 5790B | Percutan tűzés, menetes Kirschner | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 631 | 57920 | Intraossealis drótvarrat | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 632 | 57920 | Intraossealis drótvarrat | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 633 | 57920 | Intraossealis drótvarrat | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 634 | 57920 | Intraossealis drótvarrat | 08P 388A | Lábműtétek |
| 635 | 57920 | Intraossealis drótvarrat | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 636 | 57920 | Intraossealis drótvarrat | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 637 | 57921 | Tűzés feltárással | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 638 | 57921 | Tűzés feltárással | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 639 | 57921 | Tűzés feltárással | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 640 | 57921 | Tűzés feltárással | 08P 388A | Lábműtétek |
| 641 | 57921 | Tűzés feltárással | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 642 | 57921 | Tűzés feltárással | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 643 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 644 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 645 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 646 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 647 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 648 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 649 | 57922 | Húzóhurkos rögzítés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 650 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 651 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 652 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 653 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 654 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 08P 388A | Lábműtétek |
| 655 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 656 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 657 | 57923 | Cerclage csonttörés rögzítésére | 21P 853A | Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek |
| 658 | 57924 | Csavarozás | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 659 | 57924 | Csavarozás | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 660 | 57924 | Csavarozás | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 661 | 57924 | Csavarozás | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 662 | 57924 | Csavarozás | 08P 388A | Lábműtétek |
| 663 | 57924 | Csavarozás | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 664 | 57924 | Csavarozás | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 665 | 57925 | KFI lemezelés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 666 | 57925 | KFI lemezelés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 667 | 57925 | KFI lemezelés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 668 | 57925 | KFI lemezelés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 669 | 57925 | KFI lemezelés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 670 | 57925 | KFI lemezelés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 671 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 672 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 673 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 674 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 675 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 676 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 677 | 57927 | Keskeny DC lemezelés | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 678 | 57929 | Karmos lemezelés | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 679 | 57929 | Karmos lemezelés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 680 | 57929 | Karmos lemezelés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 681 | 57929 | Karmos lemezelés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 682 | 57929 | Karmos lemezelés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 683 | 5792A | Támasztó lemezelés | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 684 | 5792A | Támasztó lemezelés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 685 | 5792A | Támasztó lemezelés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 686 | 5792A | Támasztó lemezelés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 687 | 5792A | Támasztó lemezelés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 688 | 5792A | Támasztó lemezelés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 689 | 5792A | Támasztó lemezelés | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 690 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 691 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 692 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 693 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 694 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 695 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 696 | 5792D | Rekonstrukciós lemez felhelyezés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 697 | 5792K | KFI minicsavarozás | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 698 | 5792K | KFI minicsavarozás | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 699 | 5792K | KFI minicsavarozás | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 700 | 5792K | KFI minicsavarozás | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 701 | 5792K | KFI minicsavarozás | 08P 388A | Lábműtétek |
| 702 | 5792K | KFI minicsavarozás | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 703 | 5792K | KFI minicsavarozás | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 704 | 5792L | KFI mini lemezelés | 03P 0930 | Fül, orr, száj, garat, gége nagyobb műtétei |
| 705 | 5792L | KFI mini lemezelés | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 706 | 5792L | KFI mini lemezelés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 707 | 5792L | KFI mini lemezelés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 708 | 5792L | KFI mini lemezelés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 709 | 5792L | KFI mini lemezelés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 710 | 5792L | KFI mini lemezelés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 711 | 5792L | KFI mini lemezelés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 712 | 5792M | KFI mini T lemezelés | 03P 100B | Maxillofaciális régió műtéti ellátása |
| 713 | 5792M | KFI mini T lemezelés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 714 | 5792M | KFI mini T lemezelés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 715 | 5792M | KFI mini T lemezelés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 716 | 5792M | KFI mini T lemezelés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 717 | 5792M | KFI mini T lemezelés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 718 | 5792M | KFI mini T lemezelés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 719 | 57930 | Repositio epiphyseos clausa | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 720 | 57940 | Repositio epiphyseos aperta operativa | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 721 | 57940 | Repositio epiphyseos aperta operativa | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 722 | 57940 | Repositio epiphyseos aperta operativa | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 723 | 57940 | Repositio epiphyseos aperta operativa | 08P 388A | Lábműtétek |
| 724 | 57940 | Repositio epiphyseos aperta operativa | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 725 | 57940 | Repositio epiphyseos aperta operativa | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 726 | 58000 | Arthrotomia | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 727 | 58001 | Arthrotomia és drainage | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 728 | 58013 | Arthrolysis | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 729 | 58013 | Arthrolysis | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 730 | 58013 | Arthrolysis | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 731 | 58013 | Arthrolysis | 08P 388A | Lábműtétek |
| 732 | 58013 | Arthrolysis | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 733 | 58013 | Arthrolysis | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 734 | 58023 | Arthroscopos Pridie fúrások | 08P 398A | Artroszkópia |
| 735 | 58030 | Discectomia anterior cervicalis | 01P 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 736 | 58030 | Discectomia anterior cervicalis | 08P 3770 | Nagy hát-, nyakműtétek |
| 737 | 58031 | Discectomia cervicalis anterior multiplex | 01P 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 738 | 58031 | Discectomia cervicalis anterior multiplex | 08P 3770 | Nagy hát-, nyakműtétek |
| 739 | 58033 | Lumbalis discectomia, flavotomian keresztül | 08P 3781 | Rutin lumbális gerincsérvműtétek |
| 740 | 58034 | Lumbalis discectomia, flavo-v.hemilaminect.át | 08P 3781 | Rutin lumbális gerincsérvműtétek |
| 741 | 58035 | Többsz.lumb.discect., flavo-v.laminectomiával | 08P 3781 | Rutin lumbális gerincsérvműtétek |
| 742 | 58036 | Discectomia percutanea | 08P 3781 | Rutin lumbális gerincsérvműtétek |
| 743 | 58040 | Meniscectomia partialis, arthroscopos | 08P 398A | Artroszkópia |
| 744 | 58042 | Meniscus reinsertio, arthroscopos | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 745 | 58043 | Meniscus reinsertio, arthrotomia | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 746 | 58044 | Meniscectomia totalis, arthroscopos | 08P 398A | Artroszkópia |
| 747 | 58045 | Osteochondralis fragmentum rögzítése | 08P 399F | Vázizomrendszeri és kötőszöveti betegségek kisműtétei |
| 748 | 58046 | Szabadtest eltávolítás a térdből, arthroscopos | 08P 398A | Artroszkópia |
| 749 | 58047 | Shaver műtét (térd) arthroscopos | 08P 398A | Artroszkópia |
| 750 | 58050 | Synovectomia partialis, arthroscopos | 08P 398A | Artroszkópia |
| 751 | 58053 | Plica eltávolítás, arthroscopos | 08P 398A | Artroszkópia |
| 752 | 58054 | Arthroscopos műtét (kivéve térdízület) | 08P 398A | Artroszkópia |
| 753 | 58055 | Arthroscopos szalagplastica | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 754 | 58056 | Arthroscopos szalagvarrat | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 755 | 58057 | Arthroscopos mozaik plasztika | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 756 | 58058 | Arthroscopos retinaculum plasztika | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 757 | 58059 | Boka, váll, csípőízületi arthroscopos debridement | 08P 398A | Artroszkópia |
| 758 | 58091 | Capsulodesis | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 759 | 58091 | Capsulodesis | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 760 | 58091 | Capsulodesis | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 761 | 58091 | Capsulodesis | 08P 388A | Lábműtétek |
| 762 | 58091 | Capsulodesis | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 763 | 58091 | Capsulodesis | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 764 | 58094 | Syndesmosis fibulo-tibialis állítócsavarozás | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 765 | 58100 | Ventrofixatio cervicalis lemezzel | 01P 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 766 | 58100 | Ventrofixatio cervicalis lemezzel | 08P 3770 | Nagy hát-, nyakműtétek |
| 767 | 58101 | Ventrofixatio cervicalis csont+lemez | 01P 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 768 | 58101 | Ventrofixatio cervicalis csont+lemez | 08P 3770 | Nagy hát-, nyakműtétek |
| 769 | 58107 | Thorac./lumb. csigolyatest can.spin-ba terj.tu.eltávolítása | 01P 0050 | Nagy gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 770 | 58107 | Thorac./lumb. csigolyatest can.spin-ba terj.tu.eltávolítása | 08P 3770 | Nagy hát-, nyakműtétek |
| 771 | 5810H | Gerinc belső rögzítése | 01P 0040 | Speciális gerinc-, gerincvelőműtétek |
| 772 | 5810H | Gerinc belső rögzítése | 08P 3770 | Nagy hát-, nyakműtétek |
| 773 | 5810K | Percutan transpediculáris vertebroplastica | 08P 3780 | Rutin hát-, nyakműtétek |
| 774 | 58110 | Arthrodesis, tűzés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 775 | 58110 | Arthrodesis, tűzés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 776 | 58110 | Arthrodesis, tűzés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 777 | 58110 | Arthrodesis, tűzés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 778 | 58110 | Arthrodesis, tűzés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 779 | 58110 | Arthrodesis, tűzés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 780 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 781 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 782 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 783 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | 08P 388A | Lábműtétek |
| 784 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 785 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 786 | 58111 | Arthrodesis, csavarozás | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 787 | 58113 | Arthrodesis, fixateur externae | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 788 | 58118 | Herbert-csavarozás | 08P 388A | Lábműtétek |
| 789 | 58118 | Herbert-csavarozás | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 790 | 58130 | Külbokaszalag | 08P 388A | Lábműtétek |
| 791 | 58131 | Külbokaszalag plastica | 08P 388A | Lábműtétek |
| 792 | 58132 | Delta varrat | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 793 | 58132 | Delta varrat | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 794 | 58132 | Delta varrat | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 795 | 58132 | Delta varrat | 08P 388A | Lábműtétek |
| 796 | 58132 | Delta varrat | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 797 | 58132 | Delta varrat | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 798 | 58132 | Delta varrat | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 799 | 58140 | Medialisatio patellae | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 800 | 58148 | Elülső keresztszalag reinsertio | 08P 385C | Nagyobb térdműtétek |
| 801 | 58149 | Elülső keresztszalag plastica | 08P 385C | Nagyobb térdműtétek |
| 802 | 5814C | Oldalszalag varrat | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 803 | 5814C | Oldalszalag varrat | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 804 | 5814D | Oldalszalag reinsertio | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 805 | 5814D | Oldalszalag reinsertio | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 806 | 5814E | Térdszalag beültetés (syntethicus) | 08P 371G | Térdszalag-beültetés (nem biológiai protézis) komplikáció nélkül |
| 807 | 5814E | Térdszalag beültetés (syntethicus) | 08P 385C | Nagyobb térdműtétek |
| 808 | 5814U | Arthroscopos keresztszalag pótlás (Arthex műszer készlettel) | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 809 | 5816B | Interpositios arthroplastica | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 810 | 5816B | Interpositios arthroplastica | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 811 | 5816B | Interpositios arthroplastica | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 812 | 5816B | Interpositios arthroplastica | 08P 388A | Lábműtétek |
| 813 | 5816B | Interpositios arthroplastica | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 814 | 5816B | Interpositios arthroplastica | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 815 | 5816B | Interpositios arthroplastica | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 816 | 58172 | Csuklószalag reinsertio | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 817 | 58174 | Ujjízületi protézis beültetés | *08P 371N | Kéz kisízületi protézisének beültetése |
| 818 | 58174 | Ujjízületi protézis beültetés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 819 | 58176 | Ujjizületi protézis eltávolítás | 99P 9575 | Belső fémrögzítés eltávolítása tűződrót kivételével (kivéve: csípő, femur, gerinc) |
| 820 | 5817A | Matti műtét és Ender lemez | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 821 | 58180 | Arthroplastica vállon | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 822 | 58181 | Labrum glenoidale reinsertio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 823 | 58182 | Resectio claviculae et plastica acromion | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 824 | 58183 | Rotatorköpeny reconstructio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 825 | 58186 | Bankart műtét | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 826 | 5818C | Szalagplastica carpalis csontokon | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 827 | 58191 | Ligamentum collaterale ulnare varrat | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 828 | 58192 | Ligamentum collaterale radiale varrat | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 829 | 5819A | Resectio ulnae | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 830 | 5819B | Ulnavég rövidítés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 831 | 58201 | Kéz lágyrészének feltárása | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 832 | 58210 | Izomelválasztás, kézen | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 833 | 58211 | Tendolysis, kézen | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 834 | 58220 | Reconstructio musc. manus | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 835 | 58221 | Ganglion manus exstirpatio (kivéve kézháti) | 08P 390F | Ízületi vagy ín(hüvely) ganglionok eltávolítása |
| 836 | 58230 | Aponeurectomia partialis manus | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 837 | 58240 | Feszítő ín varrata kézen | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 838 | 58241 | Flexor ín varrat kézen | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 839 | 58242 | Extensor ín reconstructio, kézen | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 840 | 58242 | Extensor ín reconstructio, kézen | 21P 853A | Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek |
| 841 | 58243 | Flexor ín reconstructio, kézen | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 842 | 58243 | Flexor ín reconstructio, kézen | 21P 853A | Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek |
| 843 | 58244 | Pull out wire rögzítés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 844 | 58244 | Pull out wire rögzítés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 845 | 58244 | Pull out wire rögzítés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 846 | 58244 | Pull out wire rögzítés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 847 | 58244 | Pull out wire rögzítés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 848 | 58244 | Pull out wire rögzítés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 849 | 58246 | Extensor ín reinsertio, kézen | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 850 | 58248 | Palmar plate reinsertio | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 851 | 58254 | Íntransplantatio kézen, szilikon rúd beültetés | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 852 | 58255 | Ínáthelyezés kézen | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 853 | 58263 | Phalangisatio | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 854 | 58280 | Tendofixatio manus, tenodesis | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 855 | 58293 | Adhaesiolysis manus | 08P 389A | Kéz, csukló nagyobb műtétei |
| 856 | 58307 | Tractus iliotibialis incisio | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 857 | 58308 | Retinaculum bemetszés (térd) | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 858 | 5830A | Flex. hallucis longus tenotomia | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 859 | 5830B | Tenotomia musculi extensoris hallucis longus | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 860 | 58310 | Izomeredés leválasztás, részleges | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 861 | 58312 | Íntapadás leválasztás | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 862 | 58313 | Izomtapadás leválasztás | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 863 | 58316 | Izomeltolás | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 864 | 58317 | Íneltolás | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 865 | 5831A | Extensor antebrachii leválasztás | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 866 | 5831E | Tenotomia musculi adductoris femoris aperta | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 867 | 5831L | Achillotomia | 08P 388A | Lábműtétek |
| 868 | 5831L | Achillotomia | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 869 | 58322 | Baker-cysta eltávolítása | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 870 | 58325 | Térdtáji ganglion exstirpatio | 08P 390F | Ízületi vagy ín(hüvely) ganglionok eltávolítása |
| 871 | 5832A | Fej-, nyak régió extraorális és intraorális lágyrészdaganatok eltávolítása, lokális mobilizáció és sebzárás | *99P 9650 | Kisebb szájüregi daganat műtétek |
| 872 | 58330 | Izom, ín kiirtás | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 873 | 58332 | Ínhüvely exstirpatio tenosynovectomia | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 874 | 58333 | Izomfelszabadítás | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 875 | 58340 | Bursa olecrani exstirpatio | 99P 9632 | Kissebészeti beavatkozások I. |
| 876 | 58341 | Bursa praepatellaris exstirpatio | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 877 | 58342 | Sinus tarsi excochleatio | 08P 388A | Lábműtétek |
| 878 | 58342 | Sinus tarsi excochleatio | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 879 | 58343 | Lábháti ganglion exstirpatio | 08P 390F | Ízületi vagy ín(hüvely) ganglionok eltávolítása |
| 880 | 58344 | Bokatáji ganglion exstirpatio | 08P 390F | Ízületi vagy ín(hüvely) ganglionok eltávolítása |
| 881 | 58345 | Dupuytren plantaris excisio | 08P 388A | Lábműtétek |
| 882 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 3750 | Csípő, femurműtétek (kivéve: velőűrszegezés) |
| 883 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 383D | Lábszár műtétei |
| 884 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 885 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 886 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 887 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 388A | Lábműtétek |
| 888 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 889 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 890 | 58361 | Ínreconstructio | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 891 | 58361 | Ínreconstructio | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 892 | 58363 | Izomeredés reinsertio | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 893 | 58364 | Izomtapadás reinsertio | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 894 | 58365 | Ínreinsertio | 08P 390G | Percutan tűzés és kisebb izom-, ín- és ízületi műtétek |
| 895 | 58366 | Kulcslyuk plastica | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 896 | 58368 | Íntranspositio | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 897 | 58368 | Íntranspositio | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 898 | 58368 | Íntranspositio | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 899 | 58368 | Íntranspositio | 08P 388A | Lábműtétek |
| 900 | 58368 | Íntranspositio | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 901 | 58368 | Íntranspositio | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 902 | 58371 | Ínplastica | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 903 | 58371 | Ínplastica | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 904 | 58371 | Ínplastica | 08P 388A | Lábműtétek |
| 905 | 58371 | Ínplastica | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 906 | 58371 | Ínplastica | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 907 | 58371 | Ínplastica | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 908 | 5837B | Ínhosszabítás | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 909 | 5837B | Ínhosszabítás | 08P 388A | Lábműtétek |
| 910 | 5837B | Ínhosszabítás | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 911 | 5837B | Ínhosszabítás | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 912 | 5837B | Ínhosszabítás | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 913 | 5837E | Szalagplasztika | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 914 | 5837E | Szalagplasztika | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 915 | 5837E | Szalagplasztika | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 916 | 5837E | Szalagplasztika | 08P 388A | Lábműtétek |
| 917 | 5837E | Szalagplasztika | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 918 | 5837E | Szalagplasztika | 08P 390C | Lágyrészműtétek |
| 919 | 5837E | Szalagplasztika | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 920 | 5837F | Szalag reinsertio | 21P 853A | Váll, felkar, kéz többszörös sérülése miatti kisebb műtétek |
| 921 | 5837H | Achilles ín ruptura reconstructio | 08P 388A | Lábműtétek |
| 922 | 5837M | Térd flexor tenotomia | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 923 | 58400 | Amputatio digiti manus | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 924 | 58401 | Amputatio digitorum manus | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 925 | 58402 | Amputatio digiti manus secondarius | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 926 | 58405 | Amputatio digiti postamputationem traumaticam | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 927 | 58410 | Amputatio pollicis post amputationem traumaticam | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 928 | 58411 | Amputatio pollicis | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 929 | 58412 | Amputatio pollicis secundarius | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 930 | 58414 | Exarticulatio metacarpo-phalangealis pollicis | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 931 | 58450 | Amputatio digiti pedis | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 932 | 58451 | Exarticulatio interphalangealis digiti pedis | 08P 3930 | Kéz-, lábujjak amputációja vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek miatt |
| 933 | 58502 | Csonk korrekció | 99P 9633 | Kissebészeti beavatkozások II. |
| 934 | 58600 | Excisio laesionis mammae | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 935 | 58602 | Excisio laesionis mammae | *09P 492E | Szubtotális emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 936 | 58602 | Excisio laesionis mammae | *09P 4930 | Emlőműtétek nem malignus daganatok miatt |
| 937 | 58603 | Excisio sectorium (2-3) mammae | *09P 492E | Szubtotális emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 938 | 58603 | Excisio sectorium (2-3) mammae | *09P 4930 | Emlőműtétek nem malignus daganatok miatt |
| 939 | 58604 | Excisio sectoris mammae c.lymphadenectomia axill. | *09P 492E | Szubtotális emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 940 | 58604 | Excisio sectoris mammae c.lymphadenectomia axill. | *09P 4930 | Emlőműtétek nem malignus daganatok miatt |
| 941 | 58610 | Mastectomia | *09P 491C | Teljes emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 942 | 58610 | Mastectomia | *09P 4930 | Emlőműtétek nem malignus daganatok miatt |
| 943 | 58620 | Mastectomia c.lymphadenect. reg. | *09P 491C | Teljes emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 944 | 58631 | Mastectomia c.lymphadenect. reg. et excis. m. pect. | *09P 491C | Teljes emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 945 | 58640 | Mastectomia c.lymphadenect. reg. et excis. par.th. | *09P 491C | Teljes emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 946 | 58641 | Mastectomia c.lymphadenect.axill.,parast.,supracl. | *09P 491C | Teljes emlőeltávolítás rosszindulatú daganat miatt |
| 947 | 58691 | Excisio gynecomastiae | *09P 4930 | Emlőműtétek nem malignus daganatok miatt |
| 948 | 58721 | Excisio mamillae | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 949 | 58730 | Plastica mammae per augmentationem | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 950 | 58731 | Plastica mammae c. transplant. | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 951 | 58732 | Plastica mammae c. implant., autogen | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 952 | 58733 | Plastica mammae c. implant., autogen | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 953 | 58740 | Plastica mammae per reductionem | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 954 | 58750 | Plastica mammae | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 955 | 58751 | Mastopexia | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 956 | 58752 | Emlő bőrének plasztikája | 09P 4950 | Bőrátültetés (nem érnyeles) a bőr, bőr alatti szövet betegsége miatt |
| 957 | 58841 | Bőrbeni és bőr alatti sipoly kimetszése | 99P 9633 | Kissebészeti beavatkozások II. |
| 958 | 58843 | Hegkimetszés Z-plastica | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 959 | 58870 | Sinus pilonidalis excisioja | 09P 4970 | Pilonidalis műtétek |
| 960 | 58904 | Sebrevisio (subcutan szövetnél mélyebben lévő elváltozás esetén) | 08P 389C | Kéztáji panaritiumok |
| 961 | 58904 | Sebrevisio (subcutan szövetnél mélyebben lévő elváltozás esetén) | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 962 | 58910 | Bőr hegének vagy zsugorodásának megszüntetése | 21P 8510 | Bőrátültetés (nem érnyeles) sérülés miatt |
| 963 | 58920 | Teljes vastagságú bőrátültetés Wolf-Krause | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 964 | 58921 | Félvastag bőrátültetés | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 965 | 58922 | Mesh-graft | 21P 8510 | Bőrátültetés (nem érnyeles) sérülés miatt |
| 966 | 58922 | Mesh-graft | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 967 | 58923 | Thiersch lebeny, hámlebeny | 21P 8510 | Bőrátültetés (nem érnyeles) sérülés miatt |
| 968 | 58923 | Thiersch lebeny, hámlebeny | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 969 | 58924 | Plastica cutis sec. Reverdin | 21P 8510 | Bőrátültetés (nem érnyeles) sérülés miatt |
| 970 | 58924 | Plastica cutis sec. Reverdin | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 971 | 58927 | Bőrátültetés, szabad | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 972 | 58930 | Burow-féle háromszög lebenyplasztika | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 973 | 58931 | V-Y-plasztika | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 974 | 58932 | Bőrforgatásos bőrpótlás | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 975 | 58934 | Z-plasztika | 99P 9633 | Kissebészeti beavatkozások II. |
| 976 | 5893D | Hídlebeny | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 977 | 58951 | Zseblebeny | 09P 4950 | Bőrátültetés (nem érnyeles) a bőr, bőr alatti szövet betegsége miatt |
| 978 | 58951 | Zseblebeny | 21P 8510 | Bőrátültetés (nem érnyeles) sérülés miatt |
| 979 | 58960 | Lebeny vagy nyeles lebeny más helyhez erősítése | 08P 3940 | Bőrátültetés (nem érnyeles) izom, kötőszövet nyílt sebe esetén |
| 980 | 58960 | Lebeny vagy nyeles lebeny más helyhez erősítése | 09P 4950 | Bőrátültetés (nem érnyeles) a bőr, bőr alatti szövet betegsége miatt |
| 981 | 58960 | Lebeny vagy nyeles lebeny más helyhez erősítése | 21P 8510 | Bőrátültetés (nem érnyeles) sérülés miatt |
| 982 | 58970 | Lebeny vagy nyeles lebeny revisio | 99P 9631 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő kisebb plasztikai és egyéb műtétei |
| 983 | 58985 | Ajak- és külső szájplasztika | 03P 100A | Szájműtétek |
| 984 | 58986 | Ajakkorrekció ajakplasztika után | 03P 100A | Szájműtétek |
| 985 | 58988 | Ajaktumor eltávolítása, rekonstrukciója | *99P 9650 | Kisebb szájüregi daganat műtétek |
| 986 | 59011 | Bőrfelesleg eltávolítása | 09P 4980 | Bőr, bőr alatti szövet, emlő plasztikai műtétek |
| 987 | 59210 | Elektrocoagulatio cystoscopica | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 988 | 59541 | Epekőoldás endoscopia során bevezetett katéteren át | 07P 3474 | Hepatobiliaris és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 989 | 59780 | Sclerotisatio hydrokele | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 990 | 59801 | Sterilisatio (nő) | 99P 9620 | Női sterilizáció |
| 991 | 59802 | Sterilisatio laparoscopica feminae | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 992 | 59802 | Sterilisatio laparoscopica feminae | 99P 9620 | Női sterilizáció |
| 993 | 59803 | Sterilisatio laparoscopia kapoccsal | 99P 9620 | Női sterilizáció |
| 994 | 59804 | Sterilisatio laparoscopia gyűrűvel | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 995 | 59804 | Sterilisatio laparoscopia gyűrűvel | 99P 9620 | Női sterilizáció |
| 996 | 59805 | Sterilisatio laparoscopia monopol. elektródával | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 997 | 59805 | Sterilisatio laparoscopia monopol. elektródával | 99P 9620 | Női sterilizáció |
| 998 | 59806 | Sterilisatio laparoscopia bipol. elektródával | 13P 6500 | Nőgyógyászati endoszkópos és laparoszkópos kisebb műtétek |
| 999 | 59806 | Sterilisatio laparoscopia bipol. elektródával | 99P 9620 | Női sterilizáció |
| 1000 | 59809 | Sterilizáció (férfi) | 99P 9610 | Férfi sterilizáció |
| 1001 | 81113 | Idegentest eltáv. direkt hypopharyngoscopiaval | 03P 0920 | Fül, orr, száj, garat, gége közepes műtétei |
| 1002 | 81583 | UH vezérelt májtályog, cysta percutan drainage | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 1003 | 81592 | UH vezérelt pancreas pseudocysta drainage | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 1004 | 81593 | UH vezérelt pancreas cysta belső drainage (drainage szettel) | 07P 3474 | Hepatobiliaris- és pancreas endoscopos és egyéb műtétek |
| 1005 | 81600 | Vesecysta punkció és leszívás, Rtg.vez. | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 1006 | 81601 | Vesecysta leszívás és sclerotisatio, UH vez. | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 1007 | 81631 | Aspiratio et/seu drainage vesiculae seminalis | 99P 9634 | Kissebészeti beavatkozások III. |
| 1008 | 81871 | Számfeletti ujj eltávolítása | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 1009 | 82092 | Repositio operativa luxationis | 21P 854B | Nem meghatározott lokalizációjú sérülések műtétei |
| 1010 | 82097 | Arthroscopos labrum refixatio | 08P 398A | Artroszkópia |
| 1011 | 82170 | Anaesthesiában végzett ízületi bemozgatás | 08P 384G | Ízületi bemozgatás narkózisban |
| 1012 | 82230 | Dilatatio duct. gl. parotis, submand., submaxill. | 03P 0940 | Fül, orr, száj, garat, gége kisebb műtétei |
| 1013 | 83301 | Fixateur externe maxi- midi behelyezése műtéti eljárással | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 1014 | 83301 | Fixateur externe maxi- midi behelyezése műtéti eljárással | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 1015 | 83301 | Fixateur externe maxi- midi behelyezése műtéti eljárással | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 1016 | 83301 | Fixateur externe maxi- midi behelyezése műtéti eljárással | 08P 388A | Lábműtétek |
| 1017 | 83301 | Fixateur externe maxi- midi behelyezése műtéti eljárással | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 1018 | 83301 | Fixateur externe maxi- midi behelyezése műtéti eljárással | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 1019 | 83306 | Elektromos ingerlőkészülék beültetése csontba | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 1020 | 83306 | Elektromos ingerlőkészülék beültetése csontba | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 1021 | 83306 | Elektromos ingerlőkészülék beültetése csontba | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 1022 | 83306 | Elektromos ingerlőkészülék beültetése csontba | 08P 388A | Lábműtétek |
| 1023 | 83306 | Elektromos ingerlőkészülék beültetése csontba | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 1024 | 83306 | Elektromos ingerlőkészülék beültetése csontba | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 1025 | 83307 | Fixateur mini behelyezése műtéti eljárással | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 1026 | 83307 | Fixateur mini behelyezése műtéti eljárással | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 1027 | 83307 | Fixateur mini behelyezése műtéti eljárással | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 1028 | 83307 | Fixateur mini behelyezése műtéti eljárással | 08P 388A | Lábműtétek |
| 1029 | 83307 | Fixateur mini behelyezése műtéti eljárással | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 1030 | 83307 | Fixateur mini behelyezése műtéti eljárással | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 1031 | 83310 | Wagner apparatus | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 1032 | 83310 | Wagner apparatus | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 1033 | 83310 | Wagner apparatus | 08P 388A | Lábműtétek |
| 1034 | 83310 | Wagner apparatus | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 1035 | 83310 | Wagner apparatus | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 1036 | 83620 | Velőűrsínezés | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 1037 | 83620 | Velőűrsínezés | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 1038 | 83620 | Velőűrsínezés | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 1039 | 83620 | Velőűrsínezés | 08P 388A | Lábműtétek |
| 1040 | 83620 | Velőűrsínezés | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 1041 | 83620 | Velőűrsínezés | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 1042 | 83625 | Velőűrszegezés, fedett | 08P 384E | Felkar műtétei |
| 1043 | 83625 | Velőűrszegezés, fedett | 08P 386B | Kisebb térdműtétek |
| 1044 | 83625 | Velőűrszegezés, fedett | 08P 387C | Felső végtag (kivéve: kéz) műtétei |
| 1045 | 83625 | Velőűrszegezés, fedett | 08P 388A | Lábműtétek |
| 1046 | 83625 | Velőűrszegezés, fedett | 08P 389B | Kéz, csukló, láb kisebb műtétei |
| 1047 | 83625 | Velőűrszegezés, fedett | 08P 399B | Vázizomrendszeri, kötőszöveti betegségek egyéb műtétei |
| 1048 | 86051 | Thermotherapia prostatae | 12P 6130 | Transurethralis prostataműtét |
| 1049 | 86455 | A szív elektrofiziológiai vizsgálata | *05P 1801 | A szív diagnosztikus elektrofiziológiai vizsgálata |
| 1050 | TA098 | Gyökérkezelés | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1051 | TA222 | Ideiglenes tömés készítése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1052 | FA116 | Érzékeny fogfelszín kezelése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1053 | FA147 | Fogrepozíció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1054 | TA223 | Teljes lemezes fogsor készítéséhez anatómiai lenyomatvétel | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1055 | TA157 | Teljes lemezes fogsor készítéséhez funkciós lenyomatvétel | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1056 | TA158 | Részleges lemezes fogpótlás készítéséhez lenyomatvétel | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1057 | FA169 | Állkapocs luxatio repozíciója | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1058 | FA172 | Fogsorpróba | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1059 | FA181 | Csonk preparáció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1060 | FA182 | Vázpróba | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1061 | FA191 | Rögzített fogpótlás készítéséhez lenyomatvétel | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1062 | FA195 | Tejfog elcsiszolás és/vagy impregnálása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1063 | FA200 | Denticiós panaszok ellátása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1064 | TA020 | Lézerkezelés (soft) | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1065 | FA100 | Amalgám tömés készítése maradó fogban, egy felszínen | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1066 | FA101 | Amalgám tömés készítése maradó fogban, több felszínen | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1067 | TA102 | Esztétikus tömés készítése maradó fogban, egy felszínen | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1068 | TA103 | Esztétikus tömés készítése maradó fogban, több felszínen | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1069 | TA104 | Polírozás, finírozás, tömésenként | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1070 | TA107 | Gyökértömés készítése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1071 | TA109 | Fogkorona felépítése gyári csappal | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1072 | TA110 | Fog trepanálása és/vagy fogbél exstirpálása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1073 | TA111 | Fogkő eltávolítása, supra- és subgingivalisan | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1074 | TA112 | Fogkő eltávolítása, supra- és subgingivalisan (súlyos általános alapbetegségnél) | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1075 | TA114 | Tasak gyógyszeres kezelése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1076 | TA116 | Gyökértömés eltávolítása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1077 | TA120 | Fogak sínezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1078 | TA121 | Síneltávolítás | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1079 | TA130 | Fogeltávolítás | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1080 | TA135 | Alveolus excochleatio sebellátással | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1081 | TA138 | Incisio, circumcisio | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1082 | TA148 | Fogreplantáció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1083 | TA155 | Vérzéscsillapítás | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1084 | TA156 | Sutura eltávolítás | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1085 | TA161 | Gyökércsapos fogmű behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1086 | TA162 | Híd-horgony behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1087 | TA163 | Híd-hídtest behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1088 | TA164 | Korona, híd eltávolítása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1089 | TA165 | Részleges lemezes fogpótlás behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1090 | TA166 | Teljes lemezes fogpótlás behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1091 | TA167 | Korona és/vagy híd visszaragasztása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1092 | TA168 | Harapásemelő behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1093 | TA171 | Egyszerű előkészítést igénylő korona ("szóló") behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1094 | TA172 | Vállas előkészítést igénylő korona ("szóló") behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1095 | TA173 | Fogpótlás korrekció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1096 | TA178 | Lemezes fogpótlás javítása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1097 | TA179 | Lemezes fogpótlás alábélelése rendelőben | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1098 | TA181 | Lemezes fogpótlás alábélelése fogtechnikai laboratóriumban lenyomat alapján | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1099 | TA187 | Helyi fluoridálás segédeszköz nélkül | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1100 | TA188 | Helyi fluoridálás segédeszközzel | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1101 | TA189 | Helyfenntartó behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1102 | TA190 | Barázdazárás | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1103 | TA192 | Traumásan sérült fog ellátása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1104 | TA193 | Ideiglenes gyökértömés készítése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1105 | TA194 | Pulpotomia | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1106 | TA197 | Tejfog tömés - egy felszínen | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1107 | TA198 | Tejfog tömés - több felszínen | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1108 | TB110 | Paradontális státuszfelvétel | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1109 | TB113 | Lebenyes tasakműtét | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1110 | TB114 | Gingivectomia | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1111 | TB115 | Tasak kezelése zárt kürettázzsal | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1112 | TB116 | Csontpótló anyag behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1113 | TB117 | Irányított szövetregeneráció membrán alkalmazásával | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1114 | TB119 | Komplikált száj nyálkahártya betegségek helyi kezelése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1115 | TB126 | Fogak becsiszolása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1116 | TB127 | Műtéti utókezelés (kontroll, sebkezelés, csíkcsere, varratszedés, átöblítés) | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1117 | TB131 | Fogeltávolítás feltárással | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1118 | TB132 | Retineált vagy impaktált fog eltávolítása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1119 | TB137 | Nyálkő eltávolítása invazív módon | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1120 | TB139 | Excisio | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1121 | TB140 | Megnyílt arcüreg sebészi zárása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1122 | TB141 | Periapicalis excochleatio, gyökércsúcs rezekció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1123 | TB142 | Retrográd gyökértömés | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1124 | TB143 | Cystectomia | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1125 | TB144 | Cystostomia, cysta-marsupialisatio | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1126 | TB145 | Orális plasztika | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1127 | TB150 | Vaporisatio, lézer, kryo, elektrokauterrel végzett kezelések | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1128 | TB151 | Stomato-onkológiai gondozás | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1129 | TB152 | Foggyökér dissectio | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1130 | TB153 | Lágyrész traumák ellátása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1131 | TB154 | Frenulectomia, frenulotomia | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1132 | TB155 | Alveolus korrekció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1133 | TB156 | Intermaxilláris fixatio (IMF) felhelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1134 | TB179 | Instrumentális okkluziós analízis és korrekció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1135 | TE105 | Inlay, onlay | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1136 | TE149 | Intraossealis implantatum behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1137 | TE155 | Intraossealis implantatum eltávolítása | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1138 | TE169 | Speciális fogpótlások behelyezése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1139 | TE170 | Oro-maxillo-faciális protetikai rehabilitáció | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
| 1140 | TE171 | Állkapocs diszfunkció kezelése | *03P 100C | Általános anesztéziában végzett fogászati ellátás |
* A jelölt csoportok a 4. számú mellékletben meghatározott intézetekben kezelhetők, a szakmai feltételektől és igényektől függően mennyiségi korlátozással."