BH 2021.11.307 I. A reális, értékelhető esélyt nem lehet százalékos mértékhez kötni. Minden esetben figyelemmel kell lenni az adott eset sajátosságaira, és az összes körülmény együttes értékelésével lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy adott esetben a betegnek lett volna-e reális esélye a gyógyulásra, állapotjavulásra.

II. Egy, a szakértő által számszerűsíthetően nem véleményezhető, de mindenképpen csekélynek minősített esély, amelynek mértékén olyan súlyos tényezők rontanak mint a beteg természetes kórokú, súlyos betegségei, illetve életvitelbeli szokásai, nem tekinthető olyannak, amely időben elkezdett, megfelelő terápia esetén a gyógyulás valóságos, valósághoz igazodó lehetőségét jelenti.

Az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségét nem alapozhatja meg, ha a józan ész és belátás figyelembevételével időben elvégzett, adekvát kezelés esetén sem lehet reálisan számítani a beteg gyógyulására, állapotjavulására [Ptk. 6:519. §, 6:525. §, 1952. évi III. tv. (régi Pp.) 206. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperesnél 2015. február 20-án 12 óra körüli időponttól kezdődően agyi értörténés tünetei kezdődtek, a bal lába elgyengült, imbolygóan tudott csak járni és szédült.

[2] A készenléti feladatokat ellátó orvos 13 óra 10 perckor a felperes fizikális vizsgálata alapján, TIA diagnózis gyanúval az alperes jogelőd intézményének Sürgősségi Betegellátó Osztályára (a továbbiakban: SBO) utalta be a felperest, akit mentővel szállítottak oda. Az alperes jogelődjénél a betegosztályozás (Triage) időpontja 14 óra 55 perc volt. Ekkor az ápoló rögzítette a Triage státuszt.

[3] A felperes az SBO-n történő várakozás során - közelebbről meg nem határozható időpontban - rosszabbul lett, azonban ezt nem jelezte az alperes egészségügyi dolgozóinak.

[4] Az SBO-n a szakorvos 16 óra 50 perc körüli időpontban vizsgálta meg a felperest, sürgős CT-vizsgálatot kért, amelyre 18 óra 02 perckor került sor. A felperes az agyi értörténés kezelésére adekvát trombolízis kezelést már nem kaphatta meg, mivel ekkorra a 4,5 órás időablak perióduson túl volt.

[5] Ezt követően a felperest a Neurológiai Osztályra utalták be, és ott kezelték 2015. március 4-ig.

[6] A felperesnek jelenleg a bal oldalán enyhe fokú központi arcidegbénulása van, a bal felső és bal alsó végtagja súlyos paretikus, ujjai és könyöke kontaktúrásak, izomtónusa spasztikus, 39%-os neurológiai egészségkárosodást szenvedett el, amely 48%-os munkaképesség-csökkenésnek felel meg, állapotában érdemi javulás nem várható.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[7] A felperes keresetében 5 000 000 forint sérelemdíj és havi 8000 forint gyógyszerköltség megtérítésére kérte az alperes kötelezését. Előadta, hogy amennyiben az alperesnél az SBO-n időben megkezdték volna a kezelését, úgy maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyult volna.

[8] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy az intravénás trombolízis időablaka 3-4,5 óra, amely a felperes esetében már reggel 8 órától számolandó, mivel a felperes első tünetei ekkor jelentkeztek. Hivatkozott a felperes közrehatására is, mivel az állapotrosszabbodását nem jelezte az SBO-n az egészségügyi dolgozóknak. Vitatta az okozati összefüggést is a felperes idegrendszeri károsodása és a jogelőd egészségügyi alkalmazottak részéről elkövetett esetleges foglalkozási szabályszegés között.

[9] Az alperes pernyertessége érdekében beavatkozó biztosító ellenkérelmében szintén a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

[11] Ítélete indokolásában a tanúvallomások és az okirati bizonyítékok mérlegelésével megállapította, hogy a felperes tüneteinek kezdeti időpontja 12 óra körül volt, amely az ambuláns lapon is rögzítésre került. Erre tekintettel kiemelte, hogy a vérrögoldó kezelés időpontja a 12 órai tünetkezdettel legkésőbb 2015. február 20-án 16 óra 30 perckor bezárult.

[12] Az aggálytalan orvos szakértői vélemény alapján úgy ítélte meg, hogy az alperes jogelődjének egészségügyi alkalmazottai nem a szakma szabályai szerint végezték a felperes Triage besorolását, a TIA diagnózis gyanúját megfelelően kellett volna értékelniük a felperes panaszai és tünetei alapján, valamint kellő jelentőséget kellett volna tulajdonítaniuk a zsibbadásnak. Hangsúlyozta, hogy az alperes jogelődje nem végezte el azokat a vizsgálatokat, amelyek alapján a vérrögoldó kezelésre nyitva álló időtartamon belül egyértelműen ki lehetett volna zárni a stroke diagnózist.

[13] Az alperes terhére szakmai szabályszegésként értékelte az elsőfokú bíróság, hogy a felperes betegfelvétele során nem észlelték a nála zajló agyi értörténést és e körben további vizsgálatokat nem rendeltek el, állapotát nem követték nyomon.

[14] Ugyanakkor az orvos szakértői vélemény alapján kifejtette azt is, hogy a felperesnek a trombolízis kezelés időben történő elvégzésével sem volt reális esélye a nála kialakuló egészségkárosodás vagy annak egy része elkerülésére. Hangsúlyozta, hogy az esélynek mindenképpen reális, bizonyítási eszközökkel valószínűsítetten létező, értékelhető esélynek kell lennie ahhoz, hogy az alperes kártérítési felelősségét megalapozza (Kúria Pfv.III.22.587/2017/8., Kúria Pfv.III.20.663/2014/8., Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.282/2018/8., Pfv.III.20.500/2016/5.).

[15] A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperest teljes kártérítési és sérelemdíj iránti felelősség terheli a felperesnél 2015. február 20-án lezajlott agyi infarktusból eredő egészségkárosodással okozati összefüggésben a felperesnél bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni hátrányokért.

[16] Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyesen határozta meg a felperes tüneteinek kezdő időpontját 2015. február 20-án déli 12 órában és helyesen értékelte az alperes terhére szakmai szabályszegésként, hogy a felperes a 3-4,5 órás időablakon belül nem kaphatta meg a nála zajló agyi értörténésre egyedül alkalmazható trombolízis kezelést.

[17] Nem értett egyet azonban az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperesnek nem volt reális esélye az egészségkárosodás elkerülésére. A kiegészítő szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a jelen esetben a gyógyulási esély átlagos körülmények között 1:18 arányú, azaz hozzávetőlegesen 5,5%-os mértékű volt, amelynél a felperesnek a kórelőzménye folytán rosszabb esélye lett volna. Érvelése szerint az 5,5%-osnál rosszabb esély azonban - amely további szakértői pontosítás hiányában magában foglalhatja akár az 5%-os gyógyulási esélyt is - csekély mértékű, akár a minimális jelzővel is illethető, ám fennálló és reális esély.

[18] Kifejtette, hogy amennyiben valószínűsíthető, hogy a felróható mulasztás hiányában az időben végzett kezelés, beavatkozás mellett akár minimális, ám reális esélye lett volna a betegnek a kialakult egészségügyi hátrány elkerülésére, úgy az egészségügyi szolgáltató felelőssége megállapítható (Legfelsőbb Bíróság Pfv.III.20.190/2011/3.).