44/2007. (VI. 27.) AB határozat

az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 2. sz. melléklete 2. a) és b) pontja, és az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1. számú melléklet 152. § (2) bekezdés második mondata alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés alapján - dr. Kovács Péter és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 2. sz. melléklete 2. a) és b) pontja 2004. május 1-jéig alkotmányellenes volt.

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1. számú melléklet 152. § (2) bekezdés második mondata alkotmányellenes, ezért azt a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisíti.

3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény 2. sz. melléklete 2. a) és b) pontja, valamint az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1. számú melléklet 152. § (2) bekezdés második mondata a Békés Megyei Bíróság előtt folyamatban lévő 1. P. 21. 359/2002. számú ügyben nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság jelen határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A Békés Megyei Bíróság az előtte 1. P. 21. 359/2002. számon folyamatban lévő ügyet felfüggesztette, és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a alapján kezdeményezte az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Áeü.) 2. sz. melléklete 2. a) és b) pontja, valamint az Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1. sz. melléklete (a továbbiakban: Áesz.) 152. § (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatát, valamint a Békés Megyei Bíróság előtt folyamatban lévő P. 21. 359/2002. sz. ügyben való alkalmazási tilalmának kimondását.

Az indítványozó szerint az Áeü. 2. sz. melléklet 2. a) és b) pontja, valamint az Áesz. 152. § (2) bekezdése sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt jogegyenlőség elvét. Ezen jogszabályi rendelkezések szerint ugyanis, ha kényszervágásra kerül a sor, a leölt állatokért járó kártalanítási összeg egy bizonyos darabszámot meghaladó állatállomány esetén a tényleges érték helyett egy korrigált (csökkentett) összeg. Az indítványozó álláspontja az, hogy a kártalanítási összeg ilyen korrekcióval történő meghatározása a jogegyenlőség elvét sértő módon tesz különbséget a kényszervágással érintett állattulajdonosok között. Az indítványozó szerint ez a szabályozás az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében foglalt jogegyenlőség elvét is sérti és azon keresztül az Alkotmány 13. § (1) bekezdését. Ugyanis az állattulajdonosokat kötelezően érintő leöletési határozat alapján bizonyos tulajdonosokat indokolatlanul diszkriminál a tulajdon tárgyainak számára tekintettel. Emellett sérül az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglalt gazdasági verseny szabadsága is, ugyanis a kis-, közép-, illetve nagyüzemi állattartók gazdasági versenyébe avatkozik bele az állam, ami ugyancsak a 70/A. § (3) bekezdés sérelmére vezet.

Az indítványozó végül hivatkozott arra is, hogy az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvénymódosításáról szóló 2001. évi XXII. törvény 25. § (2) bekezdése, a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától, vagyis 2004. május 1-jétől hatályon kívül helyezte az indítvánnyal támadott rendelkezést és ezzel megszűnt a korábban hatályos rendelkezés szerinti, indítványozó által kifogásolt különbségtétel a károsult tulajdonosok között.

Az Alkotmánybíróság eljárása során megkereste a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert.

II.

Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését az alábbi jogszabályi rendelkezések alapján hozta meg:

Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. "

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. "

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(...)

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. "

Az Áeü. indítvánnyal érintett rendelkezései:

"6. § (1) Bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegség (a továbbiakban: bejelentendő állatbetegség) gyanúja vagy megállapítása esetén az eljáró hatósági állatorvos köteles jelentést tenni a kerületi főállatorvosnak, jogszabályban meghatározott betegségekről pedig a területileg illetékes megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszerellenőrző állomásnak (a továbbiakban: állomás) is.

(2) A bejelentendő állatbetegségeket a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

(3) A hazai állatállományt súlyosan veszélyeztető és a nemzetközi kereskedelmet akadályozó vagy emberre is veszélyes, újonnan felfedezett fertőző állatbetegségre a miniszter - ideiglenes jelleggel - bejelentési kötelezettséget írhat elő.

(4) Bejelentendő állatbetegség megelőzése, megállapítása, továbbterjedésének megakadályozása, kártételének csökkentése, felszámolása érdekében, továbbá a betegség természetéhez és elterjedtségéhez mérten, az állat-egészségügyi hatóság külön jogszabályban meghatározott esetekben az alábbi járványügyi intézkedéseket rendelheti el:

(...)

h) diagnosztikai vizsgálat és ilyen célú leölés,

i) védőoltás,

j) gyógykezelés,

k) elkülönített vagy zárt vágás,

l) állatleölés (leöletés),

m) fertőzésközvetítő-anyag, -eszköz, -tárgy, -élelmiszer, -takarmány, állathulla lefoglalása, ártalmatlanná tétele,

n) fertőtlenítés. "

"8. § (1) A 6. § (4) bekezdésének h)-n) pontjaiban felsorolt járványügyi intézkedések elrendelése esetében az

1. számú mellékletben megnevezett állatbetegségben elhullott, leölt állat, megsemmisített anyag, eszköz és tárgy tulajdonosa - a (4) bekezdésben meghatározott kivételekkel - az államtól kártalanításra jogosult.

(2) A miniszter és a pénzügyminiszter a kártalanításhoz és az állati hulladék ártalmatlanná tételéhez szükséges pénzügyi fedezetet évente a központi költségvetésben tervezi és biztosítja.

(3) A kártalanítás alapja az állat, az anyag, az eszköz vagy a tárgy forgalmi értéke. A kártalanítás mértékét a

2. számú mellékletben foglaltak szerint kell megállapítani. A kárbecslés és a kifizetés részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza. A kártalanítás folyósításáról az elrendelő határozatban kell rendelkezni.

(4) Nem jár kártalanítás:

a) az országba tilalom ellenére vagy szabálytalanul behozott állatokért, valamint a tartásukkal kapcsolatos anyagokért, eszközökért és tárgyakért;

b) ha az állat betegségre gyanús állapotát a tulajdonos vagy megbízottja nem jelentette, illetőleg az előírt rendszabályokat megszegte;

c) ha a tulajdonátruházással szerzett állat betegségéről, fertőzöttségéről a tulajdonosnak az állat megszerzésekor tudomása volt;

d) ha a járványügyi intézkedésre az állattartó egyéb felróható magatartása miatt került sor;

e) a vadon élő állatokért, kivéve az engedéllyel befogott, legalább hat hónapja zárt körülmények között (vadasparkban, vadaskertben, röptetőben) tartott vagy tenyésztett vadon élő haszonállatokat és a védett állatokat;

f)

g) trágyáért, alomért;

h) az állat-egészségügyi jogszabályok megsértésével tartott, illetőleg forgalmazott állatért és termékért. "

Az Áeü. 2. sz. melléklete:

"1. A törvény 8. § (1) bekezdése alapján járó kártalanítás mértéke az állat, az anyag, eszköz vagy tárgy forgalmi értékének 90%-a, azonban állatfajonként nem haladhatja meg az alábbi legmagasabb egyedenkénti összegeket:

2. A kártalanítási összeget csökkenteni kell a) 10 százalékkal, ha az érintett állományban

többet tartanak;

b) 20 százalékkal, ha az érintett állományban

többet tartanak.

Az Áesz. indítvánnyal érintett rendelkezései: "152. § (1) A Tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott esetben, valamint ha a kárigény elbírálásánál a kártalanítást kizáró ok nem áll fenn, a kártalanítás összegét a kerületi főállatorvos írásbeli határozatban állapítja meg.

(2) A kártalanítási összeg az elhullott vagy leölt állat, az anyag, az eszköz, illetve a tárgy becsült értékének a Tv. 2. számú melléklete 1. pontjában meghatározott százaléka. Allatok esetében, ha ezen melléklet 2. a) vagy 2. b) pontjában leírt tényállás állapítható meg, a kártalanítási összeget annak megfelelően csökkenteni kell.

(3) A kártalanítási határozat indokolásában meg kell jelölni, hogy

a) az állat elhullása mely - a kártalanítási körbe tartozó - állatbetegség következtében történt, illetőleg az állat leölését, kötelező védőoltását, gyógykezelését, diagnosztikai vizsgálatát mely állatbetegség megállapítása vagy felszámolása miatt rendelték el, és mi a kártalanítási igény elismerésének alapja,

b) a betegségterjesztő anyag - beleértve az állati eredetű terméket is -, eszköz, tárgy megsemmisítését vagy ártalmatlanná tételét mely okból rendelték el.

(4) A kártalanítási határozat mintáját a 22. számú függelék tartalmazza. "

III.

A bírói kezdeményezés az alábbiak szerint megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság eljárása során mindenekelőtt azt állapította meg, hogy az indítvánnyal támadott rendelkezést az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény módosításáról szóló 2001. évi XXII. törvény 25. § (2) bekezdése, a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától, vagyis 2004. május 1-jétől hatályon kívül helyezte. Megállapította továbbá azt is, hogy az Áeü. -t 2006. január 1-jével hatályon kívül helyezte az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény, amelynek 10. § (3) bekezdése rendezi az állatleölési kártalanítás mértékét: nem tartalmazza tehát az indítvánnyal támadott rendelkezéseket.

A bírói kezdeményezésből megállapítható, hogy az adott ügyben az Áeü. 2. számú melléklete 2004. május 1-jéig hatályban volt szöveggel alkalmazandó.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint hatályban nem lévő jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára csak kivételesen, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-ának (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés és a 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján kerülhet sor. Miután az indítvány az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti kérelem, az Alkotmánybíróság a már hatályon kívül helyezett jogszabály tekintetében az eljárást lefolytatta.

Az Alkotmánybíróság eljárása során azt is megállapította, hogy az Áesz. 152. § (2) bekezdése az Áeü. módosítását, majd hatályon kívül helyezését követően sem módosult, az változatlan szöveggel van hatályban. [Ennek következményeként az Áesz. 152. § (2) bekezdése a már nem hatályos Áeü. 2004. május 1-jén hatályát vesztett 2. számú mellékletére utal vissza.]

2. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése a tulajdonjog, mint alapjog védelmét fogalmazza meg. Az alkotmányjogi értelemben vett tulajdonjog alkotmányos korlátozásának feltétele, hogy a korlátozás közérdekből és azzal arányosan történjen. [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 379-382.]

Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az egymással összehasonlítható helyzetben lévők között alkalmazott olyan különbségtétellel szemben nyújt védelmet, amelynek nincs alkotmányosan elfogadható indoka. Ebből következően nem minden különbségtétel alkotmányellenes, hanem arra tekintettel fogalmazza meg a diszkrimináció tilalmát, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48-49.]

A megkülönböztetés alkotmányosságának megítélésében a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggéséből kell kiindulni, s az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemeire tekintettel kell fennállnia. A megkülönböztetés tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-79.]

"Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha nincs ésszerű indoka, tehát önkényes [16/1991. (IV. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280-282.]. A bemutatottak alapján töretlen az Alkotmánybíróság gyakorlata abban, hogy amikor az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme a kérdés - és a megkülönböztetés nem alapjogra vonatkozik -, egyrészt azt vizsgálja, hogy a jogalkotó összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között tett-e megkülönböztetést, másrészt azt, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok közötti különbségtételnek van-e tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indoka. " [21/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007. március 253, 254-255.]

3. Az Áeü. 6. §-a alapján, az Áeü. 1. számú mellékletében meghatározott, bejelentési kötelezettség alá eső betegségek esetén, a betegség terjedésének megakadályozása, a kártétel csökkentése, felszámolása érdekében a 6. § (4) bekezdésében felsorolt járványügyi intézkedések voltak el-rendelhetők. A járványügyi intézkedések alkalmazása során tekintettel kellett lenni az adott betegség természetére és elterjedtségére: azzal arányban álló járványügyi intézkedést lehetett alkalmazni. Az Áeü. 6. § (4) bekezdés k) és l) pontja alapján járványügyi intézkedésként alkalmazható volt az elkülönített, illetve zárt vágás, valamint az állatleölés.

Az Áeü. 8. §-a alapján a 6. § (4) bekezdésében felsorolt egyes járványügyi intézkedések elrendelése esetén az állat tulajdonosát kártalanítás illette meg. Az Áeü. 8. §-a meghatározta a kártalanítás alapját, mértékének kiszámítására vonatkozó szabályokat azonban az Áeü. 2. számú mellékletében rendezte. A tulajdonosok részére megállapított kártalanítás az Áeü. alapján az állat forgalmi értékének 90%-a. A kártalanítás mértékének alkotmányosságát az Alkotmánybíróság indítvány hiányában nem vizsgálta.

A jogalkotó az állatállományban okozott kárért (vagyis a fertőzés miatt történő kényszervágás ellentételezéseként), az állatállományt alkotó egyedszám függvényében állapította meg a kártalanítás mértékét: minél nagyobb a járványügyi intézkedéssel érintett állomány, annál kevesebb mértékű kártalanításra jogosult a tulajdonos.

4. Az Alkotmánybíróság az Áeü. 2. számú melléklet 2. a) és b) pontjának rendelkezéseit először abban az összefüggésben vizsgálta, hogy a kártalanítás mértékének ilyen számítási módja nem sérti-e az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.

4. 1. Az Áeü. járványügyi intézkedések alkalmazására, valamint az azért járó kártalanításra vonatkozó szabályozás tekintetében mindenekelőtt azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy az érintett állattulajdonosok azonos szabályozási kört alkotnak-e.

Az Áeü. járványügyi intézkedésekre vonatkozó szabályai szempontjából annak van jelentősége, hogy egy állatbetegség terjedését - az emberi egészség, valamint a betegséggel fenyegetett állatállomány védelme érdekében -megakadályozzák. Erre tekintettel van lehetőség arra, hogy a tulajdonos tulajdonjogát oly módon korlátozzák, hogy az élő állatra vonatkozó tulajdonjoga - a leöletés következtében - megszűnjék. A jogalkotó - mérlegelési jogkörében - erre a körülményre tekintettel rendelkezett úgy, hogy a tulajdonos, aki közérdekből köteles eltűrni tulajdonjoga korlátozását, kártalanítást kapjon az állatállományban keletkezett kárért.

Mivel a kártalanítást arra tekintettel nyújtja az állam, hogy az állatot (állatállományt) közérdekből leölték és ezzel a tulajdonos tulajdonjoga megszűnt, ebben a szabályozási koncepcióban az állatleöléssel, mint járványügyi intézkedéssel érintett tulajdonosok alkotmányjogi szempontból azonos szabályozási kört alkotnak.

4. 2. Tekintettel arra, hogy az állatleöléssel érintett tulajdonosok a leölés után járó kártalanítás szempontjából homogén csoportot alkotnak, az őket megillető kártalanítás tekintetében csak akkor alkalmazható különbségtétel alkotmányosan, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van.

Az Áeü. az állatállomány méretére tekintettel állapított meg eltérő mértékű kártalanítást a járványügyi intézkedéssel érintett tulajdonosok között oly módon, hogy a tulajdonost az állat után járó kártalanítás mértékénél (vagyis a forgalmi érték 10%-nál) 10 vagy akár 20%-kal kevesebb kártalanítás illeti csak meg, ha nagyobb állatállománnyal rendelkezik. Az állattartók között tehát a szerint tett a jogalkotó különbséget a kártalanítás összegét illetően, hogy mekkora (hány egyedből álló) állatállomány az, amit a leölés érint.

A szabályozás indokait a jogalkotó a következőképpen foglalta össze. A differenciált kártalanítással - vagyis hogy a nagyobb egyedszámú állatállomány után kevesebb kártalanítás jár - a jogalkotó a kistermelőket kívánta kedvezőbb helyzetbe hozni a nagy létszámú állattartó telepekkel szemben, ugyanis a jogszabály megalkotásakor az állattartók közötti versenyhelyzet egyenlőtlen volt. Az egyenlőtlen versenyhelyzetet a differenciált felvásárlási ár, valamint a nagy létszámú állományok kiegészítő felára idézte elő. Emellett a jogalkotó kompenzálni akarta az állattartó telep újraindításával járó költséget, ami egy kisebb állattartó telep esetében fajlagosan nagyobb, mint egy nagyüzemi állattartó telep esetén. Ugyanakkor a nagyüzemi állattartó telepen a járványügyi megelőzés fajlagosan nagyobb költséggel jár. A csökkentett összegű kártalanítással a jogalkotó kettős célt kívánt elérni: azért biztosította a kártalanítást a nagyüzemek számára, hogy a megelőző járványügyi intézkedések ne tegyék tönkre a nagyüzemi állattartó telepeket, ugyanakkor a csökkentett mértékű kártalanítással arra kívánta rászorítani a nagyüzemi állattartókat, hogy a fokozottabb megelőzési intézkedéseket ne mulasszák el megtenni.

Jelen esetben a jogalkotó által felhozott indokokat, azok ésszerűségének megítélése céljából, azzal összefüggésben kell értékelni, hogy az állatleölési kártalanítás az állatállomány leölésére tekintettel jár a tulajdonosnak. A tulajdonos a leölés következtében nem tudja értékesíteni haszon céljából tartott állatállományának egyedeit (illetve az állat egyébként hasznosítható részeit) . A kártalanítás a tulajdonos állatleölés következtében keletkezett kárának enyhítését szolgálja, oly módon, hogy a jogalkotó egy meghatározott típusú, jogellenesnek nem minősülő káresemény tekintetében a károk viselését nem hárítja teljes egészében a tulajdonosra. A kártalanítás megállapítása tehát a tulajdonban keletkező kárra tekintettel illeti meg a tulajdonost a jogalkotó döntése alapján.

Ezek az indokok - így a verseny kiegyenlítése kis- és nagyüzemek között, az üzemek újraindításának támogatása, a fokozottabb megelőzési intézkedések elvégzésének támogatása, ösztönzése - nem tekinthetők kellő súlyú alkotmányos indokoknak. Természetüket tekintve ugyanis olyan gazdaságpolitikai célok elérését szolgálják, amelyek a leölés következtében keletkezett kár és az ezért a jogalkotó által biztosított kártalanítás körében nem értékelhetők. A kártalanítás megítélésében jelen esetben kizárólag az bír relevanciával, hogy a tulajdonosnak az állatleölés (kényszervágás) miatt kára keletkezett, illetve hogy az milyen mértékű, vagyis hány egyedet érint. Az állam a kártalanítással egy olyan felelősség-megosztást teremtett, amely biztosítja, hogy egy - a tulajdonos önhibáján kívüli -járvány esetén ne a tulajdonos viselje a kár teljes terhét. A kártalanítás mértéke megállapításánál nem értékelhető szempont, hogy mekkora a felvásárlási ár, vagy az állatállomány kiegészítő felára, vagy hogy az üzem milyen költségekből indítható újra. Ebben annak van jelentősége, hogy a tulajdonosnak milyen mértékű kára keletkezett.

Természetesen a kártalanításnak lehetnek gazdaságpolitikai következményei, így például megtartó hatása, vagyis eredményezheti azt is, hogy az állattartó állatállománya leölését követően is az állattenyésztésben marad. A kártalanítás azonban nem gazdaságpolitikai célból jár a károsultnak, hanem azért, hogy a tulajdonos bekövetkezett kárát kiküszöbölje. Az itt kifejtettek ugyanakkor nem zárják ki azt, hogy az állam, gazdaságpolitikai okokból, támo-kistermelő állattartókat. A kistermelők támogatásának (így akár az üzem újraindításának, akár a kistermelő mezőgazdaságban való megtartásának, vagy versenyhelyzetük javításának) azonban nem megfelelő eszköze az állatleölésért járó kártalanítás differenciálása. A kártalanítást ugyanis azért állapította meg a jogalkotó, hogy a tulajdonos állatleölés miatt keletkezett kárát enyhítse, hogy ne a tulajdonos viselje egyedül ennek anyagi terheit. Vagyis a jogalkotó a keletkezett kárra (és a károkozás jogellenesnek nem minősülő voltára) tekintettel biztosította azt. Az állattenyésztők, ezen belül a kistermelők támogatása más, a célnak megfelelő gazdaságpolitikai eszközökkel biztosítható.

A jogalkotó tehát a tulajdon tárgyára (darabszámára) tekintettel eltérő kártalanítást állapított meg, s nem hozott fel olyan indokokat, amelyek alkotmányosan alátámasztanák az általa alkalmazott különbségtételt tulajdonos és tulajdonos között. Így a jogalkotó önkényes különbségtételt alkalmazott.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Áeü. 2. számú melléklet 2. a) és b) pontja az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalmába ütköző, s ezért alkotmányellenes volt.

Az Alkotmánybíróság utal végül arra, hogy a hatályos szabályozás szerint és az Európai Unió követelményei alapján az állattartót a piaci értéknek megfelelő kártalanítás illeti meg a leölt állatok után.

5. Az Áesz. 152. § (2) bekezdés második mondata az Áeü. 2. számú melléklet 2. a) és b) pontjára utal vissza. Mivel az Alkotmánybíróság az Áeü. Áesz. 152. § (2) bekezdése által hivatkozott rendelkezését alkotmányellenesnek találta, az Áesz. 152. § (2) bekezdés második mondatának alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság Áeü. 2. számú melléklet 2. a) és b) pontjával való szoros összefüggésére tekintettel állapította meg. Tekintettel azonban arra, hogy az Áesz. 152. § (2) bekezdés második mondata jelenleg is hatályban van, az Alkotmánybíróság nem csak az alkotmányellenességet mondta ki, hanem megsemmisítette azt. Az indítványozó bíró az alkotmányellenesség kimondását a konkrét ügyben történő alkalmazhatósága kizárásával kérte.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (1) és (4) bekezdése alapján a megsemmisített jogszabályt az erről szóló határozatnak a hivatalos lapban való közzététele napjától nem lehet alkalmazni, ám az Alkotmánybíróság ettől az időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben - a jogbiztonság követelményére, valamint az indítványozó különösen fontos, méltányolható érdekére tekintettel - az alkalmazási tilalom tekintetében helyt adott a bírói kezdeményezésnek, és megállapította, hogy az Áeü. 2004. május 1-jével hatályát vesztett 2. számú melléklet 2. a) és b) pontja, valamint az Áesz. jelen határozattal megsemmisített 152. § (2) bekezdés második mondata a Békés Megyei Bíróság előtt 1. P. 21. 359/2002. szám alatt folyamatban lévő eljárásban nem alkalmazható.

6. Miután az Alkotmánybíróság az Áeü. 2. számú melléklet 2. a) és b) pontja, valamint az Áesz. 152. § (2) bekezdésének második mondata alkotmányellenességét a 70/A. § (1) bekezdése alapján megállapította, azok alkotmányossági vizsgálatát Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésére, 9. § (2) bekezdésére, valamint 13. §-áranézve-gyakorlatának megfelelően - nem folytatta le.

A jelen határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k

alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 254/B/2003.

Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye

Nem értek egyet azzal, hogy az Alkotmány 70/A. §-át sértő megkülönböztetést valósít meg az a vizsgált jogszabály, amelynek értelmében a járványügyi intézkedésre leölt állat, megsemmisített anyag, eszköz és tárgy tulajdonosa az államtól csökkentett összegű kártalanításra jogosult, ha az intézkedéssel érintett állomány egyedszáma a jogszabályban állatfajonként meghatározott egyedszámokat meghaladja.

Az Alkotmánybíróság már több határozatban értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt tilalom alkotmányos tartalmát, az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] összefüggésben.

Megállapította, hogy "a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. " [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.].

A 61/1992. (XI. 20.) AB határozat értelmében az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom kiterjed az egész jogrendszerre. Ugyanakkor a jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. Az állam joga - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével -, hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket (ABH 1992, 280, 281-282.) .

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy "az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes. " [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.].

A jelen esetben nem alapvető jogról, hanem alapjognak nem minősülő egyéb jogról van szó, s a jogszabály nem személyek között különböztet, hanem más korlátozást tartalmaz: az érintett állat, anyag, eszköz vagy tárgy forgalmi értéke alapján kiszámított kártalanítási összeget rendeli csökkenteni az állomány méretétől függően. Fő szabály szerint a kártalanítás összege a jogszabály értelmében az említett javak forgalmi értékének 90%-a, ez a mérték csökken tíz százalékkal példának okáért 3000-nél több sertésnél, húsz százalékkal hatezernél több sertésnél.

Ezek a korlátozó szabályok úgy is értelmezhetők, hogy a jogszabályban meghatározottnál kisebb állatállomány esetén az állam az állattartással járó kockázatból kevesebbet hárít az állattartóra, a nagyobb állatállománynál pedig többet, vagyis az állam a jogszabályban meghatározottnál nem nagyobb állatállomány tartását kívánatosabbnak tartja és ezt a vizsgált kártalanítási jogszabályban kifejezésre juttatja a járványügyi intézkedésből eredő kártalanítás mértékének sávos, degresszív meghatározásával.

A jelen esetben a különbségtétel azon alapul, hogy mekkora az az állatállomány, amelyet leöltek. Ettől függ az, hogy az állat, az anyag az eszköz vagy a tárgy forgalmi értékének mekkora részét téríti meg az állam kártalanításként. Az állatállomány egyedszáma mint a kártalanítás mértékét befolyásoló tényező a jelen esetben, amikor az állatállománnyal és az annak tartásához szükséges anyaggal, eszközzel és tárggyal összefüggő kártalanításról van szó, nem tekinthető önkényesnek.

A kifogásolt szabályozásnak, miként arra a többségi határozat is utal, a jogalkotó számos indokát adta. Egyetértek a határozatnak azzal a megállapításával, hogy az indokok, természetüket tekintve, gazdaságpolitikai célok elérését szolgálják. Véleményem szerint a megkülönböztetés, illetve korlátozás önkényes volta vizsgálata körében nincs jelentősége annak, hogy a jogszabályban alkalmazott eszközhöz képest más eszközök a jogalkotói célt hatékonyabban vagy pontosabban szolgálnák. A szabályozás ilyen szempontú felülvizsgálata a jogszabály célszerűségének, esetleg hatékonyságának kérdését vetheti fel. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata azonban, hogy nem vizsgálja jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának a kérdéseit (772/B/1990/5. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.) .

A megkülönböztetés a jelen esetben tárgy szerinti és ténybeli, objektív alapokon nyugszik, ti. az állatállomány nagyságán. Véleményem szerint ezért nem állapítható meg, hogy a vizsgált rendelkezések az emberi méltósághoz való jogot sértők, önkényesek lennének, vagyis az indítványt el kellett volna utasítani.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom:

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró