EH 2001.505 I. A bírói engedélyhez kötött titkos információszerzés nem a büntetőeljárási törvénnyel szabályozott bizonyítás szabályai szerint folyik, így a törvényességi követelményeire a Be. rendelkezései nem alkalmazhatók.
II. A titkos információszerzéssel nyert adatok felhasználásában nincsenek olyan törvényileg meghatározott személyi vagy tárgyi korlátozások, amelyek kizárólag a bírói engedélyben megjelölt személyre szűkítenék az információk bizonyítékként történő alkalmazását [1994. évi XXXIV. tv. 63. §, 69. §, 70. § (2) bek., 73. §].
III. Megszegi a hivatali kötelességét a közbeszerzés során feladatokkal bíró az a hivatalos személy, aki a pályázat átnézésével és javításával, az ajánlattételi árakról adott információval a közbeszerzési pályázat résztvevője számára jogtalan előnyt biztosít [Btk. 225. §, 1995. évi XL. tv. 24. § (1) és (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2000. március 16-án kelt ítéletében az I. r. vádlottat hivatali visszaélés bűntette miatt 8 hónap - 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 80 000 Ft pénzmellékbüntetésre,
a II. r. vádlottat hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt 1 év - 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 40 000 forint pénzmellékbüntetésre,
a III. r. vádlottat felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette és hivatali vesztegetés vétsége miatt halmazati büntetésül 1 évi - 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 300 000 Ft pénzmellékbüntetésre,
a IV. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntette, bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés vétsége és felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetés vétsége miatt 1 év 4 hónapi - 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 80 000 Ft pénzmellékbüntetésre,
a VII. r. vádlottat hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt 1 év - 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és 100 000 forint pénzmellékbüntetésre,
a VIII. r. vádlottat hivatali vesztegetés vétsége miatt 8 hónap - 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre és 40 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
A II. r. vádlottat 100 000 forint, VII. r. vádlottat 200 000 forint vagyoni előny megfizetésére kötelezte.
Az V. r. vádlottat az ellene bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés vétsége, míg
a VI. r. vádlottat az ellene vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
Az I. r. vádlott a F.-i Polgármesteri Hivatal Beruházási és Közbeszerzési Ügyosztályának helyettes vezetője volt, férje a IV. r. vádlott.
A II. r. vádlott a Polgármesteri Hivatal Beruházási és Közbeszerzési Ügyosztályának Közbeszerzési és Koordinációs Alosztályán dolgozott.
A III. r. vádlott 1997-ben elnök-vezérigazgatója volt a FŐÉPSZER Rt.-nek, mely 10 millió forintos alaptőkéjű, 90%-ban volt tulajdonosa, jelenleg igazgató egy Kft.-nél.
A IV. r. vádlott munkahelye a Chemolép Kft.
Az V. r. vádlott a Chemolép Kft. fele részének tulajdonosa és ügyvezető igazgatója.
A VII. r. vádlott a Főpolgármesteri Hivatalnál, csoportvezetője volt.
A VIII. r. vádlott a vádbeli időszakban és jelenleg is ügyvezető az Imperiál Kft.-nél.
A Főpolgármesteri Hivatalban 1996. január 15.-vel állították fel a Beruházási és Közbeszerzési Ügyosztályt, melynek hatásköre volt többek közt az egészségügyi, szociális, kulturális és oktatási intézményekkel kapcsolatos beruházások koordinálása. Az Ügyosztály belső működési szabályzata szerint ellátja többek közt a Fővárosi Önkormányzat és Intézményei felújításainak lebonyolítását, az előkészítéstől az üzembe helyezésig. A Beruházási Alosztály részt vesz a közbeszerzési eljárások, vagy az azok hatálya alá nem tartozó versenytárgyalások előkészítésében és lebonyolításában.
Az Ügyosztály közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos hatáskörét a Közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény és a 65/1995. (XI. 1.) Fővárosi Közgyűlési Rendelet állapítja meg. Ennek végrehajtásáról a Főpolgármester és a Főjegyző 536/1996-os együttes intézkedése rendelkezik fővárosi közbeszerzések megvalósításáról. Az Ügyosztály felállításakor az osztályvezető helyettesei - akik egyben alosztályvezetők -, az I. és a VI. r. vádlottak lettek.
A III. r. vádlott az 1980-as évek közepén ismerte meg a IV. r. vádlottat. Ezt követően tudta meg, hogy felesége a Fővárosi Önkormányzatnál dolgozik. Később közöttük baráti kapcsolat alakult ki, 1992 elején céget is alapítottak.
A Főpolgármesteri Hivatal 1997. szeptember 17-én megjelentetett közbeszerzési pályázati felhívására a III. r. vádlott átadta a IV. r. vádlottnak az ajánlatuk szövegét, akinek kérésére az I. r. vádlott az ajánlatot áttanulmányozta, javításokat végzett rajta.
A pályázati határidő lejárta előtt néhány nappal az I. r. vádlott a IV. r. vádlott útján tájékoztatta a III. r. vádlottat a konkurens pályázó árajánlatáról. A III. r. vádlott ennek alapján újra készítette a költségvetést és ajánlatuk végösszegét több millió forinttal csökkentette.
1997. október 27.-én az I. r. vádlott telefonon részletesebben beszélt a III. r. vádlottal a konkurens cég ajánlatáról, a III. r. vádlott cége ajánlata összegének lehetséges csökkentéséről.
Mindezek ellenére a Szakmai Véleményező Bizottság szempontjai alapján a pályázatot nem a FŐÉPSZER nyerte meg.
A VII. r. vádlott 1996 januárjától főtanácsosként beruházási csoportvezetőként dolgozott.
1997 márciusában a Beruházási és Közbeszerzési Ügyosztály három napilapban hirdetéseket jelentetett meg a közbeszerzési értékhatár alatti munkákra.
A III. r. vádlott tulajdonában levő FŐÉPSZER is kapott megbízást a meghirdetett munkák elvégzésére.
1997. október 21-én a IV. r. vádlott a VII. r. vádlottat meghívta ebédre, amelyen a III. r. vádlott is megjelent. A IV. r. vádlott tudhatta, hogy a III. r. vádlott pénzt kíván átadni a VII. r. vádlottnak.
Amikor a IV. r. vádlott a mellékhelyiségbe távozott, a III. r. vádlott zárt borítékban 200 000 forintot adott át a VII. r. vádlottnak, aki a borítékot átvette. A VII. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy a pénzt a III. r. vádlott érdekeltségébe tartozó cég ajánlatra meghívásáért, illetve a munkák elnyeréséért kapta.
A II. r. vádlott 1997-ben a Főpolgármesteri Hivatal Beruházási és Közbeszerzési Ügyosztályán a Közbeszerzési és Koordináicós alosztályon dolgozott. Feladatköre ellenőrző, döntés-előkészítő volt a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos döntéshozatalban.
1997. október 28-án a VIII. r. vádlott a IV. r. vádlott kérésére az V. r. vádlottal közös érdekeltségű pályázatok kedvező elbírálásáért 100 000 forintot tartalmazó borítékot adott át a II. r. vádlottnak, aki azt elfogadta.
Az eljárás során minden kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, hogy a II. r. vádlottnak történő pénzjuttatás az V. r. vádlott tudtával történt.
Az ítélet ellen az ügyész az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., a VII. r. és a VIII. r. vádlottak terhére a büntetés súlyosítása végett és az ítéleti tényállás 3. pontjában leírt tényállás téves minősítése miatt, míg az V. r. vádlott felmentését sérelmezve, elítéltetése érdekében fellebbezett.
Az I. r. vádlott és védője elsődlegesen bűncselekmény hiányában történő felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítése és a vádlott előzetes mentesítése érdekében,
a II. r. vádlott és védője a tényállás téves megállapítását sérelmezve, felmentésért,
a IV. r. vádlott védője a vádlott teljes körű felmentéséért,
a VIII. r. vádlott és védője a tényállás megalapozatlansága miatt, a vádlott felmentéséért fellebbezett.
A III. r. vádlott és védője, továbbá az V. r. vádlott és védője a határozatot tudomásul vették.
A VI. r. vádlott és védője jogorvoslattal nem éltek, az e vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezést a Legfőbb Ügyészség visszavonta, ekként vele szemben az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett.
A Legfőbb Ügyészség átiratában az I., II., III., IV., VII., VIII. és V. r. vádlottak tekintetében a fellebbezéseket - részben módosított tartalommal - fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálatát a Be. 236. § (1) bekezdésében foglaltak alapján végezte el. Megállapította, hogy a vád tárgyává tett bűncselekményekkel összefüggő releváns bizonyítékok felderítését a bíróság elvégezte, s eltekintve a II. r. vádlottat érintő ellentmondásos elmeszakértői vélemény logikailag kifogásolható értékelésétől, illetve a bírói engedéllyel történt titkos információgyűjtés során beszerzett telefon-lehallgatások egyes részeinek téves kirekesztésétől, - a felmerült bizonyítékok okszerű értékelésével került sor az egyes tényállások rögzítésére.
A Legfőbb Ügyészség megalapozatlannak találta az V. r. vádlott felmentését eredményező ítéleti tényállást is. Utalt arra, hogy a tényállás e körben a vádlott személyét érintő rendőrségi lehallgatás anyagának tárgyalási ismertetése és értékelése nélkül pontosan nem volt rögzíthető, a lehallgatás anyaga - ellentétben az elsőbírói értékeléssel - törvényes bizonyítékként értékelendő. Az ügyészi álláspont szerint - a lehallgatás tartalmának ismeretében - a felmentett vádlott bűnössége megállapítható, ezért a Legfőbb Ügyészség az ítélet V. r. vádlottat érintő hatályon kívül helyezését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt a bírói engedéllyel történt titkos információszerzés szabályai szempontjából tette vizsgálat tárgyává az e kérdéssel összefüggő, s az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi álláspontot. Ennek lényege szerint a bírósági bizonyítási eljárásban kizárólag a titkos rendőrségi információgyűjtéshez adott bírói engedélyben meghatározott időpontok között, s az abban megjelölt személyek (vagy megbízottaik) közlései értékelhetők törvényesen beszerzett információkként, vagyis nem használható törvényes bizonyítékként a bírói engedélyben megjelölt időpontokon kívül, illetve nem az abban megjelölt személytől (vagy annak megbízottjától) származó közlés akkor sem, ha az szorosan az eljárás tárgyához kapcsolódik.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint azonban e jogértelmezés téves.
A bírói engedélyhez kötött titkos információszerzés törvényi feltételeit a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 63. § és 69. § bekezdései tartalmazzák.
A törvényi szabályozásban a titkos információgyűjtéshez kapcsolódóan sem az eljárás alá vont gyanúsított (terhelt), sem az információgyűjtés alapjául szolgáló bűncselekmény megjelölése nem szerepel. A jogi szabályozás következetesen az "alkalmazással érintett személyről" szól. Ennek oka, hogy a titkos információgyűjtés nem a Be. által szabályozott eljárás, és többnyire nem a nyomozás során, hanem az azt megelőző felderítési szakaszban zajlik, melyben a bűncselekmény tényállása, ennek megfelelően az eljárás tárgyát képező cselekmény(ek) jogi minősítése, a terheltként később felelősségre vonható elkövetők kiléte, köre pontosan nem ismert. A titkos információgyűjtés bírói engedélyezése iránti előterjesztésnek ekként csupán az (információgyűjtéssel) "alkalmazással érintett", (s nem a későbbi terhelt/vádlott) nevét és az alkalmazás törvényi feltételeinek meglétére vonatkozó indokolást kell tartalmaznia [70. § (2) bekezdés], amely - figyelemmel a 69. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakra - nem jelenti az eljárás tárgyául szolgáló bűncselekmény pontos jogi körülírásának kötelezettségét. Az alkalmazással érintett személy nem feltétlenül azonos a később büntetőjogi úton felelősségre vont személlyel, lehet tanú, vagy más - később a bizonyításban semmiféle szerepet nem játszó - személy is. Mindez az 1994. évi XXXIV. törvény 63. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakból egyértelműen következik és a felderítés speciális vonásaival összefüggő jellegzetesség.
Helyes értelmezés mellett tehát a titkos információgyűjtés bírói engedélyezése elsődlegesen az adott ügyhöz kapcsolódóan és időbelileg korlátozza a hatóság eljárását, ezen belül megjelölve az alkalmazással tárgyi értelemben érintett azonosítható személy nevét (akinek lakásán titkos kutatás, technikai eszközzel történő megfigyelés végezhető, telefonja technikai eszköz segítségével lehallgatható, levelezése, távközlési eszközzel kiadott közlése megfigyelhető, rögzíthető stb. [1994. évi XXXIV. tv. 69. § (1) bekezdés a)-d) pontok]. Így értelemszerűen az információgyűjtés (megfigyelés) tárgyává válhat olyan személy is, aki az engedélyben nem szerepel, ám az engedélyezett körhöz kapcsolódóan kerül a hatóság látókörébe (pl. felderített vagy szökésben lévő elkövető, a bűnelkövető korábban ismeretlen bűnkapcsolatainak alanyai, az ismeretlen bűnszervezet tagjai stb.) és ismertté válhatnak a felderített bűncselekmények újabb részletei, tárgyi, személyi vonatkozásai. Természetesen megfigyelés tárgyává válhat olyan személy is, akit a későbbi bizonyítás összefüggéseiből adódóan az ügy nem érint, ám e személy jogait maga az 1994. évi XXXIV. tv. szabályozza (73. §).
Az így megszerzett adatok között a nyomozó hatóság - azok átfogó értékelése után - szelektál, s "az eljárásban nyilvánvalóan nem érintett személyre vonatkozó adatokat" - melyeknek egyébként jogszerűen jutott a birtokába - haladéktalanul megsemmisíti [69. § (2) bekezdés]. A törvényes bizonyítás anyagához kapcsolódóan kezelhetők tehát mindazon információk, amelyekhez a nyomozó hatóság bíróilag engedélyezett módon titkos információgyűjtéssel jutott.
Mindebből következően - a valóban meglehetősen tágan szabályozott jogi keretekre figyelemmel - nincsenek a titkos információgyűjtéssel nyert adatok felhasználásában olyan törvényileg meghatározott személyi vagy tárgyi korlátozások, amelyek kizárólag a bírói engedélyben megjelölt személyre szűkítenék az információk bizonyítékként történő alkalmazását. Felhasználható valamennyi információ, amely az engedélyezett módon (időben és azonosítható személyhez kapcsolódó eszközzel, módszerrel) került a rendőrség birtokába, s a megjelölt ügyben relevanciával bír.
Megállapítható az is, hogy maga a bírói engedélyhez kötött titkos információszerzés nem a büntetőeljárási törvénnyel szabályozott bizonyítás szabályai szerint folyik (Be. IV. fejezet), így törvényességi követelményeire a Be. rendelkezései nem vonatkoztathatók.
A Legfelsőbb Bíróság ezért jelen ügyben a törvényes bizonyítékok körében értékelhetőnek találta mindazon személyek telefoni lehallgatásának adatait, akik a bíróilag engedélyezett időben az azonosítható - és az engedélyben megjelölt személy - telefonján az ügyben releváns adatokat közöltek. Erre figyelemmel tárgyalásán felolvasta, ekként az értékelhető bizonyítékok körébe vonta a IV. r. és az V. r. vádlottak között 1997. október 29-én lezajlott telefonbeszélgetés anyagát és ennek tartalma alapján arra a következtetésre jutott, hogy az V. r. vádlottnak a II. r. vádlott megvesztegetéséhez egyértelműen bizonyított köze nincs. Maga az V. r. vádlott a telefonban e kérdésről nem beszélt, a IV. r. vádlott közléséből pedig nem következik az V. r. vádlott aktív közreműködése.
Mindezeken túl a vádlottak érdekében előterjesztett védői fellebbezési érvek is támadták az ítéleti ténymegállapításokat. E körben többen ugyancsak a bíróilag engedélyezett titkos információgyűjtéssel szerzett bizonyítékok jogellenességére hivatkoztak, ám - az előbb kifejtett jogi érvek alapján - ezt a Legfelsőbb Bíróság nem osztotta. A tényállás védői vitatása ezen túlmenően alapvetően a bizonyítékok mérlegelését érintette, a Be. 239. § (1) bekezdésében meghatározott perjogi tilalom folytán azonban az e körben kifejtettek helyt nem foghattak. A fenti kiegészítésekkel és helyesbítéssel ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülbírált ítélet tényállását irányadónak tekintette.
E tényállásból az elsőfokú bíróság többnyire helyesen következtetett a vádlottak bűnösségére, s a korábban kifejtettek szerint a Legfelsőbb Bíróság az V. r. vádlott felmentésével is egyetértett.
Tévesnek ítélte azonban a IV. r. vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítását az elsőfokú ítéletben foglalt azon tényállással kapcsolatosan, hogy a IV. r. vádlott ebédre hívta a VII. r. vádlottat, a találkozáshoz pedig önként csatlakozott a VII. r. vádlottat megvesztegetni készülő III. r. vádlott. Amikor a IV. r. vádlott a vendéglő mellékhelyiségébe ment, a III. r. vádlott az előre előkészített pénzt átadta a VII. r. vádlottnak. A IV. r. vádlott ezen magatartásában sem a pszichikai, sem a fizikai bűnsegély elemei nem ismerhetők fel. Az a körülmény, hogy a pénz átadásáról tudhatott, bűnsegédi bűnrészességét, bűnösségét önmagában nem alapozza meg. Erre figyelemmel e bűncselekmény vádja alól őt a Legfelsőbb Bíróság a Be. 214. § (3) bekezdés a) pontja alapján bűncselekmény hiányában felmentette.
A védelmi fellebbezések több - a bűncselekmények anyagi jogi minősítésével összefüggő - jogkérdést vetettek fel.
Az I. r. vádlott és védője vitatták, hogy a III. r. vádlott cége közbeszerzési pályázatra készített pályaművének kijavítása, a pályázatokban kialakított árakkal kapcsolatos információk átadása az I. r. vádlott hivatali hatáskörébe eső ténykedésnek tekinthető lenne. A III. r. vádlott védője kétségbe vonta, hogy a III. r. vádlott ez irányú "kérései" tekinthetők-e szándék kialakító rábírásnak (felbujtás), s felvetette, hogy nincs olyan "jogtalan előny", amelyet az I. r. vádlott e kérés teljesítésével biztosított. A IV. r. vádlott védője ugyancsak az I. r. vádlott hivatalos személyként való közreműködését vitatva kérte a bűnsegédként közreműködő IV. r. vádlott e vádpont alóli felmentését.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban nem kétséges, hogy az I. r. vádlott hivatalos személyként bírt információkkal a III. r. vádlott cégét is érintő közbeszerzési pályázat formai és tartalmi követelményeiről, esélyeiről stb. Munkaköri feladatait tekintve e tekintetben a közbeszerzésről szóló 1995. évi XL. tv. alapelvi követelményei róttak rá kötelezettséget: a tv. 24. § (1) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárásban - az egyes eljárási cselekmények, az ajánlatok értékelése során hozott döntés és a szerződés megkötése tekintetében - az ajánlatkezelő köteles biztosítani, az ajánlattevő pedig tiszteletben tartani a verseny tisztaságát, illetve nyilvánosságot. A (2) bekezdés szerint az ajánlatkérőnek biztosítania kell az esélyegyenlőséget az ajánlattevők számára.
Amikor tehát az I. r. vádlott a III. r. vádlott kérésére - részben a IV. r. vádlott közvetítése mellett - átnézte és javította a III. r. vádlott cégének pályázati anyagát, majd az ajánlati árakat érintően közölt vele információkat - a közbeszerzés terén feladatokkal bíró hivatalos személyként jogtalan előnyt biztosított a közbeszerzési pályázat egyik résztvevője számára, s ezzel a pályázók esélyegyenlőségét sértette. Kötelességszegésére a III. r. vádlott bírta rá, a cselekmény kivitelezéséhez pedig - a közvetítés útján - a IV. r. vádlott nyújtott segítséget.
A VI. r. vádlott védője jogi érvelésében vitatta, hogy a VI. r. vádlott - munkakörét tekintve - hivatalos személy lett volna. Hivatkozott a Btk. 137. § 1. pont k) alpontjában foglaltakra, amely szerint hivatalos személy a "jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél az a személy, aki közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el". E hivatkozás azonban téves és nem a VI. r. vádlott hivatalos működési területét érinti. Olyan személy hivatalos tevékenységére vonatkozik, aki külön jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokat is végző (alapvetően más jellegű) szervezetben a közhatalmi tevékenységhez kapcsolódóan fejt ki tevékenységet. A hivatkozott törvényhely j) pontja szerint azonban az államigazgatási szervnél, önkormányzati igazgatási szervnél a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozó tevékenységet kifejtő személy hivatalos személy. Így a VI. r. vádlott hivatalos személyként történt eljárása eredménnyel nem vitatható.
A cselekmények minősítését a Legfelsőbb Bíróság törvényesnek találta, ezt érintően kizárólag egyes vádlottak bűnelkövetői minőségének téves megjelölését korrigálta.
Így az ítélet 4. tényállási pontjában írtakkal összefüggésben megállapította, hogy a II. r. vádlott részére IV. r. vádlott küldött pénzt a VII. r. vádlottal. Utóbbi a IV. r. vádlott kérésére mindössze a pénz átadására vállalkozott, vagyis segítséget nyújtott ahhoz a hivatalos személy megvesztegetésére irányuló magatartáshoz, melyet a IV. r. vádlott tanúsított. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a IV. r. vádlottnak felbujtóként felrótt hivatali vesztegetés vétségét tettesként, míg a VI. r. vádlott ugyanezen cselekményben való közreműködését bűnsegédként elkövetettként jelölte meg.
A vádlottak kölcsönös jogorvoslatokkal vitatott büntetéseit felülbírálva a Legfelsőbb Bíróság alapvetően a védelmi érveket osztotta.
Nem kétséges, hogy a korrupciós cselekmények aggasztó szaporodása a hivatali bűncselekmények fokozódó társadalomra veszélyességére utal, e cselekmények jogkövetkezményeinek megválasztásánál ezért a hivatali élet tisztaságának védelme elsődleges szempont.
Másrészt tény, hogy jelen ügyben ténylegesen elbírált hivatali bűncselekmények tárgyi súlya nem kirívó, súlyosabb megítélést ezek között inkább a hivatalos személyeket érintő, anyagi vesztegetéssel megvalósuló bűncselekmények igényeltek.
A Legfelsőbb Bíróság mindemellett igen nagy nyomatékkal értékelte enyhítő körülményként a jelentős és a vádlottaktól lényegében független időmúlást. E tekintetben nem osztotta azt a legfőbb ügyészi álláspontot, amely szerint a korrupciós cselekmények nehéz felderíthetősége és bizonyíthatósága miatt az eljárás elhúzódása nem bír a büntetésekre kiható jelentőséggel. E körülmények a vádlottak magatartásával nem hozhatók összefüggésbe, az állandó bírói gyakorlat pedig a jelentős időmúlás figyelembevételével azt értékeli, hogy a büntetőeljárás hatálya alatt a vádlottak életvitele, terhei nehezítettek.
Lényegében e körülmények értékelésével döntött a Legfelsőbb Bíróság valamennyi vádlott büntetésének enyhítéséről.
Az I. r. vádlott tekintetében cselekményének viszonylag csekély tárgyi súlyát is értékelte, hiszen a B. G. III. r. vádlott segítségével sem ért el eredményt a közbeszerzési pályázaton, így az I. r. vádlott által biztosított jogtalan előny a pályázati eredményben nem realizálódott. A cselekmény csekélyebb társadalomra veszélyessége az abban részesként közreműködő III. és IV. r. vádlottak javára is figyelembe vehető volt.
A II. r. vádlott javára értékelte a nyomozás alatt súlyosan megromlott egészségi állapotát.
A III. r. vádlott javára nagy nyomatékkal jelentkezett őszinte beismerő vallomása, amely az ügy felderítését jelentősen segítette.
A IV. r. vádlott büntetőjogi felelősségének köre szűkült, a másodfokú eljárásban igazolt súlyos betegsége ugyancsak enyhítő körülmény volt.
A VIII. r. vádlott elkövetői minősége módosult, bűnsegédi ténykedésével nem saját, hanem a IV. r. vádlott gazdasági érdekeit támogatta. Cselekményének ekként csökkent tárgyi súlyát a Legfelsőbb Bíróság büntetésének enyhítésével értékelte.
Mindennek alapján a - a Btk. 87. § (2) bekezdés f) pontjának alkalmazásával - az I. r. vádlottal szemben kiszabott büntetést 180 napi tétel pénzbüntetésre enyhítette, egynapi tétel összegét 1000 forintban határozta meg. Az I. r. vádlottal szemben kiszabott pénzmellékbüntetést mellőzte, a pénzfőbüntetéssel összefüggésben pedig megállapította, hogy azt az I. r. vádlott az általa 1997. október 31. napjától 1998. április 31. napjáig kiállott előzetes letartóztatásban töltött idő beszámításával kifizette [Btk. 99. § (1) bekezdés].
A II. r. vádlott végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésének próbaidejét 2 évre enyhítette.
A III. r. vádlott tekintetében nagyobb nyomatékot tulajdonított nevezett feltáró jellegű, önmagát terhelő, következetes, beismerő vallomásának. Ezért börtönbüntetését 8 hónapra, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét 2 évre enyhítette. Az e vádlottal szemben kiszabott pénzmellékbüntetést 100 000 forintra mérsékelte. Rendelkezett arról, hogy a pénzmellékbüntetést - meg nem fizetése esetén - 500 forintonként kell egy-egy napi fogházra átváltoztatni.
A IV. r. vádlott börtönbüntetését 1 évre, a végrehajtás felfüggesztésének próbaidejét 2 évre enyhítette.
A VII. r. vádlott börtönbüntetése végrehajtásának felfüggesztése próbaidejét 2 évre enyhítette.
A VIII. r. vádlott pénzbüntetését 200 napi tételre enyhítette, egynapi tétel összegét 500 forintban határozta meg.
Egyebekben az elsőfokú ítélet rendelkezéseit az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., a VII. r., a VIII. r. vádlottak és az V. r. vádlott tekintetében - nevezett felmentését is beleértve - helybenhagyta.
Az ítélet egyes rendelkezéseinek megváltoztatása a Be. 260. §, míg más rendelkezéseinek helybenhagyása a Be. 259. § (1) bekezdésében foglaltakon alapul.
A másodfokú eljárásban közreműködő igazságügyi orvosszakértők díjával felmerült bűnügyi költséget a Be. 266. § (1) bekezdése alapján a II. r. vádlott köteles viselni. (Legf. Bír. Bf. I. 2758/2000. sz.)