BH 2015.3.66 I. Az örökös személyét az örökhagyónak magának kell kijelölnie, azt más személyre nem bízhatja, az örökösnevezés nem tartalmazhat feltételt, kiválasztás eredményétől nem tehető függővé [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 624. §, 636. § (1) és (2) bek.].

II. A végrendelet értelmezése csupán az örökhagyó akaratának feltárására, de nem az örökhagyó végintézkedési rendelkezésének pótlására szolgál. A bírói gyakorlat szerinti értelmezési eszközök nem használhatók fel olyan jog érvényesítésére, amelyet a végrendelet nem tartalmaz, amelyet a végrendeletből nem lehet kiolvasni (PK 82. és 85. számú állásfoglalás).

[1] A felperes alapítvány keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó 2008. január 14-én kelt érvényes írásbeli magánvégrendelete a javára szóló örökösnevezést tartalmaz.

[2] Az alperesek - akik törvényes örökösei az örökhagyónak - ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.

[3] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó keresettel támadott írásbeli magánvégrendelete érvényes.

[4] Idézte a Ptk. - 1959. évi IV. tv. - 629. § (1) bekezdését, a 636. § (1)-(2) bekezdését, a 637. § (2) bekezdését és a PK 85. számú állásfoglalás a)-b) pontjaiban foglaltakat. Az akarati elv, azaz a "favor testamenti" elvének érvényre juttatásával értelmezve az örökhagyó végrendeletét úgy foglalt állást, hogy az okiratból egyértelműen kitűnik, az örökhagyónak az a szándéka, a felperes alapítvány mindenkori vezetője az örökhagyó vagyonával a halála után saját belátása szerint és teljes mértékben rendelkezhet, konkrét kikötést e körben az örökhagyó nem határozott meg, amely arra utal, hogy az örökhagyó a vagyonát jótékonysági célra rendelte fordítani, a vagyona feletti tulajdonosi rendelkezési jog lényegében örökösi minőséget fejez ki. Az örökhagyó valós szándékára utaló körülményként értékelte, hogy a lakását már életében elajándékozta a felperesnek, továbbá az egyik földterülete eladásából befolyó vételárat is a felperes alapítványnak adta. Kitért arra is, hogy a törvényes örököseit nem kívánja juttatásban részesíteni, okiratba foglalta, hogy a még élő unokatestvérei "nem szolgálnak, illetve nem szorulnak anyagi segítségre". Mindezek alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott , hogy az örökhagyó a felperest nevezte meg örököséül, ezért megállapította a végrendelet érvényességét, amely a felperes javára történő örökösnevezést tartalmaz.

[5] Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.

[6] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság téves jogi megközelítésből kiindulva vizsgálta az okirat érvényességét. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a "favor testamenti" elve csak érvényes végrendelet tartalmának megállapítása érdekében alkalmazható jogelv, de semmiképpen nem szolgálhat a végrendelet érvénytelenségét eredményező akár alaki, akár tartalmi hiba orvoslására.

[7] Rámutatott, hogy a Ptk. 626. § (2) bekezdésében és a 636. §-ában foglalt rendelkezések összevetéséből következően végrendelkezni csak személyesen lehet, és az örököst (hagyományost) is csak az örökhagyó nevezheti meg. Az örökhagyó a 2008. január 14-ei jognyilatkozata szerint halála esetére úgy rendelkezett, hogy vagyona jótékonysági célra kerüljön felhasználásra. E körben csupán utalásszerű, példálózó jelleggel rögzítette, hogy milyen jellegű jótékonysági juttatásra gondolt (pl. autista gyermekek megsegítése; egy idős, gondozásra szoruló pap támogatása). A hagyaték jótékonysági célra fordításának intézéséhez kapcsolódóan rendelkezett úgy, hogy ebben a körben a felperes alapítvány alapítója, illetve mindenkori vezetője - jelenleg: az okiratban megnevezett atya - a megbízott.

[8] A másodfokú bíróság megítélése szerint az okiratban érvényes örökösnevezés nem történt, ennek hiányában az örökhagyó érvényes végrendeletet nem alkotott. Az örököst ugyan nem kell örökösként jelölni, annak teljes családi vagy hivatalos nevét feltüntetni, azonban az örökös személyének egyértelműen felismerhetőnek kell lennie az okiratban megfogalmazottakból. Ezt azonban az adott, halál esetére szóló jognyilatkozatból nem látta megállapíthatónak.

[9] Érvényes végrendeleti örökös hiányában az örökhagyó hagyatéka tekintetében a törvényes öröklés szabályait tekintette irányadónak. Kifejtette, hogy más személy örökössé nevezése esetén az örökhagyó hallgatólagos módon zárhatja ki az öröklésből a törvényes örököst; a perbeli esetben ilyen kizárás érvényes örökösnevezés hiányában értelemszerűen nem történhetett. Annak megállapítására, hivatalbóli vizsgálatára pedig nem látott lehetőséget, hogy kifejezett kizárásnak tekinthető-e az örökhagyónak a törvényes örököseire vonatkozó utalása.

[10] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Érvelése szerint az öröklési jog és az állandó bírói gyakorlat szerint az örökösnevezés nem érvényességi kelléke a végrendeletnek. Hangsúlyozta, hogy a végrendelet tartalma az irányadó abban, hogy mennyiben kell a juttatásban részesülő személyt örökösnek, illetőleg hagyományosnak tekinteni. Hivatkozott arra, hogy ebben a vonatkozásban nem az örökhagyó szóhasználata, hanem az akarata a döntő. Részletesen kifejtett indokai szerint a végrendeletet ezért a "favor testamenti" elvének érvényre juttatásával kell értelmezni, azaz nemcsak a végrendeletben használt egyes kifejezéseket, hanem az örökhagyó esetleges ráutaló magatartását is elemezve. Ebben az esetben értékelni kellett volna, hogy az örökhagyó lakását már életében is neki ajándékozta, az egyik ingatlana vételárával együtt. Változatlanul fenntartotta, hogy a perbeli végrendelet szerint az örökhagyó örököse maga az alapítvány, a hagyatéki vagyon jótékony célra történő mikénti felhasználását bízta az örökhagyó a végrendeleti örökösre, egyben a törvényes örököseit egyértelműen kizárta az öröklésből.

[11] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak.

[12] A Ptk. 623. § (1) bekezdésében foglaltakból következően a törvény a végrendelettel történő rendelkezéshez feltételül szabja, hogy a nyilatkozat az örökhagyótól származzon, továbbá az örökhagyó halála esetére szóljon, és annak tárgya az örökhagyó vagyona vagy annak egy része legyen.

[13] A Legfelsőbb Bíróság PK 85. számú állásfoglalásával irányított bírói gyakorlat ez utóbbi feltételeket összevonja és csupán két feltétel hivatalbóli vizsgálatának kötelezettségét rója a közjegyzőre, illetőleg a bíróságra. Ezek hiányában végrendeletről nem lehet szó. Tekintve, hogy az adott esetben az említett feltételek fennállnak, az örökösnevezés hiánya nem fosztja meg az okiratot a végrendeleti jellegétől.

[14]Általános érvénnyel kimondható továbbá, hogy az örökösnevezés a végrendeletnek nem érvényességi feltétele. A végrendelet érvényes akkor is, ha örökösnevezést egyáltalán nem tartalmaz, hanem csak a törvényes örökös kizárásáról, kitagadásáról szól, abban az örökhagyó hagyományrendelést vagy egyéb intézkedést tesz.