ÍH 2017.90 A FOGVATARTOTT KÁRTALANÍTÁSI ÉS NEM VAGYONI KÁR/SÉRELEMDÍJ IRÁNTI IGÉNYE ÉRVÉNYESÍTHETŐSÉGÉNEK SZEMPONTJAI

Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülményekre alapított, a Bv. tv.-en alapuló kártalanítás iránti igény a Magyar Állammal szemben, büntetés-végrehajtási bíró előtt érvényesíthető. Ha a fogvatartott ugyanezen körülményekre hivatkozva polgári bíróság előtt személyiségi jogi pert indít, az igény a Magyar Állammal szemben - passzív perbeli legitimáció hiányában - nem lehet alapos [Alkalmazott jogszabályok: 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 10/A. § (4)-(6) bekezdés, 70/A. §, 143. §; 1979. évi 11. törvény (Bv. tvr.) 35. § (1) bekezdés].

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Magyar Állam alperes megsértette az emberi méltósághoz és egészséghez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2013. szeptember 3. és 16. között az egyik perbeli Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, 2014. szeptember 14. és 22. között a másik Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben túlzsúfolt cellákban tartotta fogva. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a jogsértés abbahagyására és tiltsa el a további jogsértéstől, továbbá hogy magánlevélben fejezze ki sajnálkozását, továbbá fizessen meg 250 000 forint nem vagyoni kártérítést és ugyanilyen összegű sérelemdíjat, valamint ezen összegek után a keresetlevél benyújtásától számított késedelmi kamatot.

Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését, másodlagosan a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint fogalmilag kizárt, hogy közvetlenül bárkinek a személyiségi jogát megsértse. A kiszabott szabadságvesztés büntetések végrehajtásáról büntetés-végrehajtási szervek útján gondoskodik. Az elítélt és az állam között nem jön létre polgári jogi jogviszony, a 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 143. §-a által biztosított jogorvoslati lehetőség szerint nem felel a fogvatartottat ért károkért.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felperest 2013. szeptember 2. és 16. között a K. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tartották fogva, ebből szep­tember 2. és 3. között a 35. számú, 6,4 m2 alapterületű, 4,2 m2 összmozgásterű és 24,5 m3 összlégterű zárkában másodmagával, majd szeptember 3. és 16. között a 43. számú, 12,1 m2 alapterületű, 6,1 m2 összmozgásterű és 45,5 m3 összlégterű zárkában hatodmagával. A Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet I. számú egységében 2013-ban a telítettség éves átlagban 242,5% volt, ami időnként elérte a 290%-ot. A felperes 2014. szeptember 15. és 22. között a B. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a 39 m2 alapterületű 26. zárkában került elhelyezésre, amelynek nettó alapterülete 23 m2, légtere 142 m3 volt. A zárkában szeptember 15-én 7 fő, 16-án 14 fő, 17-18-án 17 fő, 19-20-án 15 fő, 21-22-én 16 fő került elhelyezésre. Ítéletének indokolása szerint a Bv. tv. 143. § (1)-(2) bekezdése konkrétan nem határozza meg, hogy a kárigény kivel szemben érvényesíthető, ezért az alperes permegszüntetés iránti kérelme alaptalan. Kifejtette: a felek között közvetlen polgári jogviszony nem jött létre. Az egyes állami szervekre telepített hatáskörök, közjogi tartalmú jogosultságok folytán ezeknek a szerveknek lehetnek jogosultságai, ezért közjogi viszonyokban őket kell jogalanynak tekinteni.

Az elsőfokú ítélettel szemben - elsődlegesen annak keresete szerinti megváltoztatása, másodlagosan a hatályon kívül helyezése iránt - a felperes terjesztett elő fellebbezést.

Fellebbezésében fenntartotta azt az álláspontját, hogy az alperes szabadságvesztés büntetésének időtartama alatt megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkében foglalt embertelen, megalázó bánásmód tilalmát azzal, hogy a túlzsúfolt zárkában, nem megfelelő higiénés körülmények között helyezte el. Kiemelte: a kínzás, embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód abszolút értelemben véve tiltott, ezt az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) több ügyben, pl. a Szél kontra Magyarország (No. 30221/06), illetve Varga és mások kontra Magyarország (No. 14097/12) ügyben is kifejtette. Utalt arra, hogy az EJEB az utóbbi ügyben a magyar bírói gyakorlat elemzése alapján arra jutott, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek felelőssége nem áll fenn, mert kapacitásuktól független befogadási kötelezettség terheli őket. A legalapvetőbb emberi jogot sértő helyzetért ezért az állam felel, mert az állam feladata, hogy megfelelő intézkedésekkel egyensúlyban tartsa a büntetés-végrehajtási intézetek kapacitását és a fogvatartottak számát. A Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) ajánlásának megsértése az EJEB álláspontja szerint az Egyezmény megsértését valósítja meg. A Varga és mások kontra Magyarország ügyben hozott ún. "pilot" döntésében a Bíróság kimondta, hogy a probléma rendszerszintű, és az alperesnek megfelelő jogorvoslatot kell biztosítania a hasonló jogsérelmek orvoslására. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 46. cikk 1. pontja értelmében a Bíróság ítéletét a szerződő felek magukra nézve kötelezőnek tekintik, ezért a "pilot" ítélet után nem követhető az a korábbi gyakorlat, ami szerint az alperes nem felel. A Magyar Államot és annak szerveként a magyar bíróságot is köti az EJEB döntése. Az Alaptörvény Q) cikkének (3) bekezdése értelmében Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általános elismert szabályait, márpedig a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma ilyen.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, melyet jogszerűnek és megalapozottnak tartott.