BH 2000.3.100 Nem vagyoni kártérítés a Hepatitis C vírussal fertőzött vérkészítmény felhasználásával okozott egészségkárosodás miatt [1972. évi II. tv. (a továbbiakban: Et.) 22. § (2) bek., 58. § (3) bek., 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet (a továbbiakban: Etv.) 12. § (1)-(2) bekezdés, 199/1997. (XI. 14.) Korm. r., Ptk. 326. § (1)-(2) bek., 354-355. §, 360. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.].

Az 1951-ben született felperest negyedik gyermekével való terhessége kilencedik hónapjában - 1984 októberében - méhszájzáró műtét elvégzése végett vette fel az alperes jogelődje, a megyei tanács szülészeti és nőgyógyászati osztálya. Az október 11-én elvégzett műtét során az egyik artéria megsérült, emiatt az erős vérzés következtében vérátömlesztésre volt szükség. A felperes 1810 ml "A" RH pozitív transzfúziót kapott.

A felperes 1984. november 25-én szülte meg a gyermekét, majd november 26-án 2110 ml "A" RH pozitív VVS MASSA transzfúziót kapott.

Időközben nyolc év eltelt, amikor a felperes 1992. október 1-jén véradásra jelentkezett. A T-i Vértranszfúziós állomáson 400 ml vért vettek le tőle, de az ezt követő vizsgálaton kiderült, hogy C típusú fertőző májgyulladása van, ezért a vérét nem használták fel, de a vértranszfúziós állomás vezető főorvosa 1993-ban felhívta a figyelmét, hogy vérét HCV ellenanyagra pozitívnak találták, és kiegészítő vizsgálatokon vegyen részt. A felperes emiatt 1993 decemberében kórházban volt, ahol a vizsgálatok eredménye krónikus aktív Hepatitis C vírusfertőzést igazolt. Ekkor a felperes még teljesen panasz- és tünetmentes volt, ezt követően fél éven át Interferon-kezelést kapott. Az eközben elvégzett vizsgálatok is panasz- és tünetmentességet igazoltak.

A felperes általános rosszulléte, panaszai 1995. év elején kezdődtek, amikor február 20-tól március 8-ig emiatt kórházi kezelés alatt állott. Ekkor állapították meg, hogy a folyamat progresszív jellegű.

A felperes munkaképessége csökkent, 1995. április 1-jétől kénytelen volt a munkaviszonyát megszüntetni.

A felperes az 1995. június 28-án benyújtott keresetében 4.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és ennek 1993. január 1-jétől járó késedelmi kamata megfizetésére kérte a Magyar Állam alperes kötelezését. Azt állította, hogy vírusfertőzését az alperes jogelődjénél végzett műtétek során alkalmazott vérátömlesztés okozta, mert a vér fertőzött volt, ezért a Magyar Állam az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (Et.) 58. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel a 22. § (2) bekezdése alapján a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó szabályai szerint köteles a kártalanítására.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes nem bizonyította, hogy fertőzését a vérátömlesztés okozta, de alkalmazásának időpontjában ezt a fertőzést még nem is ismerték. Ezért a felelőssége nem állapítható meg. Elévülésre is hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése alapján megállapította, hogy a felperes fertőzése az alperes jogelődjénél alkalmazott vérátömlesztés következménye. Nem találta alaposnak az alperes elévülési kifogását sem, és 1995. április 1-jében határozta meg azt az időpontot, amikor világossá vált a felperes számára, hogy életlehetőségei beszűkültek, betegsége gyógyíthatatlan, korábbi életét nem folytathatja. Ehhez képest az 1995. június 28-án benyújtott keresete időben érkezett. A felperes keresetét mégis elutasította, mert a Ptk.-nak a veszélyes üzem felelősségére irányadó 345. §-ának alkalmazása folytán úgy látta, hogy az alperes mentesült a felelősség alól. A vértranszfúziók alkalmazásakor a Hepatitis C vírus nem volt ismert, ezért a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő a felperes egészségkárosodását. Emellett azt is megállapította, hogy az alkalmazott gyógymód életveszélyt hárított el, az orvos a legnagyobb gondosság és körültekintés követelményei szerint a kisebb kockázattal járó beavatkozást választotta.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest 4.000.000 forint kártérítés és ennek 1995. április 1-jétől járó késedelmi kamata megfizetésére. Álláspontja szerint a Ptk. 345. §-a az adott esetben nem alkalmazható, az Et. a felróhatóságon alapuló kártérítést és az objektív kártalanítás fogalmát ismeri. A felperes keresete az utóbbira irányult. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján - egyezően az elsőfokú bírósággal - a másodfokú bíróság is azt állapította meg, hogy a felperes Hepatitis C vírusfertőzését az alperes jogelődje által alkalmazott vérátömlesztés okozta. Álláspontja szerint a felperesnek adott vérkészítmény gyógyszerhez hasonló elbírálás alá vonható anyag, mert azt gyógyászati cél érdekében élő ember szervezetébe juttatták. Az alperes ezért az Et. 58. §-ának (3) bekezdése alapján a 22. § (2) bekezdése értelmében a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó szabályai szerint köteles a kártalanításra (Ptk. 354-355. §).

Az elévülés kérdésében is egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával és megállapította, hogy a felperes követelése nem évült el. A károkozó cselekmény és a ténylegesen bekövetkezett kár között időbeli eltérés van, s a károsodás csak 1995. április 1-jén következett be, mert ekkor vált világossá, hogy a felperes életlehetőségei ténylegesen beszűkültek. A kár összege körében értékelte, hogy a felperes fiatal korában szerzett gyógyíthatatlan betegséget, munkaképessége 67% alá csökkent. Teljes életvitelének megváltoztatására, korábbi munkahelyének feladására és egészséges élet helyett fokozott orvosi kezelésre, megfigyelésre kényszerül.

A jogerős ítélet felülvizsgálatát és a kereset elutasítását az alperes kérte. Eljárásjogi és anyagi jogi jogszabálysértésre is hivatkozott. Álláspontja szerint a Magyar Állam nem marasztalható, mert az elsőfokú eljárásban félként nem vett részt. A felperes a keresetét a megyei önkormányzat kórháza ellen nyújtotta be. A másodfokú bíróságnak a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében a fellebbezési kérelem és ellenkérelem kereti között kellett volna elbírálnia az ügyet, a másodfokú eljárásban az alperes személye nem változhatott meg. A Magyar Államnak nem volt tudomása arról, hogy ellene pert indítottak, így a képviselet ellátására sem adhatott meghatalmazást. A jogi képviselő a kórházat képviselte. Nemcsak a jogi képviselő személyében történt változás, hanem az anyagi kötelezett személyében is. A 199/1997. (XI. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1997. november 23-án történt hatálybalépéséig a per alperese a kórház volt. Ezt követően vele szemben a pert meg kellett volna szüntetni, a perben alanyváltozás következett be. Ez a másodfokú eljárásban már nem volt megengedett. Az alperes pozíciójában jogképességet megszüntető jogszabályváltozás történt.

Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 221. §-ában foglalt indokolási kötelezettségét is, mert nem állapítható meg az ítéletből az alperes oldalán bekövetkezett változás, nem adta indokát, miért tért el a felperes által követelt kamat kezdő időpontjától, miért nem tartotta rendeltetésellenesnek a felperes joggyakorlását, és megsértette a Pp. 206. §-ában foglaltakat is, mert felülmérlegelte a bizonyítékokat. Megítélése szerint nem állapítható meg, hogy a felperes 1984-ben kapta a HCV-fertőzést, az ebben az időpontban még ismeretlen volt, a vérkészítményt törzskönyvezni nem lehet, nem is gyógyszer, a bíróság tehát túllépte a hatáskörét amikor ennek ellenkezőjét állapította meg és alkalmazta az Et. 58. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat. Fenntartotta az elévülési kifogását is. Álláspontja szerint a felperes állapota nem 1995 áprilisától rosszabbodott, mert már korábban is voltak rosszullétei. Az igényérvényesítés akadályának megszűnéséig az elévülés nyugodott [Ptk. 326. § (2) bek.], legkésőbb azonban 1994. január végén már ismert volt a betegsége. Ehhez képest a kereset az elévülési időn túl érkezett.