A Pécsi Ítélőtábla Pf.20199/2009/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 81. §, 163. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 78. §, 84. §, 339. §, 349. §, 355. §, 1978. évi IV. törvény (Btk.) 229. §, 1994. évi XXXIV. törvény (Rtv.) 17. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §] Bírók: Fekete Bálint, Hrubi Adrienn, Juhász László

Pécsi Ítélőtábla

Pf.II.20.199/2009/5. szám

A Magyar Köztársaság nevében!

A Pécsi Ítélőtábla a Dr. Kiss Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Kiss Albert ügyvéd, ügyvédi iroda címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. Klamár István jogtanácsos által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítása és egyéb iránt indított perében a Tolna Megyei Bíróság 2009. április 7. napján kelt 10.P.20.668/2008/21. számú ítélete ellen a felperes által 22. sorszámon előterjesztett és Pf.4. sorszámon kiegészített fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 (ötszázezer) forintot.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 10.000 (tízezer) forint első- és 5.000 (ötezer) forint másodfokú eljárásban felmerült perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - az állami adóhatóság felhívására - 41.800 (negyvenegyezer-nyolcszáz) forint le nem rótt elsőfokú és 41.800 (negyvenegyezer-nyolcszáz) forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket.

Ezen felüli fellebbezett részében az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Indokolás

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint 2007. október 11. napján Sz. városába érkezett Gy. F., az M. Sz. Párt akkori elnöke és a Magyar Köztársaság akkori kormányfője, aki az Sz. Városi Sportcsarnokban megtartott "A nagy párbeszéd" című rendezvénysorozaton vett részt. A felperes a sportcsarnok külső körzetében kb. 80-100 fős, a kormány lemondását követelő tömegben tüntetőként volt jelen, jelenlétével kívánta a pártelnök-kormányfő tevékenységével kapcsolatos ellenkező véleményét kifejezésre juttatni. A felperes barátja, N. I. nyers tojásokat vitt magával a rendezvényre, azokat az intézkedő rendőrök, és az időközben megérkezett védett vezető irányába dobta, amely miatt az intézkedő rendőrök - köztük a civil ruhás J. A. rendőrzászlós - testi kényszer alkalmazásával N. I.földre vitték, vele szemben bilincset alkalmaztak. A művelet közben a felperes az intézkedő civil ruhás rendőrt hátulról a földre rántotta. Ezt követően a felperest a rendőrzászlós segítségére siető három másik rendőr megbilincselte és a járőrkocsihoz vezette, majd őt 2007. október 11. napján 17 óra 08 perctől 2007. október 12. napjának 0 óra 10 percéig szabálysértési őrizetben tartották. Az intézkedés ellen a felperes panasszal nem élt.

Az alperes az Sz. Nyomozó Ügyészségnél feljelentést tett a felperessel szemben a Btk. 229.§ (1) bekezdésébe ütköző és a szerint minősülő hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt. Az Sz.Városi Bíróság az első fokon jogerőre emelkedett

8. számú ítéletével a felperest az ellene hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az alperes feljelentése alapján a felperes lakóhelye szerint illetékes körjegyzőség előtt veszélyes tárgyak elhelyezésével, eldobálásával kapcsolatos szabálysértési ügy, továbbá az M. Rendőrkapitányságon gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt indult eljárás a felperes ellen. Az M. Rendőrkapitányság konzultáció után visszaküldte a szabálysértési feljelentést arra hivatkozással, hogy részletes leírás, bizonyítékok mellékelésének hiányában a feljelentéshez mellékelt rendőri jelentések a feljelentésben leírtakat nem támasztották alá, az L.-K. Községek Körjegyzője a felperessel szemben a szabálysértési eljárást jogerősen megszüntette.

A felperes keresetében a Ptk. 349. és 84.§-aira alapítottan kérte annak megállapítását, hogy az alperes eljárása során személyes szabadságában jogellenesen korlátozta, és azzal, hogy alaptalanul büntetőeljárást és szabálysértési eljárásokat kezdeményezett, megsértette a felperes jó hírnevét. A jogsértés bírósági megállapításán túl kérte az alperes írásbeli elégtétel adására kötelezését, valamint az alperesnek 1.200.000 forint összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, hivatkozva egyrészt arra, hogy a Ptk. 349.§-a alapján kártérítési felelőssége nem áll fenn, tekintettel arra, hogy a felperes a jogszabály által lehetővé tett rendes jogorvoslati lehetőségével nem élt, a rendőri intézkedés ellen panaszt nem jelentett be. A testi kényszer és bilincs használata, illetőleg a büntető és szabálysértési feljelentések megtétele is jogszerű volt az alperes részéről.

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 20.000 forint elsőfokú eljárásban felmerült perköltséget, valamint az államnak 72.000 forint le nem rótt elsőfokú eljárási illetéket.

Döntését egyrészt azzal indokolta, hogy a felperes a rendőri kényszerintézkedés ellen panasszal nem élt, így a Legfelsőbb Bíróság EBH 2000/199. számú elvi határozatában közzétett iránymutató bírói gyakorlatnak megfelelően törvényi feltétel hiányában a Ptk. 349.§ (1) bekezdésére alapítva követelést nem érvényesíthet. Megállapította továbbá, hogy a felperes nem bizonyította, hogy az alperes által alkalmazott kényszerintézkedések a felperes személyhez fűződő jogait sértették volna, mert az alkalmazott rendőri intézkedések a felperes által hivatkozott személyhez fűződő jogok védelme szempontjából a törvényes céllal arányban állóak voltak. A felperes idegen személy ellen irányuló és fizikai kényszernek minősülő magatartása váltotta ki az alperes intézkedését. A személyhez fűződő jogok korlátozásának jogszerűsége szempontjából pedig nem annak van jelentősége, hogy a felperes magatartása megvalósította-e a későbbiekben vád tárgyává tett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének törvényi tényállását, hanem annak, hogy a felperes az alperes szolgálatban lévő rendőrei jelenlétében idegen személyt hátulról földre rántott.

A büntető és szabálysértési feljelentések megtételét is jogszerűnek ítélte meg az elsőfokú bíróság, megállapítva, hogy az alperes a rendelkezésre álló adatokból levont következtetése még akkor sem jogsértő, ha utóbb a vád tárgyává tett cselekmény tekintetében felmentő ítélet, a szabálysértési eljárások tekintetében pedig megszüntető határozat született.

Az ítélet ellen annak megváltoztatása és a keresetnek történő helyt adás, valamint az alperes perköltségben való marasztalása iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést. Másodlagosan felvetette az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének lehetőségét is. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen utasította el a felperes keresetét arra hivatkozással, hogy a felperes a Ptk. 349.§-ában írtak szerint nem merítette ki a rendelkezésére álló rendes jogorvoslati lehetőséget, mert a rendőrségi törvényben szabályozott panaszjog nem volt alkalmas az adott jogsérelem orvoslására. Utalt arra is, hogy a Ptk. 84.§ (1) bekezdés a) pontjára alapított kereseti kérelem tekintetében a rendes jogorvoslati lehetőség kimerítésére nincs szükség. Megítélése szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok nem támasztották alá azt az ítéleti ténymegállapítást, hogy a felperes az intézkedő rendőrt földre rántotta, illetőleg a felperes idegen személlyel szemben fizikai kényszert alkalmazott volna. Álláspontja szerint a kereseti kérelem megítélése szempontjából alapvető bizonyítéknak kellett volna tekinteni az Sz. Városi Bíróság jogerős büntető ítéletét, amellyel a felperest az ellene hivatalos személy elleni bűntette miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentette fel. Nyomatékosan hivatkozott arra, hogy az eset kapcsán vele szemben intézkedő rendőr civil ruhában volt, aki a rendőri minőségét tanúsító azonosítót nem viselt. A felperes nem tudhatta, hogy barátjával, N. I.-vel szemben intézkedő személy civil ruhás rendőr, akit a felperes ugyan megérintett, de szándéka nem irányult sem bántalmazására, sem arra, hogy a hivatalos személyt erőszakkal intézkedésében megakadályozza. Erre tekintettel vitatta azt az elsőfokú ítéleti megállapítást, amely a rendőri intézkedést a felperes által tanúsított magatartással szemben a személyiségi jogok védelme szempontjából törvényes céllal arányban állónak tartotta.