EH 2003.899 I. A munkáltató létszámcsökkentés esetén maga választhatja ki azt az alkalmazottját, akinek a jogviszonyát megszünteti, de ezt csak a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye betartásával teheti [Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pont, Mt. 4. §].
II. A felmentési okot alátámasztó bizonyítás nem lépheti túl a felmentés indokolásának kereteit [Kjt. 30. § (2) bekezdés].
A felperes keresetében a közszolgálati jogviszonya felmentéssel történő megszüntetése jogellenességének megállapítását, közszolgálati jogviszonya helyreállítását és az illetménykiesése megfizetését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította a felmentés jogellenességét, a felperes közszolgálati jogviszonyát helyreállította, eredeti munkakörébe visszahelyezte, és kötelezte az alperest 1 141 814 forint és kamatai megfizetésére.
Az ítéleti tényállás szerint az üzemmérnöki végzettséggel rendelkező felperest szociálpolitikai és mezőgazdasági előadó munkakörben alkalmazta az alperes. A közszolgálati jogviszonyát a munkáltatói jogkört gyakorló jegyző felmentéssel megszüntette a Ktv. 17. § (1) bekezdés b) pontja alapján, a hivatal létszámának csökkentésére hivatkozással. Az indokolás szerint a képviselő-testület határozatával rendelte el a létszámcsökkentést; a munkakörök összevonása miatt a felperes további foglalkoztatására nem volt lehetőség, számára más megfelelő munkakört nem tudtak felajánlani. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felmentésben megjelölt létszámcsökkentés megtörtént, azonban a felmentés valódi oka a polgármester és a felperes között kialakult személyes ellentét volt. Ezzel kapcsolatban tényként állapította meg, hogy 1998. december 7. napján a polgármester kijelentette: a felperessel a továbbiakban nem tud együtt dolgozni. Ez alkalommal felajánlotta a felperesnek a jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését, és miután a felperes ezt elutasította, a polgármester fegyelmi eljárást kezdeményezett a felperessel szemben. A polgármester és a jegyző közreműködésével már 1998. december közepétől megindult J. G. áthelyezéséről a tárgyalás, akit 1999. január 10-én a felperesével azonos munkakörbe neveztek ki, és a felperes mellé osztották be azzal, hogy a felperest bízták meg a betanításával. J. G. a munkakör betöltéséhez szükséges képzettséggel nem rendelkezett. Az ügyiratokat a felperes nevére szignálták, és a felperes felmentéséig mindketten egyazon munkakört látták el. A létszámcsökkentést elrendelő képviselő-testületi határozat meghozatalát megelőzően fél éven belül az alperes négy fővel létesített határozatlan idejű jogviszonyt, akik egyike sem rendelkezett felsőfokú végzettséggel. Ennek szakmai indokát az alperes abban jelölte meg, hogy a megnövekedett önkormányzati feladatokat nagyobb létszámú hivatali apparátus tudta ellátni. A kinevezett személyek alkalmazásához önkormányzati határozat nem volt szükséges, ugyanakkor a felperes és még két régi alkalmazott felmentéséhez a létszámcsökkentést előíró önkormányzati határozat adta a hivatkozási alapot.
Az elsőfokú bíróság mindebből levont következtetése szerint a létszámbővítés valódi indoka az volt, hogy a későbbiekben az alperesnek lehetősége legyen a felvett létszámnak megfelelő létszámcsökkentés végrehajtására és az általa nem kívánatos személyek eltávolítására. Az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta a felperes vonatkozásában a felmentéshez való jogát, mert azzal személyi ellentétet kívánt megtorolni. Ezért megállapította a felperes felmentésének jogellenességét, a Ktv. 60. § (2) bekezdése alapján helyreállította felperes közszolgálati jogviszonyát, és visszahelyezte eredeti munkakörébe, továbbá rendelkezett a Ktv. 60. § (3) bekezdése szerint az elmaradt illetménye és kamatai megfizetéséről is.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét - a jogerős ítélet meghozataláig az elmaradt illetményigényre tekintettel - részben megváltoztatta, és az alperes marasztalásának összegét
1 559 468 forintra és kamataira felemelte, egyebekben az ítéletet helyes indokai alapján helybenhagyta.
Az alperes fellebbezésében felhozott újabb tények tekintetében - miszerint a felperes a munkaidőben nem tartózkodott a munkahelyén, hanem piaci árusítást végzett, és magatartásával fegyelmi vétséget valósított meg - a másodfokú bíróság kifejtette, hogy azok nem állnak összefüggésben a felmentő határozatban foglalt indokokkal, így azok az ítélet érdemben történő elbírálását nem befolyásolhatták.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan új eljárás elrendelését kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogszabályban előírt indokolási kötelezettségének eleget tett, a megjelölt felmentési ok is a törvénynek megfelelő volt. Álláspontja szerint a bíróság a hatáskörét túllépve jogellenesen tette vizsgálat tárgyává az alperesi intézkedés jogszerűségét, mivel a munkáltató diszkrecionális jogkörébe tartozik, hogy melyik munkavállalójának szünteti meg a jogviszonyát. Jogszabálysértőnek tartotta az ítéletet azért is, mert olyan tanúk vallomásait nyomatékosan figyelembe vette, akiknek közszolgálati jogviszonya már nem áll fenn, tőlük elfogulatlan, tárgyilagos tanúvallomás nem várható. Kifogásolta, hogy az 1998. december 7-ei jegyzőkönyvben foglaltakat a bíróság kelleténél nagyobb súllyal vette figyelembe. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság elutasította a fellebbezésben előterjesztett azon bizonyítási indítványt, amely szerint a felperes csütörtöki napokon munkaidőben a piacon árulta mezőgazdasági termékeit; ugyanis a felmentés alapjául szolgáló kötelezettségszegést megelőző magatartás is vizsgálható.
A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság a tényállás megállapításánál a bizonyítékokat a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelelően a maguk összességében értékelte, a levont következtetései nem okszerűtlenek.
A felülvizsgálati kérelem a tanúvallomások bizonyítékként való figyelembevételét alaptalanul sérelmezte, mivel a tanúk elfogultságát önmagában nem bizonyítja az a körülmény, hogy már nem állnak alperesnél közszolgálati jogviszonyban. A polgármester jegyzőkönyvezett nyilatkozatán túlmenően a perbeli tanúvallomások is alátámasztották azt az ítéleti megállapítást, hogy a polgármesternek személyes ellentéte volt a felperessel. Ennek a vitatott munkáltatói intézkedésre való ráhatását pedig a felülvizsgálati kérelem a jegyző munkáltatói jogkörgyakorlásával sikertelenül vitatta, minthogy mind a polgármester, mind a jegyző nyilatkozata szerint a felmentésről a jegyző a polgármesterrel egyetértésben döntött.
Mindezekre tekintettel a jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
A jogszabályban meghatározott, bizonyított felmentési indok esetén is megállapítja a bíróság a közszolgálati jogviszony megszüntetésének jogellenességét, ha a munkáltató a felmentés jogát nem rendeltetésének megfelelően gyakorolta (MK 95. számú állásfoglalás IV.). Kellő alap nélkül hivatkozott ezért a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a felmentésben megjelölt indok valóságán túlmenően a munkaügyi bíróság hatáskörét túllépve, jogellenesen tette vizsgálat tárgyává az alperesi intézkedés jogszerűségét. A munkáltatót ugyan megilleti az a jog, hogy maga választhatja ki a létszámcsökkentés során kinek a jogviszonyát szünteti meg, ezt azonban a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének betartásával kell tennie (Kjt. 3. §-a alapján alkalmazandó Mt. 4. §). Ezért azt a bíróság a perbeli tényekre tekintettel indokoltan és jogszerűen vizsgálta.
A felmentési okot alátámasztó bizonyítás nem lépheti túl a felmentés indokolásának kereteit [Kjt. 30. § (2) bekezdés]. Ennek megfelelően helyesen mellőzte a másodfokú bíróság a létszámcsökkentésre alapított felmentés esetén a felperes kötelezettségszegő magatartására vonatkozó bizonyítási indítványt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.102/2002/4. sz.)