A Fővárosi Törvényszék Mf.631203/2006/11. számú határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 4. §, 200. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 88. §, 136. §, 2006. évi IV. törvény (Gt.) 24. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 2. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Albrechtné dr. Viniczai Éva, Kántor Tünde, Vrábl Eszter

FŐVÁROSI BÍRÓSÁG

mint másodfokú bíróság

49.Mf.631.203/2006/11.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

A Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság a dr. Sztrókay Zsolt ügyvéd (1024 Budapest, Zivatar u. 16. I/9.) által képviselt felperes neve(cím.) felperesnek, a dr. Juhász-Laczik Lászlóné dr. Sipos Mária ügyvéd (8201 Veszprém, Jókai u.9.) által képviselt alperes neve(... alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei iránt indított perében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 29.M.2729/2004/21. sorszámú ítélete ellen az alperes részéről 24. sorszám alatt előterjesztett fellebbezések folytán meghozta az alábbi

Í t é l e t e t :

A Fővárosi Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és felperes keresetét elutasítja.

Kötelezi felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 1.150.000 (Egymillió-egyszáz-ötvenezer) Ft együttes első- és másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s :

Az elsőfokú bíróság a 23-as alszámú kijavító végzéssel kijavított ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 12 havi átlagkereset címén 12.000.000 Ft-ot, szabadságmegváltás címén 772.735 Ft-ot valamint 806.818 Ft perköltséget. Kötelezte továbbá, hogy fizessen meg a Magyar Állam részére 780.000 Ft eljárási illetéket.

Az ítélet indoklásában megállapította, hogy felperes 1993. november 1. napjától az alperesi társaság 10%-os tulajdonosa. Alperes másik tulajdonosa a felperes felesége volt. Felperes 1993. november 1. napjától tisztségként látta el az ügyvezetői feladatokat az alperesnél. Az alperes taggyűlése 1/2002. (IX.27.) P.G. számú taggyűlési határozatával felhatalmazta felperes feleségét, hogy a felperessel az alperes nevében munkaszerződést kössön ügyvezető munkakörre. Ennek alapján a felek 2002. szeptember 27-én határozatlan időtartamú munkaszerződést kötöttek, ügyvezető munkakörre azzal, hogy a szerződés 2002. november 1. napján lép hatályba. A felperes munkabérét havi 1millió Ft-ban határozták meg.

Felperes házastársa 2002. október 21. napján a tulajdonrészét a di Srl.-re ruházta át, így e naptól alperesi társaság tagjai a di Srl., valamint a felperes voltak.

Az alperes 2003. augusztus 25. napján megtartott taggyűlésén meghozott 5/2003 számú határozatával a felperest az ügyvezetői tisztségéből visszahívta. A határozat indokolást nem tartalmazott.

A felperes keresetében elsődlegesen 8millió Ft elmaradt munkabér, továbbá 20 nap igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltásaként 1millió Ft távolléti díj, valamint a munkáltatói igazolások kiadására kérte kötelezni az alperest. Másodlagosan az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján 12 havi átlagkeresetnek megfelelő 12 millió Ft valamint a szabadságmegváltás megfizetésére kérte kötelezni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozással, hogy a felperes munkaszerződése semmis, mert az a jóerkölcsbe ütközik. Hivatkozott továbbá arra, hogy a munkaszerződést a felek utóbb készítették.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felek által megkötött munkaszerződés nem volt a jó erkölcsbe ütköző. A szerződésben kikötött munkabér nem minősül olyan feltűnően aránytalannak, mely a szerződés semmisségét alapozhatná meg. Önmagában az hogy az alperes korábbi tulajdonosai 2002. szeptemberében tárgyalást folytattak a tulajdonrész esetleges értékesítéséről, az ez időben megkötött munkaszerződést érvénytelenné nem teszi. Azt pedig, hogy a munkaszerződés megkötésére utólag került volna sor, az alperes nem bizonyította.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az, hogy a felek az ügyvezető munkakörre határozatlan idejű szerződést kötöttek szintén nem eredményezi teljes szerződés érvénytelenségét. Annak következménye, hogy a Gt. 24. § (1) bekezdése alapján a munkaszerződés határozott időre - 5 évre kötöttnek - minősül.

Az ítélet szerint felperes munkaviszonyát a 2003. augusztus 25-i taggyűlési határozat megszüntette. A visszahívó határozat indokolást nem tartalmaz, így azt az Mt. 88. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti megszüntetési módnak kell tekinteni. A határozott időből a munkaviszony megszüntetésétől számítottan még hátralévő idő több mint egy év, ezért az elsőfokú bíróság az Mt. 88. § (2) bekezdése alapján 12 havi átlagkereset megfizetésére kötelezte az alperest.

Végül az elsőfokú bíróság megállapította, hogy felperes részére 2002. november 1-től 2003. augusztus 25-ig 17 nap szabadság járt, melynek megváltására az alperes az Mt. 136. § (1) bekezdése alapján köteles.

Az ítélet ellen alperes élt fellebbezéssel, elsődlegesen kérte annak megváltoztatásával a felperes keresetének az elutasítását, a munkaszerződés érvénytelenségére, semmisségére hivatkozással.

Másodlagosan - a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 35.G.40.639/2006/10 sorszámú ítéletére hivatkozással - annak megállapítását kérte, hogy felperes munkaviszonya 2003. december 31-vel szűnt meg, és ennek megfelelően kérte az ítélet megváltoztatását.

Hivatkozott továbbá arra, hogy felperesnek szabadságmegváltás nem jár, mivel nem tudta bizonyítani a ki nem vett szabadság napjait.

Felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Másodlagosan, arra az esetre, ha a Fővárosi Bíróság a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumának 35.G.40.639/2006/10 sorszámú ítélete alapján azt állapítja meg, hogy felperes munkaviszonya 2003. december 31-el szűnt meg, akkor az elsőfokú ítélet megváltoztatását akként kérte, hogy felperest 5 havi munkabér illeti meg.

A Fővárosi Bíróság megállapította, hogy alperes elsődleges fellebbezési kérelme megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítási eljárás lefolytatását követően helyesen állapította meg a tényállást, azt a másodfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta. Az elsőfokú bíróság azonban a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, ezért érdemi döntése nem megalapozott.

A Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint semmis a szerződés, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.