BH 2023.4.105 A munkaviszonyban álló ügyvezető igazgató kártérítési felelőssége az Mt. általános, a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok szerint bírálandó el, vagyis a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a vezető állású munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a kárt, valamint az okozati összefüggés fennállását [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 179. § (1) bek.].

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás

[1] Az alperes R. L.-val együtt 2017. május 25-től 2018. szeptember 12-ig látta el a felperes gazdasági társaság ügyvezetői feladatait, önálló képviseleti jogosultsággal.

[2] R. L. a cég profiljának bővítése érdekében egy szivattyúként funkcionáló, nyergesvontatóhoz kapcsolt félpótkocsi beszerzését tervezte, amelyet internetes hirdetés útján talált meg. Utasítása alapján a felperesi munkavállalók 2018. április 26-án Németországba utaztak a hirdetést feladó GmbH-hoz a jármű megtekintése, kipróbálása, megvizsgálása érdekében. Az eseményről videófelvételt is készítettek.

[3] A megtekintést követően R. L. a jármű megvásárlásáról döntött, azonban német nyelvtudására tekintettel az alperest kérte fel a gép beszerzésével kapcsolatos ügylet lebonyolítására. Az alperes telefonon vette fel a kapcsolatot az eladóval, közölve a felperes vételi szándékát. Többfordulós alkufolyamat eredményeképpen a tárgyaló felek abban állapodtak meg, hogy a felperes 40 000 euró vételárért vásárolja meg a járművet, amelyet az adásvételi szerződésben rögzített 25 000 euró átutalásával, illetőleg 15 000 euró készpénz megfizetésével egyenlít ki. A 2018. május 15-én létrejött adásvételi szerződés szerint a felperes mint vevő és a GmbH mint eladó ügyletet kötött egy haszongépjármű megvásárlására, a szerződésben a felek 25 000 euró vételárat tüntettek fel, amelyet a felperes 2018. május 18-án banki átutalással kifizetett. Ezt követően R. L. ügyvezető felkérte M. Sz. nemzetközi árufuvarozással foglalkozó vállalkozót, hogy a tehergépjárművet szállítsa Magyarországra. A vállalkozó fuvarajánlatát átadta az alperesnek.

[4] Az alperes 2018. május 24-én a felperesi társaság bankszámlájáról 15 000 euró készpénzt vett fel, a bevételi pénztárbizonylat szerint aznap befizette a felperes házipénztárába, majd onnan ezt az az összeget és további 500 eurót készpénzben kivett. Ezen összegeket az útlevéllel együtt borítékba tette és átadta O. I. felperesi munkavállalónak abból a célból, hogy azt vigye el Z.-re és adja át M. Sz.-nak. M. Sz. 2018. május 28-án vette át a borítékba tett pénzösszegeket és dokumentumokat O. I.-tól, majd Németországba utazott a megadott címre. A német eladó képviselője részére átadta a pénzt, majd együtt mentek az okmányirodába a jármű kiviteli rendszámának elintézése céljából. A megvásárolt járművel M. Sz. 2018. május 31-én érkezett Magyarországra, aki a számára rendelkezésre bocsátott 500 euró költőpénzből 134 eurót költött el, így 366 eurót visszaadott az alperesnek.

[5] K. V. felperesi munkavállaló jelezte, hogy a házipénztárban hiánya van, ezért az alperes utólag, 2018. június 7-én kiállított egy kiadási pénztárbizonylatot összesen 15 134 euróról, "bejövő számlakiegyenlítés adásvételi szerződés alapján" hivatkozással, kedvezményezettként az eladó cég képviselője lett megjelölve.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[6] A felperes a keresetében 15 134 euró és ezen összeg 2018. június 8-tól a kifizetésig számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:21. § (2) bekezdése, a 3:24. § (1) bekezdése, a 3:112. § (1) bekezdése, a 6:142. §-a, a 6:519. §-a, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 80. § (1) bekezdése, 177. §-a, a 179. § (1)-(2) és (5) bekezdése, 180. §-a, a 208. § (1) bekezdése és a 209. § (5) bekezdése alapján. Arra hivatkozott, hogy a haszongépjármű vételárát az adásvételi szerződés szerint 2018. május 18-án átutalással megfizette. Az alperes 2018. június 7-én a felperes házipénztárából 15 134 eurót vett fel, amelyet nem fizetett vissza, az összeggel munkaviszonya megszűnésekor nem számolt el, így az a mai napig vagyoni hiányként áll fenn, semmilyen jogszerű ügylettel nem magyarázható. Álláspontja szerint az alperes a szerződésszegéssel okozott kárért elsődlegesen a Ptk. 3:24. § (1) bekezdése alapján felel. Másodlagosan az Mt. 180. §-a szerinti megőrzési felelősség alapján kérte az alperes marasztalását. Álláspontja szerint az alperes nem egy ügyvezetővel szemben elvárható magatartást tanúsított, amikor pénzt vett fel a házipénztárból egy már kifizetett adásvétel céljából, ugyanakkor az összeget nem fizette vissza, ezért felelőssége az Mt. 179. §-ában szabályozott felróhatósági alapú munkavállalói kártérítési felelősség alapján is megállapítható. Az elsődleges és másodlagos hivatkozásának elutasítása esetén az Mt. 80. § (1) bekezdésében foglalt elszámolási kötelezettség elmulasztására hivatkozott.

[7] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint csak részben valós az a felperesi tényállítás, hogy a vételárat a felperes átutalással rendezte. Az utalás csak az adásvételi szerződésben megjelölt összegre vonatkozott, a vételár fennmaradó részét a felperes készpénzben fizette meg az eladónak, ezért a házipénztárból felvett 15 134 euró már nincs a birtokában. Hangsúlyozta, hogy nem okozott kárt a felperesnek, mivel a 15 000 euró egy számla nélküli tranzakció keretében készpénzben kifizetésre került az eladónak, amelyről a felperesnek tudomása volt.

Az első- és a másodfokú bíróság határozata

[8] A törvényszék ítéletével a felperes keresetét elutasította.

[9] Az elsőfokú bíróság tanúvallomások, az alperes és M. Sz. között 2018. május 28-31. között zajlott SMS-váltások, illetve a felperes által becsatolt pénztárbizonylatok alapján bizonyítottnak találta az alperes állítását, amely szerint a felperesi társaság és a német GmbH 40 000 euró vételárban állapodott meg. Az adásvételi szerződésen a felek 25 000 eurót tüntetnek fel, amelyet átutalásban teljesített a felperes, ugyanakkor a megállapodás szerint a fennmaradó 15 000 eurót készpénzben kellett megfizetnie.

[10] Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján bizonyítottnak találta, hogy O. I. vitte el és adta át a pénzt és az útlevelet tartalmazó borítékot M. Sz. részére, aki az összeget a hazaszállítandó pótkocsi vételáraként vitte ki Németországba. R. L. ügyvezető a perben nem vitatta, hogy ő kezdeményezte a félpótkocsi beszerzését, mivel a felperesi cég szolgáltatásait ipari takarítással kívánta bővíteni. Megállapította, hogy M. Sz.-al is R. L. vette fel a kapcsolatot a jármű hazaszállítása érdekében, vagyis életszerűtlen volt az a vallomás, hogy nem volt tudomása a valós vételárról.

[11] A törvényszék kifejtette, hogy a polgárjogi és munkajogi kártérítési felelősségnek is lényeges eleme a kár összegének bizonyítása. Álláspontja szerint a felperes által kárként meghatározott 15 000 euró az adásvételi szerződés tárgyát képező haszongépjármű vételárának része volt, a 134 euró pedig a forgalomba helyezés számlával igazolt költségének minősült, vagyis nem lehetett kárként értelmezni.