EH 2004.1109 A gazdasági szervezet vezető beosztású (vagyonkezelői megbízással rendelkező) dolgozója a hűtlen kezelés bűncselekményét - a Btk. 319. §-a (1) bekezdésében foglalt törvényi tényállási elemek megvalósulása esetén - elköveti abban az esetben is, ha a gazdasági szervezet a maga egészében nyereségesen gazdálkodik [Btk. 319. §].
A Sz.-i Városi Bíróság a 2004. január 23. napján kihirdetett ítéletével, illetve a megyei bíróság - mint másodfokú bíróság - a 2004. május 18. napján tartott tanácsülés alapján meghozott ítéletével K. A. terheltet különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, számviteli fegyelem megsértésének vétsége és magánokirat-hamisítás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 1 évi börtönbüntetésre, és
200 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az eljárás során felmerült 528 729 forint bűnügyi költségről akként rendelkezett, hogy abból 200 000 forintot az állam visel.
A másodfokú bíróság által irányadónak tekintett tényállás a következő:
K. A. terhelt az 1998. március 10. napján alakult "K. A. V. Transport Kft." (rövidítve: KAVT Kft.) ügyvezetője és 1998. március 11. napjáig egyszemélyes tulajdonosa volt.
Ekkor a társaság többszemélyes kft.-vé alakult, de 1999. július 13. napjáig továbbra is a terhelt látta el az ügyvezetői feladatokat.
I. A terhelt, valamint B. P. - a K. T. Kft. a részére 50 millió forintért 8 db nemzetközi fuvarozási engedélyt átad, noha a terhelt tisztában volt azzal, hogy a nemzetközi fuvarozási engedély forgalomképtelen.
A terhelt a megállapodás szerint 1998. július 13-án
6 626 547 forintot, továbbá 5 074 956 forintot utalt át a K. T. Kft. helyett a R. Lízing Rt. részére kezdő lízingdíjként.
Ezen túlmenően a terhelt 1998. június 5. napján 16 875 000 forintot, 1998. június 9-én 14 785 000 forintot, 1998. december 31-én 6 625 982 forintot utaltatott át a K. T. Kft. számlájára, míg 1998. szeptember 8-án 7 200 000 forintot átadott B. P.-nak.
A fenti magatartásával megszegte a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 29. §-ában foglalt rendelkezéseket és ezzel a magatartásával 57 187 485 forint vagyoni hátrányt okozott. Ebből 15 610 961 forint megtérült azzal, hogy a K. T. Kft. 1998. augusztus 3-a és 1998. december 15-e között a K. Kft. részére fuvarozást végzett, de az ellenértéket nem számlázta le.
II. A terhelt a K. Kft. ügyvezetőjeként nem gondoskodott arról, hogy valamennyi gazdasági tevékenység lekönyvelésre kerüljön a kft-nél. Ezért a kft. 1998. évre vonatkozó, 1999. május 31. napjáig benyújtott mérlegében a K. T. Kft.-vel szemben 38 285 982 forint követelést mutatott ki annak ellenére, hogy a K. Kft. ilyen összeggel a KAVT Kft.-nek nem tartozott.
A valótlan tartozás eltüntetésére a terhelt lekönyveltette az 1999. május 7. napjával kiállított, de 1998. évi teljesítésekkel jelölt - a tényállásban sorszám szerint feltüntetett - számlákat, noha tudta, hogy azok ténylegesen el nem végzett fuvarozási tevékenységről készültek.
Ezzel megszegte az 1991. évi XVIII. törvény (4) bekezdésében, valamint 82. §-ában foglalt rendelkezéseket, mellyel a társaság vagyoni helyzetének ellenőrzését, áttekintését megnehezítette.
A városi bíróság jogi indokolásának lényege szerint a nemzetközi fuvarozási engedély, mint okirat, a Ptk. 365. § (2) bekezdése értelmében adásvétel tárgyát nem képezheti, azaz forgalomképtelennek minősül.
Forgalomképtelen dolognak pedig nem lehet ellenértéke. Ekként a terhelt, amikor általa is tudottan olyan dologért utalt át ellenértéket, amely egyébként adásvétel tárgya nem lehet, a Gt. 23. és 29. § (1) bekezdésében foglalt elvárható fokozott gondosságot megszegve, a hűtlen kezelés elkövetési magatartását kimerítette.
Ítéletének indokolásában kifejtette még: a hűtlen kezelés befejezetté vált, amikor a pénz átutalása a forgalomképtelen dologért megtörtént. "A bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a nemzetközi fuvarozási engedélyek felhasználásával a cég értéket termelt, haszonhoz jutott, egy a bűncselekmény befejezetté válása után bekövetkező olyan körülmény, amely a büntetés kiszabási körülmények között értékelendő."
A megyei bíróság a cselekmények jogi minősítését érdemben helyesnek találta; a hűtlen kezelést tekintve a városi bíróság által felhívott Btk. 319. § (1) és (2) bekezdésének c) pontját a (3) bekezdés c) pontjára helyesbítette; a Gt. 23. §-ában foglalt rendelkezésre történő utalást mellőzte.
A hátrány okozására eshetőleges szándékot állapított meg; egyben ezzel kapcsolatban az elsőfokú ítélet 5. oldal 1. bekezdéséből azt a megállapítást - miszerint a cég értéket termelt, haszonhoz jutott - kirekesztette.
A fenti jogerős határozatok ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, felülvizsgálati okként a Be. 405. § (1) bekezdésének a) és b) pontját megjelölve, s elsődlegesen a terhelt felmentését célozva.
Álláspontja szerint a terhelt a terhére rótt bűncselekmények egyikét sem követte el.
A hűtlen kezelés tényállási elemet, a vagyoni hátrány hiányában nem valósította meg, ugyanis - a városi bíróság szóbeli indokolása szerint - 1,5 milliárd forint hasznot termelt a K. Kft.-nek.
A hátrány okozását tekintve a megyei bíróság ítélete nem tényeken, hanem hipotéziseken alapszik.
A terhelt az egész K. Kft.-t meg kívánta vásárolni; a lízingdíj átutalás is ennek érdekében történt.
Az eljárt bíróságok azonban figyelmen kívül hagyták K. S.-né, valamint a fuvarozást végző gépkocsivezetők vallomását is. Ez utóbbiak azt igazolták, hogy a fenti vétel meghiúsulása után az átadott fuvarengedélyek és az átutalt összeg különbözetét tényleges fuvarokkal teljesítették.
A szakértő véleménye az ügyben szintén hipotézis, valótlan állítás, arra ítéletet alapozni nem lehet.
A terhelt a Gt. 29. § (1) bekezdésében foglaltakat sem szegte meg, mert szándéka nemhogy hátrány okozására nem irányult, hanem minden tevékenysége a cég hatékony működését szolgálta.
Vagyoni hátrányt a kft. nem is szenvedett, hanem - a bíróság által is elismerten - a cég értéke, forgalma a terhelt vezetése alatt jelentősen növekedett.
A számviteli fegyelem megsértésének alapjául szolgáló II. pont alatti tényállás téves.
Azt az eljárt bíróság több - az indítványban részletezett - bizonyíték figyelmen kívül hagyásával állapította meg. A cselekmény időpontjában pedig már nem is a terhelt volt a cég ügyvezetője.
A magánokirat-hamisítást illetően az eljárásra anélkül került sor, hogy e bűncselekménnyel a terheltet meggyanúsították volna; de ezt a cselekményt sem követte el.
Végül jogszabálysértő az ítéletnek a bűnügyi költségről rendelkező része is, mivel a jelen ügyben szakértő kirendelésére nem került sor, így bűnügyi költség sem keletkezhetett.
A Legfőbb Ügyészség az írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a hűtlen kezelést támadó részében tartotta alaposnak.
Jogi okfejtése szerint a terhelt azért vásárolta a fuvarozási engedélyeket, hogy azok felhasználásával eredményes gazdasági tevékenységet folytasson.
Az elsőfokú bíróság ítéletének 5. oldalán meg is állapította, hogy a cég az engedélyek birtokában értéket termelt, és haszonhoz jutott.
Az eljárt bíróságok mindezt azért nem vették figyelembe, mert téves jogi álláspontjukból adódóan úgy vélték, hogy az egységes gazdálkodás tranzakciók szerint felszabdalható; veszteséges részletei - elszakítva a gazdálkodás összességében eredményes voltától - külön értékelhetők.
Az eredményesség megítélése azonban soha nem az egyes tranzakcióktól, hanem a gazdálkodás összességétől függ.
A gazdálkodás mindig bizonyos kockázattal jár; a terhelt a megengedett kockázat határait nem lépte túl. Az, hogy jogszabály megsértésével vásárolt engedélyeket; igazgatási keretek között szankcionálható. Cselekményével okozati összefüggésben vagyoni hátrány nem következett be. Ha pedig mégis, e tekintetben legfeljebb tudatos gondatlanság lenne felróható; ám vagyoni hátrány gondatlan okozása esetén a hűtlen kezelés ugyancsak nem állapítható meg.
Mindezek miatt az ügyész indítványa arra irányult, a Legfelsőbb Bíróság maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot. Ennek során a terheltet a hűtlen kezelés bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában mentse fel. A fennmaradó bűncselekményei miatt új halmazati büntetést szabjon ki, és a bűnügyi költség összegét is mérsékelje.
A védő írásbeli észrevételében az ügyészi indítvány fenti érveivel egyetértve továbbra is a terhelt teljes felmentését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a Be. 422. § (1) bekezdése szerint nyilvános ülésen bírálta el, ahol az indítvány előterjesztője és az ügyész is az írásban kifejtetteknek megfelelő tartalommal szólaltak fel.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak és az azzal részben egyetértő ügyészi érveket sem osztotta.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat. E jellegéből adódóan csak a törvényben meghatározott okokból, [Be. 405. §-ának (1) bekezdése és 406. §-a] és kizárólag a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapján [Be. 420. §-ának (1) bekezdése] vehető igénybe.
Az idézett törvényi előírásokkal szemben az indítvány előterjesztője - valamennyi cselekményt tekintve - főként a megállapított tényállás helyességét támadta. Azt megalapozatlannak tartotta; a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységét kifogásolta, illetve a tényállásban nem szereplő tényekre alapozta a felmentést célzó érveit.
Miután ilyen okokból a felülvizsgálat a törvénynél fogva kizárt, a Legfelsőbb Bíróság az indítvány előterjesztőjének ebbe a körbe sorolható indokaival érdemben nem foglalkozott.
A magánokirat-hamisítás tekintetében még külön panaszolt eljárási szabálysértés nem szerepel a Be. 405. § (1) bekezdés c) pontjában kimerítő jelleggel és konkrétan megjelölt - felülvizsgálatra okot adó - szabálysértések körében, így felülvizsgálat tárgyát ez sem képezhette.
De kizártnak bizonyult az indítvány a bűnügyi költséget sérelmező részében is, minthogy a Be. 405. §-ának (2) bekezdése értelmében nincs helye felülvizsgálatnak akkor sem, ha a törvénysértés különleges eljárás (XXVIII. Fejezet I-II. Cím) lefolytatásával orvosolható. A bűnügyi költséggel kapcsolatos esetleges téves ítéleti rendelkezés pedig a Be.
578. §-a (XXVIII. Fejezet II. Cím) szerint ilyen eljárásban korrigálható.
Ekként az előterjesztett indítvány alapján végül is a Legfelsőbb Bíróságnak csak azt a jogkérdést kellett vizsgálnia, hogy a terhelt szándéka kiterjedt-e a hátrány okozására, illetve volt-e a részéről olyan vagyonkezelői kötelességszegés, amellyel okozati összefüggésben az 57 millió forintot meghaladó vagyoni hátrány jelentkezett, mely hátránynak a tényét az ítéleti tényállás egyértelműen tartalmazza.
Ez utóbbi körülményre figyelemmel az indítvány előterjesztője - de a Legfőbb Ügyészség is - tévesen hivatkozott arra, miszerint a terhelt tevékenysége a Kft. számára még a bíróság által is elismerten hasznot hajtó volt, mivel az elsőfokú ítélet 5. oldalának első bekezdésében szereplő erre történő utalást - amely helytállósága esetén egyébként valóban a tényállásba tartozott volna - a másodfokú bíróság mellőzte.
Az irányadó tényállás alapján nem kétséges, hogy a terhelt, mint a Kft. ügyvezetője, idegen vagyon kezelésével megbízott személy volt, s e tevékenysége során - a Gt. 29. §-ának (1) bekezdése értelmében - az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal volt köteles eljárni.
Ezzel szemben a terhelt, nemhogy a tőle elvárható fokozott gondossági, hanem még a bármely szerződés megkötésekor elvárható általános gondossági követelményeket is megsértve tudatosan kötött jogszabályba ütköző, semmis szerződést. A terhelt tisztában volt azzal, hogy a nemzetközi fuvarozási engedélyek szigorú feltételekhez kötöttek, forgalomképtelenek, adásvétel tárgyát nem képezhetik, s a semmis szerződésből jogi kötelezettségek nem háramlanak. E kötelezettségszegés eredményeként fizetett ki több mint 57 millió forintot, ami a Kft.-nek ilyen összegű vagyoni hátrányt okozott.
A terhelt felismerte magatartásának jogilag tilalmazott voltát, azt is, hogy a semmis szerződés bármikor meghiúsulhat, és a Kft. vagyonában kár, hátrány keletkezhet. Ekként pedig előre látta a káros eredményt is, s ha azt kifejezetten nem is kívánta, ahhoz érzelmileg közömbösen viszonyult, bekövetkezésébe belenyugodott.
Ekként pedig nemcsak bűnösségének a megállapítása, hanem a cselekményének a minősítése is törvényes és az eshetőleges szándékra történő utalás is helyes.
Egyébiránt nem osztotta a Legfelsőbb Bíróság az ügyésznek azon érvelését sem, miszerint ha valamely gazdasági tevékenység egészében hasznos, akkor a részkárosításnak nincs jelentősége. Ez az okfejtés azért téves, mert elfogadása azt jelentené, mintha valamely egészében nyereséges gazdálkodás menetében már nem is lehetne részcselekményekkel hátrányt okozni, s hűtlen kezelést megvalósítani.
Az irányadó - bár meglehetősen szűkszavú - tényállásból az is kitűnik, hogy a terhelt a megállapodás tárgyát képező fuvarozási engedélyekkel fuvarozási tevékenységet egyáltalán nem végzett, következésképpen azok a Kft. számára hasznot nem is eredményeztek. Ezért a tudatos gondatlansága már csak amiatt sem jöhetett szóba, mert az eredmény elmaradásában való bizakodásának semmilyen alapja nem volt.
Márpedig ha a bizakodás alaptalan, az egyenértékű a következményekbe való belenyugvással, vagyis az eshetőleges szándékkal.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, hanem a megtámadott határozatokat a Be. 427. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 710/2004. sz.)