A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20724/2018/2. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása (KÖLCSÖNSZERZŐDÉS érvénytelenségének megállapítása) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 121. §, 146. §, 253. §, 256/A. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. §, 205. §, 205/B. §, 217. §, 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 213. §, 2014. évi XL. törvény (DH2. törvény) 37. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §, 4/A. §] Bírók: Merőtey Anikó, Molnár Ágnes, Németh László

A Fővárosi Ítélőtábla a felperes jogi képviselője (fél címe 1) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a alperes jogi képviselője által képviselt alperes neve (fél címe 2) alperes ellen deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2016. június 9. napján hozott 36.P.24.090/2015/11. számú ítélete ellen a felperes részéről 12. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperes részére 10.000 (tízezer) forint + áfa mértékű másodfokú perköltséget, míg a le nem rótt 179.200 (százhetvenkilencezer-kétszáz) forint fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

A felperes pontosított keresetében az alperessel 2008. június 14. napján gépkocsi vásárlás céljából kötött kölcsön és opciós szerződés érvénytelenségének megállapítását és a perbeli szerződés határozathozatalig történő hatályossá nyilvánítását kérte azzal, hogy az általa felvett 2.905.589 forint kölcsön összegére és a felülvizsgált elszámolás szerinti befizetéseire figyelemmel 809.452 forint összeggel tartozik az alperesnek. Előadta, hogy a hatályossá nyilvánítás gyakorlatilag egyezik az eredeti állapot helyreállításával. A felperes a kölcsönszerződés érvénytelenségére alapított kereseti kérelmét elsősorban a Hpt. 213. § (1) bekezdés a), b), c), d) és e) pontjában írtakra alapította, másodsorban a Ptk. 200. § (2) bekezdésére, valamint a Ptk. 217. §-ában foglaltakra. Az opciós megállapodás semmissége jogcímeként a Ptk. 209/A. §-át jelölte meg. Kérte, hogy a bíróság az opciós megállapodás érvénytelensége esetén kötelezze az alperest a gépjármű forgalomba történő visszahelyezésére, saját költségén. A felperes az eredetileg előterjesztett keresetében kérte az alperes kötelezését nem vagyoni kártérítés címén 1.000.000 forint megfizetésére, amely követelését a 2014. július 8-án kelt nyilatkozatában 1.100.556 forintra felemelt.

Az alperes az érdemi ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy nincs olyan jogszabályi előírás, amely a kölcsönszerződés érvényességének feltételeként írná elő, hogy a megállapodást teljes bizonyító erejű magánokiratba kellene foglalni. A szerződést az alperes nevében aláíró személy (személy) ügyleti képviselete szabályszerű meghatalmazáson alapult, az alperes a képviselő eljárását jóváhagyta, ezzel a szerződés esetleges alaki, akarati hibája orvoslásra került. Kifejtette, hogy a szerződés nem ütközik a Hpt. felperes által felsorolt szabályaiba sem. A felek között létrejött kölcsönszerződés tisztességtelen kikötést nem tartalmaz, az nem semmis. A vételi jogot biztosító szerződés vonatkozásában rámutatott, hogy az opciós vételárnak az összegszerű megjelölése nem lehetséges a szerződés megkötésekor, arra csak a gépjármű birtokba adásakor van lehetőség. Előadta, hogy a felperes önként a vételi joggal érintett gépjárművet nem adta át, a tartozását a felszólítás ellenére nem teljesítette, ezért szükségessé vált a gépjármű behajtási tevékenység útján történő visszavétele. Hivatkozott arra is, hogy a felperes keresetváltoztatása a Pp. 146. §-a értelmében elkésett. Kiemelte, hogy a felperes pontosított kereseti kérelme a DH2 törvény 37. § (1) bekezdésének és a 37/A. §-ának sem felel meg.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában megállapította, hogy a felperes által kötött deviza alapú kölcsönszerződés a DH1 és a DH2 törvény hatálya alá tartozik. Kiemelte, hogy a DH2 törvény 37. § (1) bekezdése értelmében az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása vonatkozásában eredeti állapot helyreállítása iránti kereseti kérelem nem terjeszthető elő. A felperes által benyújtott elszámolás módszere tartalma szerint és a felperes által leírtak szerint is az eredeti állapot helyreállítása iránti kérelemként értelmezendő. A felperes pontosított kereseti követelése, miszerint a folyósított kölcsön összegéből a felülvizsgált elszámolásban szereplő, általa befizetett összegeket egyszerűen levonásba helyezi, nem felel meg a DH2 törvényben foglaltaknak.

Az alperes csatolta a meghatalmazottja által is aláírt kölcsönszerződést, a szerződés alakilag megfelelt a szerződéskötés idején hatályos Ptk. és a Hpt. rendelkezéseinek, nem volt megállapítható a Ptk. 217. §-ának megsértése. A felperes keresetváltoztatásának megengedhetőségével kapcsolatban a bíróság rámutatott, hogy a felperes kereseti kérelmének pontosítása az általa már 2013. április 30-án kelt beadványában előterjesztett kérelmek kiigazítása.

A bíróság a kereseti kérelmet érdemben is vizsgálta és megállapította, hogy az alaptalan, a felperes által megjelölt érvénytelenségi okok nem állnak fenn. Mind a felperes hitelkérelme, mind a kölcsönszerződés egyedi része, mind pedig a szerződés részét képező fizetési ütemezési melléklet alapján a felek között CHF alapú, forintban folyósítandó kölcsönszerződés jött létre, így a szerződés a Kúria 6/2013. PJE határozat 3/2/b. pontjában írtaknak megfelel. A szerződés a Hpt. 213. § (1) bekezdés b) pontja szerint rögzítette az éves, százalékban kifejezett THM-et, emellett az ÁSZF alapján megállapítható volt az esetleges egyéb költségek minősége és mennyisége is. Az ettől független költségeket (behajtási költség, reaktiválási díj) nem e körben kell feltüntetni. A Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontjában írtaknak is megfelelt a perbeli szerződés; a szerződés részét képező ÁSZF különböző pontjai tartalmazták a pozitív árfolyam és kamatkülönbözet felszámításának alapját, a behajtási költséget, a reaktiválási, szerződésmódosítási díjat, a felszólítási költséget, a késedelmi kamatot, a biztosítási szerződéskötési kötelezettséget. A DH1 törvény rendezte a devizaszerződések árfolyamréséből, az árfolyamrés tisztességtelen kikötéséből eredő vitákat, valamint az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes tisztességtelen szerződéses kikötéseket is (kamat, költség, díj tekintetében), így a Hpt. 213. § (1) bekezdés d) pontjára történő felperesi hivatkozás már nem alapos. A felperesi állásponttal ellentétben a felek között volt kölcsönös, egybehangzó akaratnyilatkozat a törlesztőrészletek számára, összegére és a törlesztések időpontjára nézve is, azokat a szerződés a fizetési ütemezésről szóló levéllel együtt egyértelműen meghatározta, ezért a szerződés a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontjába sem ütközik. Egyértelműen megállapítható volt az is, hogy a szerződés a felek között nem egyedi megtárgyalt feltételekkel jött létre, hanem az alperes által kidolgozott általános szerződési feltételekkel. Az alperes lehetővé tette az ÁSZF tartalmának megismerését, annak egy példányát átadta a felperes részére, a felperes ezt aláírásával kifejezetten elismerte. A perbeli kölcsönszerződés megfogalmazása, közlése, valamint annak felperes által történt aláírása alapján a szerződés megfelelt a Ptk. 205/B. § (1) bekezdésében írtaknak. A felperesnek az árfolyamkockázatról kapott nem megfelelő tájékoztatásra történő hivatkozása kapcsán rögzítette, hogy a Kúria 6/2013. PJE határozata értelmében a tájékoztatási kötelezettség megsértése nem alapozza meg a megállapodás semmisségét. Ebben a körben a felek kifejezetten rögzítették, hogy kockázatelbírálás nélkül folyósítja az alperes a kölcsönt, ez a szerződéses rendelkezés nem volt ellentétes a Ptk. 205. §-ában rögzített szerződéses szabadsággal, az egybehangzó szerződéses nyilatkozat érvényes.