ÍH 2011.147 KÖVETELÉSKEZELÉS, KÖVETELÉSVÁSÁRLÁS, FAKTORÁLÁS, MINT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉG

I. A követeléskezelés általános definíciója szerint az a rendszeresen, üzletszerűen nyújtott szolgáltatás, amelynek keretében harmadik személyt vagy eredetileg harmadik személyt megillető lejárt és elismert, de ki nem egyenlített számlakövetelés érvényesítése folyik, kizárólagosan bírósági úton kívül.

II. A követeléskezelés általános definíciójába nem tartozó faktorálás legtágabb meghatározása szerint a faktor megvásárolja a szállító/eladó számlakövetelését azonnali fizetés mellett, kezeli a vevőköveteléseket, és ezzel könyvvezetési feladatokat lát el, beszedi a számlaköveteléseket, védelmet nyújt az adósok fizetési késedelme, mulasztása ellen. A legszűkebb értelemben a faktorálás követelés megszerzését jelenti [Hpt. 2. számú melléklet I. fejezet 10.2.b); 10.3.].

A felperesi társaság 2007 novemberében azzal a céllal jött létre, hogy romániai befektetők részére magyarországi ingatlanokat közvetítsen, értékesítsen.

A pénzkölcsön nyújtási tevékenységre engedéllyel nem rendelkező felperes és a H. Kft. között létrejött szerződésekben a felperes díjazás ellenében, utólagos elszámolás mellett vállalta, hogy saját nevében, de a H. Kft. javára behajtja a H. Kft. követeléseit. A C. Bank Magyarországi Fióktelepével (a továbbiakban: Bank) követelésvásárlásra irányuló szerződéseket kötött a felperes. Ez utóbbi szerződések 2007. november 20. és 2009. március 19. közötti időszakra legalább 144 millió forintra vonatkoztak.

Bejelentésre eljárva a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete alperes hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított. Ennek eredményeként megállapította, hogy a felperes és a H. Kft., valamint a felperes és a Bank viszonyába pénzkölcsön nyújtási tevékenység valósult meg: az előbbi esetben követelések behajtása, az utóbbi esetben követelésvásárlás. Az alperes, hivatkozással a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 2. számú melléklet I. fejezet 10.2. b) pontjára, valamint 10.3. pontjára, azt állapította meg, hogy mindkét tevékenység pénzkölcsön nyújtásnak minősül, és a felperes gyakorlatában megvalósítja a Hpt. 2. számú melléklet III. fejezet 22. pontja szerinti üzletszerűséget. A 2010. július 27-én kelt PJ-I/B-77/2010. számú határozatával ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. tv. (a továbbiakban: Psztv.) 51. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megtiltotta, hogy a felperes az alperes engedélye nélkül pénzügyi szolgáltatási, így különös tekintettel hitel- és pénzkölcsön nyújtási tevékenységet végezzen, valamint 10 000 000 felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

A bírság kiszabás szempontjainál az alperes rögzítette, hogy irreleváns az a körülmény, miszerint a felperes képviselője nem volt tisztában a követeléskezelés jogszabályi hátterével. Az azonban, hogy nem is tájékozódott a tevékenység jogszabályi feltételéről, súlyosbító körülményként vehető figyelembe. Súlyosbító körülményként vette figyelembe azt is, hogy a felperes azt állította az eljárás során, hogy a H. Kft.-n kívül mástól nem fogadott el hasonló megbízásokat, nem vásárolt követeléseket sem, holott ez nem felelt meg a valóságnak. Enyhítő körülményként értékelte, hogy a vizsgált tevékenység a faktoring tevékenységgel kapcsolatos pénzügyi piacok szűkebb körét érintette.

A felperes kereseti kérelmében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését részben eljárásjogi, részben anyagi jogi jogszabálysértésre hivatkozva kérte. Önálló kereseti kérelmet terjesztett elő a bírság összegére. A H. Kft.-vel kötött ügyletek esetében arra hivatkozott, az nem követelésvásárlás volt, hanem követelés behajtás, illetőleg az ellenérték és nyilvánosság, mint feltétel hiányában nem áll meg az üzletszerűség, továbbá az előre egyedileg meg nem határozott jelleg sem állapítható meg. A Bankkal kötött megállapodásra nézve az ügyletek követelésvásárlásként való minősítését azért vitatta, mert nem követelésvásárlás volt a cél, hanem ingatlanok tulajdonjogának a megszerzése, majd továbbértékesítése. Ez esetben is vitatta az üzletszerűséget, mert nézete szerint ez a minősítés csak akkor lett volna megállapítható, ha bárki számára hozzáférhető lett volna, vagy a felperes előre meg nem határozott ügyfelek követelését szerezte volna meg. A felperes tanúmeghallgatásra irányuló bizonyítási indítványt terjesztett elő.

Az alperes részletes perbeli előadása szerint a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletében a bírságot 7 500 000 forintra mérsékelte, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A felek között fele-fele arányban megosztotta az eljárási illetéket, a további felmerült perköltségről úgy rendelkezett, hogy azt a felek maguk viseljék.

Az elsőfokú bíróság a felperes eljárásjogi kereseti indokait részben megalapozatlannak - pl. az értesítés elmaradása a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 49. § (1) bekezdés szerint -, részben alaposnak ugyan - pl. az ügyintézési határidő túllépése -, de az ügy érdemére nem kihatónak, találta. Az elsőfokú bíróság az egyes eljárási szabályok megsértésének vizsgálatát az anyagi jogi kérdések taglalását követően végezte el.

Az anyagi jogi szabályok megtartottságának vizsgálata során azt állapította meg, hogy az alperes a H. Kft.-vel és a Bankkal kötött ügyleteket együttesen, egy tevékenységként minősítette, ezért a felperesi magatartásnak csak a Hpt. 2. számú melléklet I.10.2. b) pontja szerinti megfelelőségét vizsgálta, de ez előtt mégis elvégezte az ügyletek külön-külön értékelését is.

Az ügyletek elkülönült értékelésére a faktoring szempontjából került sor, melynek fogalmát UNIDROIT Egyezményből vezette le az elsőfokú bíróság. A H. Kft.-vel kötött ügyletekre nézve azt állapította meg, hogy a felperes ugyan nem vásárolt követelést, de azzal, hogy a megbízási szerződés 8. pontja szerint megelőlegezte a behajtás költségeit, tulajdonképpen ellenértéket fizetett, faktoringról volt szó, továbbá a felperes által végzett faktoring ellenértéke a felperes által visszatartott megbízási díj, a jutalék volt. Kitért arra, hogy az, miszerint a KSH nomenklatúrában létezik követelés behajtási szakágazat, nem érinti az alperes által vizsgált tevékenység jogi minősítését. A Bankkal a felperes valamennyi esetben visszterhes engedményezést kötött, a követelésvásárlás maradéktalanul megfelelt a Hpt. mellékletében foglaltaknak. A felperesnek az ingatlan vásárlásra irányuló szándéka ebben az esetben teljes mértékben irreleváns, mivel nem ingatlant, hanem banki követelést vásárolt meg.

A tevékenységek üzletszerűségére nézve a Hpt. 3. § (1) bekezdését, (3) bekezdését illetőleg a 2. számú melléklet III. 22. pontját elemezte az elsőfokú bíróság. Indokolása szerint a nyereségorientáltságot kifejezetten a felperes maga sem vitatta, és a rendszeresség is megállapítható. Jelentőséget tulajdonított az egy jogügylettel megszerzett követelések volumenének is. Értékelése szerint az ügyletek előre egyedileg meg nem határozott jellegére nem lehet hivatkozni, mivel a felperes tevékenysége ilyen ügyletek megkötésére irányult.