720/B/1997. AB határozat

a kézilőfegyverekről és lőszerekről, a gáz-és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés és (6) bekezdése, továbbá 18/A. § (1)-(3) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a kézilőfegyverekről és lőszerekről, a gáz-és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés és (6) bekezdése, továbbá 18/A. § (1)-(3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

1. A 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 17. § (1) bekezdése a)-g) pontokra bontva részletezi, hogy természetes személy milyen célból kaphat engedélyt "lőfegyver és lőszer megszerzésére és tartására." A megjelölt célok a következők: sportvadászat, illetőleg sportlövészet, önvédelem és többféle szolgálati indok.

Az indítványt benyújtó érdekvédelmi szövetség által kiemelten kifogásolt R. 17. § (1) bekezdés f) pontja ezt a rendelkezést tartalmazza: "Lőfegyver, lőszer megszerzésére és tartására engedélyt az a természetes személy kaphat, aki sportlövészet céljából lőfegyver megszerzése iránti kérelmet nyújt be, igazolt, minősített sportlövő, és a folyamatos sporttevékenysége alapján a saját tulajdonú lőfegyver tartását a rendőrhatóság indokoltnak tartja."[1]

Az R. 17. §-ának (6) bekezdése szerint: "Szolgálati, önvédelmi célból egy darab, sportcélból legfeljebb két darab maroklőfegyver engedélyezhető. Ez alól a lőfegyver tartásához fűződő érdekre figyelemmel a rendőrhatóság eltérést engedélyezhet."

Az R. 18/A. §-ának (1)-(3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy "(1) A 17. § alkalmazásában sportlövészet céljából csak a sportlövészet céljára gyártott vagy kialakított lőfegyver, lőszer engedélyezhető, illetve birtokolható. (2) Nem tekinthető sportlőfegyvernek az olyan lőfegyver, amelynek sportjellege egyértelműen nem ismerhető fel, amelyet szokásosan nem sportlövészetre használnak, vagy amely ugyanolyan kivitelben hadi vagy önvédelmi célú lőfegyverként is ismert. (3) A (2) bekezdés rendelkezése alól a sportlövészethez fűződő érdekekre, a sporttevékenységre tekintettel a rendőrhatóság eltérést engedélyezhet, feltéve, hogy az eltérést a lövészeten alkalmazható lőfegyverre, lőszerre vonatkozóan lövészszövetségi szabályzat (alapszabályzat, versenyszabályzat stb.) is indokolja."

2. Az indítványozó az R. idézett előírásait alkotmány- és törvényellenesnek tartja.

Felfogása szerint a kormányrendeleti szabályozás kellő indok nélkül korlátozza az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével biztosított tulajdonhoz való alkotmányos alapjogot. Az "engedélyezés során kizárólag azt indokolt vizsgálni, hogy a kérelmező a személyében megfelel-e a jogszabályi feltételeknek." Indokolatlan "az állami beavatkozás, ha a felhasználási célhoz bármilyen mérlegelési feltételt szab a jogalkotó." Ha a kérelmező személy fegyverhez jutása nem jelent veszélyt a közbiztonság számára, akkor "nem indokolható egy további tulajdonjogi korlátozás jogszabályi beépítése." Az R.-ben alkalmazott szigorító rendelkezések - érvel tovább az indítványozó szervezet - ellentétesek a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvénnyel (a továbbiakban: Rtv.) is, mely csak "a kézilőfegyver szerzésével és tartásával kapcsolatos szabályok" megalkotására, nem pedig az "engedéllyel tartható kézilőfegyverek" számának korlátozására hatalmazta fel a Kormányt.

Az indítványozó véleménye szerint az R. támadott rendelkezései sértik az Alkotmánynak a testi és lelki egészséghez való alapvető jogot biztosító 70/D. § (1) bekezdését is. "Ezt az alkotmányos rendelkezést a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Stv.) tölti meg tartalommal." Az Stv. ugyanis a "sportolók fogalmi körébe vonja a hivatásos sportolókon kívül az amatőr sportolókat is", az R. pedig kirekeszti a lőfegyverszerzők és -tartók közül azokat a sportlövőket, akik e sporttevékenységet csupán "kedvtelési célból űzik".

Hivatkozik az indítványt tevő szövetség arra a tapasztalatára, hogy "a közbiztonságot veszélyeztető cselekményeket döntő részben nem az engedéllyel tartott lőfegyverekkel követik el, hanem engedély nélkül szerzett és tartott eszközökkel." Tartani lehet ezért attól, hogy az R.-ben alkalmazott "indokolatlan szigorítás maga után vonja az engedély nélkül tartott fegyverek számának növekedését."

3. Az indítvány megalapozatlan.

3.1. A tulajdonhoz való jog, bár az Alkotmány 13. § (1) bekezdése értelmében alapvető jog, azonban törvény által korlátozható, ha a korlátozás szükséges, arányos és a jog lényeges tartalmát nem érinti. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme pedig konkrét: - ahogyan ezt az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában kimondta - "függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától." (ABH 1993, 380.) Az alapjog korlátozás szükségességét vagy elkerülhetőségét az Alkotmánybíróság mindig esetenként mérlegeli.

A lőfegyver megszerzése és tartása ugyan kapcsolódhat tulajdonjoghoz (vásárlás, öröklés, ajándékozás esetén), de nem feltétlenül. (Lehet valaki lőfegyver birtokosa, viselője, tárolója is.) Az R. nem tulajdonviszonyokat rendez, hanem a lőfegyver szerzésének, tartásának (valamint behozatalának, kivitelének, javításának, nyilvántartásának stb.) feltételeit szabályozza, továbbá azt írja elő, hogy a lőfegyver meghatározott célú szerzéséhez és tartásához rendőrhatósági engedély szükséges.

A fegyver megszerzésének és tartásának joga még tulajdonszerzés esetén sem alapjog. Nem érinti tehát a jogképességnek az Alkotmány 56. §-ában biztosított alapvető jogát. Más indítvány elbírálása kapcsán az Alkotmánybíróság a 35/1994. (VI. 24.) AB határozatában már kimondta, hogy "a tulajdonhoz való alapjog nem terjed ki a tulajdonszerzésre." (ABH 1994, 201.)

Az R.-nek a lőfegyverszerzéssel és tartással összefüggő rendelkezései ezért nem sértik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való jogot.

3.2. A legálisan forgalomban tartható kézi lőfegyverek számának jogszabályi korlátozása ésszerű indokra vezethető vissza: a közbiztonság védelme érdekében a mindenkori közhatalomnak egyenesen alkotmányos kötelessége, hogy egyes alapvető jogok védelme érdekében, az azok érvényesülésére veszélyt jelentő tulajdoni tárgyak tekintetében korlátozásokat alkalmazzon. Az Alkotmánybíróság az 58/1994. (XII. 14.) AB határozatában már kifejtette, hogy az emberi élet tevőleges állami védelmét szolgáló olyan büntető, polgári, közigazgatási jogszabályokat kell hozni és végrehajtani, amelyek "az emberi életet mások tevékenységétől vagy tevékenységének eredményétől óvják." (ABH 1994, 337.)

A fegyverek a maguk természeténél fogva különös veszélyt jelentenek, a velük való bánásmód speciális elővigyázatosságot igényel. Az állampolgárok birtokába kerülő lőfegyverek számának növekedése - függetlenül az engedélyes személyének "alkalmasságától" - már önmagában fokozza azoknak a veszélyhelyzeteknek a valószínűségét, amelyek a fegyverek gondatlan vagy a jogos védelem kereteit túllépő használatából, ellopásából, elvesztéséből stb. származhatnak.

A közbiztonság általános védelméhez fűződő közérdek alapján ezért nem lehet elzárni a jogalkotót attól a törekvéstől, hogy legalább a legálisan birtokban tartható - hatóságilag nyilvántartható és ellenőrizhető - fegyverek számát korlátozza.

Rámutat az Alkotmánybíróság arra is, hogy pusztán az önvédelem érdeke, a személyi biztonsághoz való jog nem alapozza meg ésszerűen a mennyiségi korlátozás nélküli fegyvertartás igényét; a fegyverek számának korlátozás nélküli biztosítása ugyanis egyáltalán nem csökkenti az érintett személy fenyegetettségét, nem növeli tehát biztonságát, ugyanakkor a már említett veszélyhelyzetek bekövetkezésének valószínűsége mindenképpen megnő.

Fenti érvek alapján a lőfegyvertartási engedélyezés során a tárgyi, közbiztonsági körülmények tüzetes hatósági vizsgálata mindenképpen indokolt. Az Rtv. 100. § (1) bekezdés a) pontja pedig - az indítványozó állításával ellentétben - általános felhatalmazást ad a Kormánynak, hogy rendeletben szabályozza "a közbiztonságra veszélyt jelentő ... lőfegyverek ... rendeltetésszerű használatát...". A 101. § (2) bekezdése pedig még a belügyminiszternek is jogot ad arra, hogy a közbiztonság védelme érdekében korlátozza, sőt megtiltsa "a polgári rendeltetésű lőfegyverek... használatát,... viselését,... elrendelheti ezek hatósági tárolását." Az R. tehát nem terjeszkedik túl az Rtv. felhatalmazási keretein.

3.3. Önmagában az a körülmény, hogy a közbiztonságra nyilvánvalóan veszélyes sporteszköz megszerzését a jogalkotó a fegyverhasználatban történő jártasságot igazoló speciális személyi követelménytől teszi függővé, semmiképp sem lehetetleníti az amatőr sportolók számára ezen a területen a "rendszeres testedzés biztosításában" megtestesülő alkotmányos állami kötelezettségvállalást.

A minősítés, mint feltétel az amatőr sportolót sem zárja ki az adott sporttevékenység gyakorlásából. Az R. 18. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében ugyanis a lőfegyver megszerzésére és tartására a sportlövészettel foglalkozó, nyilvántartásba vett társadalmi szervezet, egyesület is engedélyt kaphat. Ilyen engedély birtokában pedig az egyesület amatőr sportoló tagja - felügyelet mellett - használhatja a jogi személy tulajdonában lévő sportlőfegyvert anélkül, hogy fegyvertartási engedéllyel rendelkezne.

Az R. nem sérti tehát az Alkotmány 70/A. §-ában biztosított testi és lelki egészséghez való jogot. A sportról, a sport igazgatásáról, működtetéséről alkotott Stv. rendelkezései sem ellentétesek az Alkotmánnyal. A törvény - az értelmező rendelkezések között - csupán fogalmilag különbözteti meg az amatőr sportolót a hivatásos sportolótól. Az előbbi kedvtelés céljából, az utóbbi pedig szerződéses jogviszony keretében végez sporttevékenységet. Ezt a különbségtételt alkalmazza az R. szabályozása is.

3.4. A fegyverek száma korlátozásából eredő esetleges diszfunkcionális következmény megítélése nem alkotmányossági kérdés, ez a jogalkotó szabad mérlegelési jogkörébe tartozik. A belügyminiszternek az Alkotmánybírósághoz intézett átirata szerint az R.-ben előírt lőfegyverszerzési és - tartási engedélyezés kormányzati szigorának "tárgyilagos mérlegelés alapján" megvan az "ésszerű indoka."

4. Az Alkotmánybíróság az R. támadott rendelkezései alkotmány- és törvényellenességét nem állapította meg, ezért az indítványt elutasította.

Budapest, 1998. február 2.

Dr. Kilényi Géza s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró