58/1994. (XII. 14.) AB határozat

a kéményseprő-ipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX. 5.) ÉVM rendelet, valamint az egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/1992. (V. 19.) BM rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kéményseprő-ipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX. 5.) ÉVM rendelet 1. § (2) bekezdésében szereplő "nem kötelező" kifejezés alkotmányellenes, ezért azt 1995. április 30-i hatállyal megsemmisíti. A fenti jogszabályhely a megsemmisítés után a következő szöveggel marad hatályban:

"(2) A kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó munkákat - a tevékenységére vonatkozó jogszabályok szerint - más is végezhet."

Az Alkotmánybíróság az egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/1992. (V. 19.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége megállapítása és megsemmisítése iránti indítványt, valamint a kéményseprő vállalat díjfelszámítási gyakorlatának vizsgálatára vonatkozó indítványt visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság egyebekben az indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

Az egyik indítványozó és kéményseprő-ipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX. 5.) ÉVM rendelet alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja alapján. A másik indítványozó a kéményseprő-ipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX. 5.) ÉVM rendelet 1. § (2) bekezdésének "nem kötelező" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontjára és 40. §-ára hivatkozva. A harmadik indítványozó az egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/1992. (V. 19.) BM rendeletnek a kéményseprő-ipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX. 5.) ÉVM rendelet 1. § (1) bekezdését módosító 1. § (1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja alapján.

I.

A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 19. §-a szerint a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának biztosításáról külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően a megyei, megyei jogú városi és fővárosi közgyűlés gondoskodik.

A kéményseprő-ipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX. 5.) ÉVM rendeletnek (a továbbiakban: Ksr.) a 8/1992. (V. 19.) BM rendelet (a továbbiakban: Ksr. mód.) 1. § (1) bekezdésével módosított 1. § (1) bekezdése szerint " a) kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának biztosításáról a megyei, megyei jogú városi és a fővárosi közgyűlés az általa e célból alapított szervezet vagy törvényben meghatározott más módon (a továbbiakban együtt: vállalat) gondoskodik (1991. évi XX. törvény 19. §)."

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 81. § (1) bekezdése első mondata szerint "az önkormányzat a helyi lakosság szükségleteiből és a jogszabályokból adódó feladatait saját költségvetési szerv útján, más gazdálkodó szervezet támogatásával, szolgáltatások vásárlásával, illetve egyéb módon látja el".

A Ksr. a kéményseprő-ipari tevékenység körében végezhető munkákat folyamatos kötelező, esetenként kötelező, illetőleg nem kötelező jellegük szerint különbözteti meg.

A Ksr. 3. § (1) bekezdése a folyamatos kötelező munkák körébe a használatban levő kémények és tartozékaik füstjáratának az égésterméktől való megtisztítása, és a felülvizsgálati kötelezettség alá tartozó kémények és tartozékaik műszaki felülvizsgálata tartozik, a nem folyamatos tartózkodás céljára használt épületek kéményei, továbbá a cserépkályhák füstcsonkjához csatlakozó bekötőnyílások kivételével. A (2) bekezdés szerint a folyamatos kötelező munkákat a rendeletben előírt időközönként el kell végezni.

A Ksr. 7. § (1) bekezdése esetenként kötelező munkának tartja

a) az újonnan épített vagy javított, illetőleg újból használatba vett és felülvizsgálati kötelezettség alá eső kémények és tartozékaik műszaki felülvizsgálatát,

b) a kémények, füstcsatornák használatával összefüggő szakvélemények adását,

c) a lakó- és közösségi épületek kéményeinek füstnyomáspróbáját, kiégetését,

d) a bontási munkát nem igénylő kürtődugulások megszüntetését,

e) a nem folyamatos tartózkodás céljára használt épületek (pl. üdülő) kéményeinek és tartozékainak tisztítását, valamint műszaki felülvizsgálatát,

f) a gázfogyasztó berendezések bekötésével összefüggésben a kémények terhelhetőségének megállapítását és az arról szóló nyilatkozat készítését.

A (2) bekezdés szerint az esetenként kötelező munkát a megrendeléstől számított határidőn belül kell elvégezni.

A Ksr. 8. §-a sorolja fel a nem kötelező munkákat.

A Ksr. eredetileg minden a kéményseprő-ipari tevékenység körében végzett munka elvégzését csak a tanács végrehajtó bizottsága által alapított kéményseprő-ipari tevékenységet ellátó szervezet számára tette lehetővé.

A Ksr.-nek a 26/1981. (XI. 14.) ÉVM rendelettel történt módosítása óta kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó nem kötelező munkákat - a tevékenységre vonatkozó jogszabályok szerint - más is végezhet [Ksr. 1. § (2) bekezdés].

A Ksr. 15. § (1) bekezdése szerint a folyamatos kötelező munka díját akkor is meg kell fizetni, ha a vállalat dolgozóját a munka elvégzésében megakadályozták, vagy a munka elvégzésének feltételeit nem biztosították, feltéve, hogy a vállalat a munka végzéséről szóló értesítési kötelezettségének eleget tett. A (2) bekezdés szerint a kötelező munka elvégzésének tűrése alól az érdekeltet a díj megfizetése nem mentesíti. A (3) bekezdés szerint, ha a folyamatos kötelező munka elvégzése a vállalatérdekkörében felmerült okból marad el, a díj arányos részét vissza kell téríteni.

II.

Az egyik indítványozó álláspontja szerint a Ksr. alkotmányellenesen beavatkozik az állampolgárok életébe azzal, hogy az ingatlanban egyes kéményseprő-ipari munkák elvégzését kötelezővé teszi, e munkák elvégzéséért a munkát elvégző vállalat díjat számít fel. Az indítványozó vállalkozási formában szintén folytat kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó munkákat, ezért sérelmezte, hogy a kötelezően előírt munkákat maga nem végezheti el, csak a kijelölt vállalattól rendelheti meg azokat, ellenérték fejében. Sérelmezte továbbá az indítványozó, hogy a kéményseprő vállalat a díjat tényleges munkavégzés nélkül számította fel.

A másik indítványozó véleménye szerint a Ksr. 1. § (1) bekezdése azzal, hogy egyes, a kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó munkák elvégzését csak meghatározott vállalatoknak engedi meg, az Alkotmánynak a vállalkozási és gazdasági verseny szabadságát szavatoló 9. § (2) bekezdésébe ütközik. Az indítványozó szerint a sérelmezett jogszabályi rendelkezés sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését is azzal, hogy alapvető jogot nem törvényi szinten korlátoz. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy a jogszabály által felhívott 1991. évi XX. törvény 19. §-a csak hatáskört telepítő szabályt tartalmaz, amely azonban kizárólagos jogosultságot nem biztosít. Az indítványozó az Alkotmány 9. § (1) bekezdésébe ütközőnek is tartotta a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, mivel az, véleménye szerint a szektorsemlegesség elvével nem összeegyeztethető.

A harmadik indítványozó gazdasági társaság, amelynek tevékenységi körébe tartozó tevékenységként a cégbíróság a kéményseprési és tüzeléstechnikai szolgáltatás tevékenységet bejegyezte. A gazdasági társaság kérelemmel fordult a megyei közgyűléshez, hogy az 1991. évi XX. törvény 19. §-a alapján járuljon hozzá, hogy a társaság a bejegyzett tevékenységet végezhesse. A megyei főjegyző közölte az indítványozóval, hogy a kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó kötelező munkákra monopolhelyzet áll fenn, ezeket - az akkor még nem módosított Ksr. szerint - kizárólag a megyei tanács által alapított konkrét szerv végezheti, továbbá, hogy a megyei önkormányzat nincs abban a helyzetben, hogy a kéményseprő-ipari tevékenység kötelező feladatainak ellátásáról más szervezet útján gondoskodjék. Ezek után az indítványozó gazdasági társaságot a cégbíróság - a helyi kéményseprő vállalat kérelmére - a Ksr. 3-7. §-aiban meghatározott tevékenységek (a folyamatos és az esetenként kötelező munkák) gyakorlásától eltiltotta, mivel nem rendelkezett felhatalmazással a megyei közgyűléstől. A Belügyminisztérium Településfejlesztési és Kommunális Főosztálya az indítványozó kérdésére olyan írásbeli állásfoglalást adott ki, amely szerint ugyan a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény alapján nincs akadálya annak, hogy gazdasági társaságok kéményseprő-ipari szolgáltatást nyújtsanak, az 1991. évi XX. törvény 19. §-a és a Ksr. szabályozásából következően erre lehetőség akkor nyílik, ha e tevékenységre a megyei önkormányzat megbízást ad, illetve ha a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 6. §-a és 69. §-ának (3) bekezdése szerint a települési önkormányzat a megyei önkormányzattól e tevékenység megszervezését átvállalva erre megbízást ad. A megyei főjegyző az indítványozó kérelmének a megyei közgyűlés napirendjére tűzésétől ismételt kérések ellenére elzárkózott.

Az indítványozó álláspontja szerint a Ksr. 21. § (1) bekezdése ellentétes a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvénnyel, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvénnyel és a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 19. §-ával, ezért alkotmányellenes.

III.

Az indítványok részben megalapozottak.

A) Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése a Magyar Köztársaságban minden ember számára biztosítja az élethez való jogot. Az Alkotmánynak ez a rendelkezése az állam részéről nem csupán e jog megsértésétől való tartózkodás kötelezettségét jelenti, hanem e jog biztosítását, az emberi élet védelmét az adott társadalmi közegben tevékenyen is elő kell mozdítania. Az emberi élet tevőleges állami védelmét szolgálja olyan büntető, polgári és közigazgatási jogszabályok meghozatala és végrehajtása, amelyek az emberi életet mások tevékenységétől vagy tevékenységének eredményétől óvják.

Az Alkotmány az élet minőségét is védi, így többek között a 70/D. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, amelyet a Magyar Köztársaság a (2) bekezdés szerint, többek között, az épített és a természetes környezet védelmével valósít meg.

A tulajdonhoz való jog nem korlátlan, a tulajdonosnak joga gyakorlása során tekintettel kell lennie mások jogaira, jogos érdekeire. A tulajdonhoz való jog mint alapjog korlátozása alkotmányos, ha másik jog védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos cél más módon nem érhető el, és a korlátozás arányban áll az elérni kívánt cél fontosságával.

Az égéstermék szabadba történő kivezetésének, elvezetésének módja a személyek életének, egészségének és testi épségének szempontjából lényeges. A tulajdonos rendelkezési jogát alappal korlátozza az épületben vagy azon kívül tartózkodó személyeknek az élethez, egészséghez és testi épséghez fűződő érdeke, arra vonatkozó alkotmányos joga. Az erre szolgáló berendezések létesítésének szabályait építésügyi jogszabályok, működésének szabályait azok ellenőrzését és karbantartását meghatározó jogszabályok tartalmazzák.

Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján alkotmányosnak találta a Ksr.-nek a tulajdonhoz való jogot korlátozó - az egyes kéményseprő-ipari tevékenység körében végzett munkák tűrésére kötelezést, illetve a munka elvégzéséért járó díj fizetési kötelezettségét előíró - rendelkezéseit.

B) Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú, és egyenlő védelemben részesül. A 9. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.

Az Alkotmány 10. § (2) bekezdése megengedi, hogy egyes dolgok kizárólag állami tulajdonban lehessenek, illetve, hogy egyes gazdasági tevékenységeket kizárólag csak az állam folytathasson. Az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét azonban csak törvény határozhatja meg.

A Ksr.-ben szabályozott kéményseprő-ipari tevékenység gazdasági tevékenység. A Ksr. nem szabályoz és nem biztosít olyan jogokat a kéményseprő-ipari tevékenységet folytató vállalatnak, amely a gazdasági tevékenységen túlterjedne. A Ksr. előírja ugyan a vállalat számára az egyes munkák elvégzését, az ingatlantulajdonos (kezelő), használó (bérlő) számára pedig a kötelező munka elvégzésének tűrését, de a Ksr. a vállalatot a folyamatos kötelező munka elvégzésének lehetetlensége esetén sem ruházza fel hatósági jogkörrel, az a tűzvédelmi hatóságot illeti. A vállalat az elvégzett munkáért ellenértéket követelhet.

Az 1991. évi XX. törvény a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának feladatát a megyei, megyei jogú városi és a fővárosi közgyűlés feladatává tette. Ezzel a törvény ellátási kötelezettséget és feladatot, nem pedig jogot, különösen nem kizárólagos jogot állapított meg. Az Alkotmány egyébként is kizárólagos gazdasági tevékenység lehetséges jogosultjaként csakis - törvényi szabályozás esetében is - az államot, nem pedig az önkormányzatot említi. Törvényi rendelkezés alapján nem kizárólag az állam által végezhető gazdasági tevékenységet az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdése alapján - a tevékenységre vonatkozó szakmai feltételek megtartásával - bárki egyenlő jogon, szabad versenyben folytathat. A Ksr.-nek az a rendelkezése, amely csupán a kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó nem kötelező munkák végzését engedi meg a Ksr. 1. § (1) bekezdésében meghatározott vállalaton kívül másnak is, a piacgazdaságban való egyenjogú részvételt, a gazdasági verseny szabadságát korlátozza, ezért az Alkotmány 9. §-ába ütközik. Tartalmi megfelelés esetében sem lehetne továbbá a kizárólagos gazdasági tevékenységet miniszteri rendeletben meghatározni.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 69. § (3) bekezdése szerint a törvényben kötelező megyei feladatként előírt közszolgáltatások körében a települési önkormányzat - saját maga vagy társulásával közösen - önként vállalt önkormányzati feladatként új körzeti intézményt hozhat létre, új körzeti szolgáltatást szervezhet meg. Az e törvényben a települési önkormányzat számára külön is megfogalmazott jogot a Ksr. vizsgált rendelkezése szintén korlátozza, illetve azt a kötelező kéményseprő-ipari munkákra nézve teljesen kizárja. A Ksr. vizsgált rendelkezése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 69. § (3) bekezdésébe ütközik, ezáltal ellentétes az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének második mondatával, mert a Kormány tagjai által kiadott rendeletek nem lehetnek ellentétesek törvénnyel.

A fenti indokok alapján az Alkotmánybíróság a Ksr. 1. § (2) bekezdésében a "nem kötelező" kifejezést megsemmisítette, ezzel a rendelkezés szövege úgy változik, hogy mindenfajta kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó munkát - a tevékenységre vonatkozó szabályok szerint - a Ksr. 1. § (1) bekezdésében meghatározott vállalaton kívül más is végezhet. Az Alkotmánybíróság nem tartotta szükségesnek a Ksr. azon rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését, amelyek a Ksr. 1. § (1) bekezdésében meghatározott vállalat számára kötelezettséget állapítanak meg. A Ksr. a 3. § (2) bekezdésében a folyamatos kötelező munka és a 7. § (2) bekezdésében az esetenként kötelező munka kötelezettjét nem jelölte meg, így ezek a rendelkezések nem ütköznek az alkotmánybírósági határozatban foglaltakba. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Ksr.-nek az egyes kéményseprő-ipari tevékenység keretébe tartozó munkák végzésére való kizárólagos jogosultságot tartalmazó 1. § (2) bekezdésén kívül egyéb rendelkezések is csak a Ksr. 1. § (1) bekezdésében meghatározott vállalat vonatkozásában tartalmaznak szabályozást, így pl. a Ksr. 11., 12., 14., 15., 16. §-ai. Mivel az Alkotmánybíróságnak jogszabály módosítására, kiegészítésére nincs hatásköre, ezért - hacsak a jogalkotó a szabályozást annak egyértelművé tétele érdekében nem módosítja - a jogalkalmazó feladata lesz a jogszabály megfelelő alkalmazása.

Az Alkotmánybíróság nem vizsgálta, hogy a Ksr.-ben felsorolt egyes kötelező kéményseprő-ipari munkák elvégzéséhez milyen szakmai és tárgyi előfeltételek szükségesek. Ennek meghatározása a jogalkotó hatáskörébe tartozik. A gazdasági tevékenység végzésének feltétele azonban - az Alkotmány 10. § (2) bekezdésében megfogalmazott kivétellel - nem függhet kizárólag a tevékenységvégzés alanyának, illetve az alany tulajdonának jellegétől. A jogalkotó hatáskörébe tartozik annak a szabályozása is, hogy a különböző jogalanyok által végzett gazdasági tevékenység elvégzésének hatósági nyilvántartását és ellenőrzését milyen módon valósítja meg. Az Alkotmánybíróság a jogalkotónak időt kívánt adni a kéményseprő-ipari tevékenység szakmai feltételeinek, illetve e tevékenység hatósági felügyeletének meghatározásához, ezért az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján a vizsgált jogszabályt a határozat közzétételénél későbbi időpontban helyezte hatályon kívül.

Az Alkotmánybíróság az egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/1992. (V. 19.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége megállapítása és megsemmisítése iránti indítványt visszautasította, mert az csupán a Ksr.-nek az alkotmányossági vizsgálatkor hatályos szövegét állapította meg, így érdemi elbírálására nem volt alap.

C) A Ksr. 15. §-ában szabályozott díjfizetési kötelezettség ténylegesen díjelőlegezési kötelezettség. A Ksr. ugyanis a 3. § (2) bekezdésében a munka elvégzését kötelezővé tette, a 15. § (3) bekezdés pedig a díj arányos részének visszafizetését írta elő, ha a folyamatos kötelező munka elvégzése a vállalat érdekkörében felmerült okból maradt el. Ennek alapján a Ksr. 15. §-a önmagában nem volna alkotmányellenes. A jogalkotó hatáskörébe tartozik annak meghatározása, hogy továbbra is fennmaradjon-e a kéményseprő-ipari tevékenység körébe tartozó munka elvégzésének általános kötelezettsége.

Az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálta továbbá, hogy az indítványozónak a kéményseprő vállalat a díjat tényleges munkavégzés nélkül számította-e fel, az erre vonatkozó indítványt visszautasította. Amennyiben az indítványozó a vállalat dolgozóját a munka elvégzésében akadályozta, vagy a munka elvégzésének feltételeit nem biztosította, köteles a folyamatos kötelező munka díját megfizetni, a vállalat azonban köteles az akadályozás megszűnte után a munkát elvégezni. Amennyiben a folyamatos kötelező munkát a vállalat a saját érdekkörében felmerült okból nem végezte el, úgy az indítványozó a megfizetett díj arányos részének visszafizetését követelheti a vállalattól rendes bíróság előtt. Ez azonban nem alkotmánybírósági, hanem bírósági hatáskörbe tartozik.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére