BH 1987.2.49 A károsultnak fel nem róható vadkár mindenképpen a vadászatra jogosult terhére esik [1961. évi VII. tv. 35. § (1) és (3) bek., 30/1970. (XII. 24.) MÉM sz. r. 28. §].

Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló igazságügyi szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a felperes szántóföldi növényeiben a vadászatra jogosult alperes területeiről kiváltott vadak 362 431 Ft összegű kárt okoztak. A felperes a vadak elriasztása céljából a szükséges intézkedéseket megtette, ezek azonban nem jártak eredménnyel. A bíróság az alperest 344 500 Ft kártérítésben marasztalta. Az ítélet indokolása szerint a keletkezett kárt - az időközben átutalt 17 931 Ft-tal csökkentve - az alperes köteles megfizetni.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és annak megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan. Nem oldotta fel ugyanis azt az ellentétet, amely az igazságügyi szakvélemény és a vadkárbecslő bizottság megállapításai között - mind a károsult területek nagysága, mind a keletkezett kár mértéke tekintetében - fennáll. Vitatta, hogy a felperes a kár megelőzése érdekében elvárható módon járt el. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget tanúbizonyítási indítványának, indítványát a fellebbezésében ismét előterjesztette. Kétségbe vonta a kár összegszerűségének helyességét is.

A fellebbezés érdemben nem alapos, annyiban azonban helytálló, hogy az elsőfokú bíróság nem tett maradéktalanul eleget a Pp. 386. §-a (2) bekezdésében előírt indokolási kötelezettségének, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint pótolja.

A perben beszerzett okiratok, valamint az alperes kérésére - előzetes bizonyítás keretében - elrendelt igazságügyi szakértői szemle, illetve annak alapján beterjesztett szakvélemény adataiból megállapítható, hogy az alperes területéről kiváltott vaddisznók és szarvasok a felperes NB 8-as 17 ha és NB 9-es táblatörzskönyvi számú 20 ha kukoricatáblájában, továbbá az NB 1-es 67 ha, az NB 2-es 29 ha és az NB 8-as 49 ha terület napraforgótábláiban károkat okoztak. A szakértő által 1983. július 6-án megtartott területbejáráson, valamint a szeptember 12-én foganatosított kárszemlén a felek képviselői jelen voltak, közösen tekintették meg a táblák károsult területeit, a károkozás nagyságát. A szemlék alapján készült szakértői véleményből megállapítható, hogy a kukoricatáblák tekintetében a vadkártétel a vetés után, még a kelés előtt megtörtént oly módon, hogy a vaddisznók kitúrták és felették a megtalált magot, a tőhiány miatt az NB 8-as tábla 52 %-ban károsodott, míg az NB 9-es táblán a kár - csőlerágások miatt - 10 %-ról 12 %-ra növekedett. A három napraforgótáblából összesen 25,5 ha károsodott oly módon, hogy a vadak a növények egy részét még virágbimbóban lerágták. A károkozás nagysága 28 %-tól-90 %-ig terjedt. A terméskiesésnek másodvetéssel történő ellensúlyozását a folyamatosan tartó aszályos időjárás nem tette lehetővé. A felperes bejelentése alapján megindult államigazgatási eljárás során az államigazgatási hatóság csupán az NB 8 táblából 11 ha területet, az NB 3-as táblából 25 ha területet minősített 3-15 %-os mértékben károsultnak. A kárbecslési jegyzőkönyv és a szakigazgatási szerv 1983. október 17-én kelt határozata, amely nem tartalmazza a kártétel időpontját, és nem részletezi annak körülményeit, továbbá nem jelöli meg a károkozás módját, nem alkalmas a felek jelenlétében két alkalommal lefolytatott szemle alapján készült körültekintő és alapos - a károkozást folyamatában rögzítő - igazságügyi szakvélemény megállapításainak gyengítésére. További bizonyítás elrendelése - három év távlatából - értékelhető eredménnyel nem járna. Ilyen körülmények között a Legfelsőbb Bíróság mind a károkozás tényét, mind annak mértékét megnyugtatóan bizonyítottnak találta, a keletkezett vadkárt az 1961. évi VII. tv. 35. §-ának (1), illetve (3) bekezdése (a továbbiakban EVT) alapján az alperes köteles megtéríteni.