2/1998. Büntető jogegységi határozat

a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntettének megállapításáról, ha az elkövető nyomban a sértett megölése után veszi el annak értékeit

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa a legfőbb ügyész indítványa alapján meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntettét kell megállapítani, ha az elkövető nyomban a sértett megölése után veszi el annak értékeit.

INDOKOLÁS

A legfőbb ügyész 1998. március 18. napján az 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) 29. § (1) bekezdése a) pontjának II. fordulatára tekintettel a 31. §-ának (2) bekezdésén alapuló jogegységi eljárást indítványozott. A Bf.338/1998. szám alatt jogegységi eljárást kezdeményező indítványában hivatkozott arra, hogy olyan esetekben, amikor az elkövető a sértettet megöli, és az ezt követően kialakult szándéka folytán a sértett értékeit eltulajdonítja, ez utóbbi cselekmény jogi minősítése kérdésében a Legfelsőbb Bíróság ellentétes határozatokat hozott.

A) A Legfelsőbb Bíróság egyik határozatában (Bf.IV.1095/1995/8. sz.) az emberölés bűntettével bűnhalmazatban lopás vétségének [Btk. 316. § (2) bek.] minősítette annak az elkövetőnek a cselekményét, aki a sértett megfojtása után két cigarettát elszívott, majd magához vette a sértettnek az asztalon levő 8000 forintját.

A határozat indokolásában kifejtettek szerint a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kifosztás bűntettének passzív alanya az erőszak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása miatt fizikailag vagy pszichikailag olyan állapotban levő személy, aki állapotánál fogva a vagyontárgyai ellen intézett támadást nem képes megakadályozni.

A "személy" - a szó nyelvtani értelmében - embert, egyént, valakinek az egyedi mivoltát, énjét jelenti (Magyar Értelmező Kéziszótár - Akadémiai Kiadó 1985, 1267. old.). Jogi értelemben véve személy az az ember, aki jogképes, vagyis jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat [Ptk. 8. § (1) bek.], az embernek a jogképessége azonban a halálával megszűnik (Ptk. 22. §).

Büntetőjogi értelmét tekintve a megölt ember nem a sértettje, hanem csak a tárgya lehet a bűncselekménynek; minthogy pedig a kifosztás csak személy sérelmére követhető el, a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kifosztás nem valósítható meg a megölt személy sérelmére.

A már megölt sértett nem áll - nem állhat - erőszak hatása alatt, mert személyében, emberi mivoltában az elkövetővel szemben nem kiszolgáltatott, ugyanis megszűnt létezni. A jogképességének ez okból történt megszűnése miatt már tőle nem lehet semmit sem eltulajdonítani, miután a halálának a bekövetkezése folytán a hagyatéka az örökösökre szállt át (Ptk. 598. §). Mindezekből pedig az következik, hogy az elkövető által megölt sértett ingóságainak az eltulajdonítása esetén nem a kifosztás, hanem a lopás valósul meg.

B) A Legfelsőbb Bíróság egy másik határozatában (Bf.V.1729/1997/7. sz.) az aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével bűnhalmazatban kifosztás bűntettének [Btk. 322. § (1) bek. b) pont] minősítette annak az elkövetőnek a cselekményét, aki szexuális ajánlatot tett a sértettnek, ennek visszautasítása és az emiatt kialakult dulakodás során egy 20 cm pengehosszúságú konyhakéssel a sértett nyakát elmetszette. A sértett a fejverőér sérülése miatt perceken belül meghalt, a terhelt pedig ezt követően a kést lemosta, majd a sértett zsebéből kivett 1000 forintot.

A Legfelsőbb Bíróság a határozatának az indokolásában - a vagyon elleni bűncselekmény minősítésével kapcsolatban - rámutatott arra, hogy helytálló a terhelt cselekményének kifosztásként értékelése, ugyanis ha az elkövető a sértettet megöli, majd a sértett halálának a bekövetkezése után annak a vagyontárgyát elveszi: ezt a cselekményt - az erkölcsi szempontok miatt is - egységesen kell jogilag értékelni. Mivel az elkövető az általa megvalósított más bűncselekmény hatása alatt álló személy sérelmére követi el a bűncselekményt, ez a magatartás kifosztás bűntetteként értékelhető.

A legfőbb ügyésznek a jogegységi eljárást kezdeményező indítványából kitűnő álláspontja szerint a B) alatt jelzett legfelsőbb bírósági határozat téves jogértelmezésen alapszik; ugyanakkor az A) alatt jelzett ítéletben foglaltak a helytállóak. A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén az indítványozó fenntartotta ezt az álláspontját.

A Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának abban a kérdésben kellett állást foglalnia: kifosztásnak vagy lopásnak minősül-e a cselekmény, ha az elkövető a sértettet megöli, majd ezt követően az értéktárgyait eltulajdonítja.

A jogegységi tanács a legfőbb ügyész által felvetett kérdésben az alábbiak szerint határozott:

A jelenleg hatályos 1978. évi IV. törvény a rablás és a lopás tényállása közé szükségesnek látta olyan törvényi tényállás beiktatását, amelyet a Btk. 322. §-a szerint "kifosztás" bűntettének nevezett el, és a büntetési tételét a lopásénál súlyosabban, a rablásénál viszont enyhébben állapította meg.

Eszerint a kifosztást az valósítja meg, "aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett

a) úgy vesz el mástól, hogy evégből lerészegíti,

b) az általa más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesz el".

A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt törvényi tényálláshoz fűzött miniszteri indokolás azt emelte ki, hogy egyrészt az ilyen elkövetési magatartások azért nem alkalmasak a rablás megállapítására, mivel az erőszak avagy az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazása nem a lopás "végett" történik; másrészt azonban az, aki az erőszak vagy fenyegetés hatása alatt álló olyan személytől vesz el valamely dolgot, aki - az elkövető által előidézett állapota folytán - "nem képes a dologelvételt megakadályozni", a lopásnál súlyosabb bűncselekményért tartozik büntetőjogi felelősséggel.

A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjával kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat egységesnek mondható abban a kérdésben, hogy mindazokban az esetekben, amikor az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása önmagában is kimeríti valamely bűncselekmény törvényi tényállását, majd az elkövető az ezt követően kialakult dologelvételi szándéka folytán tulajdonítja el a sértett ingóságát: valóságos (anyagi) bűnhalmazat megállapításának van helye.

Nem egységes azonban a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata abban a kérdésben, hogy ha az elkövető által alkalmazott erőszak hatása olyan mérvű, amely a sértett életének - akár egyenes, akár eshetőleges szándékkal való - kioltásával jár, és ezt követően alakul ki a sértett ingóságainak az eltulajdonítására vonatkozó szándéka: a lopás vagy a kifosztás megállapításának van-e helye.

A Legfelsőbb Bíróság a jogegységi eljárás során elbírálásra váró jogi minősítési kérdésben az alábbiakra mutat rá:

A kifosztás bűntettének a jogi tárgya kettős: egyrészt a cselekvési szabadság, másrészt pedig a tulajdon, és e kettős jogtárgy védelmét a törvény úgy oldotta meg, hogy elkövetési magatartásként olyan "magatartásfolyamatot" határozott meg a törvényi tényállásban, amelyben a személyiségi jog és a tulajdon elleni támadás szervesen összefonódik.

A kifosztásnak a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti változata esetén a magatartásfolyamatban a dologelvétel és az ezt lehetővé tevő előzetes cselekmény - az elkövető által más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetés - között nincs meg az a cél- és eszközviszony, amely a magatartásnak rablásként történő értékelését lehetővé tenné; jól elkülöníthető azonban, hogy a véghezviteli magatartás kifejtése során az elkövető a dolog birtokosát olyan állapotba hozza, amely kizárttá teszi, hogy a bűncselekmény passzív alanya a vagyoni jogait érő támadással szemben eredményesen védekezhessék, és a passzív alanynak ez az állapota teremti meg az alapját az elkövető számára a dologelvételnek.

A Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kifosztás megállapításának elsődleges feltétele, hogy az elkövető a passzív alany sérelmére olyan cselekményt valósítson meg, amely a Btk. Különös Részében írt valamely bűncselekmény törvényi tényállását kimeríti, továbbá olyan sajátos bűncselekmény legyen, amelynek a törvényi tényállási eleme: az erőszak, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés; és csupán másodlagos feltétele a kifosztásnak a dologelvétel, amely tartalmilag a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésében foglalt lopás törvényi tényállásának a megvalósítását jelenti.

A törvényi tényállásban szereplő elkövetési tárgy: az idegen ingó és értékkel bíró dolog, tehát mindenben megegyezik a lopás elkövetési tárgyával, a bűncselekmény sértettje pedig az, aki e dolog birtokában van.

A törvényi tényállás szerint ennek a kétmozzanatos bűncselekménynek a megvalósítása keretében a részcselekmények időbeli sorrendisége meghatározott; a bűncselekmény első elkövetési magatartásával az elkövető más ellen olyan bűncselekményt valósít meg, amely a sértettel szemben alkalmazott erőszak kifejtésében vagy annak élete vagy testi épsége elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásában áll; a második elkövetési magatartás pedig a jogtalan eltulajdonítás végett történő dologelvétel.

Az erőszak "valamely személyre közvetlenül ható olyan fizikai erő kifejtése, amely az ellenállást megtöri" (Büntető Kollégium 93. sz. állásfoglalása III/1. pont). Az erőszak az áldozat testi épségét is sértheti és az életét is kiolthatja; a sértett megölése a legsúlyosabb erőszak, és a hatását - a dolog elvételének megakadályozására képes személy kiiktatását - nem befolyásolja, hogy a sértett halála után a polgári jog szempontjából már nem tekinthető "személynek" és a vagyona az örökösére száll.

Az nyilvánvaló, hogy a kifosztás véghezvitelének első elkövetési magatartása szakában - a személy elleni erőszak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásának az időpontjában - a magatartás kizárólag élő személy ellen irányulhat, de az elkövetési tevékenységet megvalósító második szakaszban - a dologelvétel időszakában - a sértett állapota már nem igényel külön vizsgálódást. A törvény ugyanis a sértettet ebben az esetben olyan állapotban levőnek tekinti, aki a korábban ellene irányult kényszer folytán a vagyoni érdekei ellen irányuló támadás elhárítására már nem képes. Mindebből az következik, hogy a kifosztás megvalósulása szempontjából közömbös egyrészt, hogy a bűncselekmény sértettje a dologelvétel időpontjában életben van-e vagy pedig a halála a korábban ellene irányult erőszak folytán ekkor már bekövetkezett, másrészt közömbös az is, hogy az elkövetési magatartás második fázisában, a dologelvétel időpontjában az elkövető tudata átfogta-e azt a körülményt, hogy a sértett életben van-e vagy sem.

E kétmozzanatos elkövetési magatartással megvalósított bűncselekmény esetén a véghezvitel első és második szakasza nem áll egymással a cél- és eszközcselekmény viszonyában, így nem törvényi egység: összetett bűncselekmény (delictum compositum), hanem valóságos (anyagi) bűnhalmazat létesül.

A kifosztás most tárgyalt esetében a dologelvétel célzatos jellegű, így az csak egyenes szándékkal valósítható meg; ha viszont az elkövető által a más bűncselekmény véghezvitele során alkalmazott erőszak avagy a sértett élete vagy testi épsége ellen intézett közvetlen fenyegetés kifejtésének az időpontjában is fennállott a dolog elvételére irányuló célzat, vagyis az erőszakos magatartás tanúsításának a célja a dologelvétel lehetővé tétele vagy ennek megkönnyítése volt: az elkövető nem a kifosztást, hanem a rablást valósítja meg.

Nem helytálló tehát az a felfogás, hogy ha az erőszak hatása folytán a sértett az eltulajdonítás időpontjában már az életét vesztette, nem a kifosztás, hanem az ennél lényegesen enyhébb jogi megítélés alá eső lopás, illetőleg a lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés megállapításának van helye. Ennek az álláspontnak az elfogadása ahhoz a visszás eredményre vezetne, hogy annak az elkövetőnek a vagyon elleni cselekménye, aki a sértettet megöli, majd nyomban ezt követően megfosztja a vagyontárgyaitól, ez utóbbi magatartása - a dolog értéke folytán - esetleg még vagyon elleni bűncselekményt sem valósítana meg, illetőleg ennek a cselekménynek lopásként értékelése lényegesen enyhébb jogi megítélés alá esne; míg ha a cselekmény tárgyi súlyának csökkentett voltát kifejező erőszak viszonylag enyhébb foka hatásában nem eredményezi a sértett életének a kioltását, akkor az azonos elkövetési magatartás a vagyon elleni bűncselekmény súlyosabb jogi értékelését, nevezetesen a kifosztás megállapítását eredményezné (BH 1986/11-443. sz., 1992/12-492. sz.).

Más a helyzet, ha az erőszakban (fenyegetésében), illetőleg a dologelvételben megnyilvánuló magatartásfolyamat bármely okból megszakad, vagyis az ölési cselekmény elkövetője nem ezt követően nyomban valósítja meg a dologelvételt, hanem később megy vissza a helyszínre és a már elhalt sértett ingóságait veszi el: ilyen esetben nem a kifosztás, hanem a lopás megállapításának van helye (BH 1997/7-324. sz., 1997/9-426. sz.).

A kifosztás bűntette által védett jogi tárgy kettőssége folytán az egységes magatartásfolyamatnak a szétválasztása a törvény téves értelmezésén alapul. Nyilvánvaló az is, hogy a sértett biológiai halála bekövetkezésének az időpontja csak különös szakképzettséget igénylő és természettudományos szakismerettel rendelkező személy részéről ismerhető fel, amelyre az élet elleni bűncselekményt megvalósító elkövető általában nem képes; annak a felismerése azonban nyilvánvaló számára, hogy az általa alkalmazott erőszak hatása alatt álló személy a helyzeténél fogva már nem képes arra, hogy a vagyoni érdekei ellen irányuló magatartással szemben eredményesen védekezzen.

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság büntető jogegységi tanácsa olyan álláspontot fogadott el, amely szerint a Btk. 322. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülő kifosztás bűntettét kell megállapítani nemcsak akkor, ha az elkövető még a sértett életében, hanem akkor is, ha nyomban a sértett megölése után veszi el annak értékeit.

Budapest, 1998. május 15.