BH 1983.3.115 I. Az a szabály, amely szerint a személyi tulajdon mértékét meghaladó ingatlanokért járó kisajátítási kártalanítást ötven százalékkal csökkenteni kell, nem alkalmazható akkor, ha a tulajdonost a kisajátított ingatlanok tekintetében nem terheli elidegenítési kötelezettség [Ptk. 178. §, 1976. évi 24. sz. tvr. 12. § (1) bek.].

II. Az a rendelkezés, amely szerint teleknek kell tekinteni a város (község) belterületén levő ingatlanból, továbbá a város (község) külterületén levő, lakóvagy üdülőépülettel beépített ingatlanból kisajátított terület 1500 négyzetmétert meg nem haladó részét, a kisajátítás tárgyára vonatkozóan ír elő olyan korlátozást, amelynek - eltérő rendelkezés hiányában - akkor is érvényesülnie kell, ha az ingatlan tulajdonosa nem állampolgár [33/1976. (IX. 5.) MT sz. r. 13. § (1) bek.].

III. Az ingatlannyilvántartásba különállókként bejegyzett kisajátított ingatlanokat külön-külön kell értékelni akkor is, ha azokat a tulajdonos egységesen hasznosította [Ptk. 178. §, 1976. évi 24. sz. tvr. 8-9. § 33/1976. (IX. 5.) MT sz. r. 13. §].

A járási hivatal igazgatási osztálya a felperes U-i Katolikus Egyház tulajdonában levő összesen 12 056 m2 területű ingatlanokért 116 825 Ft kisajátítási kártalanítást állapított meg, amelynek meghatározásánál akként járt el, hogy az ingatlanokat egységesen értékelte, 1500 m2-es területet telekként, azon "elüli részét pedig földként.

A felperes eredetileg 318 815 Ft-ot követelt, majd keresetét leszállítva 269 000 Ft többletkártalanítás megfizetését igényelte az alperestől.

Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a járási hivatal határozatában megállapított kisajátítási kártalanításon felül fizessen meg 15 napon belül 107 175 Ft-ot és annak 1980. szeptember 24. napjától járó évi 5% kamatát. Ezt meghaladó részében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte egyben, hogy felhívásra fizessen meg az államnak le nem rótt kereseti illeték címén 9708 Ft-ot. Az alperest ugyanakkor 10 000 Ft első fokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperes részére.

Az ítélet indokolása szerint - a perben kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményét elfogadva - az alperes tulajdonában volt ingatlanok kisajátítási értékét összesen 224 000 Ft-ban állapította meg. Értékelését arra a jogi álláspontra alapította, hogy az ingatlannyilvántartás adatai szerint önálló helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanokat nem lehet "egységesként figyelembe venni, mivel három különböző ingatlanról van szó, külön-külön kellett értékelni a forgalmi értékeket". Ezen túlmenően azért nem fogadta el az alperes védekezését, mert "a felperes nem esik ingatlankorlátozás alá". Az államigazgatási eljárásban elfogadott szakvéleménnyel szemben a perben eljárt szakértő véleményét azért tekintette megalapozottabbnak, mert "az előbbi szakértő nem is vizsgálta, hogy külön-külön az ingatlanok mennyit érnek".

Az ítéletet az alperes, valamint a perben fellépett ügyész támadta fellebbezéssel.

Az alperes eredeti fellebbezési kérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Jogi érvelése szerint az első fokú bíróság törvénytelen módon figyelmen kívül hagyta a kisajátításról szóló tvr. végrehajtása tárgyában kiadott 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet 13. §-ának (4) bekezdését [ez utóbbi feltehetően a 13. § (1) bek. a) pont], mely egyértelműen megállapítja, tekintet nélkül arra, hogy magánszemély vagy jogi személy a kártalanítandó fél: . . . teleknek kell tekinteni a község belterületén levő ingatlanból 1500 m2-t meg nem haladó részt, az 1500 m2-n túli részt pedig földként kell kártalanítani. Egyébként a "három külön telekkönyvi betétben szereplő" ingatlanokat egy ingatlannak kell tekinteni, minthogy ezeknek egy tulajdonosa van: a felperes. Álláspontja szerint tévedett az első fokú bíróság akkor is, amikor arra a fikcióra alapította döntését, hogy mennyit kaphatott volna a felperes a perbeli ingatlanokért, ha azokat külön-külön értékesíti.

A fellebbezési tárgyaláson az alperes fellebbezését annyiban módosította - a korábban tett elismerő nyilatkozatát fenntartva -, hogy 164 000 Ft kártalanítási összeg alapulvételével a felperes keresetét 47 175 Ft tekintetében nem vitatja.

A járási ügyészség fellebbezésében az ítélet részbeni megváltoztatását kérte annyiban, hogy a szükséges részbizonyítás foganatosítása után a kártalanítás összegét "jóval kisebb mértékben állapítsa meg" a bíróság. Fellebbezési érvelése szerint a járásbíróság nem derítette fel kellő alapossággal az ingatlanok jellemzőit. Téves az a jogi álláspontja, amely szerint a perbeli esetben a 33/1976. (IX. 5.) MT számú rendelet 13. §-a (1) bekezdésének b) pontjában korlátozó rendelkezés nem alkalmazható.

A legfőbb ügyész indítványára a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Pp. 23/A. §-a alapján az ügyet másodfokú elbírálásra a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.

A másodfokú eljárásban a Legfőbb Ügyészség azzal a módosítással tartotta fenn az ügyészi fellebbezést, hogy a kisajátított ingatlanokat külön-külön értékelje a bíróság 1500 m2-t meg nem haladó részében telekként, azt meghaladóan pedig földként.

A fellebbezési eljárásban az ügyben eljárt szakértők szakvéleményüket kiegészítették. Egyezően nyilatkoztak arra vonatkozóan, hogy az 1500 m2-ig telekként értékelhető területnek forgalmi értéke 32 Ft-ra tehető m2-ként, feltéve, hogy azokat építési telekként értékesítették volna. V. T. szakértő az államigazgatási eljárásban előterjesztett véleményét részben módosította. Arra hivatkozott, hogy mivel a községben földre vonatkozó tulajdonátruházás a kisajátítást megelőző öt évben nem volt, s így összehasonlító adat nem állt rendelkezésére, ezért a perbeli ingatlanokat a "jogszabályokban meghatározott szorzószámok" alkalmazásával értékelte úgy, hogy az 1500 m2 feletti területet III. osztályú szántóként vette figyelembe. Ezzel a módszerrel készült értékelése kis mértékben meghaladja dr. H. P. által 11 Ft/m2-ben megjelölt forgalmi értékelést, amelynek elfogadását a közös községi tanács területéhez tartozó U. községben levő mezőgazdasági ingatlanok forgalmának figyelembevételével javasolta.

Dr. H. P. igazságügyi szakértő - újabb összehasonlító adatok közlése mellett is - az ingatlanok telekként történő értékesítésével elérhető tényleges forgalmi árat 224 000 Ft-ra tette.

A fellebbezések az alábbi indokokból részben alaposak.

Az 1976. évi 24. számú tvr. (a továbbiakban: Tvr.) 12. §-ának (1) bekezdése szerint a személyi tulajdon mértékét meghaladó ingatlanokért egyébként járó kártalanítást - attól feltételezetten, hogy az ingatlan elidegenítési kötelezettség alá esik, és a tulajdonosa kötelezettségét nem teljesítette - 50%-kal csökkenteni kell.