BH 1999.1.23 Az örökhagyó halála után alkotott jogszabályban biztosított kárpótlás nem tartozik az örökhagyó hagyatékához [Ptk. 8 § (1) bek., Ptk. 22. §, 613. § (1) bek. b) pont, Ptk. 623. § (1) bek., 1979. évi 13. tvr. 54-58. §].

Z. M.-né R. M. örökhagyó 1986. augusztus 20-án írásbeli magánvégrendeletet készített, amelyben - négy festmény kivételével - "minden más bárhol található" ingó vagyona "általános örököseiül" anyai oldalági rokonát: a II. r. felperest és annak házastársát, az I. r. felperest nevezte meg. Az örökhagyó 1988. november 29-én öngyilkosságot követett e1. Az 1988. november 27-én kelt és az illetékes hatósághoz címzett búcsúlevele szerint unokatestvére és családja nyújtott segítséget a számára, ők az örökösei; az ugyanezen a napon kelt és "Drágáim" megszólítású búcsúlevél pedig tartalmából kitűnően az őt ellátó személyeknek szólt.

A hagyatéki eljárás adatai szerint az örökhagyó után csak ingó hagyaték maradt, amit az eljáró közjegyző a dologi hagyomány kivételével teljes hatállyal a végrendelet alapján a felpereseknek adott át.

Az 1990-es évek elején a Német Szövetségi Köztársaságban jogszabály jelent meg, amely a nemzetiszocialista uralom alatt jogtalanul elvett vagyontárgyakért kárpótlást biztosított a sérelmet szenvedett személyeknek, illetőleg jogutódaiknak. E jogszabály alapján - az ott meghatározott körben - az örökhagyó édesapjának: R. J.-nek a jogutódai kárpótlásra tarthatnak igényt: a nevezett ugyanis Németországban 1937-ben egy közös tulajdonban álló ingatlanon szanatóriumot üzemeltető közkereseti társaság tagja volt, és 1939-ben fosztották meg a vagyonától. Az alperes - aki az örökhagyó apai oldalági rokona - 1992-ben öröklési bizonyítvány kiállítását kérte az illetékes közjegyzőnél annak tanúsítására, hogy ő az örökhagyó egyedüli apai ági nagyszülői leszármazója, és így törvényes örököse, majd az öröklési bizonyítvány alapján a Német Szövetségi Köztársaságban kárpótlás iránti igénnyel lépett fel, mint R. J. egyik örökösének, az örökhagyónak a jogutóda. A megindult közigazgatási eljárásban a felperesek a végrendelet alapján maguk is igényt érvényesítettek; a közigazgatási hatóság azonban határozatában - az örökhagyó jogán - az alperest mint törvényes örököst fogadta el jogutódnak és megállapította, hogy a német beruházási törvény rendelkezése folytán a vagyon természetbeni visszaadásának lehetősége kizárt, a jogutódokat kártérítés illeti meg, amely a vételár minimum 1/8 része.

A felperesek a közigazgatási határozatot jogorvoslattal támadták meg; a megindult bírósági eljárás alperese az elsőfokú határozatot hozó közigazgatási hatóság. A rendelkezésre álló adatok szerint a német bíróság a pert a jelen per jogerős elbírálásáig felfüggesztette.

A felperesek módosított kereseti kérelmükben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy az örökhagyónak 1/2-1/2 arányban végrendeleti örökösei; az 1995. május 25-i tárgyaláson ezt a kérelmüket akként pontosították, hogy "általános végrendeleti örökösi" minőségük megállapítását kérték. További kereseti kérelmük annak megállapítására irányult, hogy az alperes törvényes öröklésre nem jogosult, a II. r. felperes az alperessel azonos rokonsági fokon törvényes örököse az örökhagyónak, végül az örökhagyó az alperest kizárta a törvényes öröklésből azáltal, hogy a másik törvényes örököst végrendeleti örökösévé nevezte meg. Kereseti kérelmeik indokolásául arra hivatkoztak, hogy az örökhagyó a végrendeletében - a dologi hagyomány kivételével - valamennyi vagyontárgyát reájuk hagyta, a hagyatéki terheket is ők viselték, tehát ők az örökhagyó örökösei, és az öröklési bizonyítvány tartalma valótlan.

Az alperes ellenkérelmében elsődlegesen azzal érvelt, hogy a perre a magyar bíróságnak nincs joghatósága: a németországi igény érvényesítése szempontjából a vagyon ingatlanvagyonnak minősül, ezért az 1979. évi 23. tvr., illetőleg az 1958. évi 20. tvr. szerint kizárólagos joghatósága az illetékes német hatóságnak (bíróságnak) van. Ennélfogva a Pp. 130. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül történő elutasításának, illetőleg a Pp. 257. §-ának a) pontja alapján a per megszüntetésének van helye. De fennáll a perfüggőség is: a Német Szövetségi Köztársaságban korábban indult per tárgya azonos a jelen per tárgyával, ezért a keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül ugyancsak el kell utasítani, illetőleg - a Pp. 157. §-ának a) pontjára tekintettel - a pert meg kell szüntetni. Másodlagos - érdemi - ellenkérelmében valamennyi kereseti kérelem elutasítását kérte. Nem vitatta a végrendelet érvényességét, de kifejtette azt az álláspontját, hogy a felperesek csak a végrendeletben megjelölt ingóságoknak az örökösei, tehát nem általános örökösök, ezért az ingatlannak minősülő németországi vagyonra a törvényes öröklés szabályai érvényesülnek. S minthogy az az örökhagyó édesapjának a vagyona volt, apai ágon egyedül ő jogosult a vagyoni igény érvényesítésére. Egyben viszontkeresetet terjesztett elő annak megállapítása iránt, hogy a II. r. felperes anyai ágon törvényes örököse az örökhagyónak.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesek az örökhagyónak az 1986. augusztus 20-án kelt végrendelete alapján 1/2-1/2 arányban általános végrendeleti örökösei. Ezt meghaladóan a keresetet, valamint a viszontkeresetet elutasította. Az ítélet indokolásában elsődlegesen abban foglalt állást, hogy a megállapítási keresetnek a Pp. 123. §-a szerinti feltételei fennállanak, mert a felpereseknek a Német Szövetségi Köztársaságban folyó bírósági eljárásban van szükségük örökösi minőségük megállapítására. E kereseti kérelem elbírálásánál a magyar jogot kell alkalmazni. A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 36. §-a szerint ugyanis az öröklési jogviszonyt annak a jognak az alapján kell elbírálni, amely az örökhagyó halála időpontjában személyes joga volt. A tvr. 11. §-a szerint az örökhagyó személyes joga a magyar jog. Az alperes további kifogásai sem megalapozottak: a per tárgya ugyanis nem a külföldi vagyon hagyatékhoz tartozása vagy az, hogy ingónak vagy ingatlannak minősül, hanem hogy a felperesek végrendeleti örökösöknek minősülnek-e, és így a Német Szövetségi Köztársaságban jogosultak-e igényt érvényesíteni. Ennek eldöntésére pedig a magyar bíróság joghatósággal bír. Nem áll fenn perfüggőség sem, az ugyanis csak ugyanazon felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt folyó per esetén lenne megállapítható [Pp. 130. § (1) bek. d) pont]. Az adott esetben viszont a peres felek nem azonosak, a Német Szövetségi Köztársaságban folyó perben az eljárt közigazgatási hatóság az alperes, és a per is másra irányul. Így tehát a kereseti kérelmek érdemi elbírálásának eljárásjogi akadálya nem volt. Érdemben az elsőfokú bíróság az elsődleges kereseti kérelmet megalapozottnak találta. Megállapította, hogy a Ptk. 636. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a felperesek általános örökösei az örökhagyónak: a végrendelet szövegéből kitűnően ugyanis az örökhagyó a dologi hagyományon túl "minden más bárhol található" vagyona kizárólagos örökösévé a felpereseket nevezte meg.