BH 2002.6.226 Az államigazgatási jogkörben ügyintézési késedelemmel okozott kár megtérítése iránt indított perben az ügyintézési késedelem időtartamának és okának vizsgálata [1991. évi XXV. tv., 1992. évi XXIV. tv. 4. §, 1992. évi IL. tv. 1. § (1) bek., 9. § (1) bek., Ptk. 339-340. §, 349. § (1) bek.].

A felperes az 1991. évi XXV. törvény alapján édesanyja házas ingatlanának államosítása miatt 1991. szeptember 18-án kárpótlás iránti kérelmet nyújtott be a megyei kárrendezési hivatalhoz, majd 1992. augusztus 30-án az 1992. évi XXIV. törvény alapján az édesapjától elvett mezőgazdasági ingatlanokért is kárpótlást igényelt a megyei kárrendezési hivatalnál. Még ezt megelőzően az 1992. évi IL. törvény hatálybalépését követően 1992. július 24. és 28-án - termőföld tulajdonjogának megszerzése céljából - a megyei jogú város polgármesteri hivatalához is bejelentette igényét.

A megyei kárrendezési hivatal 1992. november 10-én meghozott és 1992. december 10-én kézbesített határozatával a házas ingatlan államosítása miatt 339 000 forint kárpótlást állapított meg, amelyet kárpótlási jegyben rendelt kiadni a felperes részére. A felperes a határozatot visszaküldte, a kárpótlási jegyben való kárpótlást "visszautasította" azzal, hogy természetben való kárpótlásra tart igényt. Az elsőfokú hatóság a hozzá 1993. január 4-én érkezett felperesi beadványt fellebbezésnek tekintette, és 1993. február 23-án felterjesztette az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz.

Ezt követően a felperes sürgette a mezőgazdasági földek után járó kárpótlás iránti igényének kielégítését, illetőleg kérelmének soron kívüli elbírálását. A fellebbezés felterjesztésére tekintettel azonban az ügyben intézkedés nem történt.

Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal 1993. november 4-én a házas ingatlannal kapcsolatos kárpótlási iratokat azzal küldte vissza az elsőfokú hatóságnak, hogy a felperesi beadvány tartalma szerint nem tekinthető fellebbezésnek.

A megyei kárrendezési hivatal a két kárpótlási igény öszszevonásával 1993. december 14-én meghozott határozatával a korábbi határozatát kiegészítette, és további _948 000 forint kárpótlást állapított meg a kérelmező felperes részére. Rendelkezett a pénzintézet megkereséséről avégett, hogy a jogosult részére a határozat jogerőre emelkedését követően 948 000 forint névértékű kárpótlási jegyet adjon ki. Ezt a határozatot a felperes részére 1994. január 5. napján kézbesítették.

A felperes az ismételten előterjesztett és utóbb módosított keresetében kártérítést igényelt a Központi Kárrendezési Iroda alperestől arra alapítottan, hogy 1994. tavaszára az első szakaszban meghirdetett árverések lezajlottak, és csak 598 000 forint értékben tudott földtulajdont szerezni. Kárát a késedelmes ügyintézés miatt megmaradt kárpótlási jegyein vásárolható földterületek értékében határozta meg. Így 412 AK értékű kárpótlási jegyeiért kapható jó minőségű termőföldek jelenlegi forgalmi értékének megfelelően 4 944 000 forint kártérítés megfizetését követelte az alperestől.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az ügyintézési késedelemért a felperest terheli a felelősség, mert lakcímét nem megfelelően tüntette fel, ezért a házas ingatlanért járó kárpótlás tárgyában hozott határozatot csak késve tudták kézbesíteni a részére. A határozat visszaküldését és a felperes nem egyértelmű bejelentését pedig tartalma szerint fellebbezésnek kellett tekinteni. Minthogy az 1991. évi XXV. törvény alapján a házas ingatlanért járó kárpótlás tárgyában meghozott határozat még nem volt jogerős, a felperesnek az 1992. évi XXIV. törvényre alapított további kárpótlási igényét - e törvény 4. §-a szerint - együttesen kellett elbírálni. Erre pedig csak az iratok 1993. novemberi visszaérkezése után volt lehetőség. Az újabb határozatot az elsőfokú hatóság kellő időben, 1993. december 14-én meghozta. A felperesnek egyébként is módja lett volna mindkét határozat alapján megfelelő minőségű és mennyiségű termőföldet vásárolni.

Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletet hozott arra alapítottan, hogy az alperes felelősségére a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése, továbbá a kártérítés általános szabályai - a Ptk. 339-340. §-ai - irányadóak, így az alperes eljárását vizsgálva azt állapította meg, hogy a mulasztásban megnyilvánuló jogellenes magatartása fennáll, mert az ügyintézési határidő betartásánál nem úgy járt el, ahogy az tőle elvárható lett volna. Az alperes által becsatolt, ingatlanárverésre vonatkozó okiratok alapján azonban megállapíthatónak találta azt is, hogy a másodfokú határozat kézbesítését követően nagy mennyiségben volt szántóingatlanra vonatkozó árverés, amelynek AK- ánkénti értéke az eladások során az 500 forintot csak ritkán haladta meg. Bár valószínű, hogy a felperes kedvezőbb feltételekkel tudott volna megfelelő ingatlanhoz jutni, ha a kárpótlási igényét egy évvel korábban véglegesen rendezik, azonban sem a felperest ért kár mértéke, sem a késedelmes határozathozatallal fennálló okozati összefüggés megnyugtató módon nem nyert bizonyítást. Így a felperes kártérítési igénye jogalapjának fennállta nem állapítható meg.

A felperes fellebbezése folytán másodfokú bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú határozat indokolása szerint a kárfelelősség megállapítása feltételeinek vizsgálatánál az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a felperesnek mind a házas ingatlan, mind a mezőgazdasági földterületek után járó kárpótlási igényét soron kívül kellett volna elbírálni. Ez utóbbi kapcsán kifejtette a másodfokú .bíróság, hogy miután a felperes az 1992. évi IL. törvény (Tv.) 1. §-ának (1) bekezdése alapján termőföld tulajdonának megszerzése céljából igénybejelentéssel élt, ezért a kárpótlás iránti kérelmét soron kívül, de legkésőbb a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül kellett elbírálni. S minthogy a Tv. 9. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Kpt. (az 1991. évi XXV. tv.) I., II. és III. rendelkezéseit az e törvény rendelkezéseivel együttesen kell alkalmazni, a felperesnek a Kpt. I. és II. alapján érvényesített, de együttesen elbírált kárpótlási igénye tekintetében az ügyintézési határidőre nem az általános szabályok, hanem a különös - soron kívüli elbírálást rendelő - szabályok voltak irányadóak.

Az alperes a határidőt nem tartotta be, és késedelmesen hozta meg határozatát. Tény azonban, hogy a késedelemben szerepe volt az elsőfokú határozat ellen benyújtott felperesi beadványnak, amely tartalmában a kárpótlás módját sérelmezte. A másodfokú bíróság ezzel kapcsolatban kiemelte: nem minősíthető jogellenesnek az elsőfokú hatóságnak az az eljárása, amely a beadványt fellebbezésnek tekintette, és felterjesztette a másodfokú hatósághoz. A határozat érdemi rendelkezésének megtámadása ugyanis fellebbezésnek tekintendő, még akkor is, ha annak a kért módon való megváltoztatására a jogszabály nem ad lehetőséget. A másodfokú hatóság ezzel ellentétes álláspontja tehát téves volt. A téves jogszabály-értelmezésnek, a felperesi beadvány mikénti elbírálásának azonban az adott esetben nincs jelentősége: a kárpótlási igény elbírálásának késedelme mindenképpen fennáll, ennélfogva az alperes az eljárási szabályokat megsértette.