ÍH 2018.139 VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐVEL SZEMBENI KÁRTÉRÍTÉSI PER - PTK. 3:118. § SZERINTI KÁRTÉRÍTÉS

Ha a hitelező az adós vezető tisztségviselőjével szembeni kártérítési perben a követelését kifejezetten a cég megszűnésével összefüggésben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után az adós vagyonában bekövetkező vagyon csökkenésére alapította - azaz nem a vezető szándékos magatartásával okozott kár megtérítését kéri - a Ptk. 3:118. §-ának, és nem a Ptk. 3:24. §-ának a rendelkezései az irányadók. A Ptk. 3:118. §-a szerinti felelősségi szabályt a Cstv. 33/A. §-ával együttesen kell alkalmazni és értelmezni [Ptk. 3:24. § (2) bekezdés, 3:118. §; Cstv. 33/A. §].

Az alperes 2012. november 6. napjától egyedüli tagja, majd 2014. február 10. napjától ügyvezetője volt a B. Kft. gazdasági társaságnak (továbbiakban: adós).

A felperes 2014. április 16. napjától folytatott végrehajtási eljárást az adós ellen, melynek ténye a cégjegyzékbe is bejegyzésre került. Az adós 2015. év márciusától havi rendszerességgel nyújtott be részletfizetés iránti kérelmet a felpereshez. Az adós adófolyószámlája 2015. december 31. napján 5 005 729 forint tartozást mutatott. 2016. február 17. napján foglalási jegyzőkönyv is készült az adóssal szembeni végrehajtási eljárás során, mely szerint a végrehajtás sikerre nem vezetett. A jegyzőkönyvben az adós tartozásaként 7 111 405 forint került feltüntetésre.

Az adós 2015. évi mérlege szerint a mérleg fordulónapján (2015. 12. 31.) 1 037 000 forint eszközzel, ebből 9000 forint pénzeszközzel és 1 028 000 forint készlettel, valamint 6 449 000 forint rövid lejáratú kötelezettséggel rendelkezett.

Az alperes 2016. január 1. napján 700 000 forint, 2016. február 14. napján 600 000 forint, 2016. február 26. napján 500 000 forint és 2016. március 22. napján 300 000 forint kamatmentes tagi kölcsönt nyújtott az adósnak. A kölcsönszerződések határozatlan lejáratúak voltak azzal, hogy a visszafizetés időpontja legkésőbb a tagsági, illetve a tulajdoni jogviszony megszűnését követő 8. nap. A szerződések 5. pontja tartalmazta azt is, hogy a kölcsön nyújtása a szerződés aláírásával egyidejűleg készpénzben történik, melyet a felek aláírásukkal elismertek.

Az alperes - az adós nevében - 2016. április 28. napján 500 000 forint, 2016. május 26. napján 1 000 000 forint, 2016. május 31. napján 500 000 forint és 2016. június 30. napján 250 000 forint, mindösszesen 2 250 000 forint összegben fizette vissza az általa nyújtott tagi kölcsönöket. Az adós, mint kölcsönvevő a visszafizetéseket aláírásával nyugtázta, és a kölcsön visszafizetéséről készült bizonylatok tartalmazták azt is, hogy azok készpénzben történtek az alperes, mint kölcsönt nyújtó részére.

A felperes 2016. május 4. napján érkezett kérelmében kezdeményezett felszámolási eljárást az adóssal szemben. Kérelmének jogalapjaként a felszámolási eljárást is szabályozó 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 27. § (2) bekezdés c) pontját jelölte meg, az adós lejárt esedékességű, meg nem fizetett adótartozását pedig 8 366 161 forintban. Az adós felszámolási eljárását a Gyulai Törvényszék 2016. július 28. napján kelt és augusztus 25. napján jogerőre emelkedett végzésével rendelte el. Az adóssal szembeni felszámolási eljárás kezdő időpontja 2016. szep­tember 9.

Az adós felszámolási eljárásába bejelentett összes hitelezői igény 10 690 559 forint, melyből a felperes bejelentett és nyilvántartásba vett hitelezői igénye 9 878 833 forint.

Az adós tevékenységzáró bevallása szerint 45 000 forint készpénzzel rendelkezett, rövid lejáratú kötelezettségeinek összege 9 575 000 forint volt.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes, mint az adós ügyvezetője az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetének bekövetkeztét követően ügyvezetési feladatait nem a hitelezői érdekek alapján látta el, ezáltal az adós vagyona 2 250 000 forinttal csökkent.

A Cstv. 33/A. § (1) bekezdése törvényi tényállási feltételei körében előadta, hogy az adós fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete 2015. december végén következett be. Ezt a 2015. évre vonatkozó egyszerűsített éves beszámoló adatai is alátámasztják, mert 2015. december 31-én az adós vagyona már nem fedezte a rövid lejáratú kötelezettségeit. Alátámasztja továbbá e tényt az is, hogy a NAV Békés Megyei Adóigazgatósága 2014. április 16-tól adóvégrehajtási eljárást folytatott az adóssal szemben, valamint, hogy az adós 2015. március hónaptól havi rendszerességgel nyújtott be részletfizetési kérelmet az adóhatósághoz.

A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően került sor 2016. évben nyújtott tagi kölcsönök visszafizetésére, amelyek a visszafizetés időpontjában még nem voltak lejárt esedékességűek. A 2016. január 1. napján nyitó tételként szereplő 200 000 forint kölcsön lejárati határidejéről - kölcsönszerződés hiányában - információ nincs. Utalt arra, hogy 2016. április 28-án az első kölcsön visszafizetésekor az adósnak 8 386 161 forint lejárt esedékességű adótartozása volt, míg a 2016. május 26., május 31-i és június 30-i kifizetésekre a felszámolási eljárás kezdeményezésének ismeretében az adós által kért 45 napos fizetési haladékot engedélyező végzés meghozatalát követően került sor.

Az alperes a végrehajtás alá vont lejárt adótartozás rendezése helyett arra fordította az adós rendelkezésre álló pénzeszközét, hogy a saját maga részére fizesse vissza a tagi kölcsönöket. Olyan követeléseket rendezett ezzel, melyek a felszámolás kezdő időpontja után a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontja szerinti követelésként csak az e), f), illetve g) pontba sorolt követelések kiegyenlítése után fizethetők ki. Utalt arra is, hogy a Cstv. 57. § (1) bekezdés h) pontja szerinti személyek részére a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a vezető általi kifizetés - még ha az valós ügylet alapján történik is - jóerkölcsbe ütköző és a hitelezők érdekeinek sérelmével jár.

A Ptk. 3:112. § (2), és 3:118. §-a, valamint a Cstv. 33/A. § (1) bekezdése alapján az alperes vezetői felelőssége fennáll, mert a visszafizetett 2 250 000 forintot a hitelezők elől elvonta, nem úgy járt el ahogy az egy cégvezetőtől általában elvárható, a hitelezők érdekeit felróható módon nem vette figyelembe. A vagyoncsökkenést az adós okiratai igazolják, a hitelezői igényét a felszámoló nyilvántartásba vette, az összes bejelentett hitelezői igény 10 706 685 forint. Így a kifizetett 2 250 000 forint pénzeszköz a vele szemben fennálló tartozás kiegyenlítésére részben fedezetet nyújtott volna, ezáltal a vagyoncsökkenés bekövetkezett. Kétségkívül az ügyvezető magatartásával a 2 250 000 forintos vagyoncsökkenés tekintetében az ok-okozati összefüggés is fennáll.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy maga is kölcsönkapta ezen összegeket és azokat felszólításra azonnal vissza kellett fizetnie. Nem ismerte el, hogy az adós folyamatos fizetési nehézségei ellenére fizetésképtelenné vált volna. A felperes irányában fennálló tartozásokkal kapcsolatban azok saját nyilvántartásával nem egyeztek. Többször megkísérelt egyeztetni a felperessel, kért részletfizetést, amelyre az adóhatóság lehetőséget nem adott, valamint több üzleti lehetősége is meghiúsult, ami nagyrészt már a felszámolási kérelem beadása után valósulhatott volna meg.