BH 2000.10.459 A vámhatóság által lefoglalt jövedéki áru őrzésére és tárolására vonatkozó letéti szerződésből eredő kötelezettségét megszegő letéteményes kártérítési felelőssége [Ptk. 312. § (2) bek., 318. §, 339. § (1) bek., 355. § (1) bek., 360. § (1) bek., 463. § (1) bek., 466. § (1) és (4) bek., 1993. évi LVIII. tv 68. §, 1995. évi LXVIII. tv 29. §, 13/1979. (VIII. 10.) IM r. 12. § b) és d) pont.].

A peres felek között 1996. június 20-án raktározási szerződés jött létre. Ennek alapján az alperes mint bérbeadó raktárterület bérletét biztosította a felperes bérlő részére a felperes felügyelete alatt működő vámhivatalok és nyomozó hivatal által betárolásra kerülő vámáruk - köztük jövedéki termékek - 1996. július 1-jétől kezdődő raktározására. Az alperes a szerződésben vállalta a betárolt áruk biztonságos, folyamatos 24 órás őrzését, és felelősséget vállalt azért a kárért, amely az átvétel és a kiszolgáltatás közötti időben az áru elveszéséből, megrongálódásából, megsérüléséből ered, kivéve, ha a kár ellenállhatatlan erőnek vagy az áru természetének, belső tulajdonságának a következménye. A felperes r.-i vámhivatala 1997. március 12-én egy macedón állampolgártól csempészet gyanúja miatt lefoglalt 42 473 karton Marlboro cigarettát, és az alperestől bérelt raktárba betárolta. Az alperesnél 1997. április 14-én, telefonon történt jelentkezés után ismeretlen személyek jelentek meg, egyik közülük pénzügyőr főtörzs zászlósnak állította magát, és egyenruhát viselt. Közölték, hogy a betárolt cigarettáért jöttek, azt megsemmisítés végett elszállítják. Az alperes hozzájárulásával a nevezettek 24 973 karton Marlboro cigarettát elszállítottak. Amikor a felperes erről értesült, ismeretlen személyek ellen büntetőfeljelentést tett. A tettesek személyét a nyomozás felderítette.

A felperes keresetében 10 665 468 Ft és ennek 1997. április 14-től a kifizetésig járó évi 20% kamata megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Előadta, hogy az alperest a szerződés alapján őrzési kötelezettség terhelte. Az alperes a perbeli esetben a betárolt árut kitárolási rendelkezés nélkül, a tőle elvárható gondosság elmulasztásával ismeretlen személyeknek igazoltatás nélkül kiadta. Ezzel a magatartásával a felperesnek a keresetében megjelölt - közterhek nélkül számított - kárt okozta.

Az alperes jogalap hiányára hivatkozva a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a felperes nem rendelkezett a kitárolás módjáról. A felperes követelését idő előttinek is állította.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperesnek fizessen meg 10 365 468 Ft-ot és ennek 1997. április 14. napjától a kifizetésig járó évi 20% kamatát. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 621 930 Ft-ot. Megállapította, hogy ezt meghaladóan a le nem rótt illeték az állam terhén marad. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a 13/1979. (VIII. 10.) IM rendelet 12. §-ának b) és d) pontjai értelmében a lefoglalt vámáruk elhelyezéséről a felperesnek kellett gondoskodnia. E kötelezettsége teljesítése érdekében kötötte meg az alperessel a perbeli raktározási szerződést. A felek között nem volt vita a perbeli cigaretták elszállításának a körülményeit illetően, ami egyébként az alperes részéről nem volt elháríthatatlan. Így az alperes a szerződésszegéssel okozott kárért a Ptk. 318. §-a alapján, a Ptk. 339. §-a rendelkezése szerint felel.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a tényleges kár, a vagyonvesztés a perbeli bűncselekménnyel bekövetkezett. Így nincs annak jelentősége, hogy az áru elkobzásra kerül-e. Ha a büntetőbíróság az árut elkobozza, az állami tulajdon csökken a káresemény időpontjában bekövetkezett kár összegével. Ha pedig annak kiadását rendelik el, abban az esetben a felperes köteles az áru visszaadására, illetőleg a keletkezett kár megtérítésére. Az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak az alperesi védekezésnek, hogy az 1995. évi LXVIII. törvény 29. §-ával módosított 1993. évi LVIII. törvény 68. §-a alapján a perbeli cigaretta megsemmisítésre kerülhet, mivel a kifejtett okokból a felperes kára már az áru eltűnésének időpontjában bekövetkezett. Az elsőfokú bíróság arra is utalt, hogy nem merült fel olyan peradat, amely szerint a perbeli cigaretták vagy azok egy része előkerült, vagy a kár más módon megtérült volna, ezért az alperes a kár megtérítésére köteles.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes nem volt tulajdonosa az árunak, csak őrzési kötelezettség terhelte. Az elkobzást elrendelő határozat időközben jogerőre emelkedett, a lefoglalt és a felperes birtokában maradt dohányárut megsemmisítették. Ez lett volna a sorsa az eltulajdonított cigarettáknak is. A felperest tehát nem érte kár. Másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta. Megalapozatlannak állította az elsőfokú bíróság által a kitárolás módjával kapcsolatban megállapított tényállást. Állította továbbá, hogy az álképviselet az alperes részéről nem volt felismerhető. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg azt az előadását, amely szerint a felperes nem tett eleget együttműködési, illetőleg kárenyhítési kötelezettségének.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 639 930 Ft fellebbezési eljárási illetéket. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, és arra alapított döntése érdemben helyes. Az alperes fellebbezési indokaival szemben rámutatott arra, hogy a felek között a Ptk. 462. §-ában meghatározott letéti szerződés jött létre, mely az alperes felróható magatartása miatt 1997. április 14-én az eltulajdonított árumennyiségre nézve lehetetlenült. A felperes kára ebben az időpontban bekövetkezett, így nincs annak jelentősége, hogy az áru esetleges megkerülésekor annak mi lenne a jogi sorsa. Ellenkező jogi álláspont esetén ugyanis a jövedéki termék bárki által polgári jogi jogkövetkezmények nélkül eltulajdonítható lenne. Az alperes szerződésen alapuló kötelezettségét az a tény sem befolyásolta, hogy a felperes nem tulajdonosa az árunak. Az alperes ugyanis a Ptk. 466. §-ának (1) és (4) bekezdése alapján azt a letevő felperesnek lett volna köteles kiszolgáltatni. A másodfokú bíróság nem állapította meg a felperes közrehatását, és ennek alapján alaptalannak találta az alperesnek a kármegosztásra irányuló kérelmét is.

A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, az ítélet hatályon kívül helyezése és - elsődlegesen - a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan pedig az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében. Elsődleges kérelme megalapozásaként arra hivatkozott, hogy a per tárgyát képező cigaretta csempészet gyanúja miatt lefoglalt vámáru volt, melynek jogi sorsát a külön jogszabályok szerint lefolytatott vámigazgatási és bírósági eljárások eredménye határozta meg. Mivel a jogerős bírói határozattal elkobozni rendelt és a törvény erejénél fogva megsemmisítendő jövedéki termék a törvény szerint forgalomképtelen, így forgalmi értéke nincs. Vagyoncsökkenés hiányában tehát a felperesnek jogszerű kártérítési igénye nem lehet. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdését, mert a kár bekövetkezte az elkobzást elrendelő vagy a lefoglalt áru visszaadását kimondó bírói döntés ismeretében határozható csak meg. Vitatta visszaszolgáltatási kötelezettségét is a letéti szerződés alapján, mely csak arra az árura vonatkozóan állt fenn, melyet nem az alperesi telepen semmisített meg a felperes. Ezért a másodfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a letéti szerződés megfelelő része lehetetlenült. Állította, hogy jelen esetben a polgári jogi felelősség részét képező kártérítési felelőssége nem állapítható meg, mivel szerződésszegő magatartását a Vámtörvény (1995. évi C. törvény) 125. §-a (2) bekezdésének f) pontja speciális vámjogi szankciókkal sújtja. Ennek alapján vámigazgatási eljárás keretében az alperest 33 millió forint megfizetésére kötelezte a vámhatóság. Fenntartotta jogi álláspontját, mely szerint a jogalap nélkül megítélt kártérítés a központi költségvetés bevételét jogalap nélkül növelné. A tárolt áru függő jogi helyzetére utalva is állította a felperes kárigényének az alaptalanságát.