BH 2003.1.17 I. A betegnek ismernie kell mindazokat a körülményeket, amelyekből megállapíthatja, hogy milyen kockázatot vállal a műtéti hozzájárulás megadásával, vagy megtagadásával. Az orvos kártérítő felelősségének a megállapítása szempontjából annak van jelentősége, hogy ez a tájékoztatás ténylegesen megtörtént-e. A műtéthez való hozzájárulás aláírása önmagában nem alkalmas ennek bizonyítására.

II. A helyreállító plasztikai műtét elvégzésére létrejött megállapodás nem vállalkozási, hanem megbízási szerződésnek minősül [Ptk. 199. §, 210. §, 383. §, 484. §, 1972. évi II. tv 47. § (2) bek., 15/1972. (VIII. 5.) EüM r. 87. § (2) bek., Pp. 164. § (1) bek., 206. § (1) bek.].

A jogerős közbenső ítéletben megállapított tényállás szerint a felperesen a hasfal bőrének lelógása miatt az alperesi kórház orvosa 1991. június 4-én kötényhas-helyreállító plasztikai műtétet végzett. 1991. június 7-én zavartalan posztoperatív szak után, reakciómentes sebbel a felperest otthonába bocsátották. A több mint 60 cm hosszúságú sebből utóbb vér szivárgott, genny ürült, és a seb rendszeres tisztításra szorult; majd 1991. július 18- án újabb műtét elvégzésére került sor, és további kezelés vált szükségessé. 1991. augusztus 9-én a felperest az Országos Kardiológiai Intézetbe szállították, ahol mellsőfali szívizomelhalást állapítottak meg. A műtéti seb 1991. őszére gyógyult be, a torzító hatású visszamaradt másodlagos hegek miatt azonban újabb műtét elvégzése indokolt. A felperes munkaképességének csökkenését 1990. szeptemberében a lehangoltsággal járó ideggyengeség, nyaki és lumbális gerincbántalmak, valamint bizonytalan diagnózisú szemészeti betegség miatt 50%-ban, 1992-ben pedig 67%-ban állapították meg, és III. csoportú rokkantnak minősítették. 1997. májusában a felperes hasfali sérvműtéten esett át, majd 1998. február 13-án gerincsérv miatt operálták meg.

A felperes a keresetében az alperesnél 1991. június 4. napján elvégzett műtét, valamint az azt követő gyógykezelés kapcsán történt orvosi mulasztásokra alapítva kérte az alperes kötelezését 3 000 000 forint nem vagyoni kár, és összesen 55 400 forint vagyoni kár, illetőleg az ezek után járó késedelmi kamat megfizetésére. Az alperes a felróhatóság hiányára hivatkozással a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében megállapította, hogy a felperesen 1991. június 4. napján elvégzett műtét és az azt követő gyógykezelés kapcsán az alperest kártérítési felelősség terheli. Az elsőfokú bíróság az Igazságügyi Orvosszakértői Intézet, valamint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet által adott orvosszakértői szakvélemények ellentmondásainak feloldása érdekében beszerezte az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felülvéleményét, amelyet döntő mértékben ítélkezése alapjául elfogadott. Ennek alapján megállapította, hogy az alperes a műtétet a gyógyító-megelőző orvosi tevékenység keretén belül és a társadalombiztosítás terhére elvégezhette mint helyreállító plasztikai jellegű beavatkozást. Az alperes tájékoztatási kötelezettsége kapcsán az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher az alperest terhelte. A műtétet végző Dr. A. M. orvos tanú vallomása azt bizonyította, hogy a felperest a műtét esetleges szövődményeiről - heg, vérzés, gyulladás - a felperes első jelentkezése alkalmával, a műtét előtt kb. két-három héttel tájékoztatta. Az orvos tanú nem állította határozottan, hogy a műtétet megelőző írásbeli hozzájáruló nyilatkozat felperes által történő aláírása előtt a felperest a műtétről és annak szövődményeiről ismételten és teljes körűen tájékoztatta volna. Az elsőfokú bíróság az ellentétes nyilatkozatok folytán arra a következtetésre jutott, hogy a szövődményeket illető szükséges tájékoztatás ténye nem állapítható meg, ezért az alperes kártérítési felelősséggel tartozik, függetlenül attól, hogy a felperes írásban megadta a műtéthez való hozzájárulást.

Az elsőfokú közbenső ítélet szerint az alperes kártérítő felelőssége megállapítható annak alapján is, hogy a szövődmények kezelése terén nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az alperes terhére felróhatónak tartotta, hogy nem tulajdonított kellő figyelmet a felperesen három héttel korábban, a bal könyökízület feletti savós gyulladás miatt elvégzett operációnak. Indokolt lett volna továbbá a szövődmények jelentkezését követően a felperes ismételt kórházi felvétele és a tenyésztéses vizsgálat elvégzése. Az elsőfokú bíróság nem tartotta bizonyítottnak, hogy a hat évvel később észlelt hasfali sérv összefüggésbe hozható az első műtéttel. Ugyancsak nem állapítható meg az elsőfokú közbenső ítélet indokolása szerint, hogy a felperes későbbi betegségei kialakulását az első és a további műtét, valamint az ezt követő hosz-szadalmas kezelés indította volna el. Természettudományos módszerekkel nem határozható meg okozati összefüggés a műtét és szövődményei, valamint a felperesnél később kialakult szívinfarktus között sem.

A peres felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú közbenső ítéletet azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy az 1991. június 4. napján elvégzett műtétet követően fellépett szövődménnyel, illetőleg a gyógykezelés elhúzódásával okozati összefüggésben álló károkért állapította meg az alperes kártérítő felelősségét. A másodfokú bíróság az ítélete (helyesen: közbenső ítélete) indokolásában a felperes fellebbezése kapcsán kifejtette, hogy a peres felek közötti jogviszony megbízás, és nem vállalkozás. Helytállónak tartotta az elsőfokú bíróság okfejtését a tekintetben, hogy az alperes milyen magatartása, illetőleg mulasztása adott alapot a kártérítési felelősség megállapítására. A tájékoztatási kötelezettség teljesítése körében azonban az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a műtéthez való hozzájáruló nyilatkozat aláírása után az egyoldalú nyilatkozatát a Ptk. 210. §-a alapján támadhatja meg. Ebből következően őt terheli annak bizonyítása, hogy a szükséges tájékoztatást a műtéti hozzájárulás előtt nem kapta meg. Az adott esetben azonban a felperes csupán állította, de nem bizonyította, hogy a tájékoztatás nem volt kellő mélységű, ezért a másodfokú bíróság az alperes kártérítő felelősségét a tájékoztatás elmulasztása tekintetében nem állapította meg.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet indokolását támadta. Jogi álláspontja szerint a jogerős közbenső ítélet jogszabálysértő módon állapította meg, hogy az alperes orvosa a műtétet megbízási szerződés alapján végezte. E körben a bíróság a jogerős közbenső ítéletben a Ptk. 389. §-ában foglaltakat tévesen és megszorítóan értelmezte. Az emberi szervezet egyedi sajátosságai a vállalkozási szerződés megkötésének lehetőségét nem zárják ki. Az emberi szervezet bonyolult és egyénenként változó volta nem eredményezi azt, hogy az orvos eredményszolgáltatásra nem vállalkozhat. A felperes jogi álláspontja szerint mindkét szerződő fél akarata arra irányult, hogy a felperes hasának nem kívánt domborulatát megszüntessék. E megállapodás vállalkozási szerződésnek minősül. Az esztétikai-plasztikai műtét nem gyógyító tevékenység.