3005/2020. (II. 4.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Beüf.1049/2018/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Sipka Péter ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását.

[2] Az indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Beüf.1049/2018/2. számú végzése alaptörvény-ellenességét és - a Miskolci Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 5.F.279/2018/14. számú végzésére kiterjedően - semmisítse azt meg, mert sérti az Alaptörvény Q) cikk (2)-(3) bekezdéseit, valamint a I. cikk (1)-(3) bekezdésben, a IV. cikk (1)-(2) bekezdésben, a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésben biztosított jogait, továbbá az Alaptörvény 28. cikkét.

[3] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló büntetőügy lényege az alábbiak szerint foglalható össze.

[4] Az indítványozót több büntetőeljárásban ítélték szabadságvesztésre, majd ezeket a büntetéseket összbüntetésekbe foglalták, így azokat az indítványozó a mai napig folyamatosan tölti.

[5] Az indítványozót a Debreceni Városi Bíróság 2006. november 6-án kelt, és ugyanazon a napon jogerőre emelkedett 38.B.1259/2004/26. számú ítéletével garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette (a továbbiakban: I. számú szabadságvesztés).

[6] A Debreceni Városi Bíróság 2008. szeptember 29-én kelt, és ugyanazon a napon jogerőre emelkedett 60.B.2565/2005/18. számú ítéletével csalás bűntette miatt az indítványozót 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte (a továbbiakban: II. számú szabadságvesztés).

[7] A Debreceni Városi Bíróság 2012. május 2-án kelt 20.B.1944/2009/45. számú ítéletével - amely a Debreceni Törvényszék 3.Bf.514/2012/8. számú határozatával 2013. október 10-én jogerőre emelkedett - az indítványozót garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte (a továbbiakban: III. számú szabadságvesztés) és elrendelte korábbi - I. és II. számú - végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását.

[8] Az indítványozó büntetéseit 2014. január 13-án kezdte el letölteni, majd az I. számú szabadságvesztéséből a Nyíregyházi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírója (a továbbiakban: bv. bíró) F.103/2015/3. számú határozatával 2015. július 13-ával számára feltételes szabadságra bocsátást engedélyezett.

[9] Az indítványozó azonban ténylegesen nem került szabadlábra, mert foganatba vették a II. számú szabadságvesztést. A bv. intézet a II. számú szabadságvesztés tekintetében - 2016. február 16-án - előterjesztést tett az indítványozó feltételes szabadságra bocsátására. A Miskolci Törvényszék bv. bírója 2016. április 20-án jogerőre emelkedett F.62/2016/7. számú határozatával, mivel nem találta az indítványozót arra érdemesnek, a II. számú szabadságvesztésből nem bocsátotta feltételes szabadságra. Az indítványozó ezért ezt a büntetését teljes egészében kitöltötte 2016. szeptember 12-én. Az indítványozó azonban ekkor sem szabadult, mert foganatba vették a III. számú - 10 hónap időtartamú - szabadságvesztését.

[10] A Debreceni Járásbíróság 2016. szeptember 5-én jogerőre emelkedett 60.Beü.726/2016/8. számú ítéletével az indítványozó I. és II. számú büntetését összbüntetésbe foglalta, és a szabadságvesztés tartamát - a két büntetés együttes tartamánál kedvezőbben - 2 év 5 hónapban állapította meg (a továbbiakban: 1. számú összbüntetés).

[11] Az 1. számú összbüntetésről szóló értesítő a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönbe (a továbbiakban: bv. intézet) 2016. október 4-én érkezett, ahol ekkor észlelték, hogy az indítványozónak az összbüntetésbe foglalás folytán 3 hónap 1 nap "túltöltése" keletkezett. A túltöltést - a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) 112. § (1) bekezdése alapján - beszámították a folyamatban lévő III. számú, 10 hónap szabadságvesztésbe.

[12] A Debreceni Törvényszék az indítványozó további elítéléseit 2018. május 7-én kelt - és a Debreceni Ítélőtábla 2018. július 12-én jogerőre emelkedett Beüf.II.432/2018/2. számú határozatával helybenhagyott -24.Beü.126/2018/28. számú határozatával 8 év 10 hónap összbüntetésbe foglalta (a továbbiakban: 2. számú összbüntetés). Ennek az összbüntetésnek a részét képezte a III. számú, folyamatosan töltött szabadságvesztés is. Az indítványozó a 2. számú összbüntetésből a feltételes szabadság kedvezményével leghamarabb 2021. szeptember 20-án szabadulhat.

[13] Az indítványban foglaltak szerint az indítványozó 2017 végén - vagyis az 1. számú összbüntetés kitöltését követő évben - többször kérelmezte a 2. számú összbüntetést végrehajtó bv. intézettől, hogy az 1. számú összbüntetés vonatkozásában tegyen előterjesztést a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatban. Az indítványozó érvelése szerint az 1. számú összbüntetést megállapító ítélet ugyanis nem zárta ki őt a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből. Álláspontja szerint ezért nem lenne akadálya annak, hogy az 1. számú - már kitöltött - összbüntetésből a feltételes szabadságra bocsátás folytán esetlegesen elengedhető büntetésrészt beszámítsák a folyamatban lévő 2. számú összbüntetésbe, mivel szabadságvesztéseit folyamatosan tölti. Amennyiben tehát az 1. számú összbüntetésből történő feltételes szabadságra bocsátását engedélyeznék, akkor ennek következtében újabb "túltöltés" keletkezne, amely beszámítható lenne a 2. számú összbüntetésbe.

[14] A bv. intézet 2018. február 7-én kelt 30524/732-1/2017. számú levelében az indítványozót arról tájékoztatta, hogy nem követett el jogszabálysértést, amikor az 1. számú összbüntetés tekintetében utólag nem tett előterjesztést a feltételes szabadságra bocsátására.

[15] A bv. intézet hivatkozott a szabadságvesztés, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 137. § (1) bekezdésére, amely szerint a feltételes szabadságra bocsátás esedékessége előtt három hónappal, vagy, ha ennél kevesebb idő áll rendelkezésre, akkor a bv. intézetnek haladéktalanul kell előterjesztést tennie a bv. bíró számára a feltételes szabadságra bocsátás kérdésében. A bv. intézetnek nem volt módja a feltételes szabadságra vonatkozó előterjesztés megtételére, mert ilyen előterjesztést a büntetés végrehajtásának tartama alatt kell megtennie. A Debreceni Járásbíróság 1. számú összbüntetési ítélete 2016. szeptember 5-én emelkedett jogerőre. Az erről szóló értesítés 2016. október 4-én érkezett a bv. intézethez. Az 1. számú összbüntetésbe foglalt büntetéseket azonban az indítványozó 2016. szeptember 12-én már teljesen kitöltötte.

[16] A bv. intézet határidőben tehát csak a II. számú szabadságvesztés tekintetében - 2016. február 16-án - tudott előterjesztést tenni a feltételes szabadságra bocsátás tekintetében, amelyet a Miskolci Törvényszék bv. bírója elutasított.

[17] Az indítványozó az ügyészséghez panaszt nyújtott be, mert álláspontja szerint a bv. intézet mulasztást követett el, amikor az 1. számú összbüntetés vonatkozásában annak kitöltése után, utólag nem tett előterjesztést a feltételes szabadságra bocsátásra és az ebből eredő esetleges "túltöltés" beszámítására is.

[18] A panaszt az ügyészség elutasította. Az indítványozó a jogi képviselője útján, 2018. június 5-én a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 557. § (1) bekezdése alapján a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés utólagos módosítása iránti különleges eljárás lefolytatására irányuló kérelmet nyújtott be a Miskolci Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportjához.

[19] A Miskolci Törvényszék 2018. szeptember 26-án kelt, 5.F.279/2018/14. számú végzésével az indítványozó kérelmét elutasította. Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék álláspontja szerint az 1. számú összbüntetési ítéletbe foglalt büntetést az indítványozó teljes egészében 2016. szeptember 12-én kitöltötte. Az indokolás lényege szerint a Bv. tv. 57. § (1) bekezdése alapján a bv. bíró a feltételes szabadságra bocsátásról a bv. intézet előterjesztése alapján dönt. A kedvezmény megadásáról csak a még végre nem hajtott szabadságvesztés büntetés időtartama alatt lehet dönteni, a büntetés teljes kitöltése után a feltételes szabadságra bocsátás már nem lehetséges (támadott határozat 2-3. oldal).

[20] A Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság 2018. november 13-án jogerőre emelkedett, 3.Beüf.1049/2018/2. számú végzésében az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Indokolása szerint a Bv. tv. 112. § (1)-(3) bekezdései kizárólag a törvényi rendelkezésben rögzített esetekben bekövetkező túltöltés beszámítására adnak lehetőséget és a feltételes szabadság tekintetében ilyen kedvezményről nem rendelkeznek. A Bv. tv. 57. § (1) bekezdés értelmében "a feltételes szabadságra bocsátásról a büntetés-végrehajtási bíró a bv. intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt - kivéve, ha az elítélt annyi időt töltött előzetes fogvatartásban, hogy az esedékesség már bekövetkezett - az elítélt meghallgatása után határoz". A Miskolci Törvényszék álláspontja szerint a szabadságvesztés kitöltése után a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatosan az általános szabályokhoz képest eltérő rendelkezést a Bv. tv. nem tartalmaz (támadott végzés 3. oldal 4. és 7. bekezdések).

[21] 2. Az indítványozó 2019. január 30-án az Abtv. 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be, mert állítása szerint a Miskolci Törvényszék támadott határozatai megsértették az Alaptörvény I. cikk (1)-(3) bekezdéseit, IV. cikk (1)-(2) bekezdéseit, XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését, valamint a Q) cikk (2) és (3) bekezdését, továbbá a 28. cikket.

[22] Az indítványozó az Alaptörvény I. cikk (1)-(3) bekezdés, a IV. cikk (1)-(2) bekezdés, 28. cikk tekintetében érdemi indokolást nem adott elő. A Q) cikk (2)-(3) bekezdése tekintetében az indítványozó hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikkében foglalt szabadsághoz és biztonsághoz való jogra, valamint a 6. cikkben rögzített tisztességes eljáráshoz való jogra, de jelezte, hogy tudatában van annak, hogy ebben a tekintetben nincs joga az Abtv. 32. § szerinti eljárás kezdeményezésére, így erre vonatkozó érveit sem fejtette ki.

[23] Az indítványozó érvelése szerint a támadott bírósági határozatok az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését sértik. Álláspontja szerint a támadott bírósági határozatok nem azért ütköznek az Alaptörvénybe, mert a bíróságok nem bocsátották feltételes szabadságra a teljesen kitöltött, 1. számú összbüntetésből, hanem azért, mert a feltételes szabadságra bocsátás iránti kérelmét érdemben meg sem vizsgálták, annak ellenére, hogy a vonatkozó jogszabályok kifejezetten nem tiltják, vagyis saját értelmezése szerint lehetővé tennék az érdemi vizsgálatot. Az indítványozó szerint az 1. számú összbüntetési ítéletben nem szerepelt olyan rendelkezés, amelynek alapján a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből ki van zárva, így erről a kérdésről a bíróság utólag is határozhat. Véleménye szerint a contra legem bírói jogértelmezés olyan fokot ért el, amely nem egyszerűen törvényellenességet valósít meg, hanem az Alaptörvényben rögzített tisztességes eljáráshoz való jogát sérti. Az indítványozó szerint a támadott bírósági határozat a bírói indokolási kötelezettséget sérti, mert a másodfokú bíróság nem adott megfelelő magyarázatot arra, hogy miért érdemi vizsgálat nélkül utasította el a kérelmét. A sérelmezett bírói döntések a XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jogát azért sértik, mert érdemi indokok hiányában nem tudja azokat jogorvoslattal támadni. Az indítványozó általánosságban utalt továbbá a tisztességes eljárással kapcsolatos 7/2013. (III. 1.) AB határozat, a 20/2017. (VII. 18.) AB határozat és a 24/2018. (XII. 28.) AB határozat érvrendszerére, de álláspontját ezen elvek alkalmazása mentén nem fejtette ki.

[24] 3. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. §-a alapján mindenekelőtt azt kellett vizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság törvényi feltételeinek eleget tett-e.

[25] 3.1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a támadott bírósági határozat az ügy érdemében hozott döntésnek vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntésnek tekinthető-e. Az Alkotmánybíróság több határozatában rögzítette, hogy alkotmányjogi panasz keretében csak az ügyek érdemében hozott végső döntések és a bírósági eljárást befejező egyéb döntések vizsgálhatók (legutóbb például: 3057/2017. (III. 20.) AB végzés, Indokolás [7], korábban: 3040/2015. (II. 20.) AB végzés, Indokolás [30]; 3002/2014. (I. 24.) AB végzés, Indokolás [20]-[21]).

[26] A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének utólagos megvizsgálása érdekében lefolytatott eljárás a Bv. tv. 50. §-a szerint olyan bv. bírói eljárás, amelyben a bíróság végzéssel határoz. A végzéssel szemben a jogorvoslati lehetőség biztosított, továbbá a végső határozat jogerőre képes, tehát mindezekre figyelemmel egy önálló bírósági eljárásnak tekinthető. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért az Abtv. 27. § második fordulatában meghatározott feltételnek jelen ügyben a másodfokú jogerős végzés megfelel, így ellene alkotmányjogi panaszt lehet benyújtani (legutóbb hasonlóan: 3314/2017. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [19], eredetileg: 3119/2016. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [10]).

[27] 3.2 A Miskolci Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 5.F.279/2018/14. számú végzése vizsgálatának azonban jelen esetben nem volt helye. Az Abtv. 27. §-a alapján ugyanis alkotmányjogi panasz keretében csak az ügyek érdemében hozott végső döntések és a bírósági eljárást befejező egyéb döntések vizsgálhatók. Ez a l ehetőség azonban a fentiek értelmében csak az adott eljárást befejező döntéssel szemben biztosított. Ezért az indítványozó kizárólag a Miskolci Törvényszék mint másodfokú bíróság 3.Beüf.1049/2018/2. számú végzése alkotmánybírósági vizsgálatát jogosult indítványozni.

[28] 3.3. Az Alkotmánybíróság a befogadhatóság további feltételeinek vizsgálata során megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 27. §-án alapuló törvényi feltételeknek csak részben tett eleget.

[29] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja alapján az indítványnak indokolást kell tartalmaznia arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Az indítványozó az Alaptörvény I. cikk (1)-(3) bekezdéseire, a IV. cikk (1)-(2) bekezdéseire, valamint a 28. cikkre csak hivatkozott és ezek tekintetében indokolást nem adott elő. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint ilyen indokolás hiányában az indítványi elem nem alkalmas érdemi elbírálásra (3075/2016. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [19]; 3231/2016. (XI. 18.) AB határozat, Indokolás [26]). Az indítvány tehát csak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése vonatkozásában tett eleget ennek a feltételnek.

[30] Az indítványozó hivatkozott továbbá az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdésére, valamint az EJEE 5. és 6. cikkeinek a sérelmére. Az Alkotmánybíróság - ahogy arra az indítványozó is utalt - az e körben előadott hivatkozásokat nem tekinti önálló, érdemi elbírálásra alkalmas indítványi elemeknek. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alapján ugyanis kizárólag jogszabály (és nem bírói ítélet) nemzetközi szerződésbe ütközésének a vizsgálata kérhető, és az is csak az Abtv. 32. § (2) bekezdésében meghatározott indítványozói kör által, nem alkotmányjogi panasz keretében (3327/2018. (X. 16.) AB végzés, Indokolás [22]). Nincs hatásköre az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz alapján indult eljárásban a bírói döntés nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára (3258/2017. (X. 10.) AB végzés, Indokolás [16]; 3203/2019. (VII. 16.) AB végzés, Indokolás [21]).

[31] 4. Az Alkotmánybíróság ezután az Abtv. 29. §-ában rögzített, az indítvány befogadásához szükséges további feltételek fennállását vizsgálta.

[32] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását (3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]). A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[33] Az indítványozó azt kifogásolta, hogy a bíróság érdemben nem vizsgálta az 1. számú összbüntetéssel kiszabott szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás iránti kérelmét, és ezzel megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt bírósághoz forduláshoz való jogát.

[34] Az indítványozó hivatkozott a 7/2013. (III. 1.) AB határozatban foglalt szempontrendszerre. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság értelmezésében a tisztességes eljáráshoz fűződő jog körébe tartozik a hatékony bírói jogvédelem követelménye, amely szerint a jogi szabályozással szemben alkotmányos igény, hogy a perbe vitt jogokról a bíróság érdemben dönthessen. Önmagában a bírói út igénybevételének formális biztosítása ugyanis nem elegendő az eljárási garanciák teljesedéséhez, hiszen az alkotmányos szabályban előírt garanciák éppen azt a célt szolgálják, hogy azok megtartásával a bíróság a véglegesség igényével hozhasson érdemi döntést. A tisztességes eljárás követelménye magában foglalja a hatékony bírói jogvédelem igényét is. Az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerét kielégítő hatékony bírói jogvédelem attól függ, hogy az eljárási szabályok értelmében a bíróság mit vizsgálhat felül (Indokolás [24]).

[35] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint jelen esetben a bírósághoz forduláshoz való jog tekintetében az ügy érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételye nem merül fel. A rendes bíróságnak az ügy vizsgálata során ugyanis az egyik feladata annak az eldöntése, hogy a kérelem érdemi vizsgálatának az előfeltételei fennállnak-e. A másodfokú bíróság határozatának az indokolásából kitűnik, hogy ezt az értékelést elvégezte és az érdemi vizsgálat akadályaként több indokot határozott meg. A másodfokú bíróság szerint az elítéltnek és a védőjének eljárás-kezdeményezési joga csak abban az esetben van, ha a bv. bíró úgy döntött, hogy a feltételes szabadságra bocsátást mellőzi. Ehhez a bírói döntéshez szükséges az bv. intézet által a feltételes szabadságra vonatkozó előterjesztés megtétele. Jelen esetben a már kitöltött összbüntetés tekintetében a feltételes szabadságra bocsátás tárgyában a bv. intézet részéről előterjesztés és a Bv. tv. 57. §-a szerinti bv. bírói döntés nem született. Ezért a másodfokú bíróság szerint a Bv. tv. 71. § (1) bekezdésén alapuló utólagos eljárásnak sincs helye.

[36] A másodfokú bíróság ugyanakkor rögzítette azt is, hogy a Bv. tv. 57. § (1) bekezdése alapján a bv. intézet nem követett el jogszabálysértést, amikor utólag nem tett előterjesztést az 1. számú összbüntetésből történő feltételes szabadságra bocsátásra, mert a bv. bíró érdemben nem is dönthetett volna a kérelemről. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének érdemi vizsgálatára ugyanis csak az adott szabadságvesztés tekintetében - amely jelen esetben az 1. számú összbüntetés végrehajtása - és csak annak tartama alatt - nem pedig kitöltése után - van törvényes lehetőség.

[37] A másodfokú bíróság a jogi képviselőnek azt az álláspontját sem fogadta el, hogy az összbüntetés tekintetében a Bv. tv. által biztosított túltöltési kedvezményt analógiaként a kitöltés utáni feltételes szabadságra bocsátás tekintetében is alkalmazni lehet, mivel a Bv. tv. a kitöltés után a feltételes szabadsággal kapcsolatban az általános szabályokhoz képest eltérő rendelkezést nem tartalmaz. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését - a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének utólagos megvizsgálása érdekében lefolytatandó bv. bírói eljárásra irányuló kérelem elutasítását - helyben hagyta (lásd erre vonatkozóan a támadott másodfokú ítélet 3. oldal 1-2, 7-8. bekezdéseit).

[38] Az Alkotmánybíróság többször hangsúlyozta azon álláspontját, hogy az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belüli újabb jogorvoslati fórumnak, a jogorvoslattal már nem támadható bírósági határozatok által okozott jogsérelem orvoslása eszközének. A jogszabályokat ugyanis a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]). Az Alkotmánybíróság mindezek figyelembevételével rögzítette, hogy az eljáró másodfokú bíróság az utólagos bv. bírói eljárás megindításának előfeltételeit megvizsgálta, és az elutasítás indokait részletesen kifejtette. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ennek következtében nem merül fel annak kételye, hogy a másodfokú bíróság a bírósághoz fordulás lényeges tartalmát képező hatékony bírói jogvédelmet megtagadta volna az indítványozótól, mert csupán - feladatának megfelelően - a Bv. tv.-t és az eljárási szabályokat értelmezte, és erről a támadott másodfokú határozat indokolásában számot adott. Az indítványban foglaltak a jogorvoslathoz való jogtól megfosztás gyanúját pedig azért nem alapozzák meg, mert ténykérdés, hogy az indítványozó a - számára kedvezőtlen - elsőfokú bírói értelmezés ellen fellebbezhetett, annak indokait vitathatta, vagyis a rendes jogorvoslathoz való jogát ténylegesen gyakorolta.

[39] Az Alkotmánybíróság összefoglalóan rögzíti, hogy az alkotmányjogi panaszban kifejtett indokok - sem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésben foglalt bírósághoz fordulás, valamint ezen bekezdésből levezetett bírói indokolási kötelezettség, sem pedig a XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog tekintetében - a támadott bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét nem alapozzák meg, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vetnek fel.

[40] 5. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság - figyelemmel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében és az Abtv. 29. §-ában foglaltakra - az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2020. január 21.

Dr. Juhász Imre s. k.,

helyettes tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Czine Ágnes s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Horváth Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/257/2019.