ÍH 2022.36 MUNKAVISZONY RÁUTALÓ MAGATARTÁSSAL TÖRTÉNŐ MEGSZÜNTETÉSE

Semmis a munkaszerződésnek azon kikötése, hogy ha a munkavállaló 15 napon belül nem küldi meg a táppénzes igazolását a munkáltatónak, azt úgy kell értékelni, hogy ráutaló magatartással megszünteti a munkaviszonyát. A munkaviszony ráutaló magatartással történő megszüntetését mindig az egyedi körülmények meghatározásával kell megállapítani, arról általános jelleggel előre nem rendelkezhetnek a felek. [2012. évi I. törvény (Mt.) 6. §, 14. §, 22. §, 29. §, 31. §, 64. §, 82. §, 84. §, 85. §, 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 370. §, 371. §, 383. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:4. §, 6:27. §]

A felperes 2013. január 21-én létesített munkaviszonyt az alperessel, kezdetben operátor, majd 2016. április 1-től határozatlan idejű munkaviszony keretében termelési csoportvezető munkakörben dolgozott.

A felek között létrejött munkaszerződés 2.15. pontja szerint minden munkavállaló köteles váratlan esemény esetén annak tényéről és betegség esetén állapotáról a munkáltatót a munkaidő kezdete előtt értesíteni (műszakos munkavállaló az SSV-t, illetve, ha ő nem érhető el, akkor a területi asszisztenseket telefonon; nem műszakos munkavállaló a közvetlen felettesét), továbbá az ismételt munkába állás várható időpontjáról is folyamatosan tájékoztatást adni.

A 2.15. pont második bekezdése szerint betegség vagy más igazolt távolléti ok fennállása esetén, annak tartama alatt minden munkavállaló köteles a távollétét igazoló iratokat azok kézhezvételét követően haladéktalanul eljuttatni munkáltató részére.

A 2.15. pont harmadik bekezdése értelmében a tájékoztatás, illetve a távollét igazolásának elmulasztása esetén a munkavállaló tudomásul veszi, hogy a munkáltató ezt a mulasztást úgy tekinti, hogy munkavállaló a jogviszonyát jogellenesen szüntette meg és ennek megfelelő jogi lépéseket megteszi. Ezzel azonosnak minősül az is, ha munkavállaló az igazoló iratokat határidőben, de legkésőbb a távollét kezdő napját követő 15 napon belül nem küldi meg munkáltató részére (ún. cs. procedúra).

A felperes 2019. június 27-étől keresőképtelen állományba került, mely időszak alatt asztma megbetegedést diagnosztizáltak nála. A felperes 2019. november 11-én - annak érdekében, hogy egy soron kívüli üzemorvosi vizsgálaton tudjon részt venni - kérte a háziorvosát, hogy nyilvánítsa keresőképessé.

A felperes 2019. november 11-én megjelent a munkahelyén üzemorvosi vizsgálaton, ahol alkalmas minősítést kapott azzal a korlátozással, hogy poros, szennyezett helyen nem dolgozhat. A felperes az üzemorvosi vizsgálat eredményével átment a HR osztályra, ahonnan K.A. hazaküldte azzal, hogy amint megfelelő pozíciót tud számára felajánlani, keresni fogja.

K.A. még aznap közölte a felperessel, hogy a D. területen kívánják foglalkoztatni. Ekkor felperes tájékoztatta őt, hogy asztmával nem kíván a D. területen dolgozni. K.A. azt javasolta a felperesnek, hogy keresse fel ismét az üzemorvost abból a célból, hogy az asztma megbetegedést ráírják az alkalmassági véleményre.

A felperes 2019. november 13-án egy második üzemorvosi vizsgálaton vett részt, ahol az üzemorvos tájékoztatta őt, hogy a konkrét betegség feltüntetésére az alkalmassági véleményen nincs lehetőség és ugyanolyan tartalmú véleményt állított ki, mint első alkalommal. Figyelemmel arra, hogy a felperes jelezte, hogy a D. területre nem kívánt visszamenni dolgozni, ezért a vizsgálatra behívták T.S. EHS munkatársat. A megbeszélésen, amelyen részt vett az üzemorvos, T. S. és a felperes is arra jutottak, hogy a felperesnek kezdeményezni kell a másodfokú üzemorvosi vizsgálatot.

Ezt követően T.S. és K.A. a HR osztályon megbeszélték, hogy amennyiben a felperes nem kívánja felvenni a munkát a D. területen, akkor szükséges a távollétének igazolása, tekintettel arra, hogy az üzemorvosi vélemény alapján alkalmas minősítést kapott. A felperes részére az üzemorvos kiállította a másodfokú eljárás kérelmező lapját.

A felperes 2019. november 13-tól ismét keresőképtelen állományba került. Ezt követően már nem jelent meg a munkahelyén és a keresőképtelenség tényét nem jelezte a munkáltató felé.

Az alperes az általa kialakított ún. csellengő procedúrát követve - mivel 2019. november 14-ét követő 15 napon belül a felperes nem csatolt táppénzes igazolást - úgy tekintette, hogy a felperes ráutaló magatartással megszüntette a munkaviszonyát. Az alperes a 2019. december 2-i keltezésű fizetési felszólításával felhívta a felperest, hogy figyelemmel arra, hogy a munkaviszonyát ráutaló magatartással megszüntette, fizessen meg felmondási időre járó távolléti díj címén 231.652 forintot.

A felperes 2019. december 6-én e-mailben, december 7-én pedig levélben tájékoztatta az alperest arról, hogy K.A., az üzemorvossal és az asszisztensével, valamint az EHS munkatárssal történt megbeszélés alapján jelenleg táppénzen van, úgy gondolta, hogy erről több személyt nem kell értesítenie, illetve a kommunikáció tovább áramlik és kérte a fizetési felszólítás visszavonását, továbbá csatolta a keresőképtelenség tényéről szóló orvosi igazolását.

A felperes 2019. december 10-én másodfokú üzemorvosi vizsgálaton vett részt, ahol a munkavégzésre alkalmatlannak nyilvánították.

Az alperes a 2019. december 17-én kelt levelében tájékoztatta a felperest, hogy a december 2-ai levélben foglaltakon nem áll módjában változtatni.

A felperes a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82.§ (4) bekezdése alapján 682.920 forint 45 nap felmondási időre járó távolléti díj, illetve az Mt. 82.§ (3) bekezdés a) pontja alapján 660.156 forint kéthavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítés, ezen összegek után kamat és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Előadta, hogy nem kívánta a jogviszonyát megszüntetni, erre vonatkozóan ráutaló magatartást sem tanúsított. Az együttműködési kötelezettségének eleget tett, amikor az orvosi papírokkal felkereste az üzemorvost és a HR osztályt. Hivatkozott arra, hogy a munkaszerződés 2.15. pont harmadik bekezdése jogszabályba ütköző semmis kikötés, mivel az Mt. 64. §-ában foglalt munkaviszony megszüntetési módok felsorolása taxatív, a megszüntetési jogcímeket sem bővíteni, sem szűkíteni nem lehet. A munkaviszony közös megegyezéssel, felmondással és azonnali hatályú felmondással szüntethető meg.

Előadta, hogy az alperes szándékosan, tévesen értékelte távollétét a munkaviszony ráutaló magatartással történő megszüntetésnek, hiszen bizonyíthatóan tudott arról, hogy felperes táppénzen volt, figyelemmel arra, hogy K.A. és T.S. tanácsolta azt, hogy menjen vissza keresőképtelen állományba a másodfokú vizsgálat eredményéig. A felperes álláspontja szerint az alperes jogellenesen szüntette meg a jogviszonyát, így köteles a jogkövetkezmények viselésére.

Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy K.A. és T.S. nem küldték keresőképtelen státuszba a felperest, hanem arról tájékoztatták, hogy a munkavégzési kötelezettsége továbbra is fennáll, mivel alkalmas volt a munkavégzésre.