AVI 2017.12.96 Az anyagi forrás megszerzése tanúvallomással nem bizonyítható [1952. évi III. tv. 196. §]

Pertörténet:

Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.27049/2014/10., Kúria Kfv.35188/2015/4. (*AVI 2017.12.96*, EH 2016.02.K5)

***********

Az elsőfokú adóhatóság szja, százalékos EHO, magánszemélyek külön adója adónemekben a 2007-2010. évekre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott a felperesnél. A revízió megállapította, hogy a felperes több olyan ingatlan és ingó vagyontárgyat szerzett a vizsgált időszakban, melyekre vonatkozóan bevallást nem tett, nyugdíjának összege nem nyújthatott fedezetet a szerzésre és a megélhetésre, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108. § (1)-(2) bekezdései, valamint a 109. § (1)-(3) bekezdéseit alapul véve becslést folytattak le. Egyebek mellett figyelembe vették a Fővárosi Bíróságnak a felperes és házastársa bontóperében meghozott 27.P.25.813/2008/15. számú ítéletet. Ennek alapján a volt házastárs 2006. év végéig - havi 100 000-200 000 forintos részletekben - csak 3 000 000 forint teljesített. A teljesítést az adóhatóság nem vitatta, de 2007. nyitóegyenlegébe a 3 000 000 forintot nem számították be, mert a felperes nem igazolta, hogy az egy összegben a rendelkezésére állt volna.

Az ellenőrzés adatai alapján az elsőfokú adóhatóság a 2007-2010. évekre az ellenőrzött adónemekben összesen 13 812 907 forint adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. Az alperes a határozatával, a bírság összegének felemelésével, helybenhagyta az elsőfokú döntést, melyet - a 2007. év elévülése miatt - határozatával módosított; így az adóhiánynak minősülő adókülönbözet összege 10 131 653 forintra csökkent, és a bírság, késedelmi pótlék is ehhez képest változott.

A felperes több pontban támadta keresettel az alperesi határozatot. Egyebek mellett vitatta a volt házastárstól kapott összegre vonatkozó megállapítást, és új forrásként képzőművészeti alkotások értékesítésére hivatkozott. Erre nézve okirati bizonyítékként adásvételi szerződést csatolt és indítványozta a vevő M. L. -, illetőleg az ügyleti tanú, felperes fiának, Sz. Gy.-nak a meghallgatását.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően jogerős ítéletével elutasította a keresetet.

Indokolásában a volt házastárstól kapott jövedelemre nézve megállapította, hogy a felperes nem igazolta hitelt érdemlően a 3 000 000 forint 2006. december 31-i rendelkezésre állását, hogy az kiadásának fedezetéül szolgált volna.

A keresetlevélben hivatkozott ingó adásvételi szerződések nem teljesítik a teljes bizonyító erejű magánokiratnak a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a továbbiakban: Pp.) 196. § (1) bekezdése által előírt feltételeit. Az egyszerű magánokirathoz pedig - egyéb bizonyítékok hiányában - nem fűződik olyan bizonyító erő, mint a teljes bizonyító erejű magánokirathoz. A perben meghallgatott M. L. tanú a felperessel, mint eladóval egyezően nyilatkozott az ingó adásvételről, arról, hogy a vételár átadása készpénzben történt. Az ügyleti tanú a felperes fia, azonban egyrészt nem érdektelen, másrészt a készpénz átadásáról nem tudott.

Az elsőfokú bíróság a továbbiakban kifejtette, hogy az Art. a 109. § (4) bekezdésében definiált közhiteles nyilvántartást kívánja meg a jövedelem megszerzésének igazolására. A felperes az ingó adásvételi szerződéseket elismerten nem vallotta be, a szigorú kötött bizonyítási szabályokat nem tudta teljesíteni. A magánokiratok, illetőleg a tanúvallomások a jövedelem megszerzése tényének, időpontjának hitelt érdemlő igazolására nem alkalmasak, és a felperes azt sem igazolta hitelt érdemlően, hogy az ingó értékesítésekből megszerzett jövedelem a vizsgált időszak kezdetén készpénzben rendelkezésre állt volna. A jogerős ítélet a tanúnyilatkozatok hitelt érdemlő bizonyítékként való elfogadhatóságával kapcsolatban utalt a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.35.090/2006/5. számú ítéletére.

Az elsőfokú bíróság a K&H Bankra, illetőleg a Budapest Bankra, az egyéb gépjármű és ingatlan értékesítésekre vonatkozó kereseti előadásokat sem fogadta el.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a volt házastársától kapott pénzösszeg és a képzőművészeti alkotások (ingó) értékesítésből származó bevételek tekintetében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen kereseti kérelmének megfelelően az alperesi határozat e tételek vonatkozásában való megváltoztatását, másodlagosan az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és új eljárásra és új határozat hozatalra kötelezését indítványozta. Előadta, a jogerős ítélet megsértett a Pp. 206. § (1) bekezdését és az Art. 109. § (3) bekezdését.

Álláspontja szerint az Art. 109. § (3) bekezdése a perben már csupán a bizonyítási teher viselése terén bír relevanciával. A perben a szabad bizonyítás folytán a felperes már tanúkkal is bizonyíthatja a hatósági eljárásban figyelembe nem vehető okiratok hitelt érdemlőségét. Ha az adózó valamely ügyletből származó készpénzjövedelmét eltitkolta, értelemszerű, hogy nincs az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti okirat, de az adó megállapításához való jog elévülését követően a jövedelem eltitkolásból eredő adójogi hátrányokkal az adózónak nem kell szembenéznie, ilyen joghátrány alkalmazásának vele szemben nincs többé helye. Eltérő értelmezés alkotmányossági aggályokat vet fel, mert akkor a korábbi évek jövedelemeltitkolása lényegében soha nem évülne el.

Az ingó értékesítésből származó jövedelem tekintetében előadta, az egyszerű vagy teljes bizonyító erejű magánokirat megkülönböztetésnek a Pp. 196. § (1) bekezdése értelmében csupán annyiban van jelentősége, hogy a teljes bizonyító erejű magánokiratnál vélelmezni kell a tartalom hamisítatlanságát, márpedig azt az alperes sem állította, hogy az eredeti okiratot bárki meghamisította volna. A perbeli esetben az elsőfokú bíróság nem tudott olyan észszerű kétkedésre okot adó körülményt megjelölni, amely megkérdőjelezte volna a felperes által csatolt bizonyítékokat.