BH 2009.6.181 I. Nem szűnik meg a házassági életközösség, amíg a felek között az érzelmi és a gazdasági kapcsolat - egyikük házasságon kívüli viszonya ellenére - fennmarad.

II. Semmis az a házastársi közös vagyont megosztó szerződés, amelynek ügyvédi ellenjegyzése a törvény rendelkezéseinek nem felelt meg [Csjt. 27. § és Ütv. 27. §].

A jogerős közbenső ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a felek 1989. április 29-én kötöttek házasságot. Utolsó közös lakásuk a házassági életközösség fennállása alatt vásárolt B., H. utca 27/B. szám alatti ingatlan volt.

Az alperes 1995-1996-ban házasságon kívüli kapcsolatot létesített J. I.-vel, akivel jelenleg már élettársak.

A felek az alperes kezdeményezésére 1999. február 28-án "szerződés házastársi közös vagyon megosztásáról" megnevezésű szerződést kötöttek, melyet az alperes munkatársa, dr. D. P. ügyvéd készített. A szerződés értelmében a H. utcai ingatlan a felperes kizárólagos tulajdonába került a benne lévő ingóságok többségével együtt, ezen túlmenően a felperes lett a tulajdonosa egy személygépkocsinak és a devizaszámlán szereplő összegnek, az alperes kapta meg ugyanakkor a további bankszámlákon elhelyezett pénzt, illetve a különböző társasági részesedéseket (üzletrészeket, részvényeket). A szerződés aláírásánál az ügyvéd nem volt jelen, azt utólag ellenjegyezte.

A szerződés 1. pontja rögzíti, hogy a felek életközössége 1997. május 10-én megszakadt. A valóságban azonban az továbbra is fennállt, a felek közös háztartásban éltek, közösen gazdálkodtak. Az életközösség csak 1999. november 14-én, az alperes elköltözésével szűnt meg. Ekkor az alperes a B., Cs. utca 65. szám alatti ingatlanba költözött. Az elköltözést követően, 2000 januárjában és áprilisában az alperes 5 000 000-5 000 000 forintot utalt át a felperesnek. A felek ebben az időszakban még tartották a kapcsolatot, családi eseményeken együtt vettek részt. Házasságukat a bíróság 2004. április 1-jén jogerős ítéletével bontotta fel.

A felperes 2000. október 31-én benyújtott keresetében annak megállapítását kérte, hogy az 1999. február 28-án aláírt szerződés érvénytelen és kérte a közös vagyon megosztását az életközösség megszűnésekori, 1999. november 15-ei állapotnak megfelelően, a Csjt. általános szabályai szerint. Előadta, hogy az életközösség az alperes elköltözéséig, 1999. november 15-éig fennállt, ezt rögzíti a bontóperben született ítélet indokolása is. A későbbiekben arra hivatkozott, hogy az életközösség az alperes elköltözése után csak fokozatosan szűnt meg, ez a folyamat 2000 tavaszáig tartott. Az érzelmi kapcsolat fennmaradását az alperes által írt levelekkel kívánta alátámasztani. A felperes állította, hogy csak 1999 nyarán szerzett tudomást az alperes házasságon kívüli kapcsolatáról. Ha erről korábban értesül, nem kötötte volna meg a vitatott vagyonjogi szerződést. Azt egyébként is csak azért írta alá, mivel az alperes arra hivatkozott, hogy vállalkozásai pénzügyi nehézségbe kerültek és a közös vagyon megmentése érdekében szükséges a vagyon formai megosztása, egy korábbi időpont feltüntetése mellett. A felperes a szerződésben foglaltaknak nem tulajdonított jelentőséget, azt színlelt szerződésnek tekintette. A szerződést készítő ügyvédet nem ismerte, vele soha sem találkozott. A felperes azt állította, hogy a szerződés jogszabályba ütközés, illetve színleltség folytán semmis. Másodlagosan a szerződést tévedésre és megtévesztésre hivatkozva támadta meg, harmadlagos kereseti kérelmében pedig a szerződést feltűnő értékaránytalanság címén támadta. A felperes arra is hivatkozott, hogy a szerződés alaki okból is érvénytelen, mivel az ügyvédi ellenjegyzés szabálytalanul, a felek távollétében került az okiratra.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Állítása szerint az életközösség 1997. május 10-én, a szerződésben feltüntetett időpontban megszűnt. A későbbiekben azonban ezzel összefüggésben különböző nyilatkozatokat tett, eszerint a közös gazdálkodás csak a szerződéskötés napján szűnt meg. Utóbb ismételten azt adta elő, hogy 1997 májusában teljes körűen megszűnt az életközösség és csak kényszerűségből lakott továbbra is közös ingatlanban a felperessel. J. I.-vel 1997 májusától életközössége keletkezett, bár nem laktak együtt. Ugyanakkor rendszeresen közösen utaztak külföldre, 1998-tól együtt kerestek ingatlant. A szerződést a felperes a tényleges vagyoni helyzet ismeretében, szabad akaratából, befolyásmentesen írta alá. A megállapodás tehát érvényes, azt a Ptk. és a Csjt. rendelkezéseinek megfelelően kötötték meg. A szerződés nem volt színlelt, valamelyik fél esetleges titkos fenntartása pedig jogilag közömbös. Házastársi közös vagyont megosztó szerződés esetében annak jóerkölcsbe ütközése sem merülhet fel, a szerződés megtámadása pedig azért nem lehetséges eredményesen, mivel az arra nyitva álló határidő már letelt.

Az alaki érvénytelenséggel összefüggésben az alperes előadta, hogy a szerződést az ügyvéd szabályszerűen ellenjegyezte, ugyanakkor az ellenjegyzésre nem is lett volna szükség, mivel a felek életközössége még a szerződéskötést megelőzően megszűnt és a Csjt. az ellenjegyzést csak a házassági életközösség fennállása alatt kötött szerződés esetében írja elő.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy a felek között a házassági életközösség 1999. november 14-én szűnt meg, illetve, hogy a felek között 1999. február 28-án létrejött "szerződés házastársi közös vagyon megosztásáról" megnevezésű szerződés érvénytelen.

Az elsőfokú bíróság a házassági életközösség megszűnésének időpontjára vonatkozóan széles körű bizonyítást folytatott le.

Elsősorban a felek nyilatkozataiból állapította meg, hogy a házastársi életközösség az alperes 1999. november 14-ei elköltözésével szűnt csak meg, addig közös lakásban éltek és közösen gazdálkodtak. 1998-ban még közös olaszországi nyaraláson is részt vettek. Az alperes elköltözéséig nem töltötte máshol az éjszakát, és betegsége, kórházi kezelése időszakában számíthatott a felperes látogatására, gondozására. A közös lakáshasználat nem volt kényszerű együttélés, anyagi okok ugyanis nem akadályozták az alperest abban, hogy elköltözzön, ezt a per során maga is elismerte. Erre tekintettel életszerűtlen, hogy az életközösség 1997. májusi állítólagos megszűnése esetén miért várt volna az alperes az elköltözéssel két és fél évet. Az eset összes körülményét mérlegelve állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy a felek házassági életközössége csak 1999. november 14-én, az alperes elköltözésével szűnt meg.

Az 1999. február 28-i szerződéssel kapcsolatban az elsőfokú bíróság sorra vette a felperes által hivatkozott semmisségi és megtámadási okokat, és azok fennállását - egy kivételével - nem találta megállapíthatónak (elsőfokú ítélet 12-14. old.). Úgy ítélte meg ugyanakkor, hogy a szerződés alaki hiba folytán semmis, a következő indokok alapján: a Csjt. 27. §-ának (3) bekezdése szerint a házassági vagyonjogi szerződés érvényességéhez a közokirati vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokirati forma szükséges. Ez alól kivételt képez, ha a felek a közös vagyon megosztásáról az életközösség megszűnése után állapodnak meg, jelen esetben azonban - a korábban kifejtettek szerint - az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vagyonjogi szerződés az életközösség fennállása alatt keletkezett. Az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy okoz-e alaki hibát az a körülmény, hogy a szerződés ellenjegyzésére utólag, annak aláírását követően került csak sor. A jogi képviselő által ellenjegyzett magánokirati forma kritériumait a Pp. 196. §-ának e) pontja határozza meg. Az ügyvédi ellenjegyzés hivatott bizonyítani, hogy az okiratot a fél az ügyvéd előtt írta alá, vagy aláírását előtte ismerte el sajátjának. Hasonlóan rendelkezik az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (továbbiakban: Ütv.) 27. §-ának (1) bekezdése is. Az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy az ügyvédi ellenjegyzés nemcsak azt a célt szolgálja, hogy a szerződést ügyvéd fogalmazza meg, hanem azt is, hogy a felek a szerződést megfelelő jogi tájékoztatást követően, jogaik és a lehetséges jogkövetkezmények ismeretében kössék meg. Jelen esetben az eljáró ügyvéd a szerződést aláíró felperest nem ismerte, vele nem találkozott, így a szerződés megkötéséhez szükséges jogi felvilágosítást sem adhatta meg, illetve az aláírás felperestől való származását sem ellenőrizhette.