BH 1995.8.466 A családjogi törvény 1986. évi módosítása előtt kötött, a közös vagyon megosztására irányuló szerződések alaki feltételei [1986. évi IV. tv. 9. §., Csjt. 27. § (1)-(2) bek., 1952. évi 23. tvr. (Csjté.) 8. §, Ptk. 217. § (1) bek., PK 96. sz.].

A peres felek 1962-ben kötöttek házasságot. Két leányuk már nagykorú és külön családban él. A felek a közös, megtakarított pénzükből vásárolt telken 1974-1976 között egy kétszintes családi házat építettek, mert úgy tervezték, hogy gyermekeikkel együtt fognak élni. A leányok azonban az 1980-as évek közepén, férjhez menetelük előtt kijelentették, hogy nem kívánnak a szülői házban maradni, inkább pénzbeli támogatást kérnek. Ezért a peres felek 1985 májusában a fenti ingatlant 1 200 000 forintért eladták, amelyből 800 000 forintot a vevők a szerződés megkötésekor teljesítettek, a fennmaradó összeget később fizették ki. 1985 nyarán a felek házassága megromlott; az alperes keresetet indított a házasság felbontása iránt. A bontóper 1985 novemberében - elállás folytán - megszűnt.

A bontókereset benyújtásának napján, 1985. augusztus 1-jén a peres felek ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban szerződést kötöttek. Ebben rögzítették, hogy életközösségük "véglegesen megszakadt", és házastársi közös vagyonukat megosztják. A B. utcai ingatlan vételárának első részlete fejében kapott 800 000 forintból megvásárolták a külterületi, de lakhatásra alkalmas felépítménnyel rendelkező Ny. utcai ingatlant 370 000 forintért, 103 800 forintért Lada személygépkocsit vettek, a fennmaradó összeget nagyobbik leányuk esküvőjére, valamint ingóságok vásárlására fordították, és "tisztán" 100 000 forint készpénzük maradt. A vagyonközösséget akként kívánják "megszüntetni", hogy a 100 000 forint készpénzt, valamint a B. utcai ingatlan eladási árából még ki nem egyenlített hátralékos 400 000 forintot a felperes kapja meg, míg az Ny. utcai ingatlan és a Lada személygépkocsi az alperes tulajdonába kerül. A szerződésben foglaltaknak megfelelően az Ny. utcai ingatlanra az alperes kizárólagos tulajdonjogát jegyezték be.

A bontóper megindítását követően a felek életközössége helyreállt, és 1985. szeptember 13-án együtt költöztek be az ingatlanba, ahol a felépítményen jelentős ráfordítással értéknövelő beruházást végeztek el, garázst és melléképületet létesítettek, majd a 600 n.-öles kertet gyümölcsfákkal betelepítették. A felperes által felvett 400 000 forint vételárrészletből gyermekeinek 200 000-200 000 forint készpénzajándékot nyújtottak, a fennmaradó 100 000 forintot pedig közösen felélték.

1986-1989 között többször előfordult, hogy a felek életközössége rövidebb időre megszakadt. 1989-ben ismét az alperes nyújtott be bontóper előtti meghallgatás iránti kérelmet, de a meghallgatáson egyikük sem jelent meg, ezért az eljárás megszűnt. Az 1992. október 30-án a felek életközössége véglegesen megszűnt.

A felperes a keresetében a házasság felbontását, a közös lakás használatának megosztását, az ingatlanra nézve 1/2 tulajdonjogának megállapítását és a közös vagyoni ingóságok megosztását kérte.

Az alperes a lakáshasználatra és a tulajdonjog megállapítására irányuló kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az 1985. augusztus 1-jén létrejött megállapodás értelmében az ingatlan a kizárólagos tulajdona. Nem zárkózott el az elől, hogy a felperesnek a későbbi együttélésük alatti értéknövelő beruházások értékének felét megfizesse. Az elsőfokú bíróság, az ítéletével a házasságot felbontotta, megállapította, hogy a felperes az ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségét házastársi vagyonközösség címén megszerezte, az ingatlan kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, és a közös ingóságokat megosztotta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - lakáshasználati jogának ellenértéke, valamint ingó értékkiegyenlítés fejében - 106 870 forintot. Ítéletének indokolása szerint a felek közös tulajdona mind az ingó-, mind az ingatlanvagyon, amelyet 1962 és 1992 között (házassági életközösségük megszűnéséig) szereztek. Az 1985. augusztus 1-jei megállapodástól a felek egyező akarattal eltértek, házassági életközösségük helyreállítását követően a szerződésben megosztott vagyoni részesedéseiket a házastársi közös vagyonba visszautalták. Ezt támasztja alá, hogy a B. utcai ingatlan eladásával gyermekeiket kívánták támogatni, és ez a közös szándékuk meg is valósult, amikor a szerződés alapján a felperes tulajdonába került 400 000 forintot egyenlő arányban gyermekeiknek juttatták, a felperesnél maradt 100 000 forint készpénzt pedig közösen használták fel. Ezért a felperesnek az ingatlan fele tulajdoni illetőségére előterjesztett tulajdoni igénye megalapozott. A lakás beosztásánál és helyiségeinek számánál fogva az osztott használatra nem alkalmas, indokolt tehát annak használatára a bennlakó alperest feljogosítani, aki ennek fejében a beköltözhető és a lakott forgalmi érték különbözete egyharmadának megfelelő összegben a lakáshasználati jog ellenértékének a megfizetésére köteles.

Az ítélet ellen a tulajdonjog megállapításának és a lakáshasználati jog ellenértéke megfizetésére kötelezésének mellőzése érdekében, valamint egyéb - felülvizsgálattal nem érintett - kérdésekben az alperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta: az alperes marasztalását 101 876 forintra leszállította. Egyebekben az első fokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit - lényegében helyes indokai alapján - helybenhagyta.