BH 2020.4.119 I. A munkavállalót terhelő kárenyhítési kötelezettség megítélésekor értékelni kell az életkorát, egészségi állapotát, családi és lakóhelyi körülményeit. A kárenyhítési kötelezettség teljesítését az eset összes körülményének mérlegelésével lehet megítélni az objektív kárfelelősséggel tartozó, de annak megtérítése alól mentesülni kívánó munkáltató által bizonyított tények alapulvételével.

II. Abban az esetben, amikor a munkavállaló bizonyítottan a jogellenesen megszüntetett munkaviszonyában betöltött munkakörének megfelelő állást keresett, aktívan eleget tett kárenyhítési kötelezettségének. [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 167. § (2) bekezdés, 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 2012. július 18-tól állt határozatlan idejű jogviszonyban az alperes alkalmazásában projekt menedzserként. Munkaviszonyát az alperes 2013. március 18-án felmondással szüntette meg.

A felperes keresete, alperes ellenkérelme

[2] A közbenső ítélettel jogerősen megállapított jogellenes felmondás jogkövetkezményeire tovább folyó perben a felperes akként nyilatkozott, hogy a vizsgálandó időszak a megtérült jövedelem szempontjából 2013. április 18-tól 2014. december 31-ig terjed. Előadta, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy végzettsége, képzettsége szerint elhelyezkedjen, nagyszámú álláspályázatot nyújtott be, személyes előadása szerint elsősorban bank, telekommunikáció, informatika, valamint a közszféra területén próbált elhelyezkedni.

[3] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperesnek lehetősége lett volna a jogviszony-megszüntetést követően munkát találni. Táblázatba foglalta minisztériumi adatszolgáltatás alapján azt, hogy a felperes végzettségét és képzettségét figyelembe véve, mely FEOR számú munkakörben lett volna lehetősége elhelyezkedni, illetve megjelölte azt is, hogy a felperes 2013-ban és 2014-ben milyen jövedelemre tehetett volna szert. Kifogásolta, hogy a felperes jellemzően a főváros területén keresett munkát, kora, egészségi állapota és egyéb jellemzői alapján azonban alkalmas lett volna arra, hogy B. mellett F., K.-E. és P. megye területén állást vállaljon. A számítások elvégzését követően az alperes 4 647 386 forintban ismerte el a felperes elmaradt jövedelem iránti igényét.

Az első- és a másodfokú bíróság ítélete

[4] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen elmaradt jövedelem címén kártérítésként 4 647 386 forintot, valamint cafetériajuttatásként 528 000 forintot és ezen tőkeösszegek után késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[5] Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 82. § (1), (2) bekezdésére, valamint a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményben és a 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményben foglaltakra is.

[6] A 3/2014. (III. 31.) KMK vélemény 1. pontja tartalmazza azt, hogy a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésének az Mt. 82-84. §-aiban szabályozott jogkövetkezményei tekintetében, illetve mellett megfelelően alkalmazni kell az Mt.-nek a munkáltató kártérítési felelősségre vonatkozó XIII. fejezetét. A 2. pont kimondja, hogy az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés mértéke korlátozott, ezért ilyen igény érvényesítése esetén az elmaradt jövedelem kárelemeinek vizsgálata előtt a 12 havi távolléti díj mint felső összeghatár meghatározása lehet indokolt.

[7] A felperes a fentiek figyelembevételével határozta meg azt, hogy havi bruttó 750 000 forintos munkabérrel rendelkezett, így a felső összeghatár a perben 9 000 000 forint.

[8] A 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény 5. pontja szerint az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés tételei és összege a beszámítható és a levonandó jövedelem tekintetében a munkaügyi perben eljáró bírót a kereseti kérelem és ellenkérelem szerint köti, hivatalbóli bizonyításnak, számításnak és levonásnak nincs helye. A 6. pont értelmében pedig az elmaradt jövedelem összegének számításánál az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:528. § (3) bekezdése az irányadó. A 7. pont rendezi azt, hogy a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségével kapcsolatban a bizonyítás a munkáltatót mint károkozót terheli.

[9] A bíróság a perben értékelte a N. Minisztérium iratát, amely 2013. április 1-je és 2014. december 31-e között FEOR bontásban B., F., P. és K.-E. megyében lévő üres álláshelyeket vizsgálta, és rögzítette azok számát, illetve az elérhető jövedelmet.

[10] A felperes táblázatba foglalva kimutatta, hogy mely időpontban, milyen munkakörre jelentkezett, megjelölte az iparágat, illetve a tevékenységi területet, valamint a jelentkezési eredményeket. Ezen táblázatból megállapítható, hogy 2013-ban 16 pályázatot adott be, míg 2014-ben 18-at. Ebből levonható az a következtetés, hogy a felperes havonta kb. másfél pályázatot nyújtott be. A felperes kimutatásából az is látható, hogy jellemzően vezetői munkakörökre, illetve projektmenedzseri álláshelyekre jelentkezett, ami általa sem vitatottan szakmai vezetői munkakört jelent.

[11] A felperes személyes meghallgatása során nem vitatta, hogy előtérbe helyezte azokat a pályázati lehetőségeket, ahol gyakorlatilag ugyanolyan típusú munkakört kellett volna ellátnia, mint amilyet az alperes munkáltatónál.

[12] A bíróság álláspontja szerint a felperes végzettségét, képzettségét, nyelvtudását figyelembe véve jóval szélesebb körben kellett volna az álláslehetőségeket feltérképezni és azokra jelentkezni. A felperes közgazdászként olyan típusú végzettséggel rendelkezik, amely rendkívül keresett mind a köz-, mind a piaci szférában. A felperes marketing és vállalkozói szakirányon szerezte végzettségét, amely szintén rendkívül keresett.

[13] A bíróság nem vitatta azt, hogy a felperes aktívan próbált munkát találni, több pályázaton részt vett, azonban ebből az volt megállapítható, hogy olyan munkakörökre jelentkezett, amelyek egyezőek, vagy jelentősen hasonlóak voltak korábbi munkakörével. Nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a perbeli időszakban elhelyezkedjen, bár azt megkísérelte, de a fenti korlátokkal, ezért a bíróság az összegszerű kereseti kérelmét csak részben találta alaposnak.

[14] Az alperes hitelt érdemlően igazolta, hogy a felperes végzettségét és képzettségét figyelembe véve lett volna lehetősége a perbeli időszakban elhelyezkedni, és hogy ezen időszakban nem volt olyan mértékű a munkanélküliség, mint ahogy azt a felperes előadta.

[15] Az alperes akként nyilatkozott, hogy a felperesnek az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítésének az összege legfeljebb 4 647 386 forint összegig fogadható el számára, amivel a bíróság egyetértett.

[16] A bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján 528 000 forint cafetériajuttatás megtérítésére is kötelezte az alperest.

[17] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta, az elmaradt jövedelem címén járó kártérítés összegét 7 210 854 forintra felemelte.