EH 2005.1304 Egyezséggel a felek nemcsak a kötelmi jogi, hanem bármilyen más - pl.: dologi jogi, öröklési jogi, kártérítési - viszonyaikat rendezhetik. Semmis szerződés esetén a megtámadási jogról történő lemondásnak nincs jelentősége [Ptk. 240. §, 202. §, 201. §, 234. §, 236. §].
A felperes tulajdonában álló Volkswagen Golf típusú személygépkocsi 2001. december 3-án idegen hibás közúti közlekedési balesetet szenvedett. A felperes a kárbejelentést és a kárfelvételt követően a járművet ismerős autószerelővel, számla nélkül 450 000 forintért részben megjavíttatta. 2002. január 8-án a felperes rendelkezésére álló 800 000 forint összegű javítási árkalkuláció ismeretében a felek megállapodást kötöttek a kár egyezséggel történő végleges rendezése céljából. Ennek alapján az alperes 300 000 forint kártérítést fizetett a felperesnek. A kárüggyel kapcsolatban a megállapodás megtámadásának jogáról a szerződő felek kölcsönösen lemondtak. A felperes 2002 júniusában a gépkocsit eladta. Ezt követően előterjesztett keresetében 220 000 forint és annak 2001. december 3-ától a teljesítésig járó évi 11%-os kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Az eljárás folyamán a felperes keresetét a tőke összegét tekintve 440 000 forintra felemelte. Előadta, hogy az alperes a kártérítés kifizetését az egyezség aláírásától tette függővé, ezért az egyezséget a keresetben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbözetére hivatkozással megtámadta.
A bíróság jogerős ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 440 000 forintot és annak 2001. december 3-ától a kifizetés napjáig járó évi 11%-os kamatát, valamint 300 000 forintnak 2001. december 3-ától 2002. január 11. napjáig számított évi 11%-os késedelmi kamatát. Ítéletében megállapította, hogy a járműnek a perbeli balesetből eredő javítási költsége 674 621 forint, míg a bekövetkezett értékcsökkenés 66 000 forint. Azt az álláspontot foglalta el, hogy a megállapodás nem minősül egyezségnek, mert az alperes semmiben sem engedett, és a tényleges kárnak csak mintegy 40%-át térítette meg. Az alperes szakértővel eljárva megsértette a Ptk. 4. §-ának (1) bekezdésébe foglalt követelményeket és a kárügyintézésben járatlan felperesi meghatalmazott helyzetét kihasználva feltűnően magas előnyt kötött ki, ami a megállapodást a Ptk. 202. §-a szerint semmissé tette.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezésével kapcsolatban rámutatott, hogy a Ptk. 202. §-ának alkalmazását a törvényben megkívánt mindkét feltétel megvalósulása indokolta. Utalt arra, hogy az egyezségkötés a Ptk. 360. §-ának (3) bekezdéséből és a 240. § (3) bekezdéséből nem vezethető le.
A jogerős ítélet megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása érdekében az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Állította: a felperes az egyezséget a várható javítási költség ismeretében kötötte meg, ennélfogva tévedésről nem lehet szó.
A Ptk. 240. § (3) bekezdésének megfelelő kölcsönös engedmény megvalósult, mert az alperes kevesebbet akart fizetni, a felperes pedig a javítási kalkulációban szereplő magasabb összeget követelte. A felperes nem jogosult az egyezség megtámadására, mert arról kölcsönösen lemondtak. Utalt arra is, hogy a felperes az egyezséget jogfenntartás nélkül írta alá.
Mindezek alapján a jogerős ítélet helytelenül alkalmazta, illetve tévesen értelmezte a Ptk. 202. §, 200. § (1) bekezdés, 205. §, 4. § (1) és (4) bekezdés, 210. § (1) és (4) bekezdés, 236. § (4) bekezdés és 240. § (3) bekezdését, ezért az az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására és felülvizsgálati eljárási költségeinek alperes általi megfizetésére irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálat Pp. 275. § (2) bekezdésében meghatározott korlátai között vizsgálva megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alapos.
A Ptk. 240. §-ának (3) bekezdése értelmében a szerződést egyezséggel is lehet módosítani. Egyezség esetén a felek a szerződésből eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket közös megegyezéssel úgy rendezik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak. Az ítélkezési gyakorlat (BH 2002/9/351.) az egyezséget bármilyen követelésnél alkalmazható jogintézményként kezeli, és lehetővé teszi, hogy egyezséggel a felek nemcsak a kötelmi jogi, hanem bármilyen más (pl.: dologi jogi, öröklés jogi) viszonyaikat rendezzék. Így a felek a kárkötelem esetén is rendezhetik vitás kérdéseiket egyezséggel. Az adott esetben a felek olyan helyzetben kötöttek megállapodást, amelyben a kár nagysága vitás volt. A felperes ismerte a szerviz által kalkulált javítási költséget, az alperes pedig a javítás tényleges összegének igazolása nélkül térítette meg a kárt. Ezért a kölcsönös engedménnyel a feleknek a Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján tartalmában is, formájában is szabadon kötött megállapodása egyezségnek minősült.
A Ptk. 236. §-ának (4) bekezdése szerint a megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után szerződést írásban megerősíti vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond. A jogszabály megfelelő értelmezése mellett a megtámadási jogot megszüntető jogi ténynek a megtámadási határidő megnyílása után kell bekövetkeznie, ezért a megtámadott szerződésbe foglalt jognyilatkozatnak nincs ilyen hatása. Az adott esetben a megtámadás jogáról való lemondásnak azért nem volt ügydöntő jelentősége, mert a jogerős ítélet álláspontja szerint a megállapodás uzsorás szerződésnek minősült. Az ilyen, a Ptk. 202. §-a értelmében semmis szerződést érvénytelenségének megállapítása és a jogkövetkezmények levonása érdekében nem kell megtámadni. A Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése alapján ugyanis a semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat, a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség.
A Ptk. 202. §-a értelmében ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis (uzsorás szerződés). A szerződés uzsorás jellegének megállapításához objektív és szubjektív feltételek együttes fennállása szükséges. Az uzsora megállapításának objektív kritériuma az egyik szerződő fél szorult anyagi helyzete, szubjektív feltétele, hogy ezt a másik fél szándékosan kijátszva olyan előnyhöz jusson, amely egyébként nem illetné meg. Ezeknek a feltételeknek a fennállása a perben nem nyert bizonyítást. A törvénynek a kölcsönös engedményről, mint feltételről szóló rendelkezése nem értelmezhető akként, hogy a jogszabály egyezség esetén a visszterhes szerződésekhez hasonló egyenértékűségi szabályt tartalmaz. Ezért az egyezség a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára hivatkozással nem támadható meg azon az alapon, hogy az egyik fél a másikhoz képest feltűnően nagy engedményt tett. Ha pedig a fenti szempont miatt a szolgáltatás, ellenszolgáltatás arányossága nem vizsgálható, az uzsora másik feltételének még esetleges fennállása sem eredményezheti a szerződés semmisségét.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekben kifejtett indokokkal megállapította, hogy az alperes alappal hivatkozott a Pp. 270. § (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra. A megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények az iratokból megállapíthatóak, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, a felperes keresetét elutasította.