323/B/1994. AB határozat

az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 72. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 72. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt és e rendelkezés megsemmisítésére vonatkozó kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

Az indítványozó annak megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 72. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, amely adóhiány esetén 50%-ig terjedő adóbírság kiszabását teszi lehetővé, alkotmányellenes.

Álláspontja szerint ez "objektív alapú" adóbírság, amely független az adóhiány keletkezési okától, formájától és az adózó vétkességétől... konkrét esetben oda vezethet, hogy az adóalanyt megfosztja az Alkotmányban számára biztosított jogorvoslati jog tényleges gyakorlásának lehetőségétől. Egy jogvita esetén ugyanis bizonyos összeghatáron túl elviselhetetlen anyagi kockázatot jelent számára a jogorvoslat igénybevétele.

Ezért - álláspontja szerint - a törvény 72. § (1) bekezdése az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközik, tehát alkotmányellenes. Erre hivatkozással kérte e rendelkezés megsemmisítését is.

Az indítvány nem megalapozott.

Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvénynek az 1993. évi CII. törvény 13. §-ával megállapított 72. § (1) bekezdése szerint:

"Adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Az adóbírság mértéke - ha e törvény másként nem rendelkezik - az adóhiány 50%-a. ..."

E törvény különböző kivételeket állapít meg: a 72. § (3) bekezdése szerint nem minősül adóhiánynak az ott meghatározott feltétel szerint "a vagyonszerzési illeték alapjának utólagos adómegállapítással történő módosítása."

A (4) bekezdés szerint nem állapítható meg adóbírság az adóhiánynak azon része után amely a munkáltató vagy kifizető valótlan adóigazolása miatt keletkezett, továbbá olyan adózó terhére, aki az adó megfizetésére mint örökös vagy megajándékozott lenne köteles a törvény 25. § (2) a), b) pontja alapján.

A törvény 73. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy:

"(1) Az adóbírság mértéke kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető, ha a körülményekből megállapítható, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott esetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el. Az adóbírság mérséklésénél az eset összes körülményét mérlegelni kell, különösen az adóhiány nagyságát, keletkezésének körülményeit, az adózó jogellenes magatartásának (tevékenységének vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát."

Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 84. §-a rendelkezik az adóigazgatási eljárásban biztosított jogorvoslatokról, a 86. § pedig az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálatáról.

Az Alkotmánybíróság megvizsgálta azt is: helytálló-e az indítványozó ama érvelése, hogy a magas eljárási költségek visszariaszthatják az ügyfelet a törvényben számára biztosított jogorvoslati jog gyakorlásától. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az 1990. évi CIII. törvényben megállapított illetékek mértéke -figyelemmel az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1981. évi I. törvény, illetőleg a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény költségmentességi szabályaira is - nem lehet akadálya a jogorvoslati jog gyakorlásának.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvény ismertetett rendelkezései, az adóbírság kiszabása, mértéke, mérséklése, az adóbírság ügyében hozott közigazgatási határozat elleni jogorvoslat és ezen belül a bírói út biztosítása az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének rendelkezésével összhangban álló szabályok. Ugyanakkor az Alkotmány hivatkozott rendelkezésével semmiféle kapcsolatban nem áll az az anyagi jogi szabály, amely az adóbírság kiszabására az adózó vétkességére tekintet nélkül lehetőséget ad, s a vétkesség vizsgálatát az adóbírság méltányosságból való mérséklése körébe utalja.

Az indítványozó azt maga sem állította, hogy a törvény szerint az adózónak nincs biztosított jogorvoslati lehetősége, csupán azt, hogy a 72. § (1) bekezdése nem vesz figyelembe vétkességi vagy egyéb méltányolható körülményt. Ezt csupán egy költséges jogvita útján lenne mód orvosolni, amely "visszariasztja az adóalanyt biztosított jogorvoslati joga gyakorlásától".

Minthogy az Alkotmánybíróság a törvény 72. § (1) bekezdése rendelkezéseit az Alkotmánynak a jogorvoslathoz való jogról szóló 57. § (5) bekezdésével nem találta ellentétesnek, az indítványt elutasította.

Budapest, 1994. május 24.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró