A Debreceni Ítélőtábla Pf.20004/2019/5. számú határozata szerződés létre nem jöttének és érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 253. §, 256/A. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 205. §, 205/B. §, 231. §, 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 210. §, 213. §, 2014. évi XL. törvény (DH2. törvény) 37. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Árok Krisztián, Bakó Pál, Molnár Tibor Tamás

Kapcsolódó határozatok:

Debreceni Törvényszék P.20409/2018/19., *Debreceni Ítélőtábla Pf.20004/2019/5.*, Kúria Gfv.30172/2019/5. (BH 2020.7.213)

***********

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.I.20.004/2019/5. szám

A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Bagi Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Bagi Éva ügyvéd) által képviselt felperes neve (címe) felperesnek - a dr. Dávid Katalin ügyvéd (címe) által képviselt I.rendű alperes neve (címe) I. rendű és a Némethy Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Béres B. István ügyvéd) által képviselt II.rendű alperes neve (címe) II. rendű alperesekkel szemben szerződés létre nem jöttének és érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 5.P.20.409/2018/19. számú ítélete ellen a felperes részéről 22. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. rendű alperesnek 50 000 (ötvenezer) forint, a II. rendű alperesnek pedig 63 500 (hatvanháromezer-ötszáz) forint másodfokú perköltséget.

Megállapítja, hogy 954 400 (kilencszázötvennégyezer-négyszáz) forint le nem rótt fellebbezési illetéket az állam visel.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I n d o k o l á s

A felperes 2006. március 9-én kölcsönkérelmet terjesztett elő a II. rendű alpereshez, amelyben 11 400 000 Ft vagy 70 284 CHF kölcsönt igényelt "svájci frank alapon." A II. rendű alperes e kérelmet elfogadta, ezért 2006. március 30-án kölcsönszerződést kötött a felperessel. E megállapodás alapján arra kötelezte magát, hogy a felperes részére 70 284 CHF kölcsönt nyújt oly módon, hogy azt a folyósítási feltételek teljesítését követő nyolc munkanapon belül átutalja a felperes lakossági forint- vagy devizaszámlájára. A felperes azt vállalta, hogy e kölcsönösszeget - a szerződésben foglalt kamattal, kezelési költséggel és folyósítási jutalékkal növelt összegben - 240 hónap alatt fizeti vissza a II. rendű alperes részére. A szerződés szerint a kamat, a kezelési költség és a folyósítási jutalék mértéke a folyósításkor hatályos Hirdetményben kerül meghatározásra azzal, hogy a kamatláb és a kezelési költség ügyleti évenként változik, a folyósítási jutalék pedig a folyósításkor levonásra kerül a kölcsönösszegből. A szerződő felek a törlesztőrészletek havi összegét 559,62 CHF-ben állapították meg. Úgy rendelkeztek, hogy az adós a fizetési kötelezettségeit svájci frankban teljesíti, más pénznemben való teljesítés esetén a II. rendű alperes az esedékesség napján általa alkalmazott, a Hirdetményben közzétett számlakonverziós deviza árfolyamon kiszámított CHF összeget fordítja az éppen esedékessé vált kötelezettség teljesítésére.

A felperes a szerződés VII/2. pontjában úgy nyilatkozott, hogy a banki felvilágosítást, amely szerint jelentős árfolyamkockázata keletkezhet abban az esetben, ha az árfolyam jelentősen változik, a kölcsön fedezete pedig nem CHF forrás, megértette, és ezen információ tudatában is igénybe kívánja venni az e szerződésben meghatározott kölcsönösszeget. A kölcsönkérelem benyújtásakor a felperes valóban kapott a II. rendű alperestől egy kockázatfeltáró nyilatkozatot, amelyet alá is írt. E nyilatkozat részletes tájékoztatást tartalmazott arról, hogy a HUF/CHF árfolyamának változása milyen kockázatot jelent az adós oldalán, és miként befolyásolhatja a törlesztési kötelezettségének mértékét.

A felperes a szerződés VIII/13. pontjában kijelentette, hogy a II. rendű alperes üzletszabályzatának (a továbbiakban: ÁSZF) és Hirdetményének rendelkezéseit megismerte, és azokat magára nézve kötelezőnek fogadta el.

A felperes mint zálogkötelezett 2006. március 30. napján jelzálogszerződést kötött a II. rendű alperessel mint zálogjogosulttal, amely alapján a kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségeinek biztosítására jelzálogjogot alapított a II. rendű alperes javára a d-i d1. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanon.

A II. rendű alperes a 2014. évi XL. törvény (DH2 törvény) alapján elszámolt a felperessel, az elszámolás felülvizsgáltnak minősül. 2017. június 7-én a kölcsönszerződésből eredő követeléseit az I. rendű alperesre engedményezte.

A felperes az elsődleges keresetében annak megállapítását kérte, hogy a kölcsönszerződés nem jött létre, hiszen a felek nem állapodtak meg a kölcsön összegében, a kamat és a költségek pontos mértékében, a devizaalapú elszámolásban, továbbá nem vált a szerződés részévé az

ÁSZF sem. A másodlagos keresete annak megállapítására irányult, hogy a kölcsönszerződés jogszabályba ütközés és tisztességtelenség miatt érvénytelen. Jogkövetkezményként mindkét esetben a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítását kérte annak megállapítása mellett, hogy a kölcsöntartozásának összege elsődlegesen 5 042 578 Ft, másodlagosan pedig 11 675 781 Ft. Az alperesek elsődlegesen a per megszüntetését, másodlagosan pedig a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. rendű alperes részére 90 000 Ft, a II. rendű alperes részére pedig 114 300 Ft perköltséget. Megállapította, hogy 715 800 Ft le nem rótt kereseti illetéket az állam visel.

A határozatát azzal indokolta, hogy a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló másodlagos kereset nem felelt meg a DH2 törvény 37. §-a (1) bekezdésének, ezért a DH2 törvény 37. §-ának (2) bekezdése alapján úgy tekintette, hogy ezt a kereseti kérelmet a felperes nem tartja fenn. Erre tekintettel csak a szerződés létre nem jöttének megállapítása iránti keresetet bírálta el.

E körben arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felek a kölcsönszerződést tartalmazó okirat tanúsága szerint minden olyan kérdésben megállapodtak, amely a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959. évi Ptk.) 205. §-ának (1) és (2) bekezdései alapján a kölcsönszerződés létrejöttéhez szükséges. A megállapodás tartalmazta ugyanis a kölcsön devizaösszegét, az a körülmény pedig, hogy ebből a II. rendű alperes - a szerződés alapján - levonta a folyósítási jutalékot, nem érinti a szerződés létrejöttét. A felperes által e körben hivatkozott érveknek legfeljebb a szerződés teljesítésére vagy a jutalékkikötés érvénytelenségének megállapítására irányuló igények esetén lett volna jelentősége. A kamat mértékét, a törlesztőrészletek összegét, számát és esedékességét, továbbá a devizaalapon történő elszámolást szintén tartalmazta a megállapodás. A felperes a személyes meghallgatása, N. I. tanúvallomása és az általa aláírt kockázatfeltáró nyilatkozat alapján ténylegesen tisztában is volt azzal, hogy mit jelent a devizaalapúság, így ennek hiányára is alap nélkül hivatkozott. Miután a kölcsönszerződésben elismerte, hogy az ÁSZF-t megismerte és elfogadta, az az 1959. évi Ptk. 205/B. §-ának (1) bekezdése alapján a megállapodás része lett, különös tekintettel arra, hogy N. I. tanúvallomása szerint az ÁSZF a bankfiókban elérhető volt. Utalt rá, hogy a kölcsönszerződés létrejöttét az a körülmény sem érintette volna, ha az ÁSZF nem válik a szerződés részévé, a kölcsönszerződést tartalmazó okirat ugyanis minden olyan kérdésben tartalmazta a felek megállapodását, amely a kölcsönszerződés létrejöttéhez szükséges. Rámutatott végül arra is, hogy a kölcsönösszeg folyósítása és a törlesztés megkezdése után tipikus esetben egyébként sem lehet arra hivatkozni, hogy a szerződés nem jött létre (BH2018.230.).