A Nyíregyházi Törvényszék Mf.20087/2018/6. számú határozata munkáltató anyagi felelőssége tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 78. §, 206. §, 253. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Dancs Andrea, Kostyákné dr. Vass Ágnes, Petrov Ágnes

Nyíregyházi Törvényszék

4.Mf.20.087/2018/6.szám

A Nyíregyházi Törvényszék, mint másodfokú bíróság Dr. Kovács Katalin ügyvéd által képviselt felperes neve felperesnek - Tóthné dr. Nagy Zsuzsanna Andrea kamarai jogtanácsos által képviselt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal I. r., és törvényes képviselő polgármester által képviselt Baktalórántháza Város Önkormányzata II. r. alperesek ellen munkáltató anyagi felelőssége tárgyában indult perében a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2017. november 15. napján kelt 4.M.549/2016/28. sorszámú ítélete ellen a felperes által 29. sorszámú alatt benyújtott fellebbezés folytán alulírott napon megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta és kihirdette az alábbi

Í t é l e t e t:

A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. r. alperesnek 8.700.- (nyolcezer-hétszáz) forint másodfokú perköltséget.

A feljegyzett 56.000.- (ötvenhatezer) forint fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét - amelyben az I. és II. r. alperes kötelezését kérte 350.000-350.000.-Ft sérelemdíj és perköltség megfizetésére az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt - elutasította.

Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. r. alperesnek 17.500.-Ft perköltséget. Megállapította, hogy a feljegyzett 42.000.-Ft eljárási illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést. A fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, I. és II. r. alperes 350.000-350.000.-Ft sérelemdíj és perköltség megfizetésére kötelezését kérte.

Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a kereseti követelését mindkét alperessel szemben az Egyenlő Bánásmód Hatóság EBH 314/2015. számú határozatában foglalt megállapításokra alapozta.

A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem megfelelő jogi következtetést vont le az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 19. § (1) bekezdése és a Tanácsadó Testület 384/2008. (III.28.) TT. számú állásfoglalásából.

Véleménye szerint a felperesnek csupán valószínűsítenie kellett, hogy hátrány érte, és a jogsértéskor rendelkezett védett tulajdonságokkal, elegendő az a bizonyítás, amelyből az átlag ember azt a következtetést vonja le, hogy objektív megítélés alapján a panaszos panasza megalapozott. Erre pedig maga a határozat tartalmazott ténymegállapításokat és indokolást mindkét közfoglalkoztatotti időszakra vonatkozóan. Roma származású, védett tulajdonsága nem volt vitatható. Átlagemberként elegendőnek tartotta a jogerős határozatot, mint olyan objektív bizonyítékot, amelyből a jogsértés megállapítása nem lehetett vitás. Maga a hatósági határozat rendelkező részében és indoklásában megállapítottak elegendőek a valószínűsítéshez, hiszen azt a panaszolt alperes nem fellebbezte meg. E körben közömbös Dr. K.B. hivatalvezető tanúvallomása, a fellebbezés hiányának az a magyarázata, hogy nem volt érdemes több pénzt áldozni az ügyre.

A hatósági határozat meghozatalának időpontjában a tanúk többsége a hatóság előtt is meghallgatásra került, ott pedig nem hoztak fel olyan körülményeket ellene, amit ott is előadhattak volna. A bírósági szakban olyan részletekre is emlékeztek, amiről az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt még szó sem volt, bár akkor közelebb voltak időben az eseményekhez. Minden tanú valamilyen munkakapcsolata miatt az alperesektől függő alárendelt kapcsolatban van, ezért elfogulatlannak nem tekinthetőek.

A határozat szerint roma nemzetiséghez tartozása miatt közfoglalkoztatásával összefüggésben megsértették alperesek az egyenlő bánásmód követelményét, és felperessel szemben közvetlen, hátrányos megkülönböztetést valósítottak meg.

Az elsőfokú bíróság nyomatékosan figyelembe vette Dr. K.B. hivatalvezető tanúkénti meghallgatása során előadottakat. Az ő vallomása egyértelmű volt a hatósági eljárás során, a bíróság másképpen értelmezte azt. Nem felel meg az az indoklási tényállítás a valóságnak, hogy a roma referensi állás előléptetés a közmunkához képest, mivel ez csak egy megbízási szerződésen alapuló viszony és nem a felperes által folyamatosan kért kormánytisztviselői jogviszony, még akkor sem, ha a fizetés esetleg magasabb. A felperes éppen azt kifogásolta, hogy rá, mint roma referensre számított volna Dr. K.B. származása miatt.

Az Ebktv. 21. § a) pontjában írtak megsértése jelentette a joghátrányt, vagyis, hogy a munkához való hozzájutás során roma származása miatt hátrány érte. Ténylegesen a joghátrány akkor érte, amikor a kormánytisztviselői jogviszony létesítésének lehetősége során a kiválasztottak körébe sem került be roma származása miatt.

Az elsőfokú bíróság nem indokolta meg, hogy miért mellőzte a hatóság határozatát, mint jogsértést megalapozó valószínűsítésre alkalmas bizonyítékot, annak okát nem adta, így az ítélet nem felel meg e körben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 221. § (1) bekezdésében írt követelménynek.

Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, felperes perköltségben való marasztalását kérte.

Fellebbezési ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a téves az a fellebbezési érvelés, hogy az elsőfokú bíróság a hatóság határozatát nem vette figyelembe. Az elsőfokú bíróság ítéletének 9. oldalán fogalmazta meg, hogy a pernek nem a hatóság közigazgatási határozatának bírósági felülvizsgálata volt a tárgya, hanem annak eldöntése, hogy az alperesek a felperes foglalkoztatása során megsértették-e az egyenlő bánásmód követelményét.

A Pp. 4.§ (1) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy a határozat meghozatalában más hatóság döntése, az abban megállapított tényállás nem köti.

Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a hatósági eljárás iratanyagát beszerezte és azokat bizonyítékként értékelte.

Az Ebktv. 19. §. és 21. §-ra figyelemmel a felperesnek valószínűsítenie kellett volna, hogy hátrány, jogsérelem érte roma származása miatt. A valószínűsítést és az ezzel összefüggő bizonyítást nem helyettesíti a felperesi hivatkozás, mely szerint roma nemzetiséghez tartozása miatt közfoglalkoztatásával összefüggésben megsértették az alperesek az egyenlő bánásmód követelményét.

Az EBHTT 384/4/2008. (III.28.) TT. számú állásfoglalása nem bír kötelező erővel.

Téves az a hivatkozás is, hogy a hatósági határozat rendelkező részében és indoklásában megállapítottak elegendőek a felperes jogsértésének valószínűsítéséhez.

I.r. alperes álláspontja szerint az Ebktv. 19. § (2) bekezdés a) pontja alapján bizonyította, hogy a felperes által valószínűsíteni akart körülmények nem álltak fenn, az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta és hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazott felperes roma származásával okozati összefüggésben. Hivatkozott az EBH. 2015. M.24. számú munkaügyi elvi határozatra is.