BH 2021.2.53 I. Az áfalevonási jog gyakorolhatósága kapcsán az adóhatóságnak először a gazdasági esemény megvalósulásának körülményeit kell vizsgálni, majd azt kell bizonyítania objektív körülmények alapján, hogy az adózó tudott vagy tudhatott-e a számlakibocsátó által elkövetett adócsalásról.

II. A jogsértések megjelölése önmagában nem teremti meg a lehetőségét az alperesi határozatok felülvizsgálatának, a jogsértéseket össze kell kötni az annak alapjául szolgáló tényekkel, tényállási elemekkel [2007. évi CXXVII. tv. (Áfa. tv.) 120. §, 127. §, 2003. évi XCII. tv. (Art.) 1. § (7) bek., 2. § (1) bek., 100. § (4) bek., 1952. évi III. tv. (Pp.) 2. § (1) bek., 2016. évi CXXX. tv. (új Pp.) 3. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperesnél az adóhatóság a 2010-2011. és 2012. évekre kiterjedően valamennyi adóra és költségvetési támogatásra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az adóhiány után adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. Az ellenőrzés rögzítette, hogy a felperes a vizsgált időszakban gabonaértékesítéssel foglalkozott, tevékenységét ún. back to back rendszerben működtette, ami azt jelentette, hogy az általa beszerzett árut rögtön továbbértékesítette. A beszerzett termékeket vagy maga szállíttatta el, vagy vevője biztosította az áru fuvarozását, illetve előfordult dunai és vasúti szállítás, valamint közraktárjeggyel való áruátadás és -átvétel is.

[2] Az adóhatóság öt számlakibocsátó tekintetében nem fogadta el a számlákban foglalt általános forgalmi-adó-levonást jogszerűnek, mert az áruk eredetére vonatkozóan a számlakibocsátók semmilyen irattal, hitelt érdemlő bizonyítékkal nem rendelkeztek, az áru eredete nem volt megállapítható. A számlakibocsátók tekintetében számos hiányosságot tárt fel, amelyek miatt megítélése szerint a számlákban foglalt gazdasági események bizonyítottan nem a felek között történtek meg. Az elsőfokú határozat azt is rögzítette, hogy a felek közötti gazdasági esemény hiányában az adózó kellő körültekintése fogalmilag kizárt. Az adózónak kellő körültekintéssel kellett volna eljárnia a szerződés megkötésekor, így tudnia kellett volna, hogy adókijátszásban részt vevő társaságoktól fogad be bizonylatokat. Ha a felperes ellenőrizte volna a beszállítók törvényes működését, adószámának érvényességét, az ügyvezetői tisztséget betöltők személyét, a társaság személyes és tárgyi feltételeit, referenciáját vagy esetenként személyesen a szállításokat ellenőrzi, akkor kiderült volna, hogy a beszállítók tevékenysége az adózási jogszabályok megkerülésére irányult. Álláspontja szerint a számlákban foglalt gazdasági események adókijátszásra irányultak, bizonyítottan nem a felek között történtek meg, amelyről a felperesnek - amennyiben kellő körültekintéssel járt volna el - tudnia kellett volna.

[3] Az innovációs járulékkal kapcsolatban álláspontja az volt, hogy a felperes a 2010. évi innovációsjárulék-bevallásban jogszerűtlenül csökkentette kötelezettségét 4 millió forinttal, mert a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (továbbiakban: SZTNH) szakértői véleménye alapján az elvégzett tevékenység, tanulmány nem felel meg a kutatási és technológiai innovációs alapról szóló 2003. évi XC. törvény (továbbiakban: Ktia.tv.) 12. §-ának és az abban foglalt kutatás-fejlesztés egyik típusának sem. Erre tekintettel adózó terhére innovációs járulék adónemben 4 millió forint adókülönbözet keletkezett.

[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 2016. december 22. napján kelt 2154089916 számú határozatával az elsőfokú határozatot a 2010-2012 évi társasági adónemre vonatkozó megállapítások körében megsemmisítette és e körben az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasította, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Az általános forgalmi adó kapcsán tett megállapításokkal egyetértett. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú adóhatóság széles körű bizonyítási eljárást folytatott le, melynek eredményét a vizsgálati jegyzőkönyv és az elsőfokú határozat hiánytalanul ismerteti, valamint az elsőfokú adóhatóság a feltárt tényeket és körülményeket egyenként és összességében helyesen értékelte. Bizonyított volt, hogy a felperes és partnerei a közösségen belüli ügyleteket belföldi ügyleteknek álcázták és az így keletkezett nagy volumenű fizetendő adó összegét ellensúlyozandó, fiktív belföldi ügyletekről fogadtak be bizonylatokat.

[5] Hangsúlyozta, hogy a számlakibocsátók tekintetében a képviselők személye részben megegyezett, R. F.-hez és az általa irányított egyéb személyekhez kötődött, közöttük személyi, gazdasági összefonódás volt feltárható, így objektív tények alapján megállapítást nyert, hogy a vállalkozásoknak egymás gazdasági ügyleteire rálátása volt. Kifogásolta, hogy a felperes alkalmazottai az ügyletek során nem jártak el személyesen, a megrendelt áruval nem találkoztak, az áruk közvetlenül a végső felhasználóhoz kerültek leszállításra. A felperes nem kért a szállítóktól olyan dokumentumokat, amely azt igazolta volna, hogy az áru Magyarországról származott, pedig ennek ellenőrzése elvárható lett volna a felperestől, hiszen a szerződésekben kikötötte, hogy magyar árut kíván vásárolni. Megítélése szerint a felperes tevékenységéből adódóan - figyelemmel a beazonosíthatóságot és nyomon követhetőséget biztosítani hivatott szigorú élelmiszer-biztonsági előírásokra - az átlagosnál is fokozottabb gondosság terhelte a beszállító jogalanyisága, képviselete, tevékenysége, telephelye, technológiai berendezéseinek ellenőrzése tekintetében.

[6] Az élelmiszeripari alapanyagok kereskedelmével foglalkozó társaságok esetében a vonatkozó ágazati előírások szerint nem elegendő csupán a partner jogi és adóalanyiságának ellenőrzése. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló, az élelmiszer-biztonsági szabályokról rendelkező 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban: Étv.) egyértelműen kimondja, hogy az értékesítési láncolatban részt vevők mindegyikének ismernie kell az általa beszerzett, majd továbbértékesített termények származási helyét, a terményre vonatkozó érvényes élelmiszer-biztonsági előírásokat, minőségi követelményeket, ebből kifolyólag a láncolatban részt vevők mindegyikének ismernie kell a termény minőségi megfelelőségét is. A felperes azonban beszállítói vonatkozásában semmilyen származási helyet igazoló dokumentumot nem tudott bemutatni.

[7] Egyetértett azzal az elsőfokú adóhatósági megállapítással is, hogy a számlákban foglalt gazdasági események adókijátszásra irányultak és bizonyítottan nem a felek között történtek meg, melyről a felperesnek - amennyiben kellő körültekintéssel járt volna el - tudnia kellett volna. A felperes olyan társaságokkal is szerződött és fogadott be számlákat, amelyek a jelentős volumenű gabonaértékesítéshez szükséges személyi-tárgyi feltételekkel nem rendelkeztek.

A számlakibocsátó társaságok fantomizálására utaló körülmények szintén a társaságok mesterséges jellegére utalnak. A felperes képviselője is elismerte, hogy az ügylet lebonyolítása során személyesen senkivel nem találkozott a számlakibocsátó oldaláról és nincs információja az áru eredetéről, fuvarozásról és semmilyen igazolt módon nem ellenőrizte a teljesítéseket az átvételi helyszíneken.