EH 2009.1957 Kárfelelőssége szempontjából az okiratszerkesztő és ellenjegyző ügyvéd nem jár el jogellenesen, ha az okiratot a felek közös kérelmére azért nem nyújtja be 30 napon belül az ingatlanügyi hatósághoz, mert a felek a szerződés hatályának beálltát kölcsön visszafizetésétől tették függővé, és a felfüggesztő feltétel még nem következett be. [1990. évi XCIII. tv. 3. § (6) bek., Ptk. 228. §, 339. § (1) bek.].
Kapcsolódó határozatok:
Debreceni Törvényszék P.20536/2007/38., Debreceni Ítélőtábla Pf.20220/2008/6., Kúria Pfv.21619/2008/4. (BH 2009.8.242, *EH 2009.1957*)
***********
A felperes a keresetében az alperest a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján, bűncselekménnyel okozott kár megtérítése címén 8 500 000 forint és járuléka megfizetésére kérte kötelezni.
A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy az alperes, mint ügyvéd 2002. július 16-án adásvételi szerződést készített, amely szerint az eladók 10 millió forint vételár ellenében ruházzák át az ingatlan tulajdonjogát a vevőre. Rögzítették, hogy a vevő 5 millió forintot megfizetett, míg a fennmaradó összegre hat hónapos határidővel vállalt kötelezettséget. Az adásvételi szerződést megelőzően a felek kölcsönszerződést is kötöttek, amelynek értelmében az eladók 3 millió forintot vettek fel hathavi törlesztésre. Az adásvételi szerződés az alperes javaslatára biztosítéki célból jött létre azzal, hogy a kölcsön határidőre történő visszafizetése esetén a szerződést megsemmisítik, ellenkező esetben a földhivatalhoz a tulajdonjog bejegyzése érdekében benyújtják. Az alperes az adásvételi szerződést 2003. január 17-éig nem nyújtotta be, ezen a napon kapott tájékoztatást a vevőtől arról, hogy az eladók nem tulajdonosok, hamisított okmányok felhasználásával jártak el. A felperes ugyanezen személyekkel mint eladókkal 2002 decemberében kötött ugyancsak ügyvédi közreműködéssel szerződést, amelyben 8 550 000 forint kölcsönt adott havi 10%-os kamatra 2003. május 20-áig. A felek között egyúttal vételi jogot biztosító megállapodás is létrejött. E szerződések megkötésének időpontjában az alperes által készített szerződés annak benyújtása hiányában az ingatlan-nyilvántartásban széljegyként sem szerepelt. Az alperes ellen megindított büntetőeljárásban a bíróság az alperes bűnösségét közokirat-hamisítás bűntettében megállapította. A büntető ítélet indokolása szerint az alperes által benyújtott szerződés - figyelemmel a kölcsönszerződés tartalmára - valótlan adatokat tartalmazott. Az alperes az eljárásával megszegte az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 26. §-ának (1) és (2) bekezdését, továbbá az ügyvédségről szóló 1998. évi XI. törvény (Ütv.) 10. §-ának (1) bekezdését. Ennek értelmében feltétlen, a felek akaratától függetlenül 30 napon belül köteles volt az általa szerkesztett adásvételi szerződést a földhivatalhoz benyújtani. Ennek elmulasztása jogellenes magatartás volt és azt idézte elő, hogy a felperes a saját szerződése megkötésének időpontjában a valóságos és közhiteles helyzetet nem ismerhette meg. Ha az alperes nem mulaszt, nem került volna sor az újabb szerződés megkötésére, újabb bűncselekmény elkövetésére. Az alperes tehát közrehatott a kár bekövetkezésében, ezért a kárért a többi károkozóval együtt egyetemlegesen felelős.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. A határozat indokolása szerint a szerződés benyújtásának elmulasztásával az alperes jogellenes magatartást valósított meg. Egyetértve a felperes álláspontjával, kifejtette, hogy az Inytv. által előírt határidő az alperest kötötte, az Ütv. 1. §-a, 3. §-ának (2) és (3) bekezdése, továbbá a Magyar Ügyvédi Kamara 8/1999. (III. 1.) MÜK. szabályzata 6/4. a) pontja értelmében a mulasztása nem menthető. Ilyen mulasztást megvalósító megbízást nem vállalhatott volna, illetve azt fel kellett volna mondania. A törvényi határidő tartama alatt azonban az alperes az általa készített okirat hamis voltáról nem tudhatott, ezért annak benyújtásával bűncselekményt sem követhetett volna el. A felróhatóság szempontjából tehát az okirat hamis voltának nincs jelentősége.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban az alperes magatartása és a követelt kár között okozati összefüggés nem áll fenn. Az alperes eljárása csak távoli, laza összefüggésben áll a kárral, aminek bekövetkezése nem is volt előrelátható. Az alperes magatartása nem volt alkalmas károkozásra, és nem állapítható meg az sem, hogy a mulasztás teljes bizonyossággal hozzájárult annak bekövetkezéséhez.
Az elsőfokú ítélet ellen a kereset szerint marasztaló ítélet meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő fellebbezést; az alperes ellenkérelme pedig annak helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolásában kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntést hozott. Indokolása azonban a jogellenesség kérdésében nem helytálló. Az Inytv. 26. §-ának (4) bekezdésében írtak helyes értelmezése szerint a törvény csak az érvényes és hatályos szerződés benyújtására ír elő határidőt, tehát hamis szerződés benyújtása a törvény megsértését jelenti. Ebből következően annak elmaradása kártérítési felelősséget nem alapozhat meg. Az alperes azonban abban az esetben sem lett volna köteles a szerződés 30 napon belüli benyújtására, ha az nem lett volna hamis. Az Inytv. 25. §-ának (2) bekezdése és 27. §-ának (7) bekezdése értelmében a jogok bejegyzése iránti eljárásban az alperes nem ügyfél, hanem jogi képviselő volt. A határidő elmulasztásához fűződő jogkövetkezmények pedig az illetékfizetésre kötelezettet terhelték. Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 82. §-ában foglaltak szerint a mulasztási bírság is csak az ügyféllel szemben szabható ki. Ügyféli minőség hiányában az alperes és a földhivatal között közigazgatási jogviszony sem jött létre, így reá a határidő nem vonatkozott. A fél és a jogi képviselő jogviszonyát a Ptk. 474-483. §-ainak a megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezései szabják meg. Az alperes felelőssége esetleges mulasztásáért csak a megbízójával szemben állt fenn, az adott esetben azonban a megbízó utasításának megfelelően járt el. A szerződő felek elfogadták az alperesnek az ügyfelek megfelelő jogi védelmét biztosító javaslatát a szerződéses konstrukciót illetően, így az okiratban foglaltak ügyleti akarattá váltak volna, ha a megállapodás a tényleges tulajdonosok és a vevő között jött volna létre.
A szerződést kötő felek abban állapodtak meg, hogy a szerződés csak a kölcsön visszafizetésével lép hatályba. A szerződés hatálya beálltának függővé tétele a Ptk. 228. §-a által biztosított jog, s miután az adott esetben a felfüggesztő feltétel nem következett be, sem az alperes, sem pedig a vevő nem sértett volna jogszabályt a 30 napon túli benyújtással, ha a szerződés egyébként érvényes lett volna [Itv. 3. § (6) bekezdés]. Helytálló az elsőfokú bíróságnak az okozati összefüggés hiányára vonatkozó álláspontja, e tekintetben azonban jogellenesség hiánya miatt a további indokolás szükségtelen.
A jogerős ítélet ellen az alpereseket marasztaló új határozat meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a jogerős ítélet mind a jogellenesség, mind az okozati összefüggés kizártsága tekintetében jogszabálysértő. A jogellenességet illetően az elsőfokú bíróság álláspontja felel meg a jogszabályoknak, és téves a másodfokú bíróságnak a megbízás általános szabályaira vonatkozó érvelése is. A büntető bíróság ítéletének anyagi jogereje pedig a kártérítési perben nem tehető vitássá. E szerint az alperes tudatosan adott jogi tanácsot a határidő megszegésére, jogellenes és felróható eljárása bizonyított. Az okozati összefüggés hiányát illetően alkalmazott elméleti modell pedig a ténybeli okozatosságot vizsgálja, és szem előtt téveszti, hogy ez a módszer csak a releváns okok számbavételét segítő eljárásként létezik, a perbeli tényállásra pedig nem alkalmazható. A perben bizonyított tényekből csak az a következtetés vonható le, hogy az alperes közvetett módon, károkozó jellegű mulasztásával hozzájárult ahhoz, hogy a felperest más személy bűncselekménye által kár érje. A jogszabályokban meghatározott kötelezettségét megszegve megteremtette annak lehetőségét, hogy a felperes károsodjon, holott ügyvédi jogállása miatt elvárható volt tőle, hogy előre lássa mulasztásának lehetséges következményeit.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a fél a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozással kérheti.
A felülvizsgálati eljárás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a kérelem nem alapos, a jogerős ítélet nem sért jogszabályt; indokolását azonban a felülvizsgálati kérelemben foglaltakra figyelemmel az alábbiakkal kell kiegészíteni.
A felperes a keresetét az alperes jogszabályba ütköző, illetve bűncselekményt megvalósító, tehát jogellenes mulasztására, illetve magatartására alapította. Helytállóan indult ki a másodfokú bíróság abból, hogy az elsődlegesen elbírálandó kérdés a szerződés benyújtására vonatkozó törvényi határidő jellegének értelmezése. Ezzel kapcsolatban azt kell leszögezni, hogy az Inytv. a határidő elmulasztásához ingatlan-nyilvántartási jogkövetkezményt nem fűz. A határidő elmulasztása a jogot szerző félnek okozhat az illetékkiszabás során vagyoni hátrányt, továbbá a rangsor elvéből következően teremthet olyan helyzetet, hogy nem, vagy csak korlátozott (terhelt) tulajdonjogot szerez. A határidő elmulasztása tehát harmadik személyek vonatkozásában nem minősíthető kártérítési felelősséget megalapozó jogellenes magatartásnak. Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság azzal az állásponttal is, hogy a felfüggesztő feltételhez kötött tulajdonszerzésre, valamint a megbízási szerződés tartalmára figyelemmel az alperes akkor járt volna el jogellenesen, ha a szerződést a feltétel bekövetkezése előtt, illetve megbízójának kifejezett utasítása ellenére benyújtja.
Téves a felülvizsgálati kérelem indokolásának a büntető bíróság ítéletéhez való kötöttségre vonatkozó része is. A Pp. 4. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmezése során abból kell kiindulni, hogy a büntetőügyben eljáró bíróság a terhelt bűnösségét a Büntető törvénykönyvben meghatározott valamely konkrét bűncselekményben állapíthatja meg. A büntetőjogi felelősség pedig akkor áll fenn, ha valamely cselekmény vagy mulasztás kimeríti meghatározott törvényi tényállás valamennyi elemét. A büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet ellenben csak a törvényi tényállást kitöltő történeti tényállás vonatkozásában tiltja olyan eltérő tények megállapítását, amelyek szükségképpen arra a következtetésre vezetnének, hogy a terhelt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Az adott esetben a bíróság az alperes bűnösségét az 1978. évi IV. törvény (Btk.) 274. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző, és eszerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg. E bűncselekményt az követi el, aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására, vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglalnak közokiratba. Nem tényállási eleme tehát a bűncselekménynek sem a benyújtási határidő "megszegése", sem pedig az alperes ezzel kapcsolatos magatartásának értékelése, minősítése. Ebben a vonatkozásban tehát a polgári ügyben eljáró bíróságot a büntető ítélet tényállása, a büntető bíróság jogértelmezése, illetve határozatának az alperes magatartását minősítő indokolása nem kötötte.
A fenti indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.